Eger - hetilap, 1869
1869-04-01 / 13. szám
99 Sopronmegyében: a nagymártoni kerületben Hoffmann Pál, a kapuváriban hg. Eszterházy Pál, a nagybaromiban Halmasy Endre, a lövőiben Ürményi Miksa, a csornaiban Högyészi Gyula jobboldaliak. Szászvárosszékben: Binder Mihály és Lenhardt Károly jobboldaliak. Szerdahelyszékben: Fillenbaum Ferencz és Bömches Gyula jobboldaliak. Szepesmegyében: a szomolnoki kerületben Zsedényi Ede, a gölnicziben Fest Imre, a lőcseiben gr. Csáky Tivadar, a lub- löiban Raisz Konstantin jobboldaliak, — az iglóiban Zahornáczky Bálint, a késmárkiban Ludvigh János (Szegeden is) baloldaliak. Szatmármegyében: a nyíri kerületben b. Vay Mihály, a nagy-károlyiban Kende Kanut, a csengeriben Domahidy Ferencz, a fehér-gyarmatiban Vályi János baloldaliak, — az aranyosmegye- siben Boros Pál, a krassóiban gr. Degenfeld Béla, a nagybányaiban Stoll Károly jobboldaliak. Szabolcsmegyében: a nyírbátori kerületben Kállay Manó, a bogdányiban Somossy Ignácz, a nádudvariban Molnár András, a tiszalökiben Bónis Samu, a nagy-kállóiban Böszörményi László, a kisvárdaiban Pilisy Lajos, — mind baloldaliak. Somogy m egyében: a kaposvári kerületben id. Kossuth Lajos, a szigetváriban Mednyánszky Sándor, a nagyidaiban P. Szath- máry Károly, a sziliben Sárközy Béla, a csurgóiban Sréter Lajos, a lengyeltótiban Clementisz Gábor, a marczaliban Matyus Arisztid, — mind baloldaliak. Tolnamegyében: a pinczehelyi kerületben Szluha Ig- náez, a szakosaiban Döry János, a kölesdiben Perczel István, a szegszárdiban Szluha Benő baloldaliak, — a bonyhádiban Perczel Béla, a duna-földváriban Szeniczey Ödön jobboldaliak. Torontálmegyében: a basahidi kerületben Miletics Szvetozár, a szentgyörgyiben Grujeszku, a billetiben Prick József, a nagyszentmiklósiban Babes Vincze (Krassóban is) baloldaliak, — a komlósiban Bogdán Vincze, az ó-besenyőiben Rónay Lajos, a zsombolyaiban Vucsetics István, a ziehyfalviban Dániel Pál jobboldaliak. Trencsénmegyében: az illovai kerületben Uhlarik, a csatczaiban Máday Lajos, a variniban Kvassay László, a trencséni- ben Szilvay Károly, a bittseiben Urbanovszky Ernő, a zsolnaiban Vitulay József, a beszterczeiben Szitányi-Ullmann Bernát, a baáni- ban Krajcsik János, — mind jobboldaliak. Tornamegyében: a görgői kerületben Wodianer Béla jobboldali, a szinnyeiben Koós József baloldali. Turóczmegyében: a szentmártoni kerületben Juszt József, a stnbnaiban Juszt Kálmán jobboldaliak. Temesmegyében: azorczifalvi kerületben Onossy Mátyás, a rékasiban Janicsáry Sándor, a csákovaiban Ivacskovics György, az ujaradiban Röth László, a hidegkútiban Fülöp Lipót, a rittbergiben Nedeczky István jobboldaliak, — a moraviczaiban Mossonyi György, a kis-becskerekiben Vukovics Sebő baloldaliak. Ujegyházsz ékben: Drottlef Tamás és Simonies Ferencz jobboldaliak. Udvarhelyen: Boer János jobboldali. Udvarhelyszékben: gr. Bethlen János és Ugrón Lázár jobboldaliak. Unghmegyében: a szobránczikerületben Petrovay Ákos, a felvidékiben Nebrebeezky Sándor, az ungváriban Pribék Antal, a kaposiban gr. Buttler /Sándor jobboldaliak. Ugocsamegyében: a halmi kerületben Szentpályi Jenő, a nagyszőllösiben b. Perényi Zsigmond jobboldaliak. Vajdahunyadon: Benedikti Albert baloldali. Vasmegyében: a szombat helyi kerületben Horváth Boldizsár, a felső-öribeu Hollán Ernő, a rumiban Beszerédj István, a kőszegiben Szabó Miklós, a szent-gothardiban Szily Kálmán, a sárváriban Radó Kálmán, a német-újváriban Ernuszt Kelemen jobboldaliak, — a körmendiben Szalay Sándor, a kisczelliben Horváth Elek baloldaliak. Vés zp rémmegyében: az ugodi kerületben gr. Eszterházy Pál, a veszprémiben Késmárky József, a vásárhelyiben gr. Zichy Manó, a zircziben Ányos István jobboldaliak, — az enyingiben Mar- kovies Tivadar, a nagyvázsonyiban Gál Péter baloldaliak. Vízaknán: Szörcs Sándor jobboldali. Zarándmegy ében: az alsóhalmágyi kerületben Borlea Zsigmond, a fölsöbalmágyiban Hodosiu József baloldaliak. kinek győzelmünket köszönhetjük. Ez egy sugár, fönséges ifjú alak volt, kapitány az admirálhajón. Egészen közelében állottam, midőn a csata kezdetét vette; mint egy bátor s valódi bős előretört, szemei villámokat szórtak, s lelkesülten kiáltá: „Föl, testvérek! utánam csatára s győzelemre !“ Példája fölvillanyozta a legénységet. Csatára, győzelemre! hangzott mindenfelől. A törökök hősiesen védték magukat, de mi magunkhoz vontuk csáklyáinkkal hajójukat, s a fedélzetre rohantunk. A törököknek a kétségbeesés , nekünk a győzelem biztos reménye adott erőt. Rövid idő alatt a hitetlenek legnagyobb hajóján lengett a velenczei lobogó. A te bátor kapitányod volt az, ki azt rá föltüzte e szavak kiséretében : „Éljen Velencze!“ Uj erőt nyert e szavakra a már lankadni kezdő sereg. Az ellenség meghajolt, sok hajója leesáklyáztatotf, több átfuratott, csak igen kevésnek sikerült a nyílt, tengerre menekülni. Mi pedig diadallal vitorláztunk a kikötőbe, s mint győztesek léptünk Candia földére.“ „És az ifjú hős ?“ kérdé a dogé. „Hol van ? miért nem küldték hozzám, hogy megköszönném neki a diadalt?“ „Mondtam már, fölség, hogy elesett.“ „Meghalt ?“ kiáltá Bianca kétségbeesetten. „Haldokolva vitték le a hajóról,“ mondá a tiszt sóhajtva. „Még akkor is markában szorítva tartá a velenczei lobogót. Úgy látszék, hogy a halálban sem akart attól megválni, melyért szive vérét ontotta. A szigetre vittük őt egy jámbor vendégszerető házához, hogy megkisértessék megmentése, ha az lehetséges volna. Aztán mieink másnap reggelén tovább haladtak az ellenség üldözésére, mely Mo- rea felé vonult. Engem pedig, fölség, Foscarini admiral elküldött, hogy számodra a győzelem hírét meghozzam.“ „És én önt meg fogom jutalmazni, mint Velencze dogejához illik,“ mondá Contarini, mialatt a tisztnek oda nyujtá kezét, melyet az hódolva megcsókolt. „Távozzék, élvezze a nyugalmat, melyre hihetőleg szüksége van. Később ismét hivatni fogom.“ A tiszt, mélyen meghajtva magát, távozott. Midőn már az ajtónál volt, Bianca hirtelen megállitá: „Kérem önt még egy szóra!“ mondá. „Mi neve az ifjú hősnek, kiről beszélt ?“ „Dogessa! senki sem ismerte őt, senki sem tudta nevét. Hanem égszinii kék, ezüst csillagcsákkal beszórt palástjára egy név volt hímezve, hajói emlékszem —“ „Luigi ?“ lihegé Bianca aggalomtól remegve. „Igen, signora“ mondá a tiszt, s magát mélyen meghajtva, el- hagyá a termet. „Luigi meghalt!“ nyögé Bianca, a pamlagra roskadva. Nem hiszem, az lehetetlen! Oh Istenem ! mért nem ölt meg e szó: Luigi meghalt!“ Kezeit tördelte, s szemeiből könyzápor pergett alá halálsápadt arczán. Mint megtestesült fájdalom ült ott. A dogé benső részvéttel közeledett hozzá, s kezét fejére tévé : „Nyugodjál meg, Bianca,“ szólt gyöngéden, „s rejtsd el könye- idet. Velenczének nem szabad azokat látnia,— te a dogé neje vagy, s mi győztünk! Mutasd meg, hogy hős testvéredhez méltó vagy. “ „Testvéremhez !“ szólt fájdalmasan. „0 nem volt testvérem ! 0 mindenem volt nekem, s benne mindent vesztettem: barátomat, testvéremet, kedvesemet!“ „Hogyan?“ mondá a dogé kétkedöleg. „0 nem volt testvéred ?“ „Nem, most már megtudhatja ön, ö nem volt testvérem. 0 volt az, kit lelkem egész erejével szerettem, — hogy boldoggá tegyem, föláldoztam életemet, s az ön nejévé lettem. A csatába vágyott; bár szivem majd megrepedt fájdalmában, mégis kapitányi állást kértem számára, s kérésem meghallgatása dijául önnek nyujtám kezemet.“ „Tehát Luigi volt az ön kedvese ?“ szólt a dogé mintegy álmodozva. „Szerencséje, hogy meghalt, mert meglakolt volna érte!“ „Igen, szerencséje, hogy meghalt,“ mondá Bianca. „De jaj nekem, hogy élek, mert Luigi meg van halva!“ Mindkét kezével lefödte arczát, s hangosan zokogott. A dogé békén hagyta, s előtte állva bús, majdnem részvevő szemekkel nézett le rá. Hirtelen elnémult zokogása, kezeit levevé arczárói, s lassan fölemelkedett a pamlagról. Könyei még szemében ragyogtak. Ajka még vonaglott a fájdalomtól. De csakhamar a lelkesültség Bugára villant meg arczán. „Contarini gróf“, igy szólt, „ön az elébb megesküdött, hogy a *
