Eger - hetilap, 1872

1872-02-08 / 6. szám

42

Választás utján egy zsidó se jutott ruég a törvényhatóság teremébe, és sokáig nem jutna még be. Nem jutna be mindaddig, mig a nép fel nem világosul s nem műveltetik oda, hogy vallása miatt ne Ítélje el az egyént.

A virilis szavazatok törvénye által a zsidó belép--tt vagyona után azon jog gyakorlatába, melybe minden más egyén beléphet vagyona után; s alkalma nyilik a közéletben magát érvényesíteni, megismertetni s megkedvelteim úgy, hogy később, annak idején, a nép zöme be fogja ismerni igazságtalanságának egész súlyát, melyfyel e vallás ártatlan követőit most sújtja ; s be fogja választani képviselőjének a zsidót is, kiről tudni fogja, hogy értelem- és becsületességben ép oly kitűnő lehet, mint más emberfia.

A zsidóságnak a virilis szavazat egy századdal előre vitte igazságtalan sorsa javulását, s ma már alig találkozik itt-ott zsidó, ki ne ismerné el méltó bálával a törvényhozás e tettét, mely öt — a páriát — bevezeti azon társadalmi rendbe, mely öt isten, ember előtt megilleti, de melyet tőle az elfogultság oly hosszú századon át megtagadott! A zsidóság szempontjából tehát a virilis »zavazatok biztosítása nem csak azon nézpontok alá esik, melyek az országgyűlésnek többségét vezérelték, midőn a megye- és község-rendezési törvényt alkottál?, — hanem külön létföltételi fontossággal is bir.

Es ime egy zsidó az, ki felszólal ez intézvény ellen, s eltöröltetni kívánja azt.

Grosz ur, zsidó létére, ki, ha nincs virilis szavazat, most is a küszöbön ólálkodhatnék, s még évtizedeken át maradna kizárva nemzetségével együtt a törvényhatóság tereméből, — ö lép fel ezen intézvény eltörlése mellett ! —

Csak két lehetőség van :

Vagy tudja, mit cselekszik ; s akkor árulója nemzetségének.

Vagy nem tudja, nem ismeri fel horderejét esztelen indítványának ; s akkor legyen neki megbocsátva részünkről.

De a zsidóság nem lehet ily nemeslelkü ez ember iránt, ki oly erősen sértő negédességgel ment neki azon intézvénynek, mely nemzetségét a társadalmi jogok templomába besegité ; — a zsidóság köteles észretéiíteni és megfeddeni e szegény elbizakodott gyerkőcöt, ki szabadságának első percében szabaditói ellen fordítja esztelensó- gének tőrét.

Kétségtelen, hogy roszul esett ez azoknak, kik a zsidóságnak, mint ilyennek jóakarói, kik bennök az embert látják és nézik csak és csupán. S ennélfogva kétszeres kötelessége a zsidóknak rendra utasítani az ilyen Grosz-féle éretlenségeket, — lia azt akarják, hogy az irántok tanúsított jó indulat erősebb gyökereket verjen.

Szölőszetünk tudományos haladása.

(Folytatása s vége.)

A célszerű szölömivelós fő elve legyen mennél jobb, nem pedigmennél több bort termeszteni. Különösen hogy borainkkal világkereskedést Űzhessünk, hogy e tekintetben a nemzet becsületének eleget tehessünk, az ország vagyonosságát ezen a csatornán is emelni és saját erszényeinket is megtölteni képesek legyünk, főtörekvésünknek kell lenni, hogy borunk tökéletesen tiszta, kellemetes ízű, zamatos, tüzes, megtörödésre való hajlandóságtól ment, minemüségének megfelelő színű, és mindenkor határozott jellemű legyen. Ezen kellékek-4 t a a

A japáni taikun.

(^Folytatás.)

Most egész magasságában egyenesedett föl az idegen. Szemei villámlottak, és gyorsan összeszedte ntagá'.

Azon erős meggyőződésben volt, hogy ez urak csak bolonddá akarják tenni, azért mondá : „S én uraim, a japáni taikun vagyok."

Frigyes Vilmos szánakozólag mosolygott, mig Sándor cár a gúnynak némi árnyalatával mondá:

„Mi csak szerencsét kívánhatunk magunknak, hogy ily kitűnő emberrel megismerkedhetünk. A japáni taikun nagyon tiszteletreméltó úr, s jól emlékszem rá, midőn mint nagyherceg a pétervári udvarnál voltam, hol megboldogult elődöm, minden lehető tiszteletben részesité öt. Szabad lesz-e hát japáni ö felségét ma öt órára egy kis családi ebédre meghívnunk kastélyunkba?"

„Ha bolond volnék, nemde ?" — mondá a meghívott hevesen, s jobban, mint valaha, kezdett arról meggyőződni, hogy otromba tréfát akarnak vele űzni. Azt hiszik, a japáni taikun minden goromba emberrel eszik, ki neki azt mondja : „Én császár vagy király vagyok ?"

„No no ! — mondá mosolyogva Sándor cár — ne heveskedjék minden ok nélkül. Egy egyszerű meghívás miatt nem kell mindjárt a hasát fölhasitani. Azon csodálkozom legjobban, hogy japáni uralkodó létére oly jól beszél oroszul.

„Én majd bebizonyítom magoknak, hogy egv japáni uralkodó még egész másra is képes, —zsémbeskedett tovább az öreg tengerész. Azért meghívom magokat ma hozzám ebédre az Iwanow hajóra, mely amott horgonyoz, — pontban délutáni három órára. Sem korábban, sem későbben. Előbb önök ebédelnek velem, azután én önökkel és a ki legtöbb „északot" rnegbir, az az igazi japáni taikun.

„Meglesz! mondá Sándor cár, mig a porosz király észrevehetően elkomorult. De voltakép mit ért az „észak" alatt?“

„Cognacot, a legfinomabb és legerősebb cognacot, mit csak nálunk Japánban készítenek, — mondá az orosz.

Frigyes Vilmos most a cárra! karonfogva indult a város felé, de nem akadályozhatá, midőn a cár barátságosan mondá az idegennek: Jól van, eljövünk.

Egész sietséggel indult a taikun hajójára vissza. — „Majd meg tanitom én azokat,mormogá,midőn a födélzetre lépett; akarom,hogy egész életökben rám emlékezzenek. — Nincs itt senki e gaz kópék közöl ? Mind a szárazra mentek? Hé Jarkovic? te is elszöktél, te gazember ! Valóban egyetlen lélek sincs az egész hajón.

E nyers szavaknál egy alacsony, széles vállú matróz, vörös, felduzzadt arccal, dacos tekintettel lépett a kapitány elé. — Mi baj uram ? — mondá, mialatt vastag füstöt bocsátott ki rövidszáru pipájából. Egy óráig sem lehet már az embernek nyugodtan aludnia.

„Jarkovic ! — válaszolt a kapitáüy, — velem valami rendkívüli dolog történt, és nem tudom, hogy mit tegyek. Egy pillanatig elhallgatott, és fülét vakarva folytatá : „Halottál-e arról valamit, hogy leg- kegyelmesebb császárunk jelenleg itt Memelben tartózkodik?"

„Uram, megbolondultál ? kiálta az öreg tengerész, hogy jönne ide az orosz császár, és mit csinálna itt? Képtelenség, kapitány ! Ki találta föl e mesét?

„Igen, igen, igazad van, Jaritovic, — mormogá a kapitány, — hogy jöhetne ö ide, e kihalt halász-fészekbe.

„Egy másik még azt is állította, hogy ő a porosz király,— folytatá akadozva a kapitány ; — mindkettő beszélt velem.

„És ha csakugyan a császár és király volna, —kiáltá dacosan a matróz, mit árthat az nekünk ?

„Mit árthat, te fajankó ? Annyit árt, hogy ez urak hozzám ebédre Ígérkeztek, s én a japáni taikunnak adtam ki magamat."

„Mit! ön a japáni taikunnak adta ki magát? —kiálta Jarkovic, mialatt módnélküli nevetésben tört ki. Ez pompás tréfa. Mikor jönnek az urak ?

„Három órakor, te kamasz! És most szaladj azonnal a kikötő csapszékébe és szedj össze ott annyi embert, a mennyit találsz. A szakácsnak okvetlen itt kell lennie. Legyenek bár uralkodók, vagy csak alattvalók, de bizonyára előkelő származásúak. S a jó megven- dégelésben kötelességemet akarom teljesíteni. A tréfa a taikunnak . . hm, hm ! ez nagyon ostoba volt. De talán el sem jönek, s ez a legjobb volna.

Jarkovic a szárazra sietett, és kevés perc múlva a kikötői csapszékbe ért, hol szerencsére a szakácsot megtalálta, kit azonnal néhány matróz-káromkodással a hajóhoz kergetett. Nem tartott soká, és egy tucat matróz az Iwanow legénységéből össze volt szedve, és alig egy negyedórával később, oly nagy sürgés és forgás támadt a hajón, mint ha az egészet szét akarták volna szedni.

Délutáni két óra múlt. Az Iwanow helyisége fénylett, mintha lakirozva lett volna. Az ebédlöteremben vakító fehérségű abroszszal beterített asztal állt. A kapitány az órára nézett, és Jarkovicnak intve mondá: „A nagy sajkán a kikötőig hajózzunk, és nézzük, lesz-e valami látnivaló.

A távolban a templom tornyából előbb négy vékony, aztán három mély hangú óraütés hallatszott. A két tengerész ijedve ugrott föl helyéből. Ez alatt Jarkovic azzal mulatta magát, hogy egész phlegmával, pipája hegyével a partra mutatva, mondá : íme, itt vannak ők! A kapitány arca hol vörös, hol sápadt lett, és mormogá : Oh ti szentek, segítsetek, ez valóban az orosz császár, és a porosz király !