Eger - hetilap, 1869
1869-07-22 / 29. szám
2 27 rek, nemzetiségükért sokat klizdött jelesek veszik rósz néven, ha a nemzetiségnek, e legszentebb kortulajdonnak veszélyeztetésénél föl- jajdul. (Folytatása köv.) Országgyűlési tudósítás. A képviselőház jul. 12-iki ülésén igen meglátszott már, hogy a képviselöház a szünetelés küszöbén áll. Napirenden volt a Duna- és Szerbfejedelemségekkel kötött postaszerződések s törvényjavaslatok iránti végleges szavazás; a függő adósságok ellenőrzése iránti törvényjavaslat végleges megszavazása, s végre a központi, vasúti és kérvényi bizottságok jelentései. Némi vitára adott alkalmat Irányinak az elnökhöz intézett kérdése : hogy a testi büntetések eltörléséről szóló javaslat miért nem került még máig sem a központi bizottság elé. Miután az elnök kijelenté, hogy azt még csak négy osztály tárgyalta, Irányi az illető osztályok elnökeit akarta leczkéztetni; de végre is Szentiványi indítványára napirendre tért a ház. Érdekes volt még Raisz Szilárd felszólalása, melyben azt mondá, hogy miután a múltkor Simonyi E. és Almássy képviselők az országgyűlés előtt egy birót, ki az újjászervezett kir. kúria tagjai közt van, azzal vádoltak, hogy magát 4000 írttal megvesztegettette ; felhívja tehát az igazságügyminisztert úgy intézkedni, hogy a kúria tekintélye csorbát ne szenvedjen. írásban fog közöltetni az igazságügyminiszterrel. A 13-iki ülésben, a múlt ülés jegyzőkönyvének egyes kifejezései felett volt rövid vita. Ezután sok kérvény nyujtatott be; maga Irányi hetet tett a ház asztalára. Pár interpellatió s adott válasz után a napirenden levő bizottságok jelentéseire került a sor. A jul. 14-iki ülésben több kérvény bemutatása után a jegyző olvasta a főrendi ház üléseinek jegyzőkönyvi kivonatait. Most az igazságiigyminiszter sorba vette az interpellalókat s egymásután válaszolt nekiek. Legérdekesebb volt a többi közt, midőn Almássy Sándornak a 4000 írttal megvesztegetett s most fötörvényszéki taggá kinevezett biró ellen emelt vádjára válaszolt. Az igazságügyminiszter oda módosítá a dolgot, hogy az illető bíró, kit később maga Almássy S. megnevezett, hogy Tóth Lőrincz volt, az említett 4000 frtot még ügyvéd korában mint dijat kötötte ki magának, mit a magyar törvény megenged. Egyszersmind kijelenté az igazságügy- miniszter, hogy a házban nincs helye a gyanúsításnak, hanem csak a vádnak, s ha a képviselő ur fentartja magának a vádat, akkor nyújtsa be Írásban, hogy a legszigorúbb vizsgálatot elrendelhesse ; de akkor fenn kell tartania a jogot a legfőbb törvényszék azon tagja számára is, hogy magának elégtételt szerezhessen. Felelt még a miniszter ur Hengelmüller és Kossalko kinevezett birók mellett is, kik azzal vádoltattak, hogy több magyar hazafit ítéltek el; szerinte ugyanis Hengelmüller az ostromállapot idejében nem viselt hivatalt, csak 1854-ben lett államügyész ; Kossalko sem volt vádló vagy vértörvényszéki tag. Az igazságügyminiszter után a pénzügyminiszter vette át a szót, s válaszolt a hozzá már régebben intézett interpella- tiókra, hosszasabban Mukics Ernőnek az adóbehajtás tárgyában. Ez ülés d. n. 2 órakor rekesztetett be. A képviselöház ma még esteli 6 órakor is tartott ülést, melyben a reggeli jegyzőkönyv hitelesítése után utasíttatott az elnök, hogy a vízvezetéknek a képviselőházbai bevezetése iránt a szükséges intézkedéseket megtegye. A jul. 15-iki ülés zárülés volt. Miután az ő Felsége által szentesített törvények kihirdettettek, elnök az ülést bezárja. — A legközelebbi ülés idejéről hirlapiiap fognak a képviselők értesíttetni. Parlamenti rajzok. >) III. Pest, jul. 12. A birói hatalom gyakorlásáról szóló törvényjavaslatot az alsó ház végleg elfogadta. — Hiábavaló volt tehát az erölkedés, melyet az ellenzék kifejtett, hiábavalók voltak a tömeges sturmpetitiók, melyek az ellenzéki agitatió folytán a törvényjavaslat ellen benyujtattak. A választás helyett a kinevezés elve mondatott ki e törvény- javaslatban, s a megyei törvényszékek helyett királyi bíróságok fölállítása. Képzelhetni, mily fájdalomhir ez a megyei restaurálok számára, kik addig gyakorlott jogaiktól fosztatnak meg a törvényjavaslat által. A vármegyei nagy családok megfosztatnak azon jogaiktól, hogy a sógoroknak, komáknak sine curát nyújtsanak ; az eddigi bírák, kik teljes képtelenségüket érezve, a kipottyanástól tartanak, a vészharangot meghúzzák, jajveszékelnek a népjog, a nép- souverainitás nevében, holott csak önmagok vagy clienseik feje fölött érzik a Daraokles-kardot csüggni. Ellenben a nem érdeklett közönség és testületek hangosan nyilatkoztak a kinevezés mellett; a kereskedők, kik hitelviszonyaink bajait igen helyesen a megyei justitia kinövéseinek tulajdonítják, az ügyvédi egyletek, kik e tárgyban eléggé competens ítéletet hozhatnak, mindannyian a kinevezés elvét pártolják, valamint a hazai közönség roppant értelmi többsége is ez értelemben nyilatkozott. Nem csoda tehát, ha az országgyűlési többség nem hagyta magát mystificáltatni eme petitiók által, hanem igy gondolkodók magában : ismerlek! A ki a hosszas vitákat e tárgy felett végighallgatta, az azonnal helyes fogalmat fog nyerni a pártok álláspontjáról. Emitt a többség, mely az újkori elvek alapján szervezett jogállam eszméjét igyekszik valósítani, s a korhadt instifutiókat ezen elu- tasíthatlan elvnek föláldozni. Amott az ellenzék, mely nem tudni, elv- böl-e vagy párttaktikából a régi omnipotens vármegyék bástyái közé bújva, elutasítja magától a korszerű reform s radikális átalakítás szózatát, s a központi kormány erősödését melyre igen nagy szükségünk van, mindjárt a perhorrescált centralizatió gyűlöletes szinében kész föltüntetni. Pedig a ki elolvassa Horváth Boldizsár első nagyszerű beszédének azon részét, melyben a kormány vármegyeszervezési programmját tárja föl; a ki látta azon belső, meggyözödésteljes lelkesült hangulatot, mely az igazságügyminisztert meglepé, midőn az 1848-iki elvekről szólott, az azonnal meggyőződhetik, hogy a kormány mitől sem áll oly távol, mint a gyülölséges színben előállított bureaucrati- cus s központosítási rendszertől! Valóban kimutatta az ellenzék e vi ták alatt, mily nagytorku a 48 iki elvek dicsőítésében, s mily szűkmarkú azok gyakorlati megvalósításában. Csak el kell olvasni Nyáry P á 1 n ak, a várme- gyisták fejének e viták alatt tartott beszédet, s azonnal megláthatjuk, mily távol áll a mi ellenzékünk a 48-iki vívmányok alapelvétöl — a Parlamentarismus! ól. Hiszen kereken kimondá ö, hogy a municipiumokban több garantiát lát, mint a parlamenti felelős kormányban ! E nyilatkozat bármely megcsökönyösödött ó-conservativ szájából is kikerülhetett volna. De szólották még más celebritások is. Prick József ellenzéki szónok azt állitá, hogy „német trágya“ ezen törvényjavaslat, mert oly korszerű reformokat tartalmaz, minők Németországban sőt mindenütt is elkerülhetlen szükségeseknek tartatnak. Sőt tovább ment. Azt vitatta, hogy mindenütt csak álmüveltség van, egyedül Magyar- országban, ez áldott Pannóniában van igazi műveltség. Természetesen a törvényjavaslat ellen szavaz, mit a többi közt azzal indokol, hogy ö ha egy tizenöt milliónyi nemzetet képtelennek tart a választásra, úgy e nemzetnek egytizenötmilliodnyi részét — t. i. az igazságügyminisztert még kevésbé tarthatja képesnek arra. Ezen egész komolyan mondott argumentatió legfölebb nevetséget költhet értelmes embereknél, a mi magyar ellenzékünk azonban nagy helyesléssel kisérte szavait. A jobboldal részéről Horváth Boldizsár két beszéde legfőbb nevezetességű. Az első az Irányi-féle scandalumot szülte; a második egy szintén kellemetlen scenát, mely Vukovich higgadt- tapintatos föllépése folytán kiegyenlittetett. Horváth e két beszéde a polemikus ékesszólás mintaképe, s mint parlamenti philippika nemében páratlan. B. Eötvös szokott mélységgel beszélt s különösen az ellenzék azon ellenvetését, hogy a biróságok szervezése a törvényhatóságok szervezésével egyidejűleg történjék, élesen refutálta. H a 1 m o s s y ritka tárgyismerettel, Tóth Vilmos szónoki erővel, Deák Ferencz a közvetítő pártvezér egyszerű, mondhatni pongyola nyiltszivüsége jhangján, de sok gyakorlati erővel szólott. Indítványát, melyszerint a bírák felöli véleményadási jog az állambi- róságot illesse, a többség mellőzte. Korántsem lehet azonban e miatt a párt vereségére következtetni. A mellőzés oka egyszerűen ez volt: Deák Ferencz inditványát közvetítő gyanánt fogta fel s reményié, hogy legalább a mérsékelt ellenzéket megnyeri, mely — mint hivé — szívesen fog arra szavazni, csakhogy az igazságügyminiszter keze kissé megszoritassék. Ámde látván, hogy indítványa a baloldal által egyáltalán nem pártoltatik, mint beszélik, maga sem bánta, hogy kisebbségben maradt. A jobboldal részéről még Horváth Mihály, Éber Nándor, Hoffmann Pál tűntek fel velős beszédeik által, mig az ellenzék álláspontja csak Ghycz y Kálmánban talált ügyes védőre. Különben e beszéd igen higgadt volt s sokkal mélyebb, behatóbb Tiszáénál, ki ha igy halad — még ) A múlt számból elkésett.
