Eger - hetilap, 1869
1869-04-01 / 13. szám
100 Zólyom megyében: a breznóbányai kerületben Lehócz- ky Egyed, a korponaiban Plachy Lajos, a szliácsiban Radvánszky Károly jobboldaliak. Zomborban: Konyovics baloldali. Zemplénmegyében: a nagymihályi kerületben Kazinczy István, a sátoralja-ujhelyiben gr. Andrássy Gyula, a terebesiben Molnár József, a bomonnaiban Szirmay ÖdöD, a mádiban Zalay 1st ván, a szerencsiben Harkányi Károly jobboldaliak, — a s.-patakiban Szakácsy Dániel baloldali. Z e n t á n : Majoros István baloldali. Zalamegyében: a letenyei keríiletbeu Királyi Pál, a nagykanizsaiban Sümeghy Ferencz, a lendvaibau Molnár Pál, a szentgrótiban Hertelendy Kálmán, a Csáktornyáiban Szabó Imre jobboldaliak, — a keszthelyiben Gaál Endre, a baksaiban Thassy Miklós, a zala egerszegiben Nagy Károly, a tapolczaiban Kerkápo tyi Mór baloldaliak. A lapunkban eddigközlött386 választás eredménye: 224jobboldali, 162 baloldali. A jobboldal tehát eddig 62-vel van előnyben. Magyarország küld 334 képviselőt, Erdély 75-öt, ezekhez járul még 29 horvát-szlavon képviselő, kiket a horvát-szlavon országgyűlés saját kebeléből választaná. A magyar képviselőház tehát a horvát- szlavon képviselőkkel együtt, kik csak mindkét országgal közös ügyek fölötti tanácskozásokban vesznek részt, 438 tagból fog állani. Politikai hetiszemle. Csak nemrég Írták a lapok, hogy Francziaország, Ausztria és Olaszország közt szövetségi alkudozások vannak folyamatban. Most a „Gazetta di Venezia“ flórenczi levelezője ezen alkudozásokat meg- czáfolja; sőt tudni akarja, hogy ily alkudozások Olaszország és Anglia közt folytattattak, melyeknek közvetlen czélja a béke főn- tartása, közvetett czélja pedig egy semlegesek-ligáját hozni létre. E szerint tehát az olasz minisztérium politikája következő szavakba foglalható össze : Semlegesség minddadig,mig Angolország semleges marad. — Mennyiben alapos a nevezett lap flórenczi levelezőjének tudósítása, nem tudjuk ; de hogy Ausztria és Olaszország közt ntóbszegény halásznak megkegyelmez, ha megmondom annak nevét, kit szeretek. Épen most mondottam: Luigi volt első s egyetlen kedvesem. Signor, most önön van a sor, beváltani szavát, adja vissza a szegény nőnek férjét, bocsáttassa szabadon a halászt.“ „Megteszem,“ mondá a dogé szelídséggel. „Luigi meghalt, helyette megajándékozlak azon ember életével, kiért könyörögtél.“ Bianca könyes szemeit égre emelve, imára kulcsoló kezét, s halkan suttogó: „Oh Luigi, ez a halotti áldozat, melyet neked hozok! Szerelmem halotti áldozata!“ IV. Luigi fölgyógyult. A halál, mely már karjai közé készült zárni, talán megszánva az élet után sovárgó ifjút, elfordult tőle. Luigi fölgyógyult. Már több nap óta elhagyható szobácskáját, hogy a kis kertben myrtbuslombok alatt ülve, élvezze a jótékony, üdítő langyos külléget. A mint ott ülve, ábrándos szemeivel a madarak röptét kisérte, melyek a myrthus- s olajbokrokról fölkerekedve, a felhőtlen ég felé törtek, vagy tekintetét az előtte elterülő tenger tükrén végig vezeté, s annak kéklő habjait a láthatáron az ég kék boltjával érintkezni látta: az élet örömmel kezdé elárasztani keblét, s Isten iránt mély hálával telt meg szive. Több hétig feküdt betegágyán, égető kínokat szenvedve két sebe miatt, melyeket fején és karján kapott. De hála nemes szivtt gazdájának gondos ápolásáért! a sebek behegedtek, a kínoknak végok. Most már semmi sem tartá vissza Candiában, s a hajóval, melynek megérkezése másnapra váratott, csakugyan Veleuczébe visszautazni szándékozott. Midőn erre gondolt, halvány arcza kissé megpirult, s boldog mosolylyal suttogó: „Ismét meglátom Biancát, — vájjon könyez-e értem, vagy egészen elfeledt büszke férje karjai között ?!“ E pillanatban egy kéz érinté vállát, s valaki gyöngéd hangon kérdezé: „Kivel beszél ön, fiam?“ Lnigi mosolyogva fordult az ősz férfiú felé, ki észrevétlenül jött hozzá, s utolsó szavait ballá. „Múltammal s jövőmmel beszélgetek, atyám,“ szólt Luigi. „Nővérem jutott eszembe, kit Velenczében hagytam, s azt kérdeztem magamtól: vájjon a megérkezöt ugyanazon szeretettel fogja-e bi időben jelentékeny közeledés történt, az tény; e közeledés azonban, mint a „Triester Ztg-“nak Flórenczböl írják, egyedül a két állam semlegességét czélozza európai bonyodalmak esetére. De nagy kérdés, hogy képesek lesznek-e, főleg Ausztria, a semlegességet európai bonyodalmak esetére megőrizni ? A porosz félhivatalos lapok ismét harezot kezdtek a bécsi politika ellen, nevezetesen a „Nord. Alig. Ztg.“ szenvedélyesen polemizál a „N. fr. Presse“ ellen. E támadásra okot az osztrák-franczia-olasz szövetség hire szolgáltatott. Legkülönösebb a dologban az, hogy mint a „Wiener Ztg.“ megjegyzi, épen a „N. fr. Presse“, melyet a „N. A. Ztg.“ Beust gróf közlönyének tart, csak nehány nap előtt irt Ausztria szövetsége ellen Francziaországgal. Kitűnik innen, hogy a berlini félhivatalos lap minden ok nélkül kötekedik. Ily körülmények közt nem tartjuk valószínűnek azon, BrUsselből táviratozott hirt, hogy Beust és Bismarck grófok közelebbről találkozni fognának. Az osztrák-franczia-olasz szövetség létezését a „France“ is tagadja, de hozzáteszi, hogy bár ily szövetség nem létezik is, mindamellett nincs semmi ok, mi a nevezett három hatalmasságot küiön- válaszsza, vagy akadályozza abban, hogy egymás közt barátságos viszonyt tarthassanak tön, — mi csak fokozza a béke föntartása iránti reményeket. — A nevezett hármas szövetséget az olasz kormány félhivatalos lapja, az „Opinione“ is, a leghatározottabban tagadja. Az angol alsóházban az ir államegyházra vonatkozó törvény- javaslat második fölolvasásban, 368 szavazattal 250 ellen elfogadtatott. A hosszú vitában legtöbb figyelmet keltett a növekedő népszerűségnek örvendő Bright, kiről a toryk mindig azt álliták, hogy agitator és demagog, mert szabadelvű, mert a társadalmi rendet megmentő reformok elöharczosa volt. E kitűnő férfiú talán már rövididő múlva Augolország államügyei élén fog állani, s kivinni azt, hogy az alkotmány necsak az aristokratia kiváltsága legyen, hanem élvezze azt a társadalom minden osztálya. — A föuebb említett javaslat elfogadása egyszersmind a whigek uralmának ha nem örökre, de hosszú időre megszilárdulása s az Angliában már-már fenyegetett társadalmi rend megmentése. Ha a javaslat a fogadni, melylyel a távozót elbocsátotta. Oh atyám, szép nap leszen az, melyen lábaimat Velencze földére teszem! S hogy ezt megérem, egyedül önnek köszönöm; mert életem egyedül ön tartotta meg.“ Az ősz tagadólag rázta fejét. Kék szemei szeretetteljes kifejezéssel nyugodtak az ifjú szép arczáu, keskeny, finom metszétti ajkain kimondhatlan nyájas mosoly játszott. „Fiam, nekem ne köszönj semnait," igy szólt. Én egyebet sem tehettem érted, mint imádkoztam. Életed mindenekelőtt Istennek, aztán ápolónődnek köszönd.“ „Igaz,“ mondá Luigi, „ő, mint a könyörületesség angyala, úgy őrködött ágyam mellett. De azon naptól fogva, mióta nem vagyok a szobára kárhoztatva, soha sem láttam öt. Miért kerül engem ? miért fordul el tőlem ?“ „Fiam.“ szólt az ősz szomorúan, „szegény Lidia ismét szenved.“ „Szenved?“ kérdezé Luigi. „Talán beteg? Akkor bocsáss hozzá, hogy ápolhassam öt, mint ő ápolt engem !“ Föl akart ülőhelyéről emelkedni, de az ősz férfiú visszatartó. „Öt meg nem közelítheted, fiam,“ szólt az ősz. „Az ö baja búskomolyság, s épen azért kerüli az embereket. Ez neki régi s megrögzött nyavalyája, akkor lepi meg különösen, midőn, mint te épen most tevéd, múltjával beszélget. Csakhogy ő, szegény, jövőjéről nem gondolkozhatik, mert neki nincs jövője, nincs egyéb reménye, mint a halál!“ „Oly szerencsétlen ?“ kérdezé Luigi résztvevöleg. „Igen, ö szerencsétlen: múltja gyászossá tette jelenét s jövőjét.“ „Közöld velem szerencsétlenségének okát,“ esdekelt Luigi. „Mondd el, mi tette őt oly boldogtalanná. Hidd meg, nem kíváncsiságból kérdezem. Magad mondád, atyám, hogy Isten után neki köszönhetem éltemet. Ö sok hosszú éjt virasztott át kínjaim ágya mellett, gyöngéden ápolt, mint egy anya, s azért igen természetes, ha fájdalmai iránt részvéttel viseltetem. Oh mond meg, mi fáj neki, lehetséges, hogy vigasztalására lehetek.“ „Az igen szomorú eset,“ mondá az ősz. „De hogy meggyőződjél fiam, mily bizalommal viseltetem irántad, elmondom neked.“ (Folyt, köv.) I
