Eger - hetilap, 1870

1870-07-28 / 30. szám

240

nekünk, kik ebben államunk souverainitásának győzelmét látjuk a kizárólag uralgott megyei souverainitás fölött, és az egyéni szabadság egy uj biztosítékát.

Régi tapasztalat az, hogy két szakácsnő egy konyhán bajosan fér meg ; ugyanezen hátráuynyal kell itt is minden törvényjavaslatnak megküzdeni. Könnyű azt a megoldási javaslatot adui, hogy hát mind a két szakácsnénak kiilön-külön konyhát kell építtetni; azaz, hogy mind az állami, mind a megyei végrehajtó hatalom külön tisztviselők által kezeltessék ; de az a bökkenő, hogy erre nincs pénz, (még a közösre is alig van,) s ha volna is, akkor meg azon koczódásokkal, melyek két, egymástól független hatóságnak ugyanazon területen való működéséből származnak, kellene folyton küszködni. Nincs tehát más mód, mint az államnak meg a megyének, úgy a községeknek is saját ügyeik elintézésére „közös tisztviselői kart“ választani.

Itt aztán az a bökkenő, midőn az a kérdés vettetik föl: hogy hát miként alakíttassák e közös tisztikar? Kettő, a mi irányadó — nézetünk szerint e tekintetben: az egyik, hogy minden érdeklett tényező a tisztválasztásnál befolyással bírjon, a másik: hogy e befolyás ama részen legyen mindig „nagyobb,“ mely fontosb érdekeket tartozik védeni. Az állam befolyása tehát nagyobb legyen, mint a megyéé, s ezé ismét nagyobb, mint a községé.

A választásnál pedig tagadhatlanul a jelölés nagyobb jog, azért ennek urává a főispánt kell tenni, de hogy az azzal vissza ne élhessen, megválasztunk a bizottság részéről melléje a kijelölő bizottság kisebbsége, melyet számban a főispán által kinevezett többségi tagok csak egygyel haladunk meg. Ez nézetünk szerint a méltányos hatalommegosztás netovábbja, s ki az állami végrehajtó hatalom létét elismeri, e rendezkedésben mi fölötlöt sem fog találni.

Már sokkal bonyolultabb kérdés a főispáni ellenőrzésjog a többi tisztviselők fölött.

Őszintén megvallva, elméletileg ilyenféle rendezést tartanánk a legtökéletesebbnek: Legelsőbb is a tisztán országos ügyeket a tisztán megyei ügyektől taxatíve a legutolsó végletekig szét kellene választaui; azután ki kellene mondani, hogy a főispán ama tisztán országos, az alispán pedig tisztán megyei ügyek revidealását — jóváhagyását, átnézését — viszi állandóan. Közben legyen mondva, hogy e rendezés, mely a főispáni sinecurát terhes hivataloskodássá változtatja, csak is a főrendiház rendezése után érvényülhet. — Ha az ügykör igy pontosan elválasztatott, akkor a viz-^gálatinditás és föTüggesztés legfőbb jogosítványait, ha a hagyagság és vétkesség országos ügyre vonatkozik, a főispán, ha megyeire, az alispán gya korolja. Csak igy lehetne elkerülni az anomiáliát, mely a vita alatti javaslatban tagadhatlan megvan, miszerint tisztán megyei kérdésekben is a főispán gyakorol oly nagy hatalmat a tisztviselők fölött, mely egy állami végrehajtó közeget az ellenőrzés czime alatt alig illet meg. Nem tudom , mennyiben gyakorlati e különválasztás, de ha az volna, úgy kivitele még most bizonynyal időelőtti, mert nincsenek meg az ehhez szükséges előfeltételek; t. i. a folyton hi- vataloskodó főispán s a taxatíve condificált két külön ügykör.

Végre az, hogy bizottmányaink ezentúl a végrehajtással egyes concret esetekben nem fognak bíbelődni, az állami belrendezkedés tisztább fölfogásának s a jó közigatás kívánalmának együttes következménye.

Mihelyt azon fölfogás, hogy az államnak saját végrehajtó hatalma van, melyet senkivel megosztani, senkinek alárendelni nem tartozik, magának utat tört; szükségkép be kellett következnie annak is, hogy egy, helyi érdekek rendezése végett szabályrendeleteket, tehát quasi törvényeket alkotó hatóság, t. i. megyei bizottság, az állam közigazgatási rendelkezéseinek végrehajtója nem lehet többé, hanem csak ama tisztikar, melyet állam és megye közös befolyással választanak. Hogy a testületi igazgatás a tisztán megyei ügyekre nézve sem maradt meg, az ezen igazgatási rendszer roppant hiányaiban találja megfejtését.

Sokat kellene még itt mondani a városi kérdésről s főleg a főváros külön szabályzásáról, mely utóbbira nézve ama nézetünket, hogy ez külön magyar birodalmi fővárossá tétessék, s a magyar korona közös parlamentje által rendeztessék, még most is föntartjuk, — de terünk nem engedi.

Örülünk, hogy e főkérdésekhez, melyek a vita folyamában leginkább kiemelkednek, kimeritöleg hozzászólhattunk.

Nagy változáson ment keresztül e két hét alatt államunk bel- szervezete, meg vagyunk azonban győződve, hogy ez államszövetség és hazánk fönállását, a beligazgatás legmagasb kívánalmainak végrehajtását, s ezzel hazánk hitelképességét és közgazdászai föl- virulását a legnagyobb mérvben idézendi elő. Saáry Ferencz.

A háború befolyása közgazdasági viszonyainkra.

Mág a múlt évi kereskedelmi válság nehéz bajából alig vergődhetett ki összes közgazdaságunk; még alig örvendhetett a netán várható idei export kecsegtető reményének : midőn a fraoczia-po- rosz háború a fejledezö állapotot ismét uj válsággal fenyegeti. Nem a félelem, hogy a háború az osztrák-magyar hadat is igénybe veheti, veszélyezteti egyedül közgazdaságunkat, a háború teljes és tökéletes localisa'iója is már magában véve képes a válságos állapot már-már hegedni kezdő sebeit újra föltépni, vagy legalább hegedősükben hosszabb időre gátolni.

Talán felesleges bizonyítanunk a mondottak valóságát, ha tekintettel vagyunk azon átalánosan elterjedt és az emberi természetben gyökerező nézetre, hogy a háború mai műveltségi fokunkon, hol a nemzetek szellemi és anyagi solidaritása már mindinkább bensőbbé lesz, mindenkor világbaj, s hogy a sebek, melyeket a háború Európa bármely nemzetén üt, fájdalmukban kiterjednek Európa összes müveit nemzeteire. De ezen inkább érzésileg, mint tudatilag fölfogott nézettel szemközt föl akarjuk sorolni ama nagy jelentőségű adatokat, melyek már most, a háború kezdetén, még teljesen a semlegességet kívánó hazánkra nézve is a közgazdasági állapotok veszélyeztetésére mutatnak.

Midőn a lehető háború első hire kezdett hozzánk érkezni, kereskedőink talán még gazdasági előnyt láttak benne — föltéve természetesen, hogy a vész hozzánk nem jut — mert mind Porosz- ország, miud Francziaországban nyers terményeink számára biztos vevő kinálkozott. Már ezt lehetett hallani: Poroszország a várak élelmezése számára nagyobb mennyiségű fekete lisztet rendeltetett meg; már ismét Francziaország küldötte ügynökeit Magyarországba nagyszerű zabvásárlások végett; majd ismét nagy mennyiségű buzaszállitmányokról szóltak ; szóval : a harczviselő két fél nekünk nagy előnyöket Ígért.

Nem tudjuk, mennyiben biztosak az említett hírek; annyit mindazáltal valószínűleg mondhatunk, hogy legjobb esetben is a háború által netán eredményezhető export nem fogja meghaladni azon összegeket, melyek talán kivitettek volna azon esetre, ha a háború ki nem tör. A harcztér oly vidékekre esik, melyek gabnake- reskedésünkre nagy fontosságúak. Francziaországgal a szokott utón (Németországon keresztül) már most sem közlekedhetünk, s egyedül Triesten át vihetjük Marseillebe szállítmányainkat. Marseillebe azonban sokkal olcsóbban jut a gabna az aldunai tartományokból, Egyiptomból, Afrika északi részeiből, s igy ezen egyedüli kiviteli ut számunkra nem kecsegtet előnyökkel. A háború színhelye azonban még más károkkal is fenyeget. Gabnánk fő exporíhelye Stettin. E városból szokott még Francziaország északi részeibe is gabnánk szállíttatni. A stettiui házak azonban ez évben alig számíthatnak kedvező conjecturákra. A balti tenger mindenesetre hadi operaliók- ra használtaik föl; már jelenleg is franczia hajóraj circulál Helgoland körül, s úgy hiszszük, előbb-utóbb a keleti tenger kapuja, a Sund is el fog záratni a német hajók elől, s átalában a kereskedés elöl. Reményeiuk tehát csak Poroszországban lehetnek, ez pedig nem kárpótolhat azon veszteségekért, melyeket szenvedni kénytelenek leszünk.

Ha igy a várhatott nyereség elenyészte mutatkozik közgazda- sági veszteség gyanánt, vannak még más körülmények, melyek már most is megrázkódtatják gazdasági állapotainkat. A kereskedelmi forgalom már most is megakadt- A vaspálya összeköttetés Európa nyugati tartományaival a közelebbi táviratok szerint megszűnt. Meddig fog tartani a szünet: azt egyelőre még nem tudni, s igy a pangás a közlekedés e vidéke felé a közel jövőben még ki nem számítható terjedelmű leend. A ki tudja, mily fontos a közlekedés a kereskedőre, s mily nagy hátránynyal jár a közlekedés fönakadása habár csak néhány napra, az fölismerheti összes kereskedésünkre fenyegetőleg váró e közlekedési szünetet. Itt milliók vannak veszélyeztetve; itt minden óra uj károkkal fenyeget.

A szárazföldi közlekedés akadályoztával, ha nem is oly arányban, de kétségkívül karöltve jár a tengeri közlekedésnek megzavarása. A trieszti kereskedelmi kamra fölfogta e nagy jelentőségű pontot, s a háború első hírére kérte a minisztériumot, hogy a semlegesség elve a tengeren kellőn megóvassék. A nemzetközi jog már régóta igyekszik a háború alkalmával érvényesítendő semleges lobogó védelmét biztosítani, s ha sikerült is megközelítőleg a lobogó által védett hajót semleges területté emelni, nem lehetett mindeddig biztos garantiákat fölállítani, melyek mellett a hajók megvizsgálása mellőzhető lehetett volna, s nem lehetett megszüntetni a tengeri közlekedés azon gátolását, mely az által keletkezik, hogy számtalan