Eger - hetilap, 1872
1872-07-18 / 29. szám
XI. évi folyam. 29. szám. Julius 18-án 8721. Előfizetési dij : Egész évre . Félévre Negyedévre . Egy hónapra Egyes szám 5 t'r. - kr. 2 ft 50 kr. 1 ft SO ki. — J 5 kr.- 12 kr. Politikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Hirdetésekért: minden 3 hasábzott petit sorhely után 6, bélyegadó tejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit sorhelyért 15 kr fizettetik. Kiadóhivatal : a lyceumi nyomda. Előfizetéseket elfogad : o szerkesztőség ( Széchenyi-utca 84. az.) J ént s ch G. könyvkereskedése s minden k. postahivatal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő : egyszeri közzétételért 1 frt. 30 kr. Vidéki hirdetéseket elfogad Mosse R. Bécsben. A választások után. — Tanulmány Visontaitól. — I. Megyénkben a képviselő-választások — egyet kivéve — bevégeztetvén, méltán kelt aggodalmakra adnak okot. Nem lesz tán felesleges e tárgyról elmélkednünk, s ha elmondandó nézeteink mások nézeteit keltik fel, szívesen fogjuk az igazság-deritö polémiát folytatni, jelszavunk lévén:„győzzön a jobb!" A társadalmi élet az alkotmányos formákkal vesz fel szokásokat, rokon- s ellenszenveket. Végre is, bármint okoskodjunk, bármit beszéljenek — az ab- solutismus szóvivőitől kezdve a commune petroleurjeig — az agitátorok, minden alkotmány-formának megvannak a társadalomra ható előnyei, hátrányai. Az alkotmányos élet előnyeit nem festjük : azokat ismeri mindenki, mert a szabad mozgás, szabad szólás oly közkincs, miszerint ez maga már felér sok más, hogy ne mondjuk : minden más intézmény egyéb áldásaival, melyekben e kettő hiányzik. Az alkotmányos életnek hátrányai is vannak, s ezekről kivánunk szólani, mert azt hiszszük, hogy e hátrányok nem magában az alkotmányos élet föltételeiben, lényegében, mintegy vele kapcsolatban mint elmaradhatlan következmények, hanem mint annak kinövései s a helytelen felfogás s nemzetünk lobbanó természetében keresendők. Az alkotmányos életnek nélkülözhetlen kelléke, következése a pártokra szakadás. Nem képzelhető alkotmányosság pártok nélkül, s aminöképenez tiszta, szükséges következése az alkotmány léteiének: úgy elmaradhatlanok annak hátrányos következményei a közéletben, a társadalomban. Azonban korántsem oly hátrányok ezek, melyek szükségkép nagyobb áldozatot kívánnának a hazafiaktól, korántsem kell azoknak olyanoknak lenniök, minők nálunk alig pár éves alkotmányos életünkben a társadalmi lét rovására és a kedélyes élet megölésére elharapózni kezdenek. E hátránya az alkotmányos életnek abban áll, hogy a pártoskodás elfajulhat pártgyülöletté, s ennek folytán kellemetlenné teszi a társadalmi életet, sőt van eset rá, hogy megmérgezi azt. Ez mái szomorú következménye a roszul értett, roszul felfogott pártéletnek. Ez kinövése az alkotmányos szabadság túlbajtásának, a túlzott buzgalomból származott engedékenységnek, mely szerint elnézik a vezérek és alvezérek a kisebb factorok garázdálkodásait. Azon szerencsétlen elv, hogy a cél szentesíti az eszközöket, hitágazattá válik a párttusák közepette, s azon veszszük észre, hogy nem politikai párt párt ellen, de ellenség, keserű ellenség áll szemben felzaklatott kedélyű ellenséggel. Hazánkban ily pártharc hál’ istennek nincs jogosulva; hiszen a hazának minden lakója, a nemzetiségeket sem véve ki, hazafiakból, becsületes, jó szándékú pártok tagjaiból áll azon kevesek kivételével, kik a haza integritása ellen kifelé, más országokra kacsintgatnak, s talán onnan húznak zsoldot, hogy csábítsák a magyar szent korona alattvalóit más ország jogara alá. Ezeknek száma kevés ; ezekről ezúttal szót se’ tegyünk. Az országban most két nagy párt van : a kormányon lévő Deákpárt és az ellenzék. Egyik sincsen jogosítva a másikat hazafiatlansággal vádolni. Egyik úgy, mint a másik, a haza jó sorsát akarja, egyik ilyen, a másik olyan eszközt vél jobbnak. De egyik párt sem lehet jogosítva arra, hogy a másiknak jó szándékát kétségbevonja ; s mihelyt a jó szándékot egymásban felteszszük : el van véve a harc éle s a szakadás politikai véleménykülönbségnél egyéb nem lesz. De vájjon igy vagyunk-emi ma hazánkban? Felteszszük-e egymásban a hazafias jó szándékot? Sajnos, hogy — a legközelebb lefolyt választásokra tekintve — e kérdésekre nemmel kell felelnünk! Mint ellenség ellenséggel, úgy állunk szemben és a pártdüh oly érzékeny, oly éles fegyverekkel küzd ma már, hogy nemcsak társadalmi életünk van veszélyeztetve, de akár hány család is megbasonlott saját tagjainak egymás ellenében való pártállása által. Ez igy nem jól van ! Ez a hazára és az alkotmányra egyaránt veszélyes; mert csak a reactiónak dolgozik kezére, s azon keserűség, melyet párt párt ellen szit, nem azoknak fejére esik vissza, kik bűnösök, hanem számtalan ártatlan áldozatot emészt fel a legjobb családok legjobbjainak virágából, s megutáltatja nem a visszaéléseket, de magát az alkotmányosságot! S vájjon honnan ered a baj? Minek tulajdonitandó az, hogy hazánkban ily visszás állapotok kezdettek talpra kapni rövid öt év alatt azon hosszú ideig tartott példás egyetértés után, mely az elnyomatás évei előtt és alatt hazánkban honolt? Vájjon az alkotmányos életnek folyománya-e ezen gyűlöletes pártharc? avagy a magyarnak természetében, vérében rejlik-e a hiba, melyről közmondásosan azt tartjuk, hogy a magyar, ha ellensége nem akad, egymást dúlja és dúlta, mióta Európába került?! Nem vagyunk oly feketevérüek, hogy ezt higyjük! Sem az alkotmányosságnak általában nem folymánya az ily ab- normis pártdüh, sem a mi vérünk nincs még annyira elromolva — ámbár nem kevés hibánk van —, hogy csak azért, mert most nem dúl török-tatár, nem bánt muszka vagy német had, egymást keserítsük, — egymást öljük. Keressük az okozót, talán megleljük az okot, mért hogy ily keserűvé lett az alkotmányos pártküzdelem hazánkban. Egyéni véleményünk szerint sok tényező okozta ezt, s ezek közt első sorban bűnös a s aj t ó. Oly kíméletlen, oly semmit sem tisztelő s mindent lábbal taposó gúnyos, hazug és álnok fegyver, minővé a sajtó lehet, se' nem volt, se’ nem lesz soha. A sajtó áldás és átok, amikép kezelik. Valljuk be őszintén, a misajtónk nem kezeltetik helyesen; — ami sajtónk e tekintetben bűnös! Sajtótörvényünk a legszabadabbak egyike, s tán épen ez a hiba? Nem, korántsem! A sajtó legyen teljesen szabad ; mert szabad sajtó nélkül nincs haladás, nincs szabadság! Azonban a sajtószabadság csak jó és alkalmas sajtótörvények mellett lehet áldás. A mi sajtótörvényünk határozottan hiányos. A sajtó legyen feltétlen szabad, de a hazugságok és bujtogatások szigorúan büntettessenek, akárhogy követtetnek is el ; — szóval a sajtóvétségek s igy ama bűnök, melyek sajtó utján követtetnek el, legyenek ép’ oly keményen büntetve és ép’ oly független bi- ró által sújtva, mint akármely más téren elkövetett vétségekés bűnök. Sajtó utján lehet rabolni, gyilkolni, mérgezni! Sajtó utján ezer meg ezer ember nyugalmát, életét meglehet mételyez- ni ! S ezt, valljuk meg őszintén : sajtónk megtette számos, gyújtó, lázitó rakoncátlankodásai által ! S vájjon van-e igazságos biránk, ha e sajtó rabol, gyilkol, — mérgez?! Van-e positiv törvény, mely a rablót, gyilkosba méregkeve- röt sújtja? Nincsen, — nincsen ! S ez a mi bajunk egyik föoka. Nem hiszitek ? íme a példák ! Megtámadtatik egy becsületes, ártatlan ember alávaló gaz ha-
