Eger - hetilap, 1874
1874-06-04 / 23. szám
XIII. ér! folyam. 23. szám. IS74. jnnins 4-én. Előfizetési dij: Egész évre Félévre Negyedévre . Egy hónapra Egyes szám 5 ft kr. 2 ft 50 kr. 1 ft 30 kr. — 45 kr. — 12 kr. EGER. Hirdetésekért: minden 3 hasábzott petit sorhely után 6, bélyegedé tejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit sorhelyért 15 kr fizettetik. Politikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Kiadó hivatal: a lycenmi nyomda, r ÍAÍíZetésekeí eitogad : a szerkesztőség (Széchenyi-utca 84. sz.) J ent s eh O. könyvkereskedése 8 minden k. postát- m til. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő : egyszeri közzétételért 1 frt. 30 kr. Vidéki hirdetéseket elfogad MoSSe R. Bécsben. Társadalmunk s a munka. A tizenkilencedik század összes társadalmi kérdései között első helyet foglal el a negyedik rend vagyis a munkások kérdése. A múlt században a közép-osztályt látluk az aristokratiával és hűbériséggel szcmbeszállani, és hosszú fáradalmas küzdés után diadalra jutni; ma a munka küzd létért a mindent elnyelő töke-hata- lornmal szemben. A munka, mely minden gazdasági foglalkozásnak és egyáta- lán a termelésnek fötényezöje, mely az egyén és az összes emberi nem tökélyesedésének, haladásának legfőbb emeltyűje, a jelen század utolsó évtizedeiben a gyári Üzleti forma, a korlátlan verseny-szabadság, a tőkének uralkodó hatalma áltai háttérbe szorittatván, az alsóbb osztályok és különösen a munkás- és kis iparosok társadalmi és anyagi helyzetét lényegesen megváltoztatta és egyes irányokban némely eddig ismeretlen bajokat és visszásságokat szült. A munkások és tőkések közt bizonyos társadalmi osztály- és érdekellentét állott elő, mely Európaszerte nem egy tusára adott alkalmat és a művelt világ egy új és nagy feladat megoldása előtt látta magát, előállott az úgy nevezett, „socialis kérdés.“ Ezen mélyenmenő változásokkal egykorulag a gyakorlati élet és az elmélet emberei által számtalan tervezetek fejtettek ki ezen bajok orvoslására. Egyesek által az államhatalom direct fellépése követeltetik, a hires Lasale és tanítványai nagymérvű állam-segélyt és előleget követelnek a munkásoknak, az általános szavazatjog behozatalát, némely rajongók a vallás erkölcsi elvek alapján vélik a bajokat elháríthatni ; addig mások félreismerve az állam és társadalom feladatát, az összes közgazdaságot egy bizonyos organisatiónak akarják alávetni és a társadalmi egyenlőséget a legridegebb formában keresztülvinni. A munkás-osztály nagyobb része azonban csakhamar azon öntudatra ébredt, hogy ezen említett rendszerek és tervezetek közül egyik sem felel meg a kitűzött célnak, hogy a küzdelemben, melyet a tőke-hatalom ellen folytat, csak úgy fog zöld ágra vergődhetni és diadalra számíthatni, ha a munkás osztály tagjai szorosan szövetkezve, az önsegély elve alapjain erőiket összesítve, öszpontositott erösulylyal lépnek a harctérre és törekesznek a töke-hatalom felett a fölényt biztosítani, és az őket illető társadalmi helyzetöket elfoglalni; mert lassanként belátták a sok keserű csalódás után, hogy korunk mind közgazdasági, mind szellemi és társadalmi fejlődése ki- válólag a társasulás varázs-veszszeje alatt áll, és hogy alig van érdek, alig van valamely nagyobb jelentőségű feladat, vagy kitűzött cél, mely a társasulással össze nem függne, bizonyos vonatkozással nem lenne. De különösen és kétszeresen áll ez a munkás kérdés helyes megoldásánál. És nem is fogja eltéveszteni célját a munkás-osztály, ha mindenütt az erők szövetkezése terére lép és a modern társadalmi bajok elleni óvsszereket nem magukon kivül, hanem önmagukban, öneljárásuk és magatartásának megváltoztatásában keresendik. Hiszen ki ne ismerné, mily nagy mérveket öltött és mily magas célokat tűzött maga elé az egyesülési mozgalom az utolsó évtizedek folyamában. Nem látjuk-e a legmerészebb vállalatokat a társasulás alapján célba vétetni és — sikerülni! Van-e emberi terv vagy föladat, mely a frigytílési elv alkalmazásba vétele utján meg nem oldatott, vagy legalább meg nem közelittetett volna? Elmondhatjuk, hogy nincsen! Mi annál is örvendetesebb jelenség, mert tényleg ezen elvek zászlója alá látjuk a müveit világrészeken a munkásokat csoportosulni, egy és ugyanazon cél felé törekedni, feladataikat megoldani. Ott fénylik előttük a társasulás classicus hazája, Angolország, ott van előttünk a nagy és hatalmas Németország millió és millió tagokat számláló „munkás szövetségei“vei és a legkülönfélébb célú „munkás egyleteivel.“ Ezen nagy áramlatba hazánk, Magyarország is belépett már. Igaz, hogy eddig, a nálunk napirenden lévő s figyelmen kivül alig hogy ható „munkás kérdés“ még szellem- erkölcsi, tehát inkább csak culturalis mozgalmak rugóját képezi, s igy a nagy ipar- államok munkás egyleteinek természetétől eltérő intentiókkal bir. De ép azért kell óvatosan eljárni, ép azért kell méltányolni ez osztálynak érdekeibe vágó hiányok, és sérelmeket, nehogy a cultu- raiis követelmények elhanyagolásával, avagy mint legközelebb a fővárosban töri ént,^rendőri zaklatások által cél tévesztetve, — ezen ferde intézkedések s lelkiismeretlen hanyagság által tereljük oda azt, — hol a munkás kérdés sokkal kényesebb s nehezebben megoldható gordiusi csomójával lehetne dolgunk. Azért lássuk : mi tehát a munka ? Mnnkának nevezzük az embernek gazdászati javak létrehozására kifejlett tevékenységét, melylyel t. i. a természet adományait saját szükségeinek fedezésére alkalmatosakká teszi. A munka elkerülhetlenül szükséges az emberre nézve, mert szükségletei egyedül a természeti erők közreműködése által ki nem elégíthetők. És mentül több szükséglete van valakinek, annál több kedve van dolgozni, annál nagyobb munka-ösztöne. A műveltség előre haladtával a szükségletek is gyarapodnak — de egyszersmind a munka nélkül élők száma csökken, a munkások nagyobb becslésben részesülnek. A régieknél a munka megvetett foglalkozás volt s úgy nem is lehetett valami nagy eredménye. — Ezen badarság aztán még most sincs kiirtva közülünk egészen. Nálunk még most is van kiváltságos osztály, melynek nem szabad munkálkodni, mert ha ezt teszi, — osztály-társai folytonos gunyjának lesz céltáblája. Mi szégyeneljük a munkát, mert szerintünk még most is: a „paraszté a dolog.“ Mennyire másképen van ez Amerikában ! Ott fel birják fogni a munka nagy fontosságát, nagy tiszteletben tartják és szeretik a munkát. Munkálkodik ott mindenki, mint a szorgalmas méhek, és Amerika, az ifjú Amerika elébe lépett a vén Európának és boldog, nagy és virágzó, amilyen csak lehet egy állam, melynek alapja, a munka kellő tiszteletben tartása es méltánylása. Az amerikaiak már kicsiny korukban kezdik a munkát és csak akkor végezik azt, ha számukra megnyílik a sir. A meggazdagodás még egyáltalában nem ok arra, hogy valaki felhagyjon a munkával és nyugalomba tegye magát. Mert gyermek vagy szegény korában mindenki hozzá szokik a munkához, és azután mintegy életszükségévé válik a folytonos foglalkozás, s bármennyire is kedvezne néki a szerencse, gazdagsága tetőpontján sem lenne boldog, ha nem munkálkodnék. A gazdag amerikai nem puhitja el ám gyermekét kényelemmel vagy majomi szeretettel, hanem biztosítani akarja annak jövőjét az által, hogy munkához szoktatja már gyermekkorában, mert tudja azt, hogy bármily sok legyen is a kincs, bármily nagy legyen is a gazdagság, az hamar ‘megsemmisülhet, de a munka oly biztos tőke, mely soha meg nem semmisülhet és gazdag jövedelmet biztosít mindenki számára. Mi a gyermekeket a fúvó széltől is oltalmazzuk, keztyti nélkül
