Eger - hetilap, 1875
1875-04-29 / 17. szám
131 lök a csészéket szükséglet szerint máskép keltezhetik, vagy meg- szaporitha'ják. Ha a meggyújtás kellő időben történt, s a ftistfelhők az egész területet borítják, a siker teljesen bizonyos, a mi pedig százszorosán fedezi az előállítás és kivitel jelentéktelen köbségeit, a mi katastralis boldankiut, — ha a füstölés nagyobb mérvben történik — alig kerül 50—60 krba, beleszámítván úgy a csészék és olaj árát, mint a felügyeleti költségeket. Tekintve már most azon rettenetes károkat, melyeket a tavaszi fagyok vidékünkön a legutóbbi években is okoztak, megbo- csájtbatlan közönyösség volna a szöllősgazdák részéről, ha saját érdekűkben nem egyesülnének ezen veszély elhárítására, miután egyes gazdák fáradozása még saját területén sem eredményezheti a biztos sikert. Szükséges volna, hogy minden szőllősgazda, szőkéjének nagyságához arányos összeggel járuljon a közös cél elérhetésére, melynek elérése pedig nagy jótétemény volna minden gazdára, miután ezáltal jövedelmét csaknem minden évre biztosíthatná. A kivitel maga nem oly nehéz, mint talán első pillanatra látszik, síit társulás folytán — komolyan hozzáfogva — könnyen is keresztülvihető lenne. Vegye kezébe ezen ügyet néhány értelmes szökős gazda, találjon reá módot, hogy' az átalám sságban alkalmaztassak, és bizonyára áldani fogják nevét meg a késő utódok is, mert vámunknak csaknem egyedüli jövedelem fi írását annyira megnagyobbítaná, hogy a mellett csaknem érezhetetkn lenne az annyózir *c- bajtozott-idők mostobasága. Vidékünkön a gyümölcs-tenyésztés a bortermeléshez talán csak úgy aránylik, mint 1 a 100-boz, és még is minden gazda szívesen áldoz évente pár garast a hernyószedésre ; mennyivel inkább megéldemelné tehát a gondoskodást a gyümölcs-tenyésztésnél százszorta fontosabb szőlőművelés. Az igaz, hogy a kérdés nehézségei itt is leküzdendők, de ha biztositjnk terméseinket ajég ellen, házainkat ttiz ellen, s ezenfelül alakítunk intézményt a ttiz terjedésének gátlására, -— miért ne küzdhetnénk meg a fagy ellen, a kezdeményezés nehézségeivel, mikor az elérhető biztos eredmény mellett a reá fordítandó költség csaknem egészen elenyészik. Ha tartunk értekezleteket, gyűléseket, és kibeszéljük olykor csaknem a tüdőnket is oly ügyek megvitatására és megállapítására, melyeknek haszna végre is csak közvetve érhet bennünket, annál inkább volna szükséges,* hogy értelmes gazdáink felkarolnák ezen ügyet és vállvetve hárítanák el maguktól a veszélyt, mely minden évben fenyeget és gyakran sújt is. Ez oly jótétemény volna, melyet még csak meg se kellene senkinek köszönni. élsz, te még utamban vagy! Végezzünk, menj te is a fenyőszál után! Derékon ragadja az agg fejedelmet . . . Néma küzdés . . . Dzarvaló, az ötven éves óriás már-már a Patala-agrába veti a kimerültét, midőn egy izmos kéz szorítja össze torkát. — Megállj ! — Dzarvaló fuldokolva ereszti el már-már legyőzött bátyját. — Ledobjam-e oda, hova téged akart vetni e hyéna ? — Te vagy az Zór ? . . Most nélküled már a mélység fenekén volnék . . ! Ne tedd azt, segíts megkötözni az átkozottat. Dzarvaló dühöngve védi magát, de izmos a kar, mely övéit csavarja. Zór fogja azokat, az „erös“, ki könyedén töri el a lándzsa vas nyelét. A túlsó parton a lárma közéig. Fáklyás csoport hurcolja Jegohivet Valamennyien nők azok, sisak, mellvért és könnyű fegyverekkel. Az anganak (asszonyok) hasonlók az amazonokhoz. Valamint ezek, úgy ők sem tűrnek idegen férfit országukban. A benlakó férfiak pedig nyomult rabszolgák csak, kik sietnek úrnőik parancsait teljesíteni. A csoport felér a sziklára . . Jegohiv kisiklik az anganák kezeiből. Zór kétségbeesve veszi észre, hogy a fenyőszál nincs helyén. . . Ha az üldözött megmenekült is üldözőitől, el kell vesznie e borzasztó mélységben. Az üldözött a csúcsra ér, meglepetve áll meg mintegy fontolóra venni a teendőt. • Csak az önsegélyben van realitás, minden más támogatás csaknem iliusió, és ha nem használjuk fel javunkra a mások által már tett felfedezéseket, tapasztalatokat, a helyzet mindig elviseihet- lenebbé fog válni, akár mennyit fogunk politizálni, s protestálni a nagy adók stb. ellen. Legelső kötelessége mii den honpolgárnak saját anyagi helyzetének felismerése és emelése, s ha ez utóbbit tenni képesek vagyunk, magától és biztosan megjön az idő, midőn a kényelmetlen viszonyok megváltoznak, és a jólét beálltával kezünkben vau a kulcsa minden egyéb kérdés megoldásának. Szúr mák Rezső. Levelezés. Tarna-völgy, apr. 25. 1875. „Nulla dies sine line a- “ Amiiy szerényen fejezi ki a munkásság mértékét, és gyöngéden szolgái intésül, ép oly buzditólag szól a csüggedöböz, miszerint ha még oly keveset is, csak legalább valamit tegyen. Bizonyára igy is fogja ezt fel megyei főmérnökünk, a közmunkának baszrositására nézve, mert buzgó tevékenységének eredménye, az adott factor természetével viszonyiíva, valóban a fenti közmondás helyes idézését tünteti fel. Hogyan lehet csekélyből eleget prcducálni ? Nevezem csekélynek a közmunkát, i em azért, mintha annak erő- öszlete épen számításba sem jöhetne, de igenis tapasztalásnál fogva, miszerint, az elmúlt decenniun ban annak létele papíron mindenesetre látható volt ugyan,de elforgácsoltan és talán helytelenül történt alkalmazása miatt sok helyen positiót nem is képezett. Kubik Endre barátom azonban, mióta élén áll a dolgoknak, bebizonyította, bt gy a közmunka, bár annak ledolgoz tatása sok ellenes viszonyokhoz kötött s azért csak csekély, afféle „Isten nevében11 való munka-erőnek tekintetik átalábao, még is foglal magában o y capitalist, melyet helyesen és kitartással alkalmazva igenis lehet gyümölcsözővé tenni. A megye útvonalai számos részein történt lendületek közül én csak a Tarna-vöígvén, Verpeléttöl fel és lefelé való irányról szólok, s röviden előre bocsátom, hogy Szt. Maritó Kőkutig, hol az út a hegyek közvetlen aljában vezet, a kö oly abundantiában ta Iáit atik a hegy oldalban, miszerint elégségesnek tartatott ennek előtte, fent. a köveket csak megmozdítani, — hogy azok az útra vagy azontúl a rétre gurulnak, az bizonyosnak tekintetett, — hiszen az esés törvényénél fogva mozgásba hozott útanyag, a mozdító erő hatásának megszűntével, igen természetesen, ismét nyugalomba jővén, hogy is ne szolgálhatott volna csak úgy az út alapjául, mintha bizonyos fel-t tételekhez kötött mozgás és nyugalomba helyezési procedúrán ment — Inkább magam temessem el magamat, mint gonosztevőkin haljak meg ! Egy óriás-szökés ... és a másfél öl széles tátongó mélységet átrepülve biztos helyre jut. A csodálkozás moraja hangzik az anganák között, s örömkiáltás fogadja emitt. A megmenekült Zór karjaiba dől. A vas herceg. Négy hóval a leirt esemény előtt még nem voltak a cbaramik Gullo szvitó völgyében. Távol inneD, ott tanyáztak, hol a Ganga mint kisded csermely szeldeli a homokos talajt Hej ! egykor nem kellett nomad-nép gyauáut élniük. . . Egykor, midÖD azon föld, melyet az Aegyptosz sárgás hullámai érintenek, melyet a legmagasabb sziklákról sasszemekkel belátni lehetett : Mizraim volt, s Mizraim fölött cbarami parancsolt. De idegen isten Jehovah fegyvert adott ellenségeik kezébe s a férfiak elhullottak, akik pedig elkerülték a fegyver élét, azokat elnyelte ama tenger, mely még most is vörösük vérektől. A világnak parancsoló nép megfogyott, ellenségei rátámadtak, és csak futás mentheté meg őket. A futó népet három folyón üzék azóta keresztül a haldokló nagyság ellen feltámadt nemzetek, az Eufrat, Tigris és Ind folyókon. Harcoltak ök, de aránytalanig túlbaladá az ellenség fegyvereseik csekély számát. . . Ismét futniok kellett ! Végre a Himava tövéhez jutottak. Az üldözök elmaradtak, de itt már maga a természet lépett *
