Eger - hetilap, 1875
1875-05-06 / 18. szám
140 b en úgy tllnik föl előttünk, mint kétarcú Jánus, ki a múltat és jelent szemléli egyszerre; s egyik arcával azt látszik mutatni, s mondani : hogy már az ősidőkben a kócsi rész e pontja s környéke e sizget lakóira nézve lényeges s válságos volt. Mely körülmény feltárja előttünk az egész kócsi telep jelentőségét, melynek alsó védelmi egyik sarkát a Zádorrétségbe törekvő Darvas, Csikós és Mérgeserekkel együtt a nagyiványi hármasszögü árkosterület képezi ; — minek az Alsó-Kócs, nyugoti részén mai napig fenlévő Árkoshalom és Árkostelek helyiségek is kiegészítő részei lehettek. Csillogó vértjét ennek a Szikér Feketrét fertője, és a Sastói páncélos sisakját az egyekohati Tisza s ennek útmutató forgóját, a túlsó jobb oldalra is átlengö réhjárás képezte. Mig ezen belül a földvár nevű s egyéb halmok űrállomásai közelségében kigyódzó közlekedési ut keletre és nyugotra két véd- kar gyanánt terjeszkedett rajta keresztül. E szerint a kócsi telep birtoklása képezte ez őssziget uralmát ; s szülte egyszersmind azt, hogy Kócs-nak neveztetett el. A valóság ugyan már megszűnt, de a jelző körülmény az elnevezés mivoltának emlékmaradványa legalább a névben még él. Él annak emlékezetére, hogy nomadértelemben s annak idejében, méltán nyerte ez elnevezést, úgy miként szokásba jött hason- lólag, habár más alakban erődített helyeket, szinte kulcsos helyeknek nevezni, például: kulcsos város (urbs munita.) A palóc a kulcsot most is Kócs-nak mondja, s mondja több nem palóc vidék is. Tehát Kócs egy értelmű főnév a Kulcs-csal, s e változattal viselte e terület e nevet idönkint s használta a hagyomány szóval s okiratilag. (Folyt, köv.) Hirfűzér. * (Kettős megyénk uj főispánja), Beöthy Lajos ő mlga, f. hó 1-én, incognito, városunkba érkezett. 0 mlga rövid ittmulatása alatt érsekünk ő exjánál, a megyei alispán-, 8 még néhány régi jó ismerőjénél tön látogatásokat. Főispán ő mlga f. hó 22-én fog váro— Hátba atyád szövetségre lépne Devidivorrai olyképeD, hogy . . . Egy szolga a fejedelem sátrába híjjá az ifjakat. Dzarvaló hátrakötött kezekkel burcoltatik elő s kiváncsi, álmos caoportok alakulnak mellette. Charamik ! — szól a fáklyások között kilépő agg fejedelem — én már aggott, erőtlen vagyok, a kormányra ifjú s erős kell. Tudom irántami szeretetböl fiamat választanátok. — Igen . . . igen ! harsogja a nép. — De testvérem szintén követeli a jogot, nemde Dzarvaló ? A nép kedvetlen morajt hallat. — Én tehát, nehogy még több oly merészségre is adjak alkalmat, mint az, melyet ti nem is álmodtok, azonnal leteszem a fejedelmi pálcát s határozzon a végzet: Jegohiv legyen-e utódom, vagy Dzarvaló. Jegohivnek most mondja el Zór az éji bűntény minden részletét s az rettentő haraggal rohan kétélű csatakardjáért. — Igen ! megölöm öt ... me murderá le bálé ! A fáklyások kört alakítanak a vívók körül. Dzarvaló kardja felvillan, de Jegohiv kezében mennyköként sújt a pallos, és Dzarvaló kardtartó keze a földre húll. Á nép örömrivalgásban tör ki. — Jegohiv nem Pirarnó többé, hanem Trasztengero ! 0 lesz a mi fejedelmünk ! — Dzarvaló, — szól az agg— én téged most megölethetnélek, mert az orgyilkosok jutalma a kötél ... de nem ! viseld az életet, javulj meg, s többé szemeim előtt ne lássalak. A legyőzött Dzarvaló tajtékzó ajakkal rohan el. A nép borzadva tekint az öklével fenyegetödzö, átkozódóra, kinek nyomait útjában vérszalag jelöli. A nép örvendve tér vissza fekhelyére, a fejedelem pedig keblére öleli fiát s boldogságtól ragyogó arccal, re no égő ajakkal csókolja annak szép halvány homlokát. — Jőj, fiam ! most már nem féltem a népet ! sunkba érkezni, hogy hivatalos állását elfoglalja; főispáni szókéba való ünnepélyes beigtatása pedig ugyancsak e hó 24-én, az e napon tartandó rendkívüli megyei gyűlésen fog végbe menni. Úgy vagyunk értesülve, miszerint főispán ő mlga, időnkinti hivatalos itt tartózkodása tartamára, az alapítványi uj bérházbau fogja lakását tartani. * (Ajubilaeumi búcsú) második ünnepélyes körmenete, f. hó 2-án, vasárnap, a délesti órákban folyt le. A körmeneten, —• melyet a helybeli klérus testületének élén, érsekünk ö exja vezetett, — az egyházmegye különböző vidékeiről, főleg pedig a Jászságból, az ajtatoskodó * számos ezrei vőnek részt. Az ünnepélyt a legpéldá- sabb rend, s vallásos buzgalom jellemezte. * (Kitüntetések.) A hivatalos „Budapesti Közlönyt f. hó 2-áról a következő k. kir. leiratot hozza: „Vallás- és közoktatási magyar ministerem előterjesztésére szakálosfalvi dr. Lengyel Miklós egri kanonokot és egervári prépostot az egri fő váptalao nagyprépostjává kinevezem ; továbbá Ludányi Antal egri plébánosnak a boldogságos szűz Máriáról nevezett tünyei, —és Kanizsai Károly tisza-ör8Í alesperes lelkésznek a boldogságos szűz Máriáról nevezett dombói címzetes apátságot adományozom. Kelt Spalató- ban, 1875-ik april hó 50-án. Ferenc József, s. k. Trefort Ágoston, s. k. * (A legutőlső jótékonycélú sétahangverseny) 121 frt. 38 krt. jövedelmezett, melyből a két nöegyletaes és az irgalmasnéneknek a házi szegények részére egyenként a harmadrész 40 frt. 46 kr. kéz- besíttetetí. E jótékony célú sétahangversenyek múlt év nov. 14-én vették kezdetöket s f. év april 29 ig 19 tartatott, melyek összes jövedelme 583 frt. 28 krra rúgott, s ez összeg minden levonás nélkül teljesen a szegények javára fordittatott. Mindazoknak, kik e sétahangversenyeken való megjelenésük és anyagi hozzájárulásuk által a bizonyára szép eredmény eszközlöi valának : legyen jutalmuk azon öntudat, hogy a felebaráti szeretet kötelmét teljesiteiték. — Különben e rendkívüli szép eredmény nem lett volna fölmutatható, ha a t. ó casino-társaság ritka nagylelkűsége a termet ingyen át nem engedi, ezenfelül még saját költségén meg nem világítja s nem ftitteti. A szegények nevében fogadja az ó-casinó-társaság a leg- bensöbb hálaköszönetet. F. Midőn a helyben állomásozó hg. Wasa gyalogezred mélyen Az anganák. A Gangán erős hidat készitenek a barna charamik. Fényes követség élén halad Jegohiv Devidivor palotája felé. A királyné trónján ülve, koronás fővel fogadja, mellette Parnicsár ül, arany korona helyett arany-haja diszité eszményi fejét. — Miért jöttetek ? — Királyné! — szól Jegohiv — népünk üldözött, nőinket megölte a viszontagság férgét ege. Egy hajdan erős, világrenditő nemzet romjai vagyunk már csak, de még elég erősek most is dicsőséggel meghalni. De mielőtt ezt tenni kénytelenek volnánk, felajánljuk neked béke-jobbunkat kérve téged, adj nekünk hazádban hazát! Ti oly jók, oly szépek vagytok, bizonyára feledtetitek velünk az új boldogság között vesztett boldogságunkat. Devidivor figyelve hallgatja az iíjú tiszta, csengő hangját, szemei elmerülnek a szép ifjú nézésében, keble hullámzik, — Parnicsár pirulva süti le szemeit Jegohiv lángtekintete alatt s szive hangosan dobog. Zór öntudatlanul szemléli Parnicsárt. — Nem tudom — szól a királyné — örüljek-e aunak, mit szavaid tolmácsolnak. Nekünk törvényünk van, mely a földön élő, idegen férfit meg nem tűr. ... De miért vagyok én királyné az ország fölött, ba e törvényt megsemmisiteni sem birnám.. . Igen ! e törvény e percig volt ... de ezeu perctől fogva nincs. Elfogadom a béke-jobbot! Jöjetek hozzánk, legyetek a mi védőink, királyotok legyen a mi királyunk !... Látom nemes arcodból, te vagy a nép fejedelme, foglald el tehát méltó helyedet itt mellettem. Jegohiv elfoglalja a trónt. Jobbján Devidivor, balján Parnicsár. . . Mindháromnak szive oly lázasan dobog. Mindhárom végtelen boldog------csak Zór áll némán, mint egy síremlék, szemei m ég mindig a fiatal hölgy remek alakján nyugszanak. . . . Vig zene hangosan zug. A charami bánata örömre változott. (Folyt, köv.)
