Eger - hetilap, 1874

1874-06-04 / 23. szám

178

szabad levegőre nem bocsátjuk, hogy keze el ne durvuljon, fejét, tele tömjük tudományokkal, miket pedig úgy sem ért meg, fogadunk mellé nyelv- zene- rajz mestert, bogy semmi szabad ideje ne maradjon. És megboc8áthatlau sértésnek vennünk, ha valaki azt merné javaslatba hozni elöttttnk, hogy a már úrfi gyermekünket kézművességre adjuk. Mi többnyire csak urat nevelünk és ilyen nevelési rendszer mellett aztán nem csuda, hogy pusztulunk.

Az amerikai pedig munkára szoktatja gyermekét. Előbb szabad tért enged a test kifejlődésének és csak aztán egyesíti a test és szellem fejlesztését, s egyiket a másik rovására nem hanyagolja el.

Vájjon melyik eljárás jobb?

Bizonyára nem a mienk. Mert a mi gyermekeink, ha örökségüket elpazarolják, szomorú sorsra jutnak, a muukát szégyenük, és nincsenek is hozzá szokva, nem tudják megkeresni mindennapi kenyerüket, és kétségbeesésükben legjobb esetben főbe lövik magukat, vagy a hullámok közé ugranak, hogy úgy szabaduljanak a nyomortól. De az amerikai soha sem eshetik kétségbe, mert ha vagyona megsemmisülne is, egy biztos tőkéje még akkor is maradna; — ez a biztos, jövedelmező tőke, a dolgozni tudás, a munka.

Nálunk szó sem igen lehet arról, hogy a gyermek egészen felnőtt koráig pénzt keressen.

Az amerikai gyermek már 6 — 7 éves korában dolgozik és munkájával pénzt szerez. Nevezetesen: az ily kis gyermekeket is alkalmazzák már ipar üzletekben, kereskedésekben vagy gyárakban az előforduló csekélyebb munkákra , pl: levelek körlil-nyirására, csomagoló zsinegek vagdalására stb. És ezen munkával is keres he- tenkint 5—6 forintot.

Hogy a munkás kérdés, különböző alakban, de a föld minden haladó részén megvan, ezt bizonyítgatni fölösleges, mert úgy hisz- szük, hogy munkások mindenütt vaunak, s az ős patriarchalis erények éltüntével amint megszűnt a munkás a gazdag család elválhatlau tagjalenni,js ezáltal elkűlönitettjéletet, s ismét ez okból eltérő életérdekeket is nyert, eszerint a munkás kérdés mind oly nép között, hol a polgárosodás ridegsége terjed, minden egyéb külerök behatása nélkül megszületik. Hasztalan biztatgatjuk munkatársainkat, hogy érdekük egy és azonos a mieinkkel, hasztalan fizetünk nekik a nyereséges munkánál nagyobb munkadijat, előfordulható veszteségeinket

nem szenvedhetik, mert az ö esetleges veszteségüket mi nem vagyunk képesek pótolni.

Hasztalan mondjuk, amint ez valóban van, hogy mi nyers anyagot szerzők és az eladást intézők kezein vagyunk, s hogy e gondoktól ők fölmentve, pénzünk kamatjain túl eső minden nyereményünket egyenlő részben ők teszik zsebre ; mind e valóság mellett fájhat az nekik, hogy az ilyen nagyobb üzletek mellett a kisebbek tönkre mennek, s hogy az emberiség képzelt nagykorosodási haladása közben a legdrágább kincset, az önállósági tért látja mindinkább szűkülni. S minthogy a részünkre eső társadalmi előnyök mellett, ők még a vagyon és üzlettel járó politikai előnyöktől is elesnek, állapotjuk minősége kétszeresen fájhat nekik. Ha tehát egy ország épen azon időben, midőn társadalmi rendszere ily óriási átmenet küszöbén áll, elfeledi, hogy a munkás osztály részére a társadalmi veszteségekhez még politikai veszteségek is járulván, az önsorsát intézni mindinkább kevesebb befolyást bíró munkás a mint esik a munkaadó hatalma felé, épen azon mértékben fogynak politikai jogai is, s e kettős veszteség kétszeresen fáj lelkének.

Ha mindezekhez hozzá veszszük azon tagadhatlan tényt, hogy a munkások közé számos oly családos apák esnek, kik előbb önálló üzlettel, polgári jogokkal, arányos társadalmi tekintélyiyel, mi több munkásságuk kifejtéséhez édes otthonnal, meleg tüzhelylyel bírtak, s mindez az értelem és töke nyomása ellenükre megváltozott; s hogy azon segély, melyet eddig családjuk körében meríthettek, most idegenektől mostohán jön, sorsuk fájdalmát mind ez csak növelheti.

A fenn mondottakhoz hozzájárul a sok ezer kis házikóival azt hirdető magyar fajjelleg: hogy e nép szerette, s igy úgy eitudta bírni a független családos életet, s a ka>yiba szűk körén fölteremté az önsegély módjait, s hogy most ettől távozni kényszerülvén, nenn bír a megváltozott viszonyok közepette ai önsegély közös erőből való előteremtésére sem a kellő gyakorlattal, sem a kellő erélylyel.

Mindezen okból kiindulva, a magyar törvényhozásnak kétszeres kötelessége lett volna az uj ipartörvényeknek az egyesülésre vonatkozó részét nem speculatlő irányú társulati vonásokkal saturálni s Poroszország példájára támaszkodva, nem egyedüi a bajban szenvedők jó kilátására bízni az egyesületbe való belépést; de minden iparosnak törvényes kötelességévé téve, — minden iparost az önsegélyzés szent kötelmére törvényszerüleg kellett volna utalnia.-#§ T Á. R G A. §#Szép, szebb, legszebb.

Szép vagy, midőn kanáridat Szűz ajkadról etetgeted,

S mint a gyermek hahotázol,

Ha megcsípi kis nyelvedet.

Szebb vagy, midőn galambodat (Már mint engem) csalogatod,

Hangsúlyozván, hogy nem szeretsz,

És elröppen egy sóhajod! . . .

Legszebb vagy, ha ölelgeted Gyermekkori fabábudat,

Rám egy hamis pillantást vetsz —

És arcodon hajnal gyulád . . . Iszter.

Len key Károly,

f 1874. máj. 18.

Lenkey Károly Bécsbeu született 1803 febr. 25-én. Atyja magyar kir. testőr, születéshelyere, Egerbe költözött, s az ifjabbik testvér János, később, oly dicsöség-koszoruzott neve már az egri anyakönyvben olvasható. Ott született 1807-ben. De két év múlva felbomlott a házasfrigy s a férj Aradra vonult, hoi a megyénél előbb al-, majd főszolgabíró minőségben 30 évig működött. Kisebb fiát Jánost a korneuburgi intézetben, Károlyt az idösbbet pedig az aradi niinorita-gyrunásiumban neveltette, s miután ennek katonai hajlamait korán észrevette, 1819-ben hadapródul a József nádor nevét viselő 2-ik huszárezredhez adta. Lenkey Károly meglehetős gyorsan lépett elő, s 1824-ben már hadnagy, 1829-ben már főhadnagy, 1829-ben főhadnagy, 1836. százados és századparancsnok volt, de

bele szeretvén Szlavóniában egy ép oly szegény, mint szép leányba, megnősült, s 1839-ben nyugalomba lépett. Időközben anyja után szépecske vagyont örökölvén, Egerbe tette át lakását azon komoly elhatározással, hoyy a hadi pályának örökre hátat fordít.

Az 1848 ki Óriási lelkesedés azonban öt is elragadta, s mint annyian, ö is fölajánlotta kardját, képességét és életét a hazának. István főherceg, akkori helytartó, gr. Batthyány Lajos ministerel- nök ellenjegyzése mellett nyomban örnagygyá a a hevesmegyei nemzetőrség első zászlóaljának parancsnokává nevezvén öt aug. elején, a rocok ellen, Verbász alá küldé.

Lenkey Károly csakhamar éles súrlódásokba keveredett itt Bech- told tábornok, gróf Castilioni cs. huszárezredes és más osztrák főtisztekkel, kiknek a magyar ligy és érdekek elleni magatartását rögtön fölismervén, a hazáért lángoló szivének elkeseredése gyakran fölülkeredett a katonai fegyelem némaságot parancsoló szigorán, miért is zászlóaljával együtt kénytelen volt visszatérni Hevesmegyébe.

1848. dec, közepén, a honvédelmi kormány rendeletére, Alrná- sy Pál kormánybiztossal a Kassát fenyegető Schlick ellen nemzetőrök és önkénytesekbői alig tiz nap alatt hat század lovasságot toborzott, de mielőtt csapatja szervezését befejezhette volna, magát a honvédelmi bizottmány elnökének irányában követett eljárása által sértve érezvén,beadta lemondását.

Hazájának azonban tovább is szolgálni akarván, nemzetöri csapatok alakításával és szervezésével foglalkozott, az idő és a közbejött események ellenben fényes elégtételt szolgáltattak neki. 1849. ápril 2-án a 10-dik huszárezred ezredesévé neveztetett ki. 1849. ápr. 16-án vette át Vácon a 10 dik (Vilmos) huszárezred parancsnokságát, s mindjárt első intézkedésével, miszerint ezentúl magyar lesz a vezényszó az ezrednél, bizalmat és rokonszenvet ébresztett maga iránt a legénységben.

S hogy nem csalódtak benne, fényesen bebizonyult Budavár ostrománál. De Görgeynek nem lévén embere, egy szép reggel az-