Eger - hetilap, 1869

1869-07-08 / 27. szám

211

nyűnk szerint a törvényekhezi ragaszkodása folytán, biztos tudomást akar szerezni a tanfelügyelő úr arról: hány és melyik iskola leend tankerületében közös vagy állami? hány és melyik pedig hitfelekezeti? Teljesen meg vagyunk győződve, hogy a tanfelügyelő úrnak mind- egy, legyen bár valamely népiskola hitfelekezeti vagy közös, csak a népiskolai törvény 11, 12 és 13-ik szakaszaiban foglalt föltételeknek megfeleljen; legalább e meggyőződésünk mellett szól a lelkészekhez intézett levelének azon kérelme, hogy az uj iskolai törvény által szabályozott népiskola ügyében a község lakosságát, szives fölvilágositá- saik- és a szent czélt előmozdító tanácsaik által, lehetőleg útbaigazítani szíveskedjenek.

Jobban szerettük volna ugyan, ha a községeknek e legfontosabb s egyik legszentebb ügy feletti határozata később kéretik ki, midőn t. i. a hitfelekezetek a kormány- és egyraásiránti viszonyaikat, nem különben saját belügyeiket már rendezték, megállapították, mint most a rendezés előtt. Mint értesültünk, az egri érseki hatóság is menesztett már az iskolákra vonatkozó statisztikai táblázatot a lelkészekhez betöltés végett; miből azt következtetjük : hogy ez által az itt- ott mutatkozó hiányok orvoslása czéloztatik. Nem jó lett volna-e a kormánynak ez orvoslást bevárni ?

Elmondottuk véleményünket megyénk népiskolái tanfelügyelője által kibocsátott körlevél fölött.

Azonban mint értesültünk az emlitett statisztikai táblázatok nem minden községnek küldettek meg. Miért? nem tudjuk. *)

X. X.

Országgyűlési tudósítás.

A képviselöház jun. 30-iki ülésében öt képviselő a bíróságok szervezése ellen nyújtott be kérvényt. Napirenden volt a birói hatalom gyakorlásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása. A mily fontos a tárgy, épen oly fárasztó kezd lenni az a fölötti vita is.

A jul. 1-jén tartott ülésben a napirenden levő törvényjavaslat tárgyalása folytattatott. Ma resztvettek a vitában a pártvezérek is. Ghyczy Kálmán a bírák választása mellett beszélt; Deák Ferencz ellenben a törvényjavaslatot védte. Ez utóbbi beszéde után a jobb oldalról szavazást sürgettek. Az ülés rövid időre történt felfüggesztése

*) Csak 17 község nem kapott még táblázatokat, a t. tanfelügyelő úr ugyanis elegendő számú példány nyal nem rendelkezett. A hiányon mielőbb segítve leend. Szerk.

csalódás volt-e ez ? Pfeffer nem gondolkozott oly soká, mennyi ezen szavak leirására szükséges, ö csengetni hallott, egy ugrással künn volt az ágyból, s az ablakhoz szaladt. De ö nem látott semmit, s csak távolról hallá némely gyermekek gúnykaczaját, kik tréfából húzták meg a csengetyüt.

Az ablak isméti becsapásánál egy tábla eltört, s a levegő a nyíláson szabadon hatolt be. Pfeffer, hasonlóan egy bölcsészhez, kimért léptekkel ment ágyához, s szemlélődésekbe merült a csalfa remények fölött.

Alig hintett reá Morpheus néhány mákszemet, ismét meghúzták a csengőt. Ez alkalommal lassan kelt föl az ifjú orvos, a mint egy orvos méltóságához illik. Ismét rászednek? gondolá, homlokát ösz- szeránczolva. De ö fölkelt. Ismét csengettek. Megállj ! legalább nem akarok kinevettetni. Az ablakoszlop mögé szorult, s oldalról nézett ki a kitört ablakon, a nélkül, hogy alulról észrevétetnék. Ekkor egy szalmakalapot vett észre, mely a holdtól regényesen megvilágítva ide s tova mozgott a házkapu előtt. Az ablak azonnal nyitva állott. — „Tisztelt orvos ur!“ — igy csengett az utczáról egy kérő leányhang — „ne vegye rósz néven, hogy oly^ későn alkalmatlankodom!“ — „Semmikép, kedves kisasszonyom! Önnel menjek ? Azonnal lenn leszek !“ — „Oh nem tisztelt orvos úr, hiszen én csak az e házban lakó grófnő komornája vagyok; én kedvesemmel, ki gróf Olszovszky komornyikja, egy kis sétát tettem a holdvilágánál, s egy kissé elkéstünk. Most tehát oly bátor voltam, önnél csengetni, s kérni akarám önt, ne vegye ezt rósz néven, s dobja le nekem a házkapu kulcsát, s én azt önnek holnap korán reggel a legnagyobb köszönettel visszaviszem. De ne haragudjék, igen' tisztelt orvos ur!“

Az igen tisztelt orvos úr szavát a düh elfojtó, elöhozá a kulcsot, ledobá az ablakon, úgy hogy az alvajáró komorna szalmakalapjára esett, az ablakot nagy zörgéssel becsuká, s az ágyba ugrott.

Most már az alvásnak vége lenni látszott, ide-oda hányta magát, vig ismerőseire s a legújabb orvosi hírlapok leghosszabb betegségi történeteire gondolt; de mindez nem hatott; végre egy újságban a legután a jobboldali szónokok elálltak a szótól; de nem a baloldaliak. — A jul. 2-iki ülésben tizenhárom baloldali szólott a törvényjavaslat ellen.

A jul. 3-iki ülés csöndesen folyt mindaddig, mig Horváth Boldizsár igazságügyminiszter tűzzel mondott jeles beszéde által a baloldal sértve nem érezte magát. Az igazságügyminiszter ma czáfoló szónoklatot mondott. Először is vádolá a baloldalt, hogy a tespedés politikáját követi, a reformokat akadályozza. A miniszter szavai zajt, ingerültséget szültek. Többen elnöki rendreutasítást sürgettek. Vuko- vich személyes kérdésben akart szólani, de elnök Gajzógó az igazságügyminiszter beszédében nem látván személyes kérdést, miután a

V. neve egyszer sem emllttetett, nem akarta neki a szót megengedni. Vukovich és a baloldal minden áron szót kért. A csengetyü szavát elnyomta a zaj. A baloldal Vukovichot, a jobb pedig Horváth Döme előadói zárszavát akarta hallani. Mindkét párt a házszabályokra hivatkozott. Az elnök ragaszkodva előbbi nyilatkozatához, a nagy zajt és izgatottságot máskép le nem csillapíthatván, fölugrott székéről, s az ülést feloszlatta. Különben is d. u. 3 óra volt.

Politikai hetiszemle.

A porosz államminiszterium elnökségétől Bismarck gr. ideiglenesen föimentetett. A „Prov. Corr.“ félhivatalos lap egy czikkben indokolja a miniszterelnök ez ideiglenes fölmentését. Bismarck gr. egészsége ama szerfölötti erőfeszítések következtében, melyeket a király és ország szolgálatában kifejtett, már 1866. évben súlyosan megron- gáltatott. Múlt évi szabadsága sem sokat segített baján ; a legutóbbi tél pedig, és a tavasz folytán egymást követő parliamenti ülésszakok még jobban meggyöngíték úgy, hogy mulhatlanul szükséges volt egy időre magas hivatásának teljesítésétől félrevonulnia, s magát az államminiszterium elnökségétől fölmentetnie. Azonban a szövetségi ügyek vezetését gr. Bismarck most sem bocsátotta ki ügyes kezei közül, hanem mint eddig folytatni fogja.

Londonból érkezett táviratok szerint, a felsöház már a harmadik felolvasásban is elfogadta az ir egyházi javaslatot némi módosításokkal. Ezek egyikének értelmében az államegyház 1872-ben lenne megszüntetendő és nem 1871-ben. Azon ülés szavazási lajstromát, melyben az ir egyházbill második felolvasásra fogadtatott el, angol lapok különböző megjegyzésekkel közük. Összesen 225 lord szavazott, f 8 pedig kettenként összebeszélve, hogy ellentétes szavazataik egymást megsemmisitsék.

untatóbb irók egyikének értekezését olvasá, de ez sem használt. Ismét eloltá a gyertyát, s elszántan hajtá fejét párnájára.

Ekkor — oh ti ingerkedő lelkei az éjnek — ismét csengettek, de csak halkan, mintegy igen remegő kéz által.

Van-e még több szerelmes s a holdvilágban ábrándozó komorna ezen házban ? — ez volt első gondolata. A második pedig: mégis lehetséges, hogy végre megkönyörül rajta a sors — és egy beteg. Mielőtt ideje lett volna, egy harmadikra gondolni, már kiugrott ágyából, s az ablakhoz sietett.

„Mit kiván ön?“ — „Nem lakik-e itt egy orvos?“ — „Szolgálatára !“ — „Könyörüljön meg, s jöjön velem! Anyám a leghevesebb görcsökben fekszik !“ —

Eljöni — heves görcsök — ezen szavak fölvillanyozták orvosunkat. „Azonnal, azonnal!“ kiáltá ő, s egy perez alatt föl lett volna öltözve, ha ezen közmondás: „Lassan járj, tovább érsz,“ nem volna nagyon is igaz, s a sietség nem volna a zavar anyja. S igy történt, hogy először az egyik csizmát, azután a mellényt megfordítva huzá föl, s ezenkívül még némely kicsinységeket nem a kellő helyre vitt, s végre, midőn kalapja után kapott, a sietségben egy koponyát érzett kezei között, mely a holdvilágnál vicsorogva mereszté reá szemeit. BoBzankodva dobá el magától a koponyát, s kalap nélkül szaladt el. A lépcsőkön lerepült, már a házkapu előtt állott, már kezében volt a kilincs s megnyomá, ekkor jutott csak eszébe, hogy a kapu zárva, s kulcsa a szerelmes s a holdvilágban ábrándozó komornánál van.

De most már csakugyan vége szakadt türelmének ! Oh sors ! Oh szerencse és szerencsétlenség éje! — kiáltá ö, s ordíthatott volna dühében. Mint Sámson az épület oszlopait, úgy rázá a kapu lakatját, de a vasiakat csak nyöszörgött, s nem mozdult meg. „Jön-e azonnal, orvos ur? Legyen irgalmas, siessen!“ jajgatott künn egy gyenge hang, úgy hogy az orvos szive majd megszakadt, s az ajtó csak mindig nyikorgóit, s nem akart fölnyilni. Hosszú, hasztalan kísérlet után belátta, hogy fejével csak nem törhet a-kapun keresztül, s elhatározá, a sérelemtől és holdvilágtól álmodozó komorna alvószobáját fölkeresni, s tőle a kapukulcsot elkérni.

*