Eger - hetilap, 1871

1871-03-02 / 9. szám

66 hoz. Végre a ház napirendre tért, s folytatta a vitát a honvédlovas­ság szaporításáról szóló törvényjavaslat fölött. A vitában Németh Albert, Jókai Mór, Ernuszt Kelemen és Kerkapoly Károly vettek részt. Németh Albertnek, —beszéde után Ítélve — nem ártana egy korty Lethe-vizet inni, hogy végre egy kicsit feledni tudna, s ne hozná föl újra meg újra a hevesi kérdést meg a királyi biztost, mint ezúttal is tette, saját gyönyörűségére. — A febr. 27-iki ülésben napirenden volt a honvédiovasság szaporításáról szóló törvényjavaslat, illetőleg a közp. bizottság ki­sebbségének azon módositványa, mely szerint a honvédség mücsa- patokkal és tüzérséggel ellátandó lenne. A vitában egyetlen kivétel­lel csupa ellenzéki szónokok vettek részt, még pedig úgy, hogy majd mindegyik valamely jobboldali szónoknak egy-egy állítását czáfol- gatta, miért is a vita kevés érdekest nyújtott, s csupán Éber Nándor és gr. Keglevich Béla beszédei voltak képesek a közfigyelmet ma­gukra vonni. A vita még ez alkalommal sem fejeztetett be. Az 1871 iki közös állami költségvetés. A magyar és osztrák delegatiók által egyetértöleg megállapított s ő Felsége állal szentesitett közös állambudget főbb tételei követ kezök : I. czikk. 1. A külügyminisztérium fedezetlen rendes szükséglete 3,700,972 írt. 2. A hadügyminisztorium és pedig a) a hadsereg fedezetlen rendes szükséglete 77,867,465 frt, b) a tengerészet fedezetlen rendes szükséglete 7,800,000 frt. 3. A pénzügyminisztérium fedezetlen rendes szükséglete 1,776,074 frt. 4. A számellenörség fedezetlen rendes szükséglete 101,164 frt. Összesen a rendes szükséglet 91,245,675 frt. II. czikk. Rendkivüli szükséglet : 1. Külügyminisztérium 147,715 frt. 2. Hadügyminisztérium. a) Hadsereg és pedig egyszeri rendkivüli szükséglet, átmeneti rendkivüli szükséglet és a véderő fokozására szolgáló rendkivüli szükséglet 22,150,808 frt. b) Tengerészet 3,183,700 frt.-4 T Á R Miksa mexikói császár utolsó napjaiból. (A çsâszàr táborkara egy tagjának elbeszélése után.) Queretaro ostroma Miksa császár ott tartózkodása óta már 68 napig tartott. Salm-Salm herczeg, ki a Potomac-ezredben szolgált, volt tulajdonképem tábornagya; a katonai dolgok fökormányzása Mi- ramonra vala bízva, habár a császár maga állt serege élén. A repub­likánusokat, kik azon tájt Queretarot ostromolták, Escabedo és Co­rona vezette. Escabedo 18,000, Corona 1 7,500 ember fölött rendelke­zett ; egészben tehát a két vezér seregének száma körülbelül 35,000 emberből állott. — À mi csapataink száma alig állott 6000 emberből; mert a francziák kivonultak Mexikóból, természetesen nem dicsőség­gel koronázva. A fölkelök végre, mint vadászok az oroszlánt, kergették bar­langba a császárt. Ha nem akarja magát készségesen megkötöztetni, úgy ott kell ében halnia, vagy üldözőinek golyói által leterittetnie. Queretaro ostromlóinak ágyúi hallgattak, mióta az éj árnyai födék a sűrű puskaporfellegekkel töltött völgyet. Barát és ellenség egyaránt pihentek a nap véres munkája után. Az üres utczákon, melyek a há­zak hulladékaival valának egészen elborítva, egy köpenyébe egészen beburkuit ember járt, a védfalakat szemlélve. Egy hang sem szakitá meg az éj csöndét, csak az őrök gyakran ismételt kiáltása hallatszott hosszú időközökben mind a két táborból. A katlanalaku vidéket sö­tét éj boritá, csak a távol őrtüzek villogtak : a város közelében is volt néhány láng látható, melyek egyszersmind az utakat megvilá­gítók : és a melyek körül itt-ott néhány sötét alak volt észrevehető ; ezek azonban ép oly gyorsan tűntek el az éj homályában, mint a mily gyorsan föltűntek. «• Lassan s meghajolva ballagott ama tiszt az összelödözött véd­ik Pénzügyminisztérium 5115 frt. Összes rendkivüli szükséglet 25,487,339 frt. III. czikk. Rendes szükséglet összesen 91,245,675 frt. Rendkívüli „ „ 25,487,339 frt. Összes szükséglet 116,733,014 frt. Levonva a határvámjövedéket 12,199,700 írttal, znarad fedezendő 104,533,314 frt, miből Magyarországra esik 31,359,994 frt 20 krajezár. IV. czikk. A czimek és tételek közt átruházási jog nem adatik. Az 1870-ki póthitel. A póthitel 1870-dik évre összesen tesz 19,715,760 frtot, miből a magyar korona országaira esik 5,914,728 frt. Határozat az 1868-iki zárszámadás és az ugyanezen évi póthitelek tárgyában. A tiszta szükséglet 95,548,781 frt 73 krban állapittatik meg. Ebből levonva a pénztári maradványt, a közös aktívákból folyóvá tett részletet s az 1870. és 1871-re átment hitelmaradványokat, a hányad által fedezendő szükséglet 70,781,455 frt 97 krt tesz, mely bői Magyarországra 21,224,436 frt 79 kr., a Lajthántulra 49,547,019 frt 18 kr esik. Ausztria. Ausztriában a dolgok folyvást élesebb jelleget kezdenek ölteni. Az összes független lapok igen kedvezőtlenül nyilatkoznak Hohen- warth miniszterelnök programmbeszédéröl, melyben az alkotmányhü német párt a foederalistikus reactio bejelentését látja; mig a len­gyelek csak mosolyogják a Hohenwartb-féle foederalismust , mint melyT a galieziai határozati programmal összeütközésbe jö. A lengyel képviselők pártértekezletökben elhatározták, hogy az uj miniszteri umot csak azon esetben támogatják, ha az alkotmányosság és a tar­tományi autonómia elvét valósítani kész. A reichsrath mindkét házá­ban az uj minisztérium mindjárt legelső megjelentékor a lehető leg­ellenszenvesebb érzületre talált. Az urakházában ez érzületnek SchmerÜng elnök szokott éles modorában adott kifejezést, s a beszé­dén átvonuló szellem nem volt egyéb, mint óvástétel a Hohenwarth- cabinet nyílt és titkos szándéklatai ellen. Az alsóházbau is volt már alkalma a kormánynak, ellenséges érzülettel találkozni. Az alsóház a folyó adókat nem a kormány kívánsága szerint 2 hóra, hanem csak falak hosszában, kezeit hátán keresztbe fonva, hol néhány csoport fáradt katona tanyázott, kik megjelenésekor szó nélkül süvegeitek, és soká néztek a magános gyalogló után, habár azt a homály elfödé is előlük. Szó nélküli tiszteletnyilvánításukbán azon ember iránt, ki nek személye még a legfáradtabbat is fölvillanyzá neve említésekor, mely, mint titkos jelszó, szájról szájra adatott, — magasztos hódolat rej­lett ; elismerés volt az kedves emberük irányában, talán ebben is á szeretet tükrözött vissza derék bajtársuk iránt, ki nem egy forró na­pon át viaskodott körükben, nem egy aggodalmas éjen át virrasztóit oldaluknál, s ki itt Queretaroban sem hagyá el őket egy perez­re sem. A férfi mégtette körútját, s visszatért a La Oruz czimü zárdába, melyből kiindult. Itt. is folytatá ábrándozó, lassú lépteit, s a kevés lámpa által homályosan megvilágított, folyosó végén egy cellába ment be. — Egy derék, középkorban levő, franczia szakállú tiszt gazdag öltözetben ült egy kis asztalnál a szögletben. Miramon tá­bornok volt, ki tiszteletteljes üdvözlettel a benyitó felé fordult. — A bejövő létévé felöltőjét. A császár volt. — Igen megvált.ozottnák látszott. Nem volt többé erőteljes, ifjú berczeg, kinek eszménye di­csőség s nagyság vala; ö fáradt katona volt, halvány vonásokkal, s arcza komoly elhatározást fejezett ki. „Mi újság?11 kérdé a császár, kesztyűjét húzva. „Semmi fontos," feleié Miramon, „csak egy halálitéletet kérek még ma aláírni, minthogy a végrehajtásnak holnap reggel 4 órakor kell megtörténnie.11 ; „Kell?11 kérdé a császár gondolkozva. „Ki az a szerencsétlen ?“ „Sajnos, de egy Pedro Penna nevű császári százados, be van bizonyítva, hogy az ellenséggel levelezésben állott ; neje és anyja itt laknak Queretaroban. — Tegnap kapták rajta, s mindjárt a haditör-

Next

/
Oldalképek
Tartalom