Eger - hetilap, 1870
1870-03-31 / 13. szám
len, — mely a főszolgabíró urak lelkén szintazon mértékben fekszik — önként következik, bogy utcsinálásra csak akkor hajtják járásaikat, midőn az adózó minden gazdasági munkáját végezte : öszszel s tavaszon. Vizsgáljuk csak, mennyi ezen idő, s mit tehetni ezalatt ? Az e czélra használható időt, tavaszkor a szántás bevégzése határozza, mi május eleje; május hó vége már ismét kaszálás kezdete, e szerint május közepén, legkedvezőbb körülmények közt, bárom hét az e czélra fordítható idő. Mit végezhetni már három hét alatt? Ítélje meg bárki. Midőn a szolgabiró a tömérdek kátyusutat látja maga előtt,hogy mégis mindenüvé jusson valami, kénytelen az erőt megosztani, egyik helységet ide, másikat amoda, hogy ások útból egy se maradjon el. Azt mondani nem merem, hogy ezt czélszertibben nem lehetne elosztani, mely szerint minden helység azon utat igazítsa, melyet leginkább használ, természetesen, mert mindenki örömestebb fárad a maga hasznáért. Ha találkozik is egy-két elég-illetlen zúgolódó, midőn kész az ut, mégis szeret rajta koczogva hajtani. Hogy ezen rövid idő alatti munkának van-e valami sikere vagy sem ? azért kívánom előadni, mivel többektől hallottam, hogy, ha csak helylyel-közzel megzöttyen is szekere, vagy lova lába besároztatok, hogy jobb volna, ne is csinálnák. Igaz ugyan, hogy a mi utbiztosaink nem rendszeresen dolgoztatnak, de ezt ingyen tenni ritka helyen is lehet. Azonban jobb mégis javítani az utakat, mint semmit sem tenni, ha épen rendszeresen nem csináltathatjuk is meg. Nem mondjuk ugyan, hogy nem volna a javítás is jobb, mérnöki rendelkezés melleit; de ez azokra csak részben van bízva. Egyébiránt hol a lapost sárral, a sarat homokkal, a homokot pedig sárral kénytelenek elfojtani, i iö s költség hiánya miatt, hogy a kocsi egészen el ne sülyedjeu, ott a munka a mérnöki elméleten egészen kívül áll. Ki az igyenmunkáltatást ismeri, és hozzágondolja a fönirt idő rövidségét, csodálkozni kénytelen, hogy utaink csak olyanok is, a milyenek. Mindezen állításaink, melyeket itt elősorolunk, nem annyira az országutak, mint az oldalagos vonalakra, s leginkább a községi utakra vonatkoznak. Itt az idő, hogy ezeket is rendszeresítsük ; hiában vannak vasutaink, ha azokhoz nehezen s csak nagy idő s költség pazarlásával juthatunk. Rendszeres utakat kell tehát csinálni! fogják mondani némelyek, s igazuk is van, de miből ? Ehhez pénz kell, mert ez ám alapja mindennek, és ez van a szegény magyarnak legkevesebb. Némelyek a háziadó elvállalásával minden bajt orvosolva látnak, mások inkább a birtokarányi kivetést, némely vagy nagy4 T A H rész pedig csak az ingyent szeretné inkább, bármint döczögjön szekere. Én részemről mindkét módot sok, eleve átgázolandó nehézséggel össze8zöve látom ; miután nem épen a birtokok holdszámát, hanem az ut jótékonyságában! részesülést is tartom osztálykulesnak; mivel sokkal jobban használhatja az a jó utat, kinek faluján vagy jószágán keresztÜlvonatik,miot az,kinek egy állomásig kell a terhet vontatni rósz utón, hogy ajót elérje, mert ez szekerét csak a rósz ut szerint terhelhette. Ez tehát a két főnehézség az előadott két módban. Véleményem szerint legkönnyebb volna, s tán legkevesebb bajjal kellene vívni (miután a „fizess“ szót oly kevesen szeretik), ha részvényes társaságok építenék az oldalagos útvonalokat is, a költséghez alkalmazott vámozás mellett. Én úgy vélekedem, hogy az útra szükséges tért minden földbirtokos szívesen átengedné fizetés nélkül is, csakhogy a jó ut faluján vagy határán vitessék keresztül• hol pedig már létezik kijelölt vonal, az adatnék által, ha egyébiránt alkalmas; de a jó ut által nyerendő előnyökért mindenki örömmel föláldozhatja az útra szükséges tért, s ezen móddal czélszerüen ki lehetne szemelni a legalkalmasb vonalokat. Az igy készült utakon a társaság maga is tarthatna gyorskocsikat s egyéb teherhordó eszközöket is. Valóban, ha egyrészről népünknek a rend s kulcsin iránti fo- gékonytalauságában keressük e tekintetbeni hátramaradásunk okát, másrészről ama tekintet, hogy a magyar nép e szép hazaföldön rósz vityillói s rendetlen falvaiban úgy néz ki, mintha csak tanyaélet végett lakoznék itt, s holnap már más égöv alá lenne költözendő, — önkéntelenül elkomorodunk; mert e látvány azt mutatja, hogy a polgárosodás, melynek mértéke mindenkor a rend, külcsín állapota, még mindig nehéz fogamzatu e hazában. És mondhatjuk, hogy ha a jog cultusa, az „enyém és tied“ közötti szoros határvonalok mindannyi vonásai a közműveltségnek, — úgy a közutak, melyek különösen a földbirtok, szántóföldek s dőlök tulajdonjogának körét is szabályszerüleg kijelölik, — méltán fölvehetők ama vonások közé. S valóban nem kis dicsőségünkre szolgálna, elmondhatnunk azt, mit Titus Vespasianus mondott egykor Rómáról: Sár Magyarországot találtunk, s márvány Magyarországot hagyunk örökségül a jövendőnek. Lörinczfy János. C Z A. J*Havas felhők. V. Mennyit szenved a föld, mennyi seb van rajta, Mig a milljom eke fel-felhasogatja, És mit kap jutalmul, midőn már elalél ? Rongyos, fehér szűrrel takarja be a tél. t En is, a föld fia, hasonlóan járok, Hallgatva szenvedek, hallgatva munkálok ; És mi lesz jutalma a férfi-munkának ? Becsület mezején megöszült hajszálak. VI. Bár higyed jó ember, Ne higyed, Oly jól esik nekem, A hideg . . . Mert a melylyel annyit Gondolok, Meghüti e forró Homlokot. Forró homlok, mint a Fáklya ég, Egy isteni eszme- 0 Ivadék, A teremtés első Eleme, Promentheusz küzdő Szelleme. Mi jó lesz ott lenn A löld alatt, Hol megfagy a fájó Gondolat, Mint lidércz egy éjjel Megjelen, Azután eltűnik Hirtelen............ VII. „Nem várod az időt, Amikor megszólal, S ablakod előtt dali A kisded madárka, Ki most olyan árva? „Nem várod az időt, Midőn anyád sirját Harmatok besirják, És porló szivétiil A pázsit kizöldül? „Nem várod az időt, Mikor árnyat ölt a Galagonya, tölgyfa, S lombjaik susogva Olvadnak dalodba ? „Nem várod az időt, Mikor az ég zendiil A nagy szeretettől, A föld homlokára Villámcsókot hányva ? . . .
