Eger - hetilap, 1874
1874-02-19 / 8. szám
60 A vasárnapi ismétlő- és ipar-iskola. Hazánk részben természeti helyzeténél, de különösen Ausztria által Századokon át mintegy tervszerűen tett intézkedésekircl togva, — melyeknek célja volt hazánk önálló iparának fejlődését megsemmisíteni s hazánkat e tekintetben gyarmattá alacsouyitani, — bár e század első negyed ■ után a legkedvezőtlenebb viszonyok dacára is az ipar terén fejlődni kezdett; s bár napjainkban egyesek és társulatok, a kormány és ország mindent elkövetnek, hogy iparunkat rni- nélinkább emeljek; — majdnem egyedül a nyerstermelésre van szorítva. Hogy mennyire károsan hat ezen körülményaz egyesekés ország vagyonosodására, s általán mennyire korlátozza nemzetigazdásza- tuuk fejlődését és emelkedését: azt mindinkább tapasztaljuk ; miért is, ha más nem, legalább létfentartási ösztönünk sarkal módokról gondoskodni, melyek által iparunk emelése, annak a haza fi i által leendő kezelése és nyersterményeink legnagyobb részének feldolgozása által eszközölhető legyen. Minden cuitur-állam jelszava az ipar, mert rég beismert tény, hogz az auyagi érdekek nagy hatással vannak minden nemzet szellemi érdekeire is, s hogy azon tényezők, melyek az anyagiak fejlődésére kiható erővel bírnak, a szellemi fejlődésre is megtartják ezen erejűket s amiként haladnak amazok, akként nyilvánul a nemzet szellemi élete is. De másrészről valamint a nagy mindenség örökös mozgásban és munkálkodásban van, melynek elmúltával megszűnik ö is mint minden anyagi; úgy a nép és nemzetek éltetője és fentartója egyedül a munka, mely azokat nemcsak táplálja, fejleszti, műveli és ne mesiti, hanem nagygyá és hatalmassá is teszi. Csak a munka vívmányai, akár szellemileg, akár anyagilag vegyük a dolgot, — birnak maradandó becsesei, s képesek nemzeteket és országokat hóditani. A munkálkodást tehát az ipar terén is magunkévá kell térniük s minden erőnkből oda hatnunk, bogy a legjelentékenyebb iparágakat önmagunk kezeljük ; mert ha azokat továbbra is idegenek kezében hagyjuk, úgy önállásunk nemcsak az ipar, hanem még a szellemiek tekintetében is függővé tétetik. Hogy pedig ezr elérhető legyen,—miután a többi nagy horderejű teendők megállapítása jelen cikk keretén kívül esik , de miután azok meghatározásához nem is értenék, — szerintem egyik fő teendő: magunkat munkaképesekké tenni, mit egyedül tanulás által érhetünk el; mert a munkás-osztály kiképzése nélkül iparunk megalapítására és fokozatos fejlődésére gondolni sem lehet. De hogy kellőleg müveit iparos osztályiyal bírhassunk, az a fentebbieken kívül még 'ársadalmi és politikai tekintetből is a legkívánatosabb és szükségesebb; mert a kisebb birtokosokkal együtt az iparos osztály képezi hazánk közép osztályát, mely csakis tevékeny munkássága és megfelelő műveltsége mellett lehet hivatva hazánk emelkedését és hatalmi állását biztosítani és sikeresen előmozdítani. Az iparra legnagyobb befolyással vannak az elemi- és középiskolák, mert ezekből kerül ki azon főtömeg, mely az iparnál működik; s miután az elsőre nézve még 1868 ik évben tette meg, az utóbbira nézve pedig legközelebb megteendi az országyülés a szükséges törvényes intézkedéseket: egyeb teendőnk ni:,cs, mint ezen iskolák fejlődését s ezek iránt a nép érdeklődését előmozdítani, s az iparos osztályt meggyőzni arról, hogy azok, kik az ipar terén óhajtják tehetségűk t érvényesíteni, annál inkább felelnek mag a célnati úgy saját, minta haza érdekét tekintve, minél több ismerettel birnak, mit egyedül a középtanodák szorgalmas látogatása által érhetni el. Azonban miután nem egy hamar fog bekövetkezni, hogy azon szülék legnagyobb része, kik gyermekeiket az iparos pályára szánják, azoknak a szükséges iskoláztatást megadják, — de még akkor is, — sokkal fontosabb ránk nézve az iparos t.anoncok tovább képzése, melynek lassart-lassan, miként ez már minden haladottabb nemzetnél meg van, szakképzéssé kell emelkednie. Nem szükség mondanom, mert hisz mindnyájan tudjuk, hogy az iparos tanulók nagy része az olvasás-, írás- és számadás elemeiben is alig, vagy csak épen, ahogy-úgy jártas: miért eiodázhatlan kötelességünk, ha emberbaráti és honpolgári feladatunkat, saját magunk és mások anyagi helyzetének javulását szivünkön viseljük, ezeknek alapos taníttatásáról, kik jövőben nem kis tényezői lesznek hazánk anyagi és szellemi emelkedésének, — gondoskodni. Városunk értelmisége és iparos osztálya beismerve az elmondottak fontosságát, már az öO-t s években gondoskodott az iparos tanulók tovább képzéséről azáltal, hogy számukra a Lyceum épületében elhelyezett belvárosi iskolákban vasárnaponkint, a reggeli órákban, előadásokat nyitott. Mint értesülve vagyunk, ezen elöadásoi egész 1860-ik évig az rok egy kis történetet, mely tanúsítja azon élénk küzdelmet a két netneslelkü egylet tagjai között, melylyel mindent elkövettek egymás túlszárnyalására. Bianka, a szép karcsú Biánka, a képes egylet soraiban küzdött és toborzott. Imádója, Armand pedig a semleges területen fizet- gette a karácsokat. Vasárnap Bianka és Armand a képesek álcás báljában mulattak, mely alkalommal a siiker által elragadtatott Bianka diadalragyogó arccal nézett Armandra, és kéz kézben, szem szemben, csevegett vele a lépcsőzetes emelvény kályha felőli sarkában. „Gyönyörű bálunk van, Armand! Most már nem félek, hogy a képtelenek túlszárnyalnak bennünket. Mit gondol, Armand?“ „Éo azt gondolom, hogy a bál csinos, a közönség szép, maga pedig gyönyörű.“ „Ön, pedig, barátom, izetlen hizelhedő. Hanem csakugyan kiváncsi vagyok rá, hogy a keddi bál milyen lesz.“ „Ob ami azt illeti, kíváncsiságát könyen kielégítheti. Jerünk el a keddi báiba is.“ „Soha ! — válaszolt Bianka mély indignatioval, — és elvárom öntől, hogy az elmenetelre gondolni sem fog.“ „Amint akarja Bianka. Én csak önre gondolok.“ „Ezt vártam öntől, barátom, és nem volna szép másként cselekednie.“ Kedden este Armand nyughatatlan volt. Utólsó farsang a ko- csi-robogá8, a fiatal vér, mulatni vágy s a zene hozzáhatott hangjai nem hagyának neki nyugtot. „Eh mit! elmegyek egy órára. Dominót veszek, igy incogni- tóban körülnézek, egy kicsit, homlok a dominókkal, és maskokkal, s éjfélre itthonvagyok.“ Bianka pedig kiváncsi volt tudni, vájjon Armand megíartja-e Ígéretét; ezenfölíil azonban még az ellenfél kudarcában is óhajtott gyönyörködni, s ez érzelmek egy pillanatig sem hagyták szivecské- jét nyugton. Végre is Éva leánya volt. Nem bírt ellenállni, dominót hozatott s barátnője s annak anyja társaságában — kik a másik egylet tagjai voltak — a bálterembe lépett. Részt vett a nagyszerű álcás menetben, megbámulta a perzsa schahot és éjkirálynőt, iszonyodott a púpos Aesopustó), a fehér ruhás vén a8/,onyon jót nevetett, és kapott receptet a nagy copfü doctor Scorbuntiustól. Egyszer csak egy rokonszenves hangú fekete dominó karon fogja. Igen jól mulatt ak. A terem minden részét bejárják, s Bianka meggyőződik, hogy Armand engedelmes, jó fiú, s méltó Bianka keblén diszleni. „No, hála istennek, végre levehetjük az álcát, — mert különben mindjárt megfulladok,“ gondolja Bianka, midőn a demaskirozás perce bekövetkezett. Egyszerre álcátlanitja magát fekete dominójával, kinek még mindig karján csiigg, és — oh szent Eger ! Bianka és Armand egymásra ismernek. Tableau. Balambér. Tizenhat év, és szerelem. (Egy barátom naplójából.) (Folytatás.) A színházból esténkint mindig az én karomon lebegett haza. Néha néha hozzánk vetődött nro 3- is, ki azonban jó Szót sem kapott tőle; ha karját kínálta, a hölgy annál közelébb simult hozzam, mint ha védelmért esdekelne, ha szólt hozzá, félre húzta kis orrocskáját — oly jól állott neki — s hozzám intézte válaszát. Nagyon megsajnáltam szegény fiút. „Mért vagy hozzá oly kegyetlen? Hátha a Dunába ugrik!* kérdém aggódva, mert én a nro 3. helyzetében képesnek érzém magamat ilyesmire. „Majd kifogják“ — moudá nevetve, s másról kezdett beszélni. Csak egy volt előttem csudálatos, hogy tudniillik nro 3 mély meg- alázódásában sokkal barátságosabban közeledett felém, mint jobb napjaiban, s bár én valék, ki a kegyest oly elhidegültté tettem iránta, mégis gyakran annyira ment irántámi barátságos bizalmában, hogy hitel nyitására is felszólított, s pénzt kölcsönzött tőlem. „Adjon ön a szegény ördögnek“ mondá a szép hölgy sajnálkozó megvetéssel; s én adtam neki, ha kölcsön kellett szereznem is.
