Eger - hetilap, 1872
1872-07-18 / 29. szám
226 zugsággal, rágalmakkal s polgári becsülete pelengérre van állítva. Kétségbe van esve, mit tegyen ; fordul a hatósághoz, fordul a sajtó- birósághoz. Megkezdi a sajtópörts igazságának, becsületességének érzetében s tudatában emelt homlokkal lép a vádló sorompói elé. S azt hiszi, hogy a boszuló igazság istenasszonya lesújtja gyilkosát, s ö ismét él.— Birái előlépnek, megeszküsznek előtte, hogy igazságot tesznek meggyöződósök szerint. A rágalmazót, a becsületgyilkost felmenteni nem lehet; hisz’ ez nem szabad ! De igen — felmentik ! Nézzük esküdtszékeink Ítéleteinek sorát, egy és ugyanazon ügyben az egyik jury fölmenti, a másik elitéli a vádlottat ugyanazon körülmények és tények mellett ! Fürkészszük az okokat! Sűrű homály fed mindent, s csak azt látjuk, hogy az egyik bűnös az egyik, a másik a másik párthoz tartozik, s ezzel egyidejűleg egyik juryben egyik, a másikban a másik van többségben. Talán gazok az esküdt polgár-birák ? Ne legyünk igazságtalanok ! Nem, az esküdtbirák nem gazok, nem becstelenek, de tény az, hogy felzaklatva s áthatva a pártszenvedélytől, mint legtöbb esetben legtöbben vannak, más színben látják az egyik, más színben a másik ügyet, melyet, ha pártatlan biró Ítéli, oly egyenlőnek- fog találni, mint amily egyenlő a két egymás mellé helyezett tojás formája. A pártszenvedély vétket lát pártellenségben ott, hol valóban nincsen; — felmenti a legromlottabb rágalmazót ott, hol azt elitélné a pártatlan, nyugodt biró. Ne ámítsuk magunkat ! Nem vagyunk megérve arra, hogy sajtóügyekben az Ítéletet esküdtszéki bírákra bizhatnók. E törvény nem nekünk való, s tán még soká nem lesz nekünk való, mert ázsiai meleg vérünk nem tud kellő fokra lehűlni, mikor pártellen felett kell Ítélnünk. Sajnos, de rendithetlen hitünk az, hogy mig a sajtóvétségek felett nem fog független rendes biró Ítélni, a felzaklatott pártszenvedély nemcsak csillapodni nem, de növekedni fog, s vele az anélkül is laza törvénytisztelet nem szilárdulni, hanem fogyni kényszerül. Azt tudjuk, hogy esküdtszéki biráink elfogultak, s pártszenvedély által vannak legnagyobb részt elvakitva, sazt hiszszük, hogy ezt be is bizonyittottuk, amidőn a sajtó vétségekben Ítélő esküdtszékeinkre s azoknak három évi ama működésére utalunk, mely fájdalommal tölti el sok hazafi kebelét, kik e tárgygyal közelebbről foglalkoztak. Oda jutottunk, hogy ma már sajtópert ép’ ez okon alig mer valaki indítani ; mert a legvilágosabb esetben is félhet attól, hogy a helyett, hogy megrablott kincse: becsülete elégtételt nyerne, itéletileg megerösittetik a hazug rágalom az állal, hogy a rágalmazó semmi büntetést nem kap, hanem felmentetik. Borzadva gondol rá a meghurcolt panaszos, hogy, ha a bírák rágalmazóját felmentik, akkor oda van életén át szerzett becsületes neve ! S e gondolattól üldöztetve fordul vagy a párbaj nyomorult és ostoba eszközéhez, a barbar maradványok eleghitványabbikához, vagy magába rejti fájdalmát és elszomorodva az alkotmányt és alkotmányos életet gúnyolja, átkozza, s a reactió karjaiba veti magát, mely azt dúdolja, hogy nincs nagyobb jólét a társadalomra, mint amelyet a vaspálca, az absolutismus szigora nyújt, s ha nem is hódol meg az absolutismus dicsőítőinek, de felettébb engedékenynyé válik minden reactíonarius lépés iránt, csak ezen állapot megszüntetésére vezessen, bárhova, bármerre, csak ezen neki turhetlen állapottól el, messze el ! De positiv törvényeink sincsenek, melyek a szellemi gyilkosok és méregkeverök ellen óvjanak. Aki megöli a testet, azt halállal büntetik ; aki megöli a lelket — sez minden kétségen kivül reá bizonyul, azt meg becsukják egy—két hóra, vagy épen felmentik. Ez nem nekünk való intézkedés ! ez tarthatlan állapot ! Legyen feltétlen szabad a sajtó, mint a fegyverviselés ! De aki a sajtóval visszaél, az büntettessék épen úgy, mint aki a fegyverrel visszaél. Ki a sajtót a szellemi,— vagy a fegyvert, az anyagi eszközt mások meggyilkolására használja, egyaránt bűnhődjék ! Legyen szabad mindent írni ! De aki hazudik s reá bizonyul, hogy hazudott tudva, készakarattal, s e hazugsága által ölt, mérgezett —, bűnhődjék kegyetlenül, kegyetlenebbül mint a gyilkos ! Első legfontosabb tényezőnek tartjuk tehát alkotmányos életünk m e g m é t e 1 y e z é s é b e n s abban, hogy a pártdüh mindinkább beleharapózik a társadalmi viszonyokba,— sajtótörvényünk hiányait. A mi iparosainkról a mi iparosainknak. Gyöngyös, jui. 12. Az ez előtt pár hóval oly virágzásban volt „iparos-mozgalmak“ hogy eltűntek ! Azt mondhatni : csaknem nyomtalanul. Nem csodálkozunk rajta. A mozgalom annyira tisztulatlan eszmékkel, annyira határozatlan akarattal és annyi beburkolt érdekkel kezdődött meg, hogy hideg, józan elörenézéssel a mai következményt meg lehetett volna bárkinek is mondania. Ez nem történt. Mert minden párt számított a mozgalomból nyerhető haszonra ; a lapok simán, dédelgetöleg nyilatkoztak minden e nembeni mozzanatról; a nélkül, hogy tisztán és pártatlanul fenekére akartak volna a dolognak nézni. Amint az iparos-mozgalmakat itt vagy amott határozottabban akarták a választásoknál felhasználni — azonnal kitűnt, — hogy semmi erős alapja nincs, mindenütt szétrobbant, s a választók régi politikai pártjaikra állottak. Ráth Károly maradt még Kolozsvárott legtovább a felszínen. Azt mondták róla, hogy programmja baloldali, és a „Reform* fellépését, de megbukását is csípős észrevételekkel-4 T A R € A. {tAz aratók. Nyár van . . . aratnak . . . éppen à propos ! Én sem leszek hát renyhe naplopó, Sarlót, kaszát bár nem forgathatok, Gátolván benne mindenféle ok ; De toliamat jó tintába mártom, (Szende múzsa! kérlek, óh fogd pártom) S lévén különben is „földnélküli :u (Hja! sorsát senki el nem kerüli) Csak úgy papírra, és betűt vetek, S ha célra törve, célt értem velek : Meglesz számomra is az aratás — Babérral rakva padlás, garmadás ! Előre látom — meglesz a siker, Csak bátorság ! most célt ér a ki mer. Az aratókról halljátok dalom; Ki szebben tudja — hárfám átadom . . A hir, dicsőség fényes csillagok, De mind a kettő messze fönn ragyog; Sugára csábit sok hiú szemet — Ah ! hogy elérni könnyen nem lehet . . . Sápadt-, beteggé tett e vágy sokat, Csinált nem egyszer sült bolodokat, Sokan megjárták, mint a csillagász, Ki mig szünetlen fölfelé vigyáz, Nem látja meg láb előtt a vermet Ám megérzi a mint benne termett ! Van antecendens, gyászos példa sok, A józanságra mind megannyi ok ; De a szerénység és önismeret Kedvelt énünknek szörnyen szűk keret ; Önző, s hiú nagy gyermekek vagyunk, Káprázatokkal ámítjuk magunk, S bolygó lidércnek nyújtva át kezünk — Természetes, hogy sárba cseppenünk, E condra fürdő bár nem kellemes, De hogyha használ, mégis érdemes: Hadd fürödjék benne egyik másik, Ki érdemre érdemetlen ásit. Es hány van ilyen törpe óriás Titáni harcos, — értsd komédiás ! — íme, itt a sok fakó poéta, Mind megannyi rettentő kométa ; Fölöttünk röpkéd, játszik és leveg Vizenynyel s léggel bőven töltve meg. Mindez hagyján ! — nincsen neheztelés, De hogyha jő a szörnyű vízesés :
