Eger - hetilap, 1870
1870-08-11 / 32. szám
457 beadattak a szavazatok a pénzügyi bizottság s egyúttal a delegatio tagjaira. Az aug. 5-iki ülésben ezen szavazás eredménye kihirdettetvén, a pénzügyi bizottságba megválasztattak: Bittó István, Bezerédy László, Csengery ADtal, Ghyczy Kálmán, Harkány Frigyes, Kautz Gyula, gr. Khuen Henrik, Máriássy Béla, Ordódy Pál, Pulszky Fe- rencz, Széli Kálmán, Szontagh Pál (csanádi), Trefort Ágoston, Wahr- mann Mór és Zsedényi Ede. A delegatióba megválasztalak : Bittó István, Bujanovich S., Házmán Ferencz, Ordódy Pál, Széli Kálmán, Zsedényi Ede, gr. Zichy Nándor, Ciotta János, Ernuszt Kelemen, Szögyény László, Ürményi Miksa, Wächter Frigyes, Bánó József, b. Kemény Gábor, b. Vodiáner Albert, gr. Szirmay Ferencz, Éber Nándor, Trefort Ágoston, Wahrmann Mór, Lázár Dénes, gr. Zichy József id., b. Rudics József, gr. Kálnoky Pál, Tury Sámuel, Bohus Zsigmond, Petrovay Ákos, Pulszky Ferencz, gr. Zichy Fér. Viktor, Szeniczey Ödön, Jonesku Döme, Tormásy Mihály, Szitányi Bernát, Kuba János, Dániel Márton, Királyi Pál, a horvát képviselők közül: Jancso István, Vukovich István, gr. Pejacsevich László és Suha.j Imre. Póttagokká választattak: Gr. Eszterházy Pál, Török Dániel, Bogdán Vincze, Urbanovszky Ernő, Barcsay Ákos, gr. Battler Sándor, Jurka Bazil, Fabriczius Károly, Késmárky József és Anker Hugó. Végül megalakittatott a 9 osztály sorshúzás utján. A sors ezúttal kevésbbé kedvezett a Deák-pártnak, mint a múlt évben, mert 3 osztályban a baloldal van többségben. A megtörténd választások után a ház bizonytalan időre fölfüggeszté üléseit. A főrendiházban is megejtettek a választások aug. 4-én. A ház eddigi hivatalnokai újból megerösittetvén, szavazás csak a delega tio 20 főrendi tagjára történt, következő eredménynyel: tagokul megválasztattak: gr. Majlátb Antal, Haynald Lajos, gr. Szécsen Antal, b. Jósika Lajos, Bogovics Imre, gr. Károlyi György, gr. Er- dödy Sándor, b. Vécsey József, gr. Szapáry Antal, gr. Zichy Ferencz, gr. Szapáry Géza, b. Wenekheim Béla, b Mesznil Viktor, gr. Apponyi Sándor, gr. Almássy György, Szőgyényi László, gr. Csáky László, gr. Apponyi György, b. Vay Lajos és gr. Zichy Henrik ; póttagokul: gr. Szapáry Gyula, Návay Tamás, b. Miske Imre, b. Wenekheim László, gr. Hunyady László és Maljevácz Péter. Ezután az ülések itt is bizonytalan időre fölfüggesztettek. Politikai hetiszemle. A véres harcz, melynek végét s következményeit belátni nem lehet, f. hó 2-án megkezdetett, s azóta több ütközet vivatott. Az első csatában a francziák, a többiben a porosz-német seregek győztek. A hadjárat sorsa egyelőre eldöntöttnek tekinthető, mert a franczia hadsereg az egész vonalon megveretett, s a háta mögötti várakba vonul vissza. Egyelőre mondjuk, mert még csak annyi dőlt el, hogy a francziák a támadó állásról lemondani kénytelenek, s védelmi po- sitiókból fogják folytatni a hadjáratot, mely valószínűleg sokáig fog még tartani. A vívott csatákról eddig érkezett híreket alább külön czikkben állítjuk össze. Párisban roppant izgatottságot keltett a franczia fegyverek vereségének híre. Á kormány komoly zavaroktól tartván, proclama- tiót bocsátott ki, melyben türelmet, csendet, s a rend föntartását kéri, minthogy Párisban történő rendetlenségek győzelmet jelentenének Poroszország részére. A császárné is bocsátott ki proclamatiót, melyben egyetértésre hivja föl a nemzetet, s azt mondja, hogy a császárné lesz az első a veszélyben Francziaország védelmére. — A párisi minisztertanács permanenssé nyilatkoztatta magát. Egy decre- tum e hó 9-re hívta össze a kamrákat, melyektől újabb hitel és ujon- ezozás kéretik. Egy másik decretum a 30 éven aluli polgárokat a mozgó nemzetőrségbe sorozza, és minden 30—40 év közötti hadképes polgárt fegyverre szólit. A Szajna-departement ostromállapotba helyeztetett. A hadügyminiszternek a császárnéhoz intézett jelentése fölsorolja a Páris védelme és a hadseregben előállott hézagok betöltése végett tett intézkedéseket. A párisi erődök — mondja e jelentés — rövid időn oly helyzetben lesznek, hogy a szabályszerű ostromzárlatot kiállandják. A hadseregben támadt hézagok azonnal kipótoliathatnak azon 150,000 ember által, melyek táborba állíthatók. Ezek különböző fegyvernemekből valók, és az 1869-ki korosztály lyal, a nemzetőrséggel, az önkéntes lövészekkel együtt két millió harezost képeznek, melyek részére a fegyverek készen vannak , és azok kiosztása u’án még egy millió fegyver marad készletben.— Mint Párisból f. hó 8-ról jelentik, a baloldali követeknek egy fölhívása az összes polgároknak haladéktalanul fölfegyverzését kívánja. Az ellenzéki lapok bizottmánya ugyanezt kívánja. A hadműveletekkel egyidejűleg a franczia hivatalos újság egy programmszerü czikket tett közzé, mely előadja, hogy mit akar Napoleon császár elérni a jelen háborúval. A czikk végét a távirat ek- kép adja: „Mi nem Németország, hanem Poroszország és Bismarck gróf politikája ellen viselünk háborút. A franczia császár már Sa- dowa előtt kijelenté, hogy kész támogatni a német nemzet óhajait és érdekeit, a porosz jogoknak a középállamokéval való kiegyenlítése s Ausztria föntartása által nagy positiójában a német népségek között. E programm megvalósítása Németországot egy zsarnoki háború szerencsétlenségétől megkímélte volna. A „J. 0.“ Bismarck erőszakos politikáját bírálja, és sajnálja, hogy Vilmos király lelkiismeretlen miniszterek hatalma alatt áll. Francziaország hagyományos rokonszenve a déli államok iránt túléli a háborút, a német államoknak szabadon kell sorsuk fölött határozniok. A császár Németországot Poroszország elnyomása alól fölszabadítani s a fejedelmek jogait törekvéseikkel kiengesztelni akarja. — A császár Poroszországnak Európát fenyegető túlkapásait föltartóztatni, a dán nemzetet a vég- enyészettől megőrizni akarja, és végül méltányos, állandó, a mérsékleten és az igazságon alapuló békét akar kötni. — Ez a jelen háború vezéreszméje. A kezdődő háború nem a dicsvágy háborúja, hanem az egyensúly föntartását ezélzó háború, igazságtalanság ellen védelemre szolgál, s elégtételt adand a szenvedett sérelmekért s büntetést kimenthetlen tettekért. Óhajtjuk, hogy Németország megszűnjék Poroszország dicsvágyának és önzésének szolgálni, s a jólét és böl- cseség útjaira térjen. A németek végül a franczia császár loyalitá- sát el fogják ismerni.“ A „Journal Officiell“ Grammont herczegnek egy sürgönyét közli, melyben kiemeltetik, hogy Bismarck azt tanácsolá Napoleon herczegnek, hogy Francziaország foglalja el Belgiumot. Goltz gróf ismétlé ezen tanácsot a franczia udvarnál; de Francziaország e tekintetben semmiféle tárgyalásokba nem bocsátkozott Bismarckkal. A sürgöny arra emlékeztet, hogy Francziaország lefegyverkezést akart, a mit azonban Bismarck megtagadott, mentségül az Ausztria és a dél-német államok közötti szövetségtől való félelmet, és Francziaország nagyobbodásának eshetőségét hozván föl. Bismarck legfö- kép azt hangsulyozá, hogy aggodalmat táplál Oroszország politikája miatt. Bismarck ez alkalommal a szent-pétervári kabinet irányában oly nyilatkozatokat szőtt beszédébe, mely sértő insinuatiókat Grammont herczeg nem kivánja ismételni. Sokkal fontosabb ránk nézve azon leleplezés, melyet Tlirr altábornagy tett egy Bismarck grófhoz intézett nyílt levelében, melyben előadja a közte és Bismarck közt 1866-jun. 10. és 11-én, s 1867. februárban folyt beszélgetéseket. Bismarck — úgymond Türr — igen aggódott az (1866.) osztrák-porosz háború kimenetele miatt, s ezeket mondá : „Csak Napoleon császár akarná, úgy könnyű volna nekünk a háború; a császár könnyen elvehetné Belgiumot, sőt Luxemburgot is, és szabályozhatná Francziaország határait. Én mindezt indítványba hoztam Napoleon császár előtt, de ö nem akart beleegyezni. Ha ön Párisba megy, kérem, mondja el mindezt ö fenségének, Napóleon herczegnek." így nyilatkozott Bismarck 1866. jun. 10. és 11-én. A háború után 1867. februárban Türr ismét beszélt Bismarckkal, ki a többi közt igy szólt: „Ausztria mindig Poroszország részére dolgozik. Tekintse a gasteini, valamint a nikolsburgi szerződést. Ausztria cserben hagyta szövetségeseit, s alkalmat szolgálta- tott<nekem, velők szövetséget köthetni. Legyen meggyőződve, hogy én, ha az osztrák concessiók Magyarországot ki nem elégítenék, mindent meg fogok tenni, hogy az ön hazáján segíthessek, hogy az teljes függetlenségét kivívja, sőt pártolni fogom Magyarország terjeszkedését kelet felé.“ Erre Türr azt válaszold, hogy Magyarországnak nincsenek hódítási vágyai, de hogy biztonságára Lengyelország helyreállítása szükséges, mi által e nemes ország porosz részről is elégtételt nyerne. Bismarck erre azt felelte, bogy Poroszország kész sokat tenni Magyarországért és az aldunai tartományokért, de Lengyelországról nem lehet szó, mivel Poroszország nem nélkülözheti Oroszország barátságát. Ugyanakkor Bismarck Francziaországról igy nyilatkozott: „Francziaországgal békében akarok élni, és nem kívánok háborút a francziákkal. Fegyvereink győzelmét 1866-ban kiválölag Napoleon császárnak köszönhetjük. Semlegessége és lo- yalis magatartása által, melyért semmi kárpótlást nem kívánt, a császár haditervünket könnyítette, azért kész is vagyok Francziaorszá- got mindenben támogatni. De itt Berlinben óvatosan kell eljárni, mert királyunkat nem szabad elrezzenteni. De ha Napoleon császár Írásban akarná valamely óhaját nyilvánítani, úgy vállalkozom, kívánságát néhány hó alatt valósitani. Ha például bekeblezni kívánná Luxemburgot, úgy csak alakítsanak ott franczia pártot, mely a Francziaországgal való egyesülést kivánja. Én nem is fogom vizs- gálni, vájjon valóban a lakosság többsége kivánja-e az egyesülést^
