Eger - hetilap, 1874

1874-03-26 / 13. szám

99 évben az óriási pénzválság és a dühöngött cholera még inkább meg soksorozva sanyargatóvá fokozták fel. A járvány, munkásaitól fosztotta meg, a pénzválság pedig oda jutatta agazda közönséget, miszei int— mint már említeti tik — a pénzintézeteket, a korábbi években tett adósságok visszafizetésére most kényszerítik, azok miatt most szorongatják. így tehát a szűz birtokok agyon vannak iutabulálvu, évek ke­resményeinek romján számos család az Ínség előtt ál!. A catastrófa nem várt nagyságában áll előttünk, műdig nagyobb mérvet öltve s oly házak estek el, melyek számára a szolid üzlet s eddigi foglala­tosság terén évtizedek voltak biztosítva. Megcsalt minden reményünk ! megcsalt nemcsak azért, mert termésünk sokkal kevesebb, lett mint amit reméltünk ; de azért is, mert a tönkre tett hitel- és pénz viszonyokon éppen semmi sincs segítve, legalább uii cr látszata! Vájjon miért nem? Mert piacitokon nincs [pénz; a kereskedő szihláboz van táncolva Prometbeusként s nem mozdulhat. Távolabb piacokról, melyek eddig a megyének pénzforrásai voltak, megkeiesések nem érkezne*; s a termeld ott áll kétségbeesetten várva, hogy ugyan mit hoz a jövő nap? Valóban kibeszélhetlenüi szánandó a gazdaközönség helyzete, még akkor is, ha ahhoz a különleges családi és egyéni bajokat hozzá nem szorítjuk ; nagyon ideje volna már'ha a birtokosok azon nagyon fontos állású osztálya helyzeten, a megadóztatás, az adószedés és kölcsönhöz juttatás tekintetében a törvényhozás és a társadalom te­rén valamiképen könyiteni az áliambölcsek megkisérletnék.' Arról kellene tehát legelsöbb is gondoskodni, miszerint a köz­ponti országos bank régen óhajtott közege mielőbb megszülemlenék, s a vidéki pénzintézetek is'oiy állapotra seglttetnének, hogy ezek ne zaklatnák a gazda-közönséget a tartozások felmondásával, azok vissza fizettetésével. L'örinctfy János. Az árva-ügy (Folyt, és vége.) De ez még csak az első része az árvák tlgyét illető elszomorító s aggasztó eljárásnak. Eddig még az árvákkal mi sem történik, csakis az előirt és sok formaszerüséggel járó Írásbeli munkák telje- sittettek, melyek azonban sem az árvák éhségét tern enyhiúk, sem fájdalmáé könnyeit nem szüntetik meg az elhagyatott özvegynek, ki vigaszt és orvoslást keresve egyik Hivatalból a másikba utasitta- tik. Azonban még tovább kívánjuk ez egyáltaiáu, céltalan, s mégis drága pénzbe kerülő árvatlgyi kezelést ecsetelni. A kir. járásbíróság a hagyaték tárgyalását évek múltával, mi­dőn a „sor rá került“, vaiahára megindítja, de ekkor már sok oly ingóságot, melyek a leltárban föl voltak véve, nem talál, mert az il­lető tárgyak vagy az idő viszontagsága folytán enyésztek el, vagy ha lábas jószágból állottak, önmagokat emésztették fel. Eközben az árvák szétágaztak; de azért a hagyaték letárgyaltatok, s a jegyző­könyv a törvényszékhez beterjesztetik. Itt, az ügyek halmaza miatt, ismét elpiheu egyket évig, mig „a sor rákerül“, s ekkor a járásbí­róság eljárása vagy belybenbagyatik, vagy—számosabb esetben :— kiegészítés vegett ismét visszaküldetik. Helybenhagyás eseten a községi gyám és az árvaszék értesittelik, értesítés után az árvaszék ülést tart, végzést hoz a fölött, vájjon a fölvett tárgyalás szerint a kiskorú nincs-e károsítva, mely alkalommal rendes eljárás szerint abban történik megállapodás , hogy az ügy megvizsgálására a járási szolgabiró kiküldessék. A szolgabnó erről végzéBÜeg értesit- tetvén,a községben megjelenik, a vizsgálatot megtarja, azeredmény- ről az árvaszéket értesíti; az árvaszék ezu'án ismét végzést hoz, a törvényszék által megküldött osztálylevélre a helybenhagyást föl - jegyzi, eme végzés a járási szolgabiró utján a községi bírónak ki­küldetik, hogy azt a közgyámnak kézbesítse, és a végzés átvételéről a vevényt a szolgabiró utján az árvaszékbez juttassa. És csak e hosszadalmas előzmények hónapokig tartott befejezése után kerül még az árva az árvaszék felügyelete alá. Ekkor veszi aztán kezdetét rengeteg do ga a községi gyámnak, s illetőleg a község jegyzőjének. A községi gyám ugyanis többnyire oly polgártársunk, ki nevét ügy- gyel-bajjal csak le tudja Írni, de hivatala egyéb dolgait s kötelessé­geit a községi jegyzőnek kell teljesítenie anélkül, hogy megkérdez­nék, kötelezhető e a jegyző erre. — Az árvaszék mii denckelött a legsürgősebben követeli a községi gyámtól, mutassa ki, hogy az 1 — 4 év előtt elhunyt atyának árvái hol és mily állapotban vannak? Ez bejelentetvén, árvalapot kap. De azzal senki sem törődik, hogy a helytelen s hiányos eljárás miatt, az árvák vagyona, a szülők el halta óta ki által és hogyan kezeltetett, mi jövedelmet bozo't; s hogy a szánandó árvák földje, ama hosszú idő alatt, mig a hagyaték le­tárgyalva nem volt, parlagon hevert, vagy az árva éveken át gon­dozás nélkül volt, ezekről nincs tudomás, mert nincs intézkedés. Mi azonban, községi elöljárók, jól tudjuk, hogy e szomorú viszonyok oka a rendszerben fekszik, s hogy ez elviselhetlen, s tetemes költ­séggel egybekötött eljárás célszeiti átalakítását s helyes rendezését kérelmezni első sorban mi vagyunk hivatva úgyis, mint polgárok, de főleg mint községi elöljárók, kik hivatalunk elvállalásakor esküt tevénk, bogy a község, valamint a családok és egyesek ügyeit lel­kiismeretesen fogjuk gondozni. így állván a dolgok, az árvafigyek gyors, célszerű és sttkeres kezelésének, illetőleg a mostani hosszadalmas és lidvtelen eljárás egy sort rögtönzött, két tanítványa egy-egy sorral felelt rá, végül Firduszi oly sikerültén rögtönzé hozzá a negyedik sort, hogy Ansza- ri, a költő-király, határozott költői tehetségnek ismerte el. Egyes kérdéseket intézett hozzá Persia őstörténelmébö!, melyekre Firduszi kitűnő választ adott. Anszari bocsánatot kért Firduszitól, hogy előbb társaságából eltávo itani akarta, s azonnal felvette az udvari köl­tők közé. Szultán Mahmud, az akkor uralkodó persa sah, rég tervezte, hogy az I. Manszur által megkezdett Salmamét befejeztesse. Hét költőt szólított fel versenyre, s Anszari, a költőkirály tevén győztes, öt bízta meg a királyok könyve no. girásávul. De Anszari sokkal ké­nyelmesebb leven, bogy sem ily roppant munkára vállalkoznék, de mert egyrészről kedvencében, Firdusziban sokkal több képességet és készültséget látott, őt ajánlotta a sahnak, mint aki e feladatnak legjobban fogna megfelelni. Firduszi azonnal elő is állt egy próbá val, melyben Resztem és Iszfendiár harcát írja le. E részlet egészen elragadta a saht, s azonnal megbízta öt a Sahname Írásával. Külön lakosztályt rendeztetek be .-.zámára palotájában, asztaláról étkezett, évenkinti :iszteletdijat rendelt száméra ; meghagyta szolgáinak, hogy Firduszi minden szükségletéről és kényelméről gondoskodja­nak ; utasította továbbá kincstárnoka', hogy Firduszi minden pár- verseért egy arany turoant fizessen ki. A költő azonnal hozzá fogott a nagy munkához. Az addig átbuvárolt régi iratokat, a népmondá­kat, népdalokat, melyek történelniitárgyuak voltak, mind feldolgoz­ta s a költészet formáiba öl tötte. Maga elé idézte az ő kor bőseit, a ködben elenyésző óriásokat, hazájának és népének csodás alakjait, kik dinekkel,gonosz szellemekkel, tündér* kkel ésszörnyálatokkallhar- colnak. Mindezeket a költészet ragyogó fényében feltüntetve, mutat­ja be müvében. Midőn a mesék országán átvergődött, s a látkör a történelem világánál tisztulni kezd, alakjai is tisztábbau lebegnek előtte.Most már nem mint földöntúli lényeket, hauem mint erősember alak okát, kik egymással kelnek harcra, mutatja be. így közeledik min­dig inkább és inkábba positivűmus felé, mig saját koránál megállapo­dik. Nehéz feladat volt az, a legrégibb kortól, a mesék országától kezdve le ezredeken át hozni a történelem fonalát, hogy az sóba össze ne bonyolódjék; hanem a költészet mellett az igazságot és hű­séget is feltüntesse. Firduszi e nagy feladatát kitünően oldotta meg. Négy évig dolgozott, Firduszi (faznaban, négy esztendeig TuszbaD, mialatt nagy müvéből négy éneket elkészített. Ezeket bemutatván a sahnak. az felette meg volt elégedve müvével. De Firduszi ellenségei megirigyelvén azt a kitüntetést, mely­ben öt a sah részesité, ármányt szőttek ellene sa sah előtt minteret- uek tüzimádót bevádolták. A költő ugyanis költői színben, dicsöitö- leg tüntetvén fel a tüzimádók vallását, ők ebből fegyvert kovácsol­tak ellene, hogy azzal tönkre tegyék. A sah, ki elkeseredett harcot folytatott a tüzimádó eretnekek ellen, maga elé hivatta Firduszit, s azzal fenyegette, hogy elrettentő példa gyanánt elefántjaival fogja széttapostatni. Firduszi a sah lábaihoz borult, esküvel erősité, hogy nem eretnek, hanem jámbor igazhivö, s hogy ellenei rágalmat ter­jesztettek elleue. A sah megbocsátott neki, de a meghasonlás közte és a sah között ez .idő óta már gyökeret vert, s idővel csak nagyobb mérvet öltött. Firduszi háborítatlanul dolgozott munkáján s annak megkez­dése után harminc évre befejezte azt. Midőn a munka készen volt, szép persa írással letisztázva elvitte a királyhoz és hódolatul lábai elé lerakta. Firduszi az első ezer párversért azonnal felvette az ezer darab aranyat, a többiért azonban időközben nem vette fel illetékét; szán­déka lévén az egész dijat a munka elkészülése után felvenni, hogy abból magának pompás házat és szökő kutakkal ellátott diszkertet *

Next

/
Oldalképek
Tartalom