Eger - hetilap, 1872
1872-04-25 / 17. szám
131 romboló elemekkel a magyar ellenzék is szellemi rokonságban lehet I azt értse a ki tudja, előttem egy megfejthetetlen rejtély. Előttem a magyar ellenzéknek egy nagy hazamentő negaliv ér-* deme van, — hogy semmit ki nem vihetett eddig; rajta legjiink, hogy ezután is úgy legyen. — Lehet, nagy küzdelem vár reánk, de az akadályok csak a gyávát csiiggesztik el, a férfit még nagyobb kitartás- és erélyre buzdítják. Egyfelől ügyünk szentsége, másfelől a veszély tudata és a beláthat- lan következmények, ha vesztenénk ; — kell-e ennél több, hogy el ne pihenjünk, inig a siker biztosítva nincs?!! Régi jó hírünk, melyet politikai műveltségünk felöl, a külföld közvéleményében bírtunk, megingott közelebb a parlamenti botrányok miatt, s ezt helyrehozni kötelességünk, tudtára adva egy impo- sans deákpárti többség által a külföldnek, hogy a nemzet zöme abban bűnrészes nem volt, sőt azt elitélte. Isten velünk. Polgár J. Megyei élet. Heves és K.-Szolnok t. e. vármegyék 1872. év april 22-én Kubinyi Rudolf főispán úr elnöklete alatt tartott rendkívüli közgyűlésének jegyzőkönyve. A megye főispánja éljenekkel üdvözöltetve elnöki székét elfoglalja, s örömét fejezi ki a fölött, hogy a bizottsági tagok — általában az ügy iránti buzgalomból, különösen pedig a mai gyűlés feladatának jól megértett fontosságánál fogva oly szép számmal gyűltek össze. Figyelmeztet az időveli gazdálkodás szükségességére, s reméli, hogy a gyűlés a méltányosság s az illető pártárnyalatok tekintetbe vételével fogja feladatát megoldani. Mielőtt azonban ez munkába vétetnék, egy örvendetes eseményről, Gizella királyleánynak Lipót bajor herceggel Budán történt eljegyeztetéséröl tesz a bizottságnak jelentést, s rövid történeti visszapillantás után szerencsét kiván a boldog eljegyzéshez. Olvastatott a m. k. belügyminiszter f. é. april 16-án 10659. sz a. kelt rendelete, melyben értesittetik a megye közönsége, hogy az 1869. évi april hó 20-ára Pestre egybehívott országgyűlés törvényszabta hámegjelent füzetét, a melyben Quatrefages (a bolognai gyűlésnek egyik kitűnő tagjaj „Histoire naturelle de l’homme. La race Prussienne11 című cikkében azt hozta ki, hogy azon kegyetlenségeket, a melyek az utolsó német-francia háborúban a német ostromlósereg által Páris ellen, kivált annak jótékony és tudományos intézetei ellen végre hajtattak, nem a német, hanem a finn szellem követte el. Szóról szóra így irt Quatrefages a 668. lapon: „Les Prussiens ont bien volontairement disséminé leurs obus armés de tubes incendiaires tout autour du labyrinthe (a múzeumra s az avval egybefoglalt kórházakra stbj.En agissant ainsi, ils avaient la certitude absolue de n’ atteindre que des édifices modestes, consacrés á l’humanité ou á la science, de ne frapper que des maladeB, des blessés, des médecins ou des savants. En revanche, ils se donnaient la chance d’ anéantir les collections, qui dans leur ensemble sont absolument sans rivales. Nulle part, la sombre rancune duFinnóis, la haine jalouse du demibar- bare pour une civilisation supérieure, ne s’accusent blus nettement." —Már hogyan lehet azt gondolni, hogy Múltképen és a többi német vezérekben, hogy az új német császárban is nem a német, hanem a finn szellem működött? Quatrefages, az említett munkájában így fejti meg e csudát s bizonyitjabe állítását, elmondván, hogy egyszer a sz.-pétervári gyűjteményből három észt kaponyát küldtek a párisi gyűjteménynek, s ime azt látják, hogy a három észt kaponya megegyez a Franciaországban talált ős ember kaponyájával, s miután Quatrefages megmutatta, hogy a Balt tenger keleti és déli partjain hajdanában finn népek tanyáztak, tehát bizonyos az, hogy hajdan Franciaországban is finn nép baraugolt, (mint azt Mommsen is fiibeszéli az idézett helyen). Bizonyos tehát, mert természettudományi- lag ki van mutatva, s Quatrefages előadja, miképen, hogy a mostani porosz nem német, hanem egy részben szláv, legnagyobb részben finn ; s azért tulajdonítja az iró az utolsó háborúnak kegyetlenségeit egy helyütt a szláv szellemnek, az itt közlött helyen pedig a finn szellemnek. Nem tekintve azonban egyebet, csak kérdém, hogy kinek higyünk többet, a milliónyi élőknek, a kik éreznek, szólnak, s a kik érzeményeiket gondolatjaikat írásban is kifejezték, vagy bárom úgynevezett, észt kaponyának, a melyek oly némák, mint az általunk megnézett számos etruszk kaponya, s a melyek még talán nem is oly hitelesek, mint az etruszk kaponyák. Mert bizonyos, hogy Finnországban igen sokak részvéte a franciák mellett vala, pedig ha valahol, okrom évi időszaka azon nap ünnepélyesen be fejeztetett, s föihivatik & törvényhatóság, hogy az 1848. V. t. c. 7. §-ának b) pontja értelmében a választási ügynek minden ágazataiban kezelésére s vezérletére hivatott s a belügyminiszterrel közvetlen összeköttetésbe lépendő központi választmányt azonnal válaszsza meg és oda utasítsa, miszerint az 1848. V. t. c. által tüzetesen előirt teendőket a törvényben meghatározott legrövidebb határidők alkalmazása mellett akként teljesítse, hogy a képviselőválasztások a kiválólag mezei gazdászattal foglalkozó választók érdekéből is, az aratási nagy munkaidő bekövetkezte előtt foganatosíttassanak; — továbbá, a saját követküldési joggal biró Eger és Gyöngyös városokat a külön központi választmányok megalakítására hivja fel;s az ez érdemben hozandó határozatokat késedelem nélkül térjeszsze föl. Végül megjegyeztetik, hogy a választók összeírásához megkivántató táblás jegyzékek annak idején a központi választmányoknak magküldetni fognak. Ennek folytán Berecz Ferenc bizottsági tag indítványozza, hogy a központi választmány 100 tagból alakittassék. S minthogy a 100 tagnak egyenkinti előterjesztése sok időt kivánna, egyszersmind egy 100 tagból álló névsort terjeszt elő elfogadás végett s ajánlja annak felolvas tatását. Ennek ellenében Babies István bizottsági tag egy más, szintén 100 tagból álló névsort terjeszt elő felolvasás s elfogadás végett. Miután mindkét névsor felolvastatott, névszerinti szavazás utján, 157 szavazattal 87 szavazat ellenében, a Berecz Ferenc által előterjesztett névsor fogadtatik el, s e szerint a központi választmány tagjaivá a következők választattak : Berecz Ferenc, Himfy József, G’sala Sándor, Bogdán Jónás, Kaszap Bertalan, Rádi Endre, Malatinszky Antal, Horváth Berta, Isaák István, Ebeczky Elek, Luby József, Paczek Zsigmond, Szabadhegyi Mihály, Zai Imre, Horváth László, Almásy|Sándor, Biró Albert, Blaskovics Gyula, Biró Zoltán, Majzik Viktor, Tóth József, Kovács Ignác, Széplaky György, Hellebranth Béla, Fáy László, Engler Ferenc, Hutter Károly, Kaszás József, Szentkirályi Ödön, Szabó György, Beöthy Samu, Horthy István, Okolicsányi György, Balogh István, Borbély Miklós, Széki Péter, Losonczy Mihály, Petrovay Adára, Kovács Gyula, Végess Mihály, vetlen Finnországban nyilatkozott és nyilatkozik a finn szellem ; az is bizonyos, hogy Magyarországban a közvéleménynek tetemes része annyira nyilatkozik vala a franciák mellett s a poroszok ellen, hogy szinte Bismark haragját költötte fel ; a magyarok pedig hasonlóképen finnek, épen a külföldi tudomány felfogása szerint. Evvel a kérdéssel mintegy kirívóvá akartam tenni Quatrefages állását. De azután másfelől is általában helytelennek igyekezém kimutatni az elfogadott tant a praehistoricus ember nemzetiségére nézve. Az ugyanis ellenkezik két rendbeli tények sorával, a melyeket az ismeretes történelem tanit. A mennyiben t. i. a népköltözéseket tudjuk, közép Európában legelőbb tűnnek föl és legelöl járnak a keltek; ezekre következnek a germánok a germánokra a szlávok, s csak a szlávok után és megett találjuk a finneket. Sehol és soha az ismeretes történelemben a finn népek (az elfogadott széles fogalom szerint, hozzájok tudva a magyar nemzetet is) nem előzték meg a szlávokat, annál kevésbbé a germánokat, vagy épen a kelteket, úgy hogy ők ezeknél nyugotiabbak, déliebbek lettek volna. Látszólag, de csak is látszólag tesznek kivételt a magyarok, a kik a szíávok közzé nyomultak; de a magyarok sem előzték meg sehol is a német népeket. Már a mely néphullám az ismeretes történelemben mások megett jár, az bajosan járhatott azok előtt az ismeretlen történelemben. Mert ez a tudva lévő tények egy másik rendjével is ellenkezik. Az ismeretes történelem sok példáját mutatja annak, hogy egyik nép a másik által elnyomatik, hogy az idő is elnyő népeket, de egyetlen példáját sem mutatja annak, hogy egy valóban elnyűtt vagy legyőzött nép századok vagy ezredek múlva ismét mint nép előtűnt és működött volna. A keltek csakugyan hatalmasak voltak egyszer, most is vannak maradványaik Nagy Britanniában, ír- és Franciaországban, de legalább eddigelé nem mutatják az új feltámadásnak jeleit. Az etruszkok is hatalmasok sőt müveitek is voltak, mikor támadtak fel újra, vagy fognak-e még feltámadni ? Magokat a rómaiakat is elnyőtte az idő s legyőzték más népek : vájjon mint rómaiak felekltek-e újra? Az olaszok nem a régi rómaiak, a spanyolok sem azok, s a finnek támadtak volna fel újra, miután a keltek, a germánok, a szlávok keresztül jártak rajtok, s feltámadtak volna mindezeknek háta megett mint népek, sőt a magyarok képében mint hódítók is? Az ellenkezik minden történelmi tapasztalással; ellenkezik a néprajzi viszonyokkal is, a melyeknél fogva az északi Uraiban is vannak a finnek és magyarok *
