Eger - hetilap, 1870
1870-03-17 / 11. szám
82 Mielőtt a kereset megindítása fölötti intézkedés megtétetnék, ezen leirat értelmében az előadott nehézségek fölötti véleményes jelentéstétellel a megyei főügyész megbizatik. (Folyt, köv.) Tanfelügyelői beszéd. melyet Vavrik Béla kir. tanácsos, tanfelügyelő ur a hevesmegyei iskolatanács inárcz. 14-iki alakuló gyűlésének megnyitásakor tartott. Tisztelt iskolatanács! Hosszabb várakozás után végre kettős megyénk iskolatanácsa is azon szerencsés helyzetben van, hogy alakuló gyűlését megtarthatja, — s én örömmel ragadom meg ezen első alkalmat, hogy az igen tisz élt tanácstagokat őszintén s melegen üdvözöljem. Azon tigy, t. iskolatanács, a melynek előmozdítására a hazai népoktatás terén korszakot alkotó 1868. XXXVIII. t. czikk által hivatva vagyunk, egyike azon nagyjelentőségű korkérdéseknek, melyek az egész müveit társadalmat a legélénkebben foglalkoztatják. A közművelődés ama jelszó, mely vallás- és pártkülönbség nélkül egyenlő lángbetükkel van Írva azon lelkes küzdők zászlóira, kik akár a politikai, akár a vallási vagy társadalmi téren a népek előhaladásán munkálkodnak. Az állam és egyház, eme két hatalmas, az emberiség Összes nagy czéljait magában fölkaroló létegzet, versenyre kelnek a befolyásért, melyet mindenik a jövő nemzedék kiképzésére gyakorolni kiván, s a harcz itt-ott oly élénk, mondhatni, oly elkeseredett, mintha az a lét és nem lét kérdése fölött vivatnék. De mi e küzdelmet csak üdvözölhetjük. Mert az nemhogy káros hatást gyakorolna a haladásra, sőt inkább azt elősegíti, mert fokozván az ügy iránti érdekeltséget, s edzve az erőket, száműzi a közönyt, s megakadályozza az azzal együttjáró tespedést. Valóban szerencsés azon ország, hol a po'gárok korszelleme eléggé kifejlett arra, hogyanagy eszmék horderejét kellőleg átértse; tettereje eléggé kitartó, hogy ott is, hol nehéz akadályok állanak útjában, azoknak életbeléptetésén ernyedetlen kitartással munkálkodjék. Ily nagy eszme a népnevelés eszméje, melynél fontosabbat a társadalom jövőjére, s mely méltóbb volna arra, hogy erőinket annak szenteljük, nem találhatunk. Mert a közművelődés a népéletnek nemcsak külső, hanem annak legbensőbb mozzanatait is áthatja, s nem képzelhető oly nyilvánulása a nemzeti tevékenységnek, melyre annak culturállapota döntő befolyást ne gyakorolna. Ezen befolyás alól legkevésbbé vaunak kivéve a politikai intézmények, melyekre bátran elmondhatjuk, hogy csak ott diszlenek szabad nemzethez méltóan, hol azok karöltve járnak a nemzeti szellem emelkedettségével, mit a közművelődés teremt. Ama törekvés tehát, mely a polgári s politikai szabadságnak minél általánosabb kiterjesztését czélozza, csak úgy számíthat elismerésre, ha egyensúlyban van ama másikka1, mely szerint a nép erkölcsi s értelmi erőinek, vagyis azon tulajdonképeni tényezőknek, melyek a szabadság észszerű használatának egyedüli biztosítékait képezik — ugyanazon mértékbeni kifejlesztésén munkálkodunk. — Ekkor fogunk csak valódilag az egyén állampolgári méltóságának gyakorlati érvényt szerezni, — se nélkül a politikai jogok kiterjesztése nem leend más, mint veszélyes kísérlet, mely a nemzeti összeröt inkább gyöngíteni, mint emelni fogja. Valóban alig képzelhető nagyobb csalódás annál, mely szeiint a szabadság szeretete már magában elegendő arra, hogy azt megőrizze, s müveiben a népekre nézve tartósan boldogítóvá tegye. Más a megszerzés, más a föntartás. Nemzeteket gyakran láttunk véráldozatokkal szerezni földet. De e földet gyümölcsözővé csak az értelemmel párosult munka teszi. — így vagyunk a szabadsággal is. Azt is lehet, s gyakran kell is vérrel kivívni; de megőrizni, s a népek boldogságának valódi tényezőjévé tenni csak úgy lehet, ha a polgárok az azzal való élésnek nagy és nehéz mesterségét maguknak elsajátítják; vagyis ha az értelmi fejlettség, a belátással párosult önuralom ama magasabb fokára sikerült eljutniok, mely megkivántatik ahoz, hogy a szabadságszeretet egyensúlyt tartson a kötelességérzetböl folyó polgári fegyelemmel; — mi ismét csak a közművelődés gyümölcse lehet. Jól és szépen mondja a mai kornak egyik legkitűnőbb Írója, hogy „semminek birtoka sem ingerel annyira a mértékletlenségre, és semmi sem vesz el általa biztosabban, mint épen a legnagyobb kincsnek, a szabadságnak.“ A hol a szabadságnak tartalmát s fékét nem az erkölcsi érzülettel párosult értelem szabja meg, ott az az önkény jellegét ölti magára. Csak a valóban képzett ember fogja öulelkületében föltalálni az igaznak és jónak ama hatalmát, mely a szabadsággal mindig a kötelességérzetet, vagyis azt, a mit tenni lehet, azzal, a mit tenni kell kö.i össze. Minden szabad embernek bírnia kell, tehát ama képességgel, hogy önmagának legyen törvényhozója. Mert habár sikerül is néha a véletlen körülmények sajátságos összetalálkozása s pillanatnyi impulsusok befolyása által, a satnyu- lósnak indult nemzeti testet mintegy uj életre fölgalvanizálni; de a hol hiányzik a cultura belső melege s éltető ereje, ott ezen pereznyi lendület hasonló lesz a beteg ember azon erőkifejtéséhez, melyet az idegek mesterséges tulfeszitése által idézünk elő. Azonban nemcsak az erőteljes poli ikai élet áll a culturával a legszorosb kapcsolatban, hanem ép oly benső kölcsönhatást találunk valamely nemzet virágzó gazdászati élete s annak műveltsége közt. S ha figyelmesebben vizsgáljuk a dolgot, azon meggyőződésre jutunk. hogy a gazdászai életben az értelmi tényezők az erkölcsi erők ébresztésére is a legjótékonyabb befolyást gyakorolják. Mert talán sehol sincs a jól fölfogott, s tehát csak a kellő értelmi képzettség által inegvilágositható önérdek oly szoros viszonybau a morálnak a gyakorlati életre legjótékonyabban kiható tanaival. A munkásság, mértékletesség, az adott szó szentsége, s az ebből származó bizalom, hogy egyebeket ne említsek, melyek a társadalmi együttlét valódi á dásait képezik, egyszersmind az erőteljes, virágzó gazdászati életnek is nélkiilözhetlen föltételei. Ezredéves tapasztalás bizonyítja, hogy minél magasabban áll valamely népnél a cultura, annál becsültebb a munka, és ellenkezőleg. A gazdászati érdekeknek helyes méltánylása pedig, valamint az azon czélok elérésére szükséges eszközök észszerű alkalmazása, kellő értelmi képzettség nélkül még csak nem is gondolható. Minél értelmesebb, minél tanultabb valamely nép, annál mun- kásabb, józanabb, s egyszersmind annál gazdagabb is az ; s ha egyébről nem is volna szó, mint csak azon sikerek elsajátításáról, melyeket az anyagi érdekek terén előhaladottabb nemzetek hoztak létre, már eliez is jelentékeny mértéke kivántatnék mega tanulmány által ériéit belátásnak. Megrögzött előítéletek, elavult szokásoktól itt is, mint mindenütt, csak a műveltség tesz bennünket függetlenekké ; mig ellenben a tudatlanság úgy az erkölcsi, mint az anyagi világban lealázó függéssel jár; s a világtörténelem nem egy példáját mutatja föl az államok romlásának azért, mivel a tudatlanságból származó balitéle- tek rajtok erőt vettek. De ha átalábau a közművelődés terén való haladás a nemzetek életföltételei lege'sőbbikét képezi, úgy nekünk magyaroknak részint sajátságos belviszonyaink, részint azon nem igen irigylendő helyzetnél fogva, melyben mint állam létezünk, kétszeres kötelességünk, ezen igazság érzetétől áthatva, mindent megtenni, mi által nemzeti művelődésünket előmozdíthatjuk. Nincs áldozat, mely nagynak lenne mondható e czél elérésére. Valóban, bármerre vessük pillantásunkat, akár belügyeinkre, hol a reformok égető szükségességét úgy a politikai, mint a társadalmi téren oly élénken érezzük; akár körülöttünk az államalakulásoknak nemzetek sorsát magában rejtő nagy processusára: mindenütt csak azon intelemre találunk, hogy nincs veszteni való időnk, hanem kettőzött erővel kell művelnünk a népet, hogy az a reá váró nagy föladatoknak megfelelni képes legyen. Mert „valamint a föld elnyeli azon gyermekeit, kiket táplálni képtelen, úgy nyeli el a haladó cultura azon népeket, a melyek nem az általános művelődés tiszta forrásából merítenek.“ A nemzet szellemi erejét, t. iskolatanács! nem a tömeg fölött kiemelkedő egyes nagyságok geniusai képezik, hanem azon erkölcsi s értelmi erőösszeg, melylyel a nép nagy része rendelkezik. Ezen nagy nemzeti testnek kell áthatva lenni a közművelődés szelleme által, ha azt akarjuk, hogy annak culturélete az összes nemzeti haladás és jólét szilárd alapjait képezze ; ha azt akarjuk, hogy a nép a kor nagy eszméinek befogadására fogékony legyen, és hogy a törvényhozás nemes intentiói a gyakorlati életben mélyebb gyökereket verjenek. Mert valamint ott, hol kártékony előítéletek ellen kell küzde- ntink, nem elég, hogy csak a korhadt intézményeket döntsük halomra, hanem az uralkodó szellemet magát kell átalakítanunk : úgy, ha azt akarjuk, hogy az újabb kor intézményei, melyek a müveit, szabad népeknél szilárdság s életerőnek örvendve, a polgárok legszentebb jogainak védpaizsát s jólétük leghatbatósb eszközeit képezik, nálunk is megbonosuljanak, s a nemzet oly közkincseit képezzék, melyek megifjitólag hatnak állami s társadalmi életére: nem elég,hogy csak a formákat, mint valami csontvázat állítsuk föl, hanem kell, hogy
