Eger - hetilap, 1872
1872-07-25 / 30. szám
XI. éri folyam. 30. szám. Julius 25-én 1872. Előfizetési dij Egész évre . Félévre Negyedévre . Egy hónapra Egyes szám 5 ft - kr. 2 ft 50 kr. ! ft 30 kr. — 35 kr. — 12 kr. Hirdetésekért : minden 3 hasábzott petit sorhely után 6, bélyegedé tejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit sorhelyért 15 kr fizettetik. Poliiikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Kiado-llivatal : a lyceumi nyomda, Hifi fizetéseket elfogad :a szerkesztőség (Széchenyi-utca 84. sz.) J e n t s eh 8. könyvkereskedése s minden k. postahivatal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő : egyszeri közzétételért 1 frt. 30 kr. Vidéki hirdetéseket elfogad Mosse R. Bécsben. A választások után. — Tanulmány Visontaitol. — II. Második és nem kisebb fontosságú tényező abban, hogy az alkotmányos életnek azon tulajdonsága, tnely szerint az pártok nélkül nem élhet, megmérgeztetett annyira, hogy maholnap veszélyessé válhatik, — egy nyilt titok, melyet mindenki tud, csakhogy az egyik felhasználja, a másik pedig szeretné eloszlatni az ostobaságot, a mi- veletlenséget, a testi-lelki szegénységet. Népnevelés, mikor jön el a te országod?! Nézzünk kissé körül, és keressük a baj minőségét, furkészsziik valódi okait, hiszen csak azon orvos gyógyíthat, ki jó diagnosist csinál, ki meg tudja állapítani, mi okozta a beteg állapotát, s mi volta- képen a baj, chronicus nyavalya-e, vagy csak acut betegség? A rendi alkotmány sáncai szűkre szabták az 1848 előtti aris- tokratikus világban azon jogokat, melyekkel a hon polgárai az alkotmányban résztvehettek. Bizony 1848-ig meglehetősen szűk korlátok között mozgott az alkotmányos szabadság, és lassan-lassan csak kegyelemből lettek egy kissé tágítva sáncai és bele véve elejénte az ész- később a pénz-aristokrata, de mindig csak az aristokrata. És mert ily szűk markuan bánt el azon kor a jogok osztásával: 1848-ban egyszerre feltárattak a sáncok jól őrzött kapui, s betódult azon boldog-boldogtalan. Valljuk be őszintén, leplezetlenül, betódult több, mint bele fért, betódult olyan is, akit még majd csak félszázad múlva kell vala bele ereszteni. Betódult a nép egész zöme a helyett, hogy bekerült volna csak színe, java, t. i. azon része, mely azzal való élésre megérve volt! A mi botor szélbalaink meg már 1872. tavaszán a suffrage uni- verselle-t, az általános szavazást akarták behozni : hogy ha már fele benne van azoknak, kik még bízvást kívül maradhattak volna 48-ban, hadd jöjjön bele a másik fele is ! Megvalljuk : ebben van valami ratio-féle. Ha 48-ban az általános szavazásnak nyitunk kaput, nem sokkal több roszat szül, mint amit szült azon állapot, hogy most már visszafelé menni, megszorítani a jogokat nem igen kedves dolog, meg tán nem is célszerű, s ennek folytán kereken kimondva: oly állapotban vagyunk, mely minden lehet, csak okos nem ! Azonban most, mikor beláttuk bőségesen, hogy 48-ban sokkal többekre terjesztettük ki p. o. a választási jogot, mint mennyi arra érett ember 48-ban volt, de még ma is van, most az általános szavazatot behozni lehet, hogy gyógyszer lenne létező bajaink egy része ellen, de azt hiszszük, hogy lenne: medicina peior morbo. Miveletlenség, fogalomzavar, s az ezen alapuló balvélemények okai tehát, nézetünk szerint, második sorban annak, hogy pártharcunk oly elkeseredett, oly kellemetlen, oly éles, miszerint a társadalom haladását, javulását, mivelödését, keverödését nemcsak hogy elő nem mozdítja, de sőt visszaveti s megmételyezi. Hol rejlik oka müveletlenségüoknek? Ne keressük ; hiszen van reá jó okunk mondani, hogy nem voltunk urai Önsorsunknak, nem volt szabad kezünk, nem nevelhettük a népet; mert hiszen alkotmányunk ugyan volt, de csak papiroson, s az országgyűlések, melyek tartattak, a számos országos sérelmek el- panaszolásával teltek el, s a belrendezésnek kérdései alig kerültek szőnyegre s annál kevésbbé váltak törvényekké. Azok pedig, kik ügyeinket helyettünk intézték, nem nagyon kaptak azon, hogy népünk neveltessék, felvilágosittassék, miveltessék. Hagyjuk e kérdést ! Tény az, hogy hátra vagyunk a művelődés terén nagyon, igen nagyon! Használjuk tehát az alkotmányosság-adta szabad tért arra, hogy neveljük a népet, tanítsuk, oktassuk, miveljük. És mi történik? Teszszük-e ezt? Bizony édes keveset. De e helyett a jó népet ámítjuk, butítjuk, s pártcélokból izgatjuk, lázitjuk, megmutatjuk neki erejét, mely számarányában rejlik, megmutatjuk neki a paradicsom tiltott gyümölcsét, de nem mondjuk el neki, hogy ha abból eszik, mielőtt vele élni tudna, elveszti boldogságát, nyugalmát. A párthév annyira ragad, hogy lelkiismeretünk hangos szavát se halljuk, amidőn füt-fát ígérünk a neveletlen, miveletlen, tudatlan tömegnek, csakhogy politikai véleményünk eszközéül megnyerhessük. A miveit ember véleményének megnyerésére elég, ha elmondjuk, hogy ez meg az a törvény nem jó, nem célszerű, nem szabadelvű. Már a kevésbbé növeltnek ez nem elég; annak már azt mondjuk, hogy ez a törvény jograblás, jogfosztás ; ez a beszéd forradalomra vezet, ez istenkáromlás! A még kevésbbé helyesebben, épen nem növelt embernek ezen erős szavak sem elég erősek; ezek előtt már igy kell szólanunk : „ez a törvény hazaárulás, ez visszahozza a robotot, elöli a szegény népet, megnehezíti az adót, sat.“ Mig a müveit osztály véleményének megnyerésére az egyszerű beszéd, a tisztességes okoskodás elégséges, a kevésbbé műveltnél már erősebb okok, tán egy kis fillentés is kellenek, mig a miveletlen népnek nem okokat, hanem az ö felfogásához mért ígéreteket, csábingerrel biró kilátásokat, mennyországot és poklot kell szembeállítani, falra festeni az ördögöt és annak minden iszonyatosságait! Az adott jogokat ne vegyük vissza, de tanítsuk a népet az azokkal való élésre, s hogy ezt tehessük, alkossunk jó törvényeket, többek között olyanokat, hogy aki például visszaél a becsületes, de együgyü nép hiszékenységével, miveletlenségével, tudatlanságával, az mint csábitó, lázitó vegye méltó büntetését, bármely irányban vezeti félre a néjiet, akár jobbra, akár balra. Az elámított nép eleinte eszköz, később maga válik cselekvővé, S ha egyszer a szenvedély, melynek minél neveletlenebb, annál kevésbbé tud parancsolni, eívakitja, akkor áll aztán elő a pártküzdelem keserű gyümölcse: a pártgyülölet, mely ugyanazon csatornán, melyen szítva volt lefelé, halad dagályosan visszafelé a legműveltebb osztályok rétegeibe, családi körünkbe, mígnem elosztunk két táborra, melyben — egyikben úgy, mint a másikban — hivatottakkal vegyesen harcolnak a hivatlanok ; minden csatában hazafiak vére foly, a ve sz tett csata fáj annak is, aki ny er te ; a nyert csatában nin cs ö rö m e a győztes családnak ; mert hiszen véreinek fele a legyözöt- tek, leyerettek táborában jajgat ! És ha még volna ok, amiért ily elkeseredett harcot vívunk ! Ha lenne egyik párt hazafias, a másik hazaárulók tömege: jó, isten neki! harcoljunk, vérezzünk! De mikor a két párt, mely egymással szemben ál!, oly kevés differentiákért küzd, mint nálunk a bal és jobb! — akkor valódi bűn, valódi vétek azoknak cselekménye, kik a pártokat oly keserű harcra ingerük, kik a párttusát igy szítják, folytatják. Ugyan kérjük a szives olvasót, mondja meg: nincsen-e atyafiai, barátai vagy jó ismerősei körében olyan egyén, ki nézetével vele ellenkező politikai párton áll ? Bizonyára van, s ha azzal négy szem között nyíltan, komolyan beszél, talál-e valami nagy és lényeges dif- ferentiákat, amiért érdemes legyen ily irtó harcot vívni egymás ellen ? Mond-e akár egyik, akár másik oly valami nagy és sarkalatos
