Eger - hetilap, 1869
1869-12-02 / 48. szám
379 niszter bcnyujtá a pesti tözsdebiróságról szóló törvényjavaslatot. Egyszersmind válaszolt Simay Gergely azon interpellatiójára : van-e a kormánynak szándéka, az erdők sikeres művelésére vonatkozó törvényjavaslatot terjeszteni a ház elé ? A felelet igenlő volt. Gr. Miké miniszter meguyugtatólag felelt Fehér Miklósnak a hatvanszolnoki vaspálya ügyében tett interpellatiójára B. Eötvös József a dal mát fölkelést illető több rendbeli interpellaíióra válaszolt. Kijelenté, hogy a béke helyreállítására szükséges intézkedések tétettek. Kijelenté továbbá, hogy igenis, a magyar ezredek alkalmazása a fölkelés színhelyén a magyar kormány tudtával történt, még pedig a pragmatica sanctio , úgy az 1867. XII. tczikkből folyó közös véd- kötelezettség alapján. Hogy ez a magyar elem ellen gyűlöletet gerjeszt,elismeri,de ezt „bizonyos körök“ terjesztik,s e „bizonyos körök“ előtt népszerű és kedvelt csak akkorienne, ha kötelezettségéről megfeledkezve, önmagát semmisítené meg. — E választ hosszas helyeslés követte. Gr. Zichy Nándor, mint egyik interpelláló, meg van azzal elégedve, de nem igy Vukovich és Miletics, mint szintén interpellálok. A ház a választ tudomásul vette. Ezek után fölvétetvén a napireud, folytathatott a tárgyalás az 19ft8-iki zárszámadásoknak ki által leendő megvizsgálása fölött. A cattaroi”fólkelés. Magántudósitások a legsötétebb színekkel rajzolják a helyzetet Cattaroban, melyeket átalánosságban a bécsi hivatalos lap is megerősít. A Drágáij felé indított expeditio nov. 18—19-én gyászos véget ért. Az expeditio, melyben mintegy 5000 főnyi katonaság vett részt, három oszlopban nyomóit előre. 18-án történt az első támadás, mely a balszárnynak csaknem teljes megsemmisítésével végződött. Ezután a fölkelök a központra vetették magukat. A táborkar ekkor épen a báni szorosnál állott. A főhadiszállásnak 8 őr állt védelmére ; a fölkelök megtámadták a főhadiszállást, s csak a jó szerencsének köszönhető, hogy az egész táborkar fogolylyá nem tétetett, a hadseregnek tehát, nem annyira a beállt esőzések, mint inkább a szenvedett nagy vereségek miatt, gyorsan vissza kellett vonulni,annál is inkább, mert nemcsak a fölkelök folytonos támadásai, hanem az élelmiszerek elfoglaltatása következtében is existentiája forgott kérdésben. Nemcsak a dragalji expeditio, hanem a Braics, Pobori és Maine elleni hadműveletek is teljes visszavonulással végződtek. A déli csatatérről is-igen szomorú tudósítások érkeznek. Nagy vereségről szólnak, mely csaknem a megsemmisítéssel határos. A nov. 27-iki „Wiener Abp.“ egy cattaroi táviratot közöl, mely szerint a csapatok az elfoglalt hadállásokat egyedül a beállott téli idő miatt hagyták oda; a Risano fölötti útnak mindkét főbb pontja megszállva marad, s az ott épített ágyuházak tökélyesbittetnek, mi által egy újabb előnyomulás lényegesen meg lenne könnyítve. Azonban a csapatok nagy veszteségét z szomorú helyzetét e lap maga is elismeri, s általános a hiedelem, hoy a további hadműveletek a jövő tavaszig fölfüggesztetnek. De ezt nem látjuk valószínűnek, s ily hosszú késlekedés a bécsi kormányra nézve nemcsak compromit táló lenne a külföld előtt, hanem a legnagyobb mértékben veszélyes sé is válhatnék. Va'ószinübb az, hogy legfölebb pár hét múlva, midőn az időjárás kedvezőbb leend, s a helyszínére a további kel lő mennyiségű erősítések megérkezendnek, a hadműveletek ujr.i megkezdődnek. Beszélik, hogy gr. Auersperg a parancsnokságról leköszönt. Miklós montenegrói fejedelem nem képes a teljes semlegesség iránti ígéretét valósítani. A fejedelem közelebb a ragusai orosz konzulhoz intézett levelében azt Írja, hogy alattvalói csatlakozását a fölkelökhöz, valamint ezek átlépését a montenegrói területre nem képes meggátolni. 0 egy sor akasztófát állíttatott föl a határon, ily fölirattal: „Aki ezen akasztófán túlmegy, rajta hal meg.“ Embereit sem lehet többé visszatartóztatni, mert az izgatottság már rendkívüli fokra hágott. Ha — úgymond — szemet huny eljárá rásuk fölött,Ausztria fenyegeti; ha pedig megengedné, hogy az osztrákok Montenegrót megszállják, saját alattvalói lőnek agyon, s |igy helyzete valóban kétségbeejtő. Politikai hetiszemle. A párisi külügyi hivatalb n egy idő óta aggodalmas figyelem" mel kezdik kisérni a dalmatiai fölkelést. Ezen aggodalmat a dal- matiai franczia konzul jelentése okozta, melyet Cettinjében tett látogatásáról tett. A konzul azt Írja, hogy Cettinjében nagy izgalomra talált, a hangulat ott igen harczias, s maga Nikita fejedelem nagy bizalommal beszél hadseregéről, melyet 40,000 főre becsül, s mely a modern hadviselésnek teljesen megfelelöleg van Ifölszerelve. A fejedelem kijelenté, hogy a dalmát fölkeléssel szemben egyenlőre semleges marad, de egyúttal oly nyilatkozatokat tett, melyek elárulják, hogy Montenegróban nagy mérvű dolgok vannak készülőben. Kétségtelen, hogy a Portával összeütközést keresnek, s hogy arra az alkalmat már meg is találták. A régi határvillongásokat ismét föl akarják eleveníteni , habár a Porta alig két évvel ezelőtt a fejedelemnek erre vonatkozó jogát 100 ezer ftért megvette. Mint erősítik, a fejedelem Konstantinápolyban határozott lépéseket tett a követelt terület érdekében, s nyíltan kijelenté, bogy ha az önként át nem engedtetik, fegyveres erővel fogja elfoglalni. —• E hirek elég harczi- asak, s méltán kelthetnek aggodalmakat. VIII. Pelizzare síkra száll. A mondott események után pár nappal Pelizzare épen azon órában ment a szerzeteshez, melyben tudta, hogy az admirál is meg szokott jelenni. Egészen ki volt kelve arczából. — El vagyunk árulva ! kiálta, gondosan becsukva az ajtót. Épen most tudtam meg egy jó barátomtól, ki Malespiro szolgálatában van, hogy a főtanács értesítve van Steno bebörtönöztetéséröl. Ezelőtt két óráéal egy ember kért bebocsátást Malespirohoz, de ama jó barátom nem akarta öt bevezetni; e férfi piszkosan vala öltözve, úgy nézett ki, mint valami bandita; minden áron be akart menni. Jacopo már erőszakot volt kénytelen használni, hogy visszatartsa. A lármára néhány inas összeszaladt. A ficzkó belátta, hogy a gróffal már nem beszélhet: „Jól van — úgymond — nem megyek be, de kézbesítsétek e jegyet mielőbb a nemes gróf Malespironak. Ezzel egy lepecsételt. borítékot adott át Jacoponak, ki megígérte, hogy kézbesi- tendi, ö pedig szó nélkül távozott. Jacopo részint természeténél fogva, részint számításból, igen kiváncsi. A helyett, hogy a jegyet a grófnak vitte volna, szobájába vonult, fölnyitott a a borítékot, a nélkül, hogy a pecsétet föltörte volna, s olvasta: „Érlesittetnek Malespiro és társai, hogy a dogé Falli- eri Marino, a főtanács kimondott ítélete iránti megvetésből, törvénytelenül befogatta Steno marquist, ki jelenleg a herczegi palota egyik börtönében vau elcsukva.“ Jacopo a mily ügyesen fölbontotta, ép oly ügyesen csinálta össze a levelet; aztán nyugodtan adta át a grófnak, ki semmit sem vett észre. Barátom azonnal hozzám jött, s elmondta a dolgot, a mi nekem igen is komolynak tetszik, mint láthatják. — Az ügy valóban komoly — mond az admirál. A főtanács igen is féltékeny tekintélyére. Aligha befogatást nem fog elrendelni, s talán Marinot is maga elé állíttatja, hogy igazolja magát. Azonban a hűségben nem kell megingani; egyik árulás a másikat vonzza. Mit tegyünk ? — Szerintem — mond a szerzetes — lehetetlen a palota bör- töuei megvizsgálását gátolni. Kell tehát, hogy Steno onnan kimenjen. Azonban, ha egyszer kiszabadult, mit teszünk vele mi? — Az az én dolgom, mond baljóslatú mosolylyal Pelizzare. — Nagyon jól van — mond a szerzetes, de hogyan bocsássuk ki. — Tisztelendő atyám — szólt az admirál — önnek kész elhatározásai szoktak lenni, habár ez szentségével nem mindig fér meg. A szerzetes mosolygott : — Ruha nem teszi a szerzetest — úgymond — majd elmondom élettörténetemet később; most siessünk; ismétlem: hogyan bocsátjuk ki Stenot, hogy gyanút ne keltsünk? Pelizzare mélyen látszott gondolkozni. Hirtelen fölemelte fejét, fölkelt, s másodszor is mondá: — Majd elvégzem én. Csupán a jelszót mondjátok meg, mely- lyel a dogéig juthatok. — Kopogj kétszer a csatornára cyiló kis ajtón — mond az admirál, s mondd e két szót: Boszú, bátorság ! s bevezetnek. — Köszönöm ; egy óra múlva itt leszek — mond Pelizzare, elhagyva a szobát. — - A szerzetes várt még pár perczig. Aztán fölkelt — Engedje meg admirál ur, hogy egy pillanatra magára hagyjam ; sürgős dolgom van közel a kolostorhoz. Egy negyedóra múlva itt leszek. Csakugyan vissza is jött, arcza halvány volt, kezeit dörzsölve foglalt helyet az admirállal szemközt. *
