Eger - hetilap, 1874

1874-07-16 / 29. szám

226

úri laknak az o rszág zsebéből jó pénzen megyeházul való megvételével hozzák combinatioba.

Volt-e a mi országos képviselőnknek, Csiky Sándornak a jun.

26-iki értekezletről általában, s különösen az ott városunk ellen intézett, s helyén kívül felidézett Pnlszky-Kováchféle demonstratioról tudomása, — nem tudjuk ; ha nem volt: sajnáljuk, hogy azt figyelem mel nem kisérte, s nyilvánosan a erélyesen nem szólalt fel az olyas esetlen agitatiok ellen, melyek egyenesen Eger városa életkérdése ellen vannak irányozva. Figyelmeztetjük őt, s általán megyénknek és városunknak saját érdekünket szivén viselő mindenjbefolyásos polgárát,hogy most folyton résen legyenek,mert mi tudjuk és látjuk,hogy nagy hatalmú s terjedt összeköttetésű ellenekkel állunk szemben, kik dacára a törvényjavaslat és a kilences bizottság megállapodásainak, titkos factioik által könnyen keresztülhúzhatják jámbor megnyugvásunkkal ápolt számításainkat, s egy szép reggelen csak arra ébredhetünk fel, hogy a képviselöház a megyék kikerekitését tárgyazó tjavaslat vitatása alkalmával Egert szépen kifeledi a megyei centrumok sorából.

Ne vegyük könnyedén a dolgot. Okuljunk valahára a közelmúltból, hol mellőztetésünknek, hogy ne mondjam: csűfos kijátszatá- sunknak s megrontásunknak egy igen-igen szomorú s immár helyre- hozhatlan példája áll előttünk.

Emlékezzünk csak vissza vasutunk történetére. Az 1863 ik év mart. 23-áa Egerben, az érs. lyceura dísztermében, kettős megyénk s a szomszéd megyék küldötteinek s nagy számú tekintélyeinek részvéte mellett nagy hü-hóval megtartott vasúti gyűlés alkalmával, Hollán Ernő, nagyhatású beszédében világosan kijelenté, miszerint „rendkívül hibás és félszeg volna az oly eljárás, mely általa pes t-m i s k o 1 c i vonal tervezetéből oly népes és nevezetes helyek, mint Gyöngyös és Eger, teljesen kihagyatnának.“ — V. Kovách László pedig, lapunk 1862 iki folyamában „Most vagy soha!“ hangzatos cim alatt a pest-miskolci vasútról ugyancsak Eger és Gyöngyös érdekében irt cikksorozatában oda nyilatkozik, hogy „Eger és Gyöngyös most vagy soha lesz az egyenes vonalba úgy bele vonható, hogy a vasút közvetlen érintse, hogy a város szélén állandó indoháza legyen.“

És mi történt? Hollán Ernő, ki a pestmiskolci vonal irányának kijelölésében „pars magoa fűit,“ ki tudja, minő okok s befolyások hatása alatt, elfeledte azt, amit 1863-ban Egerbentinnepélyesen mondott, s V. Kovách László urnák, midőn látta, hogy a kérdéses vonal Vámos-Györköt, mint jelentékeny állomást fogja érinteni, kisebb gondja is nagyobb volt, mint hogy a dolgoknak rá nézve ily rendkívül kedvező fordulata ellenében, Gyöngyös vagy Eger, s illetőleg az ország javára s érdekében szót emeljen; — sigy lön aztán, hogy Gyöngyös Eger pedig 2*/a mfduyi távolságra esett el a kitűzött országos vonaltól, mi által e két város ipara, gazdászata, s kereskedelme az erőihez arányos kifejlődéstől s emelkedéstől örökre el van ütve, melyet többé semmiféle szárnyvonal, vagy mellékvonal nem képes helyrehozni.

Igaz : ezek ma már időntuli recriminatiók, s jeremiádok ; de nekünk, kik a még sajgó sebeket is oly könnyen feledjük, szükséges, hogy a múltak szomorú képei gyakrabban elénk táruljanak, hogy azokból okoljunk a jövőre, ha, mint jelenben, fenyegető vész környékez bennünket. Ismételjük tehát: miszerint városunk érdekei, életkérdése ellea hatalmas és befolyásos ellenségek léptek a sorompóba, kik ellen nagyon nehéz lesz küzdenünk, ha a harchoz eleve teljes erővel nem készülünk, s fegyverkezünk.

Mit kell tennünk, hogy —nézetünk, s reményünk szerint — a jogos és igazságos győzelmet részünkre biztosítsuk: talán lesz alkalmunk annak idején bővebben elmondani. Most egyelőre csak arra hívjuk fel a közfigyelmet, hogy miután Eger városa képviselője — fájdalom — nem bírta az országházban saját személye iránt kivívni ama fölényt és tekintélyt hogy jogos érdekeink megtámadása ellenében erélylyelshatálylyal imponálhasson: oda törekedjünk, miszerint a magyar képviselöház számos nagy tehetségű, önérzetes, jogén igazságszeretö, s tekintélyes férfiai közöl Eger város igaz érdekeinek oly egyéneket törekedjünk megnyerni,kik a megyék kikerekitését célzó tjavaslat tárgyalása alkalmával jogos ügyünket, s ezzel egyúttal hazánk érdekét, diadalra segélni tudják is, akarják is.

Még egy pár szót. Oly megyéknél főleg, melyek az uj territoriális rendezés alkalmával nagyobb átalakulásnak néznek elé, melyek közé par excellence Heves és K.-Szolnok megye is tartozik, hol, a tjavaslat intentioja szerint, mig egy részt a társmegye teljesen elesik, másrészt a megyéhez több idegen községeken kívül egy egész terjedelmes kerület odacsatolása is szándékoltatok: a centrum, a megyei székhely kérdését bolygatni, s par force erőszakolni nemcsak idő előtti, hanem egy kissé merész is, mely inkább elbizakodottságra, önhittségre mutat, mint higgadt megfontolásra, tapintat, és ildo- mosságra. Ha mi ennek dacára a megyei centrum kérdésében mégis felszólalunk, oka az, mert erre az előző megtámadások ellenében a jogos önvédelem kötelessége hiv föl bennünket. Meggyőződésünk szerint a megyék kikerekitésének megállapítása alkalmával a centrum kérdéséhez azon községeknek is lesz szavuk, amelyek azuj me-f T A R G A. §*Tárca-levél. *)

Lak s ó-part jul. 10. 1874.

T. szerk. barátom! Hej de fáj a szivem, midőn az „Eger“-ben olvasom, milyeu szép mulatságot rendezett az egri „komolyabb“ fiatalság a kies Tárkáuy völgyében, melynek — a mulatságnak — hire már hetedhét országra is szól, s köztünk legyen mondva, még némely magyarfaló vieux spadassint is képes volt az egri kedélyességnek meghódítani. Denique csak fel fel lángol néha ezen kedélyesség, melyet úgy is csak mesterséges, és csak némely apró parve- nuk malmára kedvező, rideg önzésből vagy tudatlan fanatismusból származott visszavonás, és magas politikának csúfolt apró kenyéririgység tart vissza, s ilyenkor ezea kedélyesség valóban „kitör és eget kér.“ De hát miért fáj a szivem? kérdezi utoljára szerkesztő barátom, hiszen e hosszú periódusból még a szivfájdalomra szolgáltató egyetlen szócskát sem tudtam kiokoskodui ? Hej! azért fáj az én szivem, mert ezen mulatságban részt nem vehettem, s pusztai remeteségemben csak messziről sóhajthattam:

„Szállanék, de bajköréböl Tiltva lép a sors elém.“

Hát még mikor a „commune“ dinyésháti kirándulását is olvasom, s egyúttal tudomásomra jön, hogy a commune egyik kiváló tagja még azt is indítványozta, hogy „látogassuk meg a laksóparti remetét“ s csak a commune irigy elnökének azon közbevetése, hogy „hiszen a laksóparti remete a ködöt vágja“ buktatta meg ezen indítványt, valóban kedvem volna, ezen irigy elnököt petrole*) Múlt számunkra megkésett.

űrnek decretálni, mert az indítvány keresztülvitelével legalább én is valamihez jutottam volna, nálam azon körülmény lévén, hogy:

„ha jöttök lesztek, ha hoztok, esztek.“

No de hiszem eljön még a fizetés napja, s minthogy a commu- nénak még múlt évben adott, de mindeddig meg nem tarthatott Ígéretemet, nem sokára — úgy hiszem — módom és alkalmam leend beváltani, s a communisticus phalanster asztalára vadludat tálaltatni, majd az inditványbuktató irigy elnököt úgy kínáljuk, mint az egyszeri csirkehús evő ember komáját, hogy „kedves komám uram, a lába is jó.“

Mikor is volt az szerk. barátom! talán már két éve is lesz, hogy a nyomdaigazgató úr barátságos asztalánál az „Eger" dolgozó társai oly pompás kedély-és toast-dús lakomára egyesültek ? Miként s mi jognál fogva jutottam én azon körbe, alig bírtam megmagyarázni, hacsak nem azért, hogy az „Eger“-be már néhány sületlen levelet irtára. Hanem mivel hát már ón is — mint Pilátus acredoba — bejutottam az „Eger“ sói disant dolgozótársai sorába, csakugyan feltettem magamban, hogy már egyszer én is szerzek valami érdemet legalább utólagosan, mert a nóta is azt tartja, hogy: „ha a lepényt megettétek, Ha—a—a—a—a—ni lányom elvegyétek“ s igy elhatároztam magamban, hogy mihelyt körömben olyas valami adja magát elő, mit a közönségnek tudni érdemes leend, az „Eger“ hasábjait felhasználandom, s ha nem is minden ember épülésére, legalább némelyek tájékozására valamit Írni togok.

Ilyesmiről gondolkoztam épen, midőn a múlt juniushó 28-áu remeteségemből egy idéző levél áltai Gyöngyösre szállíttatván, még azon éjjel a va-úton oda repültem, ha a Gyöngyösi szárny vasúton való csigalassúságú haladást repülésnek nevezni gúny nem voina.