Eger - hetilap, 1874
1874-11-05 / 45. szám
355 megyei főmérnök küldetnek ki; miről nevezettek jegyzőkönyvi kivonaton, Borsodmegye közönsége levél által értesittetnek. Olvastatott Kaszap Bertalan szbirónak jelentése, melynél fogva a tari hata rban levő Zagy va-bid, mely fele részben Heves, fele részben pedig Nógrád megye által fentartatik, oly rósz állapotban van, hogy a közlekedés megszakításától tarthatni. 01 vastatott továbbá a közmunka szakosztály előterjesztése. A kérdéses műtárgy megvizsgálásával Kaszap Bertalan szbiró és Kubik Endre m. főmérnök bízatnak meg; egyúttal megkerestetik Nógrádmegye közönsége hasonló intézkedés megtételére. Olvastatott Békés megye közönségének 426 sz. átirata, melyben tudatja, hogy a Gyomáról K.-Ladányra vezető útvonal szélességeinek kijelölése végett, a járási szbirót s a megyei mérnököt bízták meg, s minthogy ezen útvonal Déva Ványa község határát is érinti, hasonló küldöttség rendelésére hivatik fel. Olvastatott továbbá a közmunka szakosztály előterjesztése. A küldöttségbeni részvétellel és Békésmegye küldöttségével leendő együttes eljárásra utasításával Bárcay Gyula szbiró és Timon Bertalan főmérnök bizatik meg. Miről nevezettek jegyzőkönyvi kivonaton, Békésmegyegye közönsége levél által értesitendők. Olvastatott Békésmegye közönségének 296 sz. átirata, melyben a Szamos és Mezőtúr közt levő országúinak e megyében elvonuló részét helyreállittatni s járható karba helyeztetni kéri. Olvastatott továbbá a közmunka-szakosztály előterjesztése. Timon Bertalan m. főmérnök utasittatik, miszerint az iránt, vájjon a kérdéses útvonal megyei vagy községi út-e, jelentést tegyen, s előbbi esetben annak helyreállítása iránt a legközelebbi közmunka felosztás alkalmával javaslatot mutasson be. Olvastatott Ftizes-Abony község képviselő testületének kérvénye, melybeu a f. évi junius havi közgyűlésen hozott azon határozatot, hogy a közmunka alá be nem jelentett igavonók után egyen- kiut 5 frt birság fizetendő, megváltoztatni kéri, miután a be nem jelentés nem a közmunka-alap megrövidítése iránti szándékból mulasz- tatott volna el, hanem azért történt, mert a be nem jelentett lovak részint mint vakok, részint pedig mint két éves csikók közmunka alá nem tartozóknak tekintettek. A bemutatott kérvény Kürthy Ferenc szolgabirónak azzal adatik ki, miszerint az abban foglaltakra nézve jelentést tegyen. Eredeti levél Konstantinápolyból. Stambul, 1874 október 23. Kedves . . bátyám ! Innen a Bosphorus partjáról, honnan az emberiség bölcsőjének, Ázsiának a nap fényétől mesés színekben tündöklő partjait minden pillanatban láthatni, intézem jelen soraimat hozzád. Talán a üirlapokból is értesültél, hogy én gróf Széchenyi Ödönnel a szultán felszólítása folytán Sfambulba utaztam a müsulmánok e fővárosában a tűzoltóságot szervezendők. — Folyó hó 12-én hagytuk el Pestet, és a Dunán le a Feketetengeren át, holnap reggel lesz egy hete, hogy a Bosphorus partjánStambulban kikötöttünk. — Mily sajátos világ, mily meglepő népélet! Ehhez hasonlót oddigelé csak a képzelődés világából ismertem. Megérkezésünk után közvetlenül a nagy követ, gróf Zichy Ferenc ö nagyméltóságához hivattunk, ahol egy kavasz kíséretében, egy átélt tengeri ut minden kinyomatával arcainkban meg is jelentünk. 0 nagyméltósága egy valóságos magyar főúr és házigazda minden szeretetre méltóságával és a legszivélyesebb vendégszeretettel fogadott, s még az nap a nagyvezérnek és a hadügymnister- nek be is mutatott. Mindkét föur a legnagyobb nyájassággal fogadott, sőt az utóbbi oda nyilatkozott, hogy megjelenésünket a két ország közt fönálló barátság határozott nyilváuulásának veszi. — Ittlétünk kezdetétől a nagykövet asztali vendégei vagyunk, és időnket a hadügyministeriumban Achuiet pasa elnöklete alatt tartott confe- rentiákkal és a város helyirati fekvése s a helyi viszonyok tanulmányozásával töltjük. Van egy adjutáns major, Murat effendi, ki magyar születésű, és egy szerecsen hadnagy, Harum effendi mellénk osztva, és a szükséges nyerges lovak a katonaságtól rendelkezésünkre adva. Ma délután tanúi valánk a szultán ünnepélyes templombavo- nulásának, mely alkalommal ö felsége bennünket különös figyelmére méltatott. Azt hiszem, nem kell említenem, hogy egyenruháinkban általános feltűnést okoztunk. Most a ramazan-böjtök tartatnak, melyek a beiram ünnepekkel fognak befejeztetni, miért is mosta török urakkal, kiknek különben nagyon sok idejök van, alig lehet valamire menni; inert az éjeket élvezetekben töltik, magukat kárpótlandók ja nappal tartott túl- szigorú böjtért, habár arról, hogy nappal mi történik a coulissák háta ingadozott, hogy bizonyára összerogy, ha az elősiető tábori orvos karjaiban föl nem fogja. Egy órával később végképen kimerülve feküdt a tábori kórházban bajtársai között, kik a győzelmi babért elcsonkult tagjaik á- rán vásárolták meg. Roncsolt karjától már meg volt szabadítva s homloksebe is be volt kötve. Kin ágya előtt egy szakállas árkász állott saját századából, nagy ügygyel-bajjal rajzolgatva idomtalan betűit egy papírlapra, melynek Íróasztalául a térdeire helyezett tarisznya szolgált. Szeretett kapitánya megbízását teljesítette, midőn annak anyjával tudatta a szerencsétlen megsebesülést. Azonban a katona keze, mely bizonyosan jobban tudott a puskával bánni, mint a tollal, ugyancsak reszketett, mert jól tudta: hogy mennyi fájdalmat fog levele okozni az anyának. II. — Jó reggelt, ezredes ur! Pokoli meleg van, mint csak valami sütő-kemencében. E szavakkal lépett egy tábori főorvos a szegényes szobába, melyben a megszólított egy ingadozó asztalra helyezett hadműveleti térkép fölé volt hajolva. Az orvos igen bizalmas lábon látszott áí- lani az ezredessel, mert azonnal helyet foglalt egy széken s nyugodtan szivarozott tovább. Némi szünet után fölegyenesedett az ezredes sjkérdé: — Hogy áll a dolog a kórházban ? — A halálosan megsebesültek sorjegyzéke nem oly felette nagy, — felelt az orvos — csakhogy fájdalom, D e v i g n y kapitány is köztök van s télek, hogy — — Hogyan, orvos ur! — talán roszabbra fordult állapota ? hogy van ö ? — kérdé az ezredes gyorsan. — Nagyon roszul, alig fogja a következő napot megérni. Most már tökéletes eszméleténél van, s bagymáza elmúlt; azonban ez állapot csak az élet lámpájának utolsó fellobbanása. Én, igaz, erősítő orvosszereket adtam neki, melyekből félóránként kell bevennie, de a világ minden orvosa és gyógyszere sem volna képes öt már megmenteni. Midőn elhagyám öt, azt mondta, hogy nagyon örülne, ha ezredes ur öt látogatásával megtisztelné. Tegye meg ön, kérem, a jó ember utolsó kívánságát. Az ezredes felkötötte kardját s az orvossal elhagyta a szobát. Szerfelett meleg idő volt. A ház előtt lomhán támaszkodott az őr egy fához, 8 rendkívül álmosan tisztelgett. Az ezredes és orvos gyorsan haladtak végig a falu egyetlen utcáján, melynek végén volt a kórüáz elrendezve. Midőn beléptek, a beteg épen szendergett. Az ápoló az ezredes nevét súgta Devigni fülébe, mire az felébredt, s első tekintete az ezredesre esett. „Ah, mily szép öntől, hogy eljött,“ mondá reszkető kezét az ezredes felé nyújtva. — Már alig reméltem, hogy önt még láthatom, ezredes ur, mert már az én időm vajmi rövid. A világgal már számot vetettem, s felny ujtottam engesztelő áldozatomat istenemhez. Kérem, üljön ön oly közel az ágyhoz, mint csak lehet, mert én nem tudok hangosan beszélni, s pedig igen sokat akarok önnek mondani. Ápoló, add ide az orvosságot! Néhány cseppet ivott a gyógyszerből, s az ezredes azon szívélyes óhaját, hegy minél hamarább felgyógyuljon, hallgatással elmellőzve, egész komolysággal mondá: — Uram, sokkal több teher nyomja szivemet, mintsem hogy könnyen meghalhatnék s nem tudom, mikor vesztem el eszméletemet. Eleinte úgy gondoltam, hogy történetemet hallgatagon viszem magammal síromba, de amint forró lázam elmúlt s a balál jégkezeivel megszorította szívemet, megváltoztattam szándékomat. El akarok önnek mindent mondani. Amily bizonyos az, hogy ön most ágyamnál ül, oly bizonyosan láttam én öt a múlt éjjel amott a bejárásnál. Itt elnémult hangja. Az ápolónak intett, s ez újólag átnyújtotta neki az orvosságot. Miután néhány cseppet bevett, visszaesék vánkosára s nehéz lélekzetett vett. Szemeit azalatt folytonosan az ezredesre függesztette. — Mikor én az ön ezredéhez jöttem, ön igen sok jóságot és barátságot tanúsított irányomban s egyedül az én hibám, hogy bizalmas barátokká nem lettünk ; meg vagyok győződve, hogy udva*
