Eger - hetilap, 1872
1872-05-02 / 18. szám
139 Törvényszéki csarnok. Az egri kir. tszék apr. 18-án tartott fenyitő ülésében qégy rendbeli sommás és egy főbenjáró per fejeztetett be itéletileg. 1. M. Borbála egri illetőségű szakácsnő fenyitő ügyének tárgyalása folytán kiderült, hogy vádlottnő háziasszonya pénzszekrényének kulcsát eltulajdonítván, ennek segélyével a szekrényből egy 10 ftos bjegyet kilopott, — de rajta vesztett. A tszék vádlottat hetenkint egyszeri böjttel súlyosbított 4 havi börtönre ítélte. Nem fölebbezett. 2. S. Sándor foglalkozás nélküli péklegény a kávéházból idegen öltönyt tulajdonított el. Tettét töredelmesen beismervén, egyhavi egyszerű fogságra ítéltetett. Nem fölebbezett. 3. K. János 60 sz. gyalogezredbeli szabadságolt katona éktelen lármával térvén lakására, öreg gazdáját, ki őt csendre inté, késsel megtámadta, s leütötte. A zajra összecsődült szomszédoknak sükerült a garázdálkodót a szobából eltávolitani, mire rakoncátlankodásait az udvaron folytatta. Ez alatt a házi gazda nejét a városi rendőrségért kíildé. A nő az ajtón nem távozhatván, az ablakon szándékozott kibújni, de alig dugta ki fejét, a K. János segélyére sietett K. Mátyás és K. Ferenc által leüttetvén, visszahanyatlott. Végre katonai őrjárat vetett véget a testvércimborák erőszakoskodásainak. — A tszék K. Jánost egy évi K. Ferencet 3—, Mátyást pedig 2 havi börtönre s az eljárási és fájdalomdijak megtérítésére Ítélte. Vádlottak mindannyian, — a kir. ügyész csupán K. János Ítélete ellenében fölebbezett. 4. Sz. Klára és H. Anna E. Jánostól múlt öszszel két birkát vettek és azokat Sz. Imre közbejöttével P. Imre talyigáján haza hozták. Egyidejűleg S. József felnémeti juhásztól 3 birkát lopott el bojtárja, E. János fia. Vádlottnők jóhiszemüleg vették a birkákat, E. egy oly eset volt, mely a környéken nagy feltűnést okozott, különösen amaz emlékezetes mód miatt, melylyel a csalást egy idegen fölfö- dözte, ki esetleg ugyanazon szobában volt, s ki azon véleményben, hogy nem megy minden a maga rendén, az egyik csaló kezét egy nagy villával az asztalhoz szegezte. Ez alatt találták meg a hamis koc kát, melyet ez oly ügyesen forgatott kabátja ujjábán, hogy több mint ÓOO font sterlingtől fosztották meg a tapasztalatlant. — A bepanaszoltak ügyének védése legkevésbbé sem volt kecsegtető, s én magam is veszve gondoltam. — A panasz idejekorán tárgya!tatott, s a két bepanaszolt a törvényszék elé idéztetett. Azt mondák, szerencse nem ritkán követi a gaz nyomait, ez esetben is a rendőr megbocsájthatlan könnyelműségénél fogva a hamis kockák nem hozattak elő, melyek a bepanaszoltak egyikének keze alatt találtattak; s miután a biró soká veszekedett a felperes ügyvivőjével, mondá végre : a panasz hibás s neki fel kell menteni a feladottakat. Ezek a dolgok e váratlan fordulatára épen úgy voltak meglepetve, mint én magam, s bámulatos gyorsasággal eltűntek a törvényszék helyiségéből. Épen egy évvel ezután sürgős meghívást kaptam egy volt iskola-társamtól Charlie Forrestertöl, hogy meglátogassam s egy időt nála töltsék. Ez egy fiatal s igen jó módú ember volt, ki külföldi utaztából hazatérve, fiatal nőt hozott magával. Szenvedélyesen szerette nejét, s azért egészen házának szentelé magát, hol jószága igazgatásával volt elfoglalva. — Midőn Charlie először látá mostani nejét, ki mint társalkodónő szerepelt, mindjárt megszerették egymást, egy pár nap múlva egy jelzett helyen összejövének, s a templomba menve eljegyeztettek egymásnak. Violet Danvers — ez volt a nő neve.— mit sem tudott Charlie vagyoni állapotáról, de miután eddig szomorú múltat töltött be, elég volt neki a tudat, hogy irányában igen barátságos s jó volt. — S igy került Violet új hazájába, hol a Forresterek egész nemzedéke lakott már. Még nem rég óta tartózkodtak itt, midőn én a meghívást vettem s elmenve, nálok kényelmesen elhelyezkedém . . . Azt találtam, hogy Mrs. Forrester igen kellemes társalkodó nő, de észrevettem egyszersmind, hogy arca kifejezésén idönkint kényszer s tartózkodás volt kivehető. Egy napon a reggeli után, Charlie egy levelet olvasván, közié velem, hogy e levél egy barátjától jő, kit régen meghívott, ki azonban csak most válaszol levelére Ígérvén, hogy meglátogatja. — Charlie régi barátja eljövetelének örült, s egykor séta közben tudtomra adá, hogy barátját Murray-nak hívják, ki sokkal gazdagabb élcben mint pénzben. — Habár ő a kalandok fia, mindamellett derék ember s pompás társalkodó. Igen késő volt, midőn a várt vendég megérkezék. Mrs. Forrester már nyugalomra tért. Mi Charlie-t és engem illet, mi a vendégnek társaságában voltunk, mialatt estelizett, s midőn az elébe tett Ízletes étkeknek teljes mértékben eleget tett s éjfél elmúlt, elhatároztuk nyugalomra adni fejünket, a mi azonnal ki is lön vive. En igen János azonban tagadja, hogy ő vádlottnőknek valaha birkákat adott volna el. — A tszék bizonyitékok hiányában, vádlottak mindnyáját fölmentette; a vádló k. ügyész azonban az Ítéletet fölebbezte. Az 5-ik főbenjáró fenyitő ügy, mely a tszék ezen ülésének csaknem egész idejét esti 8 óráig igénybe vette, következő: 1870. szept. 24-én a felnémeti korcsmában E. József, K. Albert és F. József felnémeti lakosok összeverekedtek, mely alkalommal a belső szobában iddogáló K. András felnémeti biró kihivatván, a verekedők közöl —■ miután azok egyike fia, másika veje volt — csupán E Józsefet botjával annyira összeverte, hogy ez az ütések alatt lerogyott ; sőt a biró ezzel sem elégedvén meg, a lesujtottat újra verni kezdé és szemén is súlyosan megsórté, a bántalmazott segítségére siető rokonokat pedig egy felkapott vasvillával mindaddig űzte, mig az éktelen lármára elősiető katonai őrjárat által le nem fegy vereztetett. E. József a verekedés színhelyéről haza szállíttatván, orvosilag kezeltetett, de 26 nap múlva, az orvosi ápolás dacára, meghalt. A vizsgálatot eme főbenjáró ügyben K. András ellen még a volt megyei tszék elrendelte, de foganatba nem vette, sőt — a mi hallatlan ! — az emberöléssel vádlott bírót még hivatalától sem függesztette fel. így történt azután, hogy az ad acta tett iratok az átadásnál előkerülvén, a k. ügyész a vádlottat azonnal elfogatta, s perét három hét alatt befejezvén, ítélet alá terjesztette. A per tárgyalása, védő ügyvédek közbejöttével, érdekes folyamatot vön. Különös vita tárgyát képezte az orvosi látlelet. Ugyanis az orvos, ki E. Józsefet kezelte és boncolta, azt állitá, hogy a fejtető és szemgolyó meg volt sértve, és a beteg, dacára, fyogy sebei behegedtek, erős lázakat kapván, halálának oka agylob volt, melyet nem testi sértések, hanem a szeszes italokkal való mértékletlen élés idézett elő. — A k. ügvész álmos voltara, a mulatságban alig vettem részt, s alig figyeltem az idegenre. De midőn a szobán keresztül jővén kezét nyujtá felém, nekem jó éjét kívánván : kezén elég feltűnően rikító színű keztyüt láték,s midőn szemébe néztem, mintha összerezzent volna. Habár vonásait eiös bajusz és szakáll födte, mindazonáltal ismerőseknek látszottak. Következő réggel igen korán ébredtem fel, s mivel nagy kedvem jött még reggeli előtt egy sétát tenni, hamar megmosdám s nemsokára a felséges reggeli levegő éltetett. Körülbelül egy óra múlva a kertbe vezető üveg ajtóhoz értem, s épen éhes tigris módjára neki akartam rontani az étteremnek, hogy reggelim elköltsem, mikor Mrs. Forrester reszkető s siránkozó hangjamegállnorn parancsolt, amint igy szólt: „Mondja ön, hogy nem igaz ; az Isten szerelméért kérem, mondja, hogy nem igaz!“ Mit. jelenthetett ez ? Kíváncsiságom felébredt, — viseletem méltán feltűnő volt, de ez esetben a következmények egészen fölmentettek, s e viseletem még hasznosnak is bizonyult; — oly állást vevék, mely megengedő a szobába látnom, anélkül hogy észrevételem volna, s mindent hallanom mit beszéltek. Az asztal mellett egy karszékben arcát mindkét kezével eltakarva, s könyökét térdeire tátpas/tva ült Mrs. Forrester oly mozdulatok és taglejtések közt, melyek nagy felindulását jelenték; közvetlen előtte szemtelen helyzetben állt a tegnap érkezett vendég, keztyüs ujjaival pödörvén bajszát. „Szavamra, drága Violet-em“ feleié kérésére, még pedig oly kimért lassúsággal, mely bennem a kívánságot ébreszté fel öt leüthetni — „sajnálom, de ki kell mondanom, hogy igaz: Bernard Arthúr ép oly kevéssé halott, mint én vagyok 1“ „De nekem azt mondták, hogy meghalt1' mondá majdnem kiáltva Mrs. Forrester ; „az emberek, kik halálánál voltak, megírták ezt nekem." „Önnek Írták ?" szakitá félbe gyanús tekintettel ; „megtartotta öna levelet?" —„Nem, nem mertem megtartani, nehogy férjem kezébe jöjön. Ő nem tud semmit a múltból, még első fér- hezmenetelemröí sem tettem előtte említést ; kérem önt, hagyja el e helyet, hol én a múltra való visszaemlékezést kivéve oly szerencsés voltam, s hagyja öt a jövőben is e tudatlanságában." „Udvariasan Violet, udvariasan," mondá ez ember. Először engedje meg, hogy megjegyezzem, miszerint én rövid ideig itt akarok mulatni a falun, s ittlétemet nem végezhetem be oly gyorsan, mint azt ön akarná; azután a kellemes légváltozás mellett, találkozom itten régi barátommal, kivel sok közleni valónk van, s ezért teljes lehetetlen kívánságát teljesítenem. Végre pedig, Violet, a játék egészen az én kezemben van. Ön nevetett szerelmemen, kigunyolá ön iránti odaadásom, vallomásaimat, s büszkén s utálattal utasított el társaságából, midőn kérém, hogy nyújtsa nekem kezét. Ezt nem feledéin el, és nem is fogom soha, elfeledni;— azonban előbb-utóbb meg kell engem hallgatnia, meg kell, mondom, gondolja meg jól. Különben — egy percig halgatott azután folytatá : nem akarok fenyegetni, de emlékezzék meg : Bernard Arthur él!" • (Vége köv.) *
