Eger - hetilap, 1872

1872-05-02 / 18. szám

XI. évi folyam.

18. szám.

.Máj«s 2-án 1872.

Előfizetési dij :

Egész évre . Félévre Negyedévre . Egy hónapra Egyes szám

5 ft — kr. 2 ft 50 kr. 1 ft 30 kr.

— -15 kr.

— 12 kr.

EGER.

Hirdetésekért:

minden 3 hasábzott petit sorhely után 4, bélyegadó fejében minden hirdetéstói 30, nyilttérben egy petit sorhelyért 10 kr fizettetik.

Politikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön.

Kiadó-hivatal : a tyceumi nyomda. Előfizetéseket elfogad : a szerkesztőség (Széchenyi-utca 84. sz.) J en t sah Q. könyvkereskedése s minden k. postahivatal. Hivatalos hirdetésekért etre fizetend : egyszeri közzétételért 1 frt. 30 kr. Vidéki hirdetéseket elfogad Mosse R. Bécsben.

Eger, máj. 2. 1872.

Megyebizottságunk, múlt hó 22-én tartott közgyűlésén, — mint azt legközelebbi számunk részletesen ismertette, — a képviselő-választási bizottságba, a heves és k. Szolnok megyei tekintélyes jobb párt teljes mellőzésével, tisztán csak ellenzéki tagokat választott be. Ezen eljárás ellenében, melyet, politikai tekintetben, múlt számunk eléggé jellemzett, a hevesmegyei jobb-párt előtt az első és legfontosabb kérdés: „Quid nunc facto opus? . . .“ E kérdésre a felelet nem kerül fejtörésünkbe ; megfelel arra igen pompásan az ellenzék maga, a „Hon‘‘ apr. 26-iki számában, melynek itt idézett sorait miheztartásul melegen ajánljuk a hevesmegyei jobb-oldal kiváló figyelmébe: „A központi választmányok működését, —irjaa„Hon“— ellensúlyozni lehet és kell. Szükséges, hogy pártunk (megyénkben természetesen a jobb-oldal) minden összeírást, ha a bizottmány képviselve nincs, felügyelők által ellenőriztessen, s párthiveinket az összeíráshoz utasításokkal ellátva vezérelje. Ha visszautasittattak, nyomozni kell az okokat és azt följegyezvén, reclamálni kell. Mindezen ügyek állandó elintézésére szükséges egy felügyelő bizottmányt alakítani, a melyiknél minden választó, összeírás előtt és után jelentse magát, és a bizottmány az összeírásnál is jelen legyen képviselője által, mint hallgató. E bizottmány feladata legyen a választó sorsának felügyelése egész a szavazásig. Ha az összeíró és központi bizottmányban képviselve sem lennénk, akkor pártbizottmányunk feladata ellenőrizni a törvény magyarázását és annak részrehajlatlan alkalmazását. Ha minden esetben följegyzik azt, hogy mily módon magyarázták a baloldali számára a törvényt, ha erről bizonyítványokat, tanukat szereznek, ha például kimutatják okmányokkal vagy tanukkal, hogy a baloldali helytelen alapon jutott a választók közé, vagy a jobboldali igazságtalanul utasittatott vissza: akkor a reclamationál és a választás megtörténte után, az óvásnál nagy hasznát vehetik éberségüknek. Sőt már maga az ellenőrzés tudata részrehajlást fog megakadályozni. Hasonló szigorral és éberséggel kell eljárnunk a belügyminiszter rendeletéinek alkalmazása körül is ; mert az alispánok s szolgabirák a legveszedelmesebb párteszközök. Ha az alispán vagy valamelyik szolgabiró a népet ámítja vagy erőszakkal fenyegeti, — pelengérre kell azonnal állítani, és a népet felvilágosítani arról, hogy a hivatalnok fenyegetése is épen olyan, mint akármelyik kortesé, melynek hordereje nincs, nyilvánosságra kell hozni az ügyet, hadd bélyegezze meg legalább a közvélemény. Ismételjük: szigort és kérlelhetlen igazságot kell tanúsítani minden visszaélés ellen !“ — E sorokat ismételve ajánljuk a térről leszorított pártunk figyelmébe.

Vidéki helyzetünk.

i.

Tisza-Fnred, máj. 1.1871.

Szives ösztönzésére szerkesztő urnák, elegicussá vált vidéki helyzetünk mély érzetében ismét felveszszük pihenő toliunkat, kérve szelid múzsánkat, illesse meg régi hivét, ki oly sokszor, éveken keresztül mindig szellemi gyönyörrel társalkodóit vele, s mint keble égő áldozatának bemutatásával, kedveskedett néha-néha neki e lapok hasábjain is egy-egy cikkben azon közmondat szerint: dat pyra, dat poma, qui non habét alia dona.

Hogy is volt hát régen ? az a nap süt-e még az égen ? s mit is kellene Írnunk ?

E kérdések feltevésénél kényszerülünk emlékezetben viszsza- térni az eseménydus 1849-ik évre, s annak lezugott folyamából egy

pár, sok tekintetben reánk, tiszafürediekre is vonatkozó töredéket idézni.

Azon év február havából a kápolnai csata napja képzeletünkben még most is úgy lebeg előttünk, mint a vihar hátán száguldó, mennydörgések s villámszórások között felettünk elvonuló, egymásra tornyosodé s magát a földre sűrű záporban levető felhő-réteg.

Kérjük a kegyes olvasót, kisérjen bennünket egy pár percre Jász-Arokszállásba, mert azon időben mi ott laktunk vala.

A megelőző n^pon egy osztrák sereg-töredék érkezett sebesen, fergeteg módra, e városba, — szélső jobbszárnya a főseregnek, mely Gyöngyösről Kápolna felé törekedett. Másnap ennek összekötő mozgalmában ez is tovább ment innen. Ezt megelőzőleg volt alkalmunk észrevenni, mikép az éjjeli futárok egymást érték. Reggel már előőrsi összeütközésekről is suttogtak, sőt egyes elejtett szavakat is hallottunk: még ma találkozni fogunk a magyar hadsereggel. Mi pedig erre dolgunkat végezve, az eltávozott hadsereg után egy hármas fogaton útnak indultunk, társaságunkba vévén fel utunkban Nagy-Fügeden az akkori lelkész urat is.

Már délután volt az idő, s Kompoknak tartottunk volna; figyelmünk arra vezetett, s párbeszédbe eredtünk.

— Én azt hittem, a csata színhelyéhez közelebb jutunk. Már az ágyumoraj is enyhül ; — amott a véesi erdők alján láthatunk még néhány villámszerű fénycikázást ; ... mi annak az oka, hogy nekünk nem kell visszatérnünk. Én roszat sejtek.

— E sejtelem engem is bánt. D hisz különben mint az üldözött vadnak, nem kis zavar nélkül nekünk is vágtatnunk kellene visszafelé. Utolsókból elsőkké lenni kényszerittetnénk, 8 egy utánunk köszöntő ágyúgolyó még szét is szórhatna bennünket. Akkor látnók meg saját veszedelmünket, melyre nem is gondoltunk, mint az erdei öz, mely a lesben álló vadász z >rejére egy percre megáll, széttekint, s a pillanatban, melyben tovább futna, a golyó által leterittetik ... Az lett volna ez esetben reánk nézve a legenyhébb tapasztalat, még hacsak egy kocsikerekünkbe került volna ez utazás.

— No s akkor lovagok lettünk volna, kiknek nem kell se nyereg, se kant ír, sem kengyel ; futottunk volna mint a tündérek e jász fakókon is. Ugy-e Nemoda bácsi? — A hajótörésről senki sem lúd oly igazán beszélni, mint aki benne van s megszabadul ; igy pedig tárcánk is vajmi kevés jegyzettel gazdagodik.

— On uram! ilyenkor is pennáról gondolkoznék ; én pedig feleségemről, gyermekeimről.

— De hát igy mit tegyünk ? tovább menjünk, s úgy tegyünk, mint a ragadozó szárnyasok, melyek vizsgaszemmel röpködik körül a vész helyét ?

— Aha! ekkor azt tennék, hogy az elhagyott sebesülteket ven- nők fel kocsinkra, mi pedig gyalogolnánk mellettük ; ez lenne a leg- humoristikusabb tapasztalati szerzemény.

— Amott egy ember jö . . .. Barátom ! mi füstölög ott ? mi van a kezében ?

— Kartácsdarab uraim ! a magyaroké lehetett. Amott az erdőből is (kompolti) kiverték őket a németek, s tovább mentek.

Es ez ember nem tudott tovább szólani. Ajkán a szó elfojtódott; könyek peregtek le szeméről, s ment tovább juhászatához, mert bacsó volt.

Nekünk is elég volt ennyit tudni, látni ; visszafordultunk, s a párbeszédet tovább folytattuk.

— Mi lesz immár belőlünk? hol áll meg ismét a magyar hadsereg?

— Hol ? hát Tisza-Fürednél, hol az osztrákok hihetőleg sz. Tamást fognak. Én hiszem, ott a magyarok összeszedik, s nagyobb erő-