Eger - hetilap, 1872

1872-01-04 / 1. szám

felhívja a megye közönségét, hogy a pandúrok létszámának megálla­pítására nézve újból tanácskozván, az eredményt mielőbb tudomására juttatni igyekezzék. Ámbár a megye közönsége a m. nov. hó 30-án tartott rendkivííli gyűlésében, midőn a megye-szervezési javaslatra tett miniszteri észre­vételek tárgyában fölterjesztett jelentésre vonatkozó újabb miniszteri rendeletben foglalt egyetlen egy észrevételt, hogy a föszolgabirák mel- löztessenek, elfogadá: a megye-szervezési munkálatot teljesen befeje­zettnek tekintette, s igy a most felolvasott s a nov. 16-ki fölterjesztést érdeklő rendelet felolvasását nem kis meglepetéssel hallotta : még is — de azon óvás mellett, hogy innen a befejezettnek joggal tekinthe­tett szervezési munkálat, s az annak alapján tett intézkedések ellen semmi hátrányos következtetés nem vonható, — a rendelet tárgya­lásába bocsátkozván, annak a 11 szolgabirói járásra vonatkozó ré­szét tudomásul veszi, a napidijak illető pontját elfogadja, s a szer­vezési munkálatot a szerint kiigazittatni rendeli. Ami azonban a pandúrok létszámának 49-röl felebbemelését illeti, miután e létszám nem csupán azon törekvésből, hogy a költségtöbblet, illetőleg hiány- lat elkerültessék, hanem a jól ismert megyei viszonyok tekintetbe vétele mellett a szervezési küldöttség eredeti javaslatának visszaál­lításával állapíttatott meg : a megye közönsége e megállapodáshoz, hacsak a munkálatot teljesen felforgatni, vagy deficitet teremteni nem akar, most már ragaszkodni kénytelen. — Miről a m. k. belügy­miniszter fölterjesztésben értesittetik. (Folytatjuk.) A hevesmegyei Deák-párt A Heves és K.-Szolnok t. e. vármegyékben az 1870. XLII. t. c. 22. §-a, illetőleg II. fejezete értelmében alakult bizottság azon tag­jainak névsora, kik a „Heves-Szolnok megyei Deák-párt“ által e párttal rokon-érzelmüeknek tartatnak, — azon kérelemmel tétetik közzé, miszerint amennyiben az alább elősoroltak között netalán oly egyének is foglaltatnának, kik az országos Deák-párt elveit nem vallják, s kik ennélfogva ezen névjegyzékből magukat kitörültetni óhajtják, — úgy viszont amennyiben némely Deákpárti egyének té­vedés folytán, vagy kellő tájékozottság hiányában a névjegyzékbe föl nem vétettek volna, s magukat abba, illetőleg a párt tagjai közé bejegyeztetni kívánják, e tekintetbeni kivánataikat Babies István urral (1. Egerben) közöltetni szíveskedjenek. Kelt a Heves-Szolnok megyei Deákpárt 1871. dec. 28-án tartott értekezletében. Kapácsy Miklós, jegyző. Névsora I. azon deák-párti egyéneknek, kik Heves és K.-Szol- :nok t. e. vármegyék bizottságának, az 1870. XLII t. c. 22. §-a értel­mében mint legtöbb adót fizetők, tagjai : Bartakovics Béla, Biró Lász­ló, Harkányi Fülöp, b. Orczy László, Almásy Vince, gr. Almásy György, gr. Szapáry Gyula, Stein Náthán, Bökönyi Viktor, Grafl Károly, Deutsch József, Tóth István, Nemes János, Schiffbeck Ká­roly, Borbély Sámuel, Ehrlich Mózes, gr. Almásy Tasziló, Helsinger Mór, Borhy György, gr. Waldeck Frigyes. Herczfelder Manó, b. Beust Ödön, Basch Albert, Nagy Ferenc, Richter Adolf, Máriássy Béla, Hubay Ferenc, Kovách László, Karpelesz Albert, Gosztonyi Kálmán, Babies István, Gosztonyi Géza, Laczkovics János, Marktbreit Adolf, Andrásy János, Schefcsik István, Bárczay Gyula, Mezey Lő­rinc, Dobóczky Ignác, Keszlerfy János,„ifj. Helsinger Mór, Károlyi Lajos, Veiszberger Ignác, Okolicsány Ödön, Szatmáry László, b. Flödnigg Adolf, Fischer Simon, Komjáthy János, Szeghő József, Grün- wald Ignác, Schreiber Móric, Begovcsevich Róbert, Kormos Sán­dor, Kovács János, Karpelesz Ignác, Helsinger Simon, Reichel Fü­löp, Pázmán Alajos, Weisz Jakab, Weisz Herman, Grosz Adolf, Skultéty István, Beleznay István, Simonyi Károly, Kégli László, Bolváry Antal, Magyary Lajos, Ábrahám Rudolf, Steinhauser István, Lipcsey Tamás, Hám István, Taffler Kálmán, Relusz Henrik, Bállá József, Borbély József, Bory György," Béla József, Sármay Márton, Barna Márk, Markovich János, Gosztonyi Béla, Trebicser Samu, Máhr Sándor, Rosenzweig Ignác, Mártonffy Lajos, Szécsy János, Rosz- tóczky János, Böhm Farkas, Gönczy Pál, Stern Ignác, Mahovszky Antal, Janikovics Alajos, Kiss Ferenc, Ivády Rudolf, Balázsovics László, Mlinkó Lajos, Braun Ignác, Vavrik János, Györky Imre, Hirschi Salamon, Mossóczy János, Weisz Mátyás, Nemeta Ferenc Kürthy Sándor, Dobóczky Dezső, Deutsch Illés, Braun Mózes, Koz- máry János, Elek István, Szüsz Dávid, Bogya József, Blau Jakab, Orbán Mihály,] Kristofcsák Ferenc, Ehrlich Salamon, b. Wimpffen Kálmán, Polgár József, Bárány Ferenc, Szabó Ágoston, Vratarics Ödön, Angyal Imre, Basch Fülöp, Engel Péter, Klein Jakab, Elias Sámuel, Magyary Ferenc, Oppenheim Sámuel, Gosztonyi József, Mi­hályi Károly, Blau Zsigmond, Vajda Sámuel, Varga Pál, Veisz Jó­zsef, Juhász János, Manssbarth László, Grell Gergely, Balzó József, Schweiczer Ignác. II. A Heves és K.-Szolnok t. e. vármegyékben megválasztott Deák-párti bizottsági tagok : Alberthy Pál, Alexy Mihály, Ambrús Antal, Aracsy Béla, Bóta Bernât, Burchardt Péter, Csekó Gábor, Csengeri József, Dobóczky László, Duza Antal, Ehrlich Ignác, Fabó István, Fehér Kálmán, Ficzek Gábor, Fökövy Antal, Gé- czy Lajos, Gyenes László, Halassy Kázmér, Hámán András, Han- gácsy János, Hay József, Herczeg János, Hevessy József, Hir- ling János, Holló Mihály, Homonnay Szilárd, Hubert András, Jéger Ferenc. Juhász István, Kecsmár -Mihály, Kékesy Kálmán, Kiss Imre, Kiss János, Kiss József, Kiss Mátyás, Kiss Szabó Pál, Kun János, Lászka Ferenc, Lechner Ferenc, Lovasy József, id. Miticzky János, Mlinkó Pál, Mlinko Zsigmond, Molnár András, Nagy András, Német János, Neszvadba Sándor, Okolicsányi István, ifj. Oláh István, Orosz Pál, Polgár Imre, Rédl János, Repka János, Rósz Lajos, Sándor Pál, Sárközy Imre, Saul Ignác, Schick Ignác, Simon Jó­zsef, Streitman József, Szabó Imre, Szabó István, Szilvásy Antal, Tóth Endre, Török Alajos, Török Sándor, Uzelmann János, Vajda Bálint, Vass Albert, Zrupka Ferenc. Eger, decz. 29. 187L_ Kettős megyénk, főispán ö mlga elnöklete alatt, ma folytatta évnegyedes közgyűlését, melyet ezúttal csaknem kizárólag egy sa­játságos, mondhatnék, kényes tárgy vett igéuybe. Ez a Zabolay- ügy. Ismeretes dolog, hogy Z.szolnoki tiszti alügyész ellen, számosabb vádak alapján, hivatalos felfüggesztés és inquisitio lön megyeileg elrendelve. A megejtett vizsgálat ügyiratai ma kerültek tárgyalás alá, s — hogy röviden, csak a dolog legfontosabb episodjára s befejezé­sére térjünk, — az egyes okmányokban előfordult azon vád is, hogy a rabok a megye székházán a tömlöctartó által árult, vagy mért bort vettek és ittak. E vád felolvastával egyszerre, mint Banquo szelleme, egy hang szólalt fel a tömegbül: „Ki volt a korcsmáros ?u mire min­den szem, kérdöleg, F. J. alispánra fordult, s azzal az ügynek körül­belül vége lett. Kovách László bizottm. tag, ki az irományok felolvasása alatt aggódva hallgatott, s a felolvasásra következett vitát alig látszott figye­lemmel kisérni, feláll, s a legnagyobb csendben, bizonyos ünnepies hangon előadott beszédben interpellálja az alispánt, a szolnoki tszék elnökét, s vádlott főnökét, hogy, miután — úgymond — itt a bizott­mány tagjai nem képeznek esküttszéket, melynek tagjaira okoskodá­sok, körmönfont dictiók hatnak, — hanem ez ügyben az előadott ügyiratokból származó benyomások alatt kelbkinek-kinek Ítélnie, s miután — jegyzé meg parlamentaris malitiával —e keblébe tódult im- pressiok ingadozása miatt határozni nem képes : fölhívja az alispánt, mint vádlott principálisát, kinek ez ügyben tudomással s vélemény­nyel kell birnia: nyilatkozzék a tárgyalás alatt levő ügyben s derít­sen világot annak homályos részleteibe. — E felszólalás által lett eme közönséges bünvizsgálati ügyből „cause celébr e.“ A felhívott alispán, F. úr, felkelt s beszélt sokat, aprót, széleset, de igen keveset ad rém ; végre az imént jelzett „ki a korcsmáros ?“ kérdés is szükségkép előkerülvén, elmondotta, hogy a hideglelés és hasfájás ellen sokan jó vörös bort kívántak, s ö, az elnök­alispán azután hozatott Egerből s felszámította azt, mennyibe van neki, az elnök-alispánnak, s lepecsételt boutelliákban a tömlöctartó által áruitatta azt, nem nyerészkedési vágyból, nem 89 raboknak, — hanem azt kell hinnünk, tisztán humanitási célból, nehogy ama derék hazafiak, a rabok, áldozatul essenek ama veszedelmes ckolerikus symptomáknak, t. i. a hideglelésnek és has fáj ás nak, me­lyek ez idők szerint a szolnoki börtönökben kétségkívül aggál yos mérvben uralkodhattak, amennyiben a felolvasott ügyiratok adatai szerint, némely rab egy hó alatt 92, mondd: kilenczvenkét itce bort is elfogyasztott a tömlöctartó révén, per 50 kr. szá­mítva itcéjét, mely ár az egri vörösért, mint praeservativ or­vosszerért valóban nem drága ! Felszólalt még Halassy Kázmér bizottm. tag is, nem kevés erő­vel és csínnal előadva, hogy itt sokkal több liibácska is van, mint mennyit az investigatio felderit stb ; mig Szathmáry László is­mert igaz8ágszeretetének nyíltságával s erélyével roszalta a dolgot» melyen a két jegyző pattogó védelme sem birt segíteni. Végre Ko­vách L. kinyilatkoztatja, miszerint a hallottak után, mint bizottm. tag, kötelességének ismeri, hogy a vádlott alügyész ellenében ítéletét felfüggesztve, kijelentse, miként a szolnoki tszék elnöke F. J. alis­

Next

/
Oldalképek
Tartalom