Eger - hetilap, 1871
1871-06-15 / 24. szám
IX. évi folyam. 24. szám. Junius 15-én 1871. Előfizetési dij : Egész évre . . 5 ft - kr. Félévre . . 3 ft 50 kr. Negyedévre . . 1 ft 30 kr. Fgy hónapra . — 45 kr. Egyes szám . — 13 kr. EGEE. Hirdetésekért : minden hasábzott petit sorhely után 4, bélyegadó fejében minden hirdetéstói 30, nyilttérben egy petit sorhelyért 10 kr fizettetik. Politikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Kiadó-hivatal : a lyceumi nyomda. Előfizetőseket elfogad :a szerkesztőség ( Széchenyi-utcza 26. sz.)J ent.sah O. könyvkereskedése s minden k. postahivatal Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő : egyszeri közzétételért 1 frt. 30 kr. Vidéki hirdetéseket elfogad Mosse R. Bécsben. ELŐFIZETÉSI FÖLHÍVÁS AZ CZIMŰ POLITIKAI S VEGYES TARTALMÚ HETILAP JULIUS—DECZEMBERI FOLYAMÁRA. Előfizetési díj : Egész évre.....................................................5 í't — Félévre ....................................................2 ft 50 kr. N egyedévre.....................................................1 ft 30 kr. Egy hónapra.....................................................— 45 kr. Egyes szám.....................................................— 12 kr. Tisztelettel kérjük lapunk azon t. előfizetőit, kiknek előfizetése e hó végével lejár, annak mielőbbi szives megújítására, nehogy a lap szétküldésében fönakadás történjék. Az előfizetési pénzeket az ,,Eger“ kiadó-hivatalába (lyceumi nyomda), vagy a szerkesztőséghez (Széchenyi-utcza, 26. sz.) kérjük beküldeni. Vidéki t. előfizetőinknek ajánljuk a postautalványok használatát, melyek csak 5 krba kerülnek, s használatuk kényelmességük miatt átalánossá lön. Az „Eger“ kiadó-hivatala. Ős-várromjaink. Tekintsünk csak szép és gyönyörű hegyeink számos soraira, s látni fogjuk, hogy ezek a régi hir, dicsőség és nagyság romjait, a felhőket fölfogó ormaikon büszkén tárják elénk, és láttatják kedves emlékül, hatalmas intöjelül, melyet a magyar ember szivesen lát, és jól megért. Ha olykor föl-fölemelj ük a történeti múltúnkat fedő leplet, s végig néz lelkünk hosszú során a dicsőség vagy a gyász éveinek, melyek a történet lapjain fényes aranybetükkel, vagy vérrel és sötét színekkel örökitvék: önkéntelen mereng majd fölbuzduló, majd fájó lelkünk ama múlton, melyhez hasonlót nemzet alig tudna fölmutatni, s melyet sem a viharok, sem az ármány, de még az idő mindent megsemmisitni törekvő kérlelhetlen karja sem bir az enyészetbe dobni ; mert él az a nemzet, melynek törhetlen szelleme őrködik fölötte. Egy név ragyog nemzetünk történelme lapjain, melyre oly büszkén tekintünk, s mely dicső tettei fényével elhomályosítja az ott tündöklő neveket, mint a nap vakitó fénye a csillagok halvány sugarait. E név a nagy Huny ad y név! Van-e magyar, kiben e név említésére ne pezsegne a vér? Mikor igazságos, dicső nagy Mátyásunk ült a királyi trónon, akkor szülemlett meg a magyar aranykora ! E korból két várat ismerünk ; egyik Vajda-Hunyad, a másik V i s e g- r á d. Ez utóbbi előbb keletkezett ugyan, de fénypontját Mátyás korában érte el. Valóban Mátyás király innen osztá népboldogitó törvényeit, és midőn e szép korszak eltűnt, minden magyar ajka ezt hallaté: „Meghalt Mátyás király, oda az igazság !“ így járt Visegrád is, mert fénye fejedelme éltével együtt letűnt. Mig végre 1702. évben, hogy a nemzet szabadságáért vívó Rákóczy-seregnek menedéket ne nyújthasson, zsarnoki erővel földulatott, leromboltatott. T ehát azt, mit csupán egy erős nemzeti elem építhetett, az idő vasfoga és erőszakos kéz elég erővel birt megsemmisitni. Ezóta Visegrád a magas hegy ormáról úgy néz le a szép s büszke Dunára, mint emelkedett sirhalom, melynek hantjai egy nagy emlékét fedik a hajdani múltnak. Maholnap csak hirbői tudandjuk, hogy e hazában Visegrád vár is volt ; azok a torony magasságú várfalak, a vihar tombolásai alatt nyögve — mindennap közelebb jutnak a végenyészetbez. Vajda-Hunyad, mint tudjuk, már a múlt évben kijavíttatott, s használható állapotba helyeztetett. Visegrád föntartása ügyében Lörinczfy János, e lapok derék munkatársa, még 1861. évben a „P. H.“ 186-ik számában megjelent czikkóben szót emelt, hol a többi közt igy szólal föl : „Vajha e vár egykor fönállott alkotmánya, melynek a nemzetszabadsági harcz vete véget — romjaiból, most éledező nemzeti szellemünk teremtő ereje által újra fölemeltetnék, hogy benne a szabadságért küzdő nép, három század fáradsága diadalát ülve, koronás fejedelmének tartozó örök bálaadóját ünnepélylyel leróbatná ! Mily dicső lenne, ha e szent romok megóvatnának az örök enyészettől, s elmállott darabjaiból a történeti nagysághoz illő emlékmű emeltetnék. Hiszen ez csak tiszta méltánylat lenne, ha a nemzet jelesbjei, — tekintetbe véve, hogy vitéz őseink, kik a kereszténység, a bazafiság védpajzsai voltak, mint a keresztényi s hazai ösiség eszményképei tündöklenek a történetben, méltán követelhetik, hogy a haza polgárai, miután már a nemzeti hála s kegyelet kifejezésére megragadták a kezdeményezést —- Visegrádot sem hagynák feledve elenyészni.“ És ime az elhintett mag csirát fejtett, mert mint tudjuk, ez indítvány most már országos kérdéssé fejlődvén, Visegrád várának fölépítése minél előbb remélhető, miután az e tárgyban kiküldött bizottmány tagjai : Hegedűs Lajos közoktatási miniszteri tanácsos, Hen- szelmann Imre, Arányi Lajos és Rómer Flóris régészeink és Zsigmondy Gusztáv mérnök, a várromok föntartása érdekében teendő munkák iránt végleges megállapodás végett a helyszínén megjelenvén, a kellő szemlét megtartották, s egyelőre abban egyeztek meg, hogy az elölegesen kiutalványozott 6000 írtból legelőször is azon ásatások eszközöltetnek, melyek a néhol ölnyi magasságú használhatón omladékok eltávolítására szükségesek ; ez után egy lakhelyiség fog készíttetni a rom-örök számára. E czélra az elég jó karban lévő alsó várkapu találtatott legalkalmasabbnak, mely a Salamon-tornya mellett van. A visegrádi várromokhoz uj utak is készültek már. Az uj ut a Salamon-tornyától a várromok tetejéig 25 kanyarulatot tesz. A kálvária-hegyről a Zách Klára síremléke mellett elvezető utat is szélesebbé, kényelmesebbé tették. A várromokhoz vezető ut hosszában 14 nagy, 4 kis pad és 2 asztal van fölállítva- Ot, útmutatóul szolgáló oszlop különféle föliratokat visel. Végre a folyó évben kitisztit- tatik még a vizfolyó, hogy abban az építésre szükséges esővizet össze lehessen gyűjteni. Lehet-e a hazafiságnak raegragadóbb nyilatkozata, mint azon dicső elhunytak iránti hálás kegyeletből, — kik a nemzetséget ápolva, csaknem egyedüli föntartói voltak a csupán történetben élő múltnak : egy ily ereklyét a végképeni feledékeny- ségbe sülyedéstöl lehetőleg megmenteni ! ? V. B—r.
