Eger - hetilap, 1869

1869-03-25 / 12. szám

91 Bácamegyében: az ó-kanizsai kerületben Jankovich Gyu­la, a hódságiban Gromon Dezső, a kulaiban Jámbor Pál, a bácsiban Vukovics Sebő, a moraviczaiban Pilaszanovias, a kulpiniban Paulini Tóth Vilmos, az apatiniban Kürthy István baloldaliak, — az almási- ban b. Rudics József, az ó-becseiben Latinovics Vincze, a rigyiczai- ban Somssich Pál jobboldaliak. Barsmegyében: az aranyosmaróthi kerületben Samassa József, az újbányáiban Kaldrovics Andor, a lévaiban Várady János jobboldaliak. Csongrádon: Eder István baloldali. Czegléden: Bobory Károly baloldali. Esztergomban: Kollár Antal baloldali. Esztergom megyében: a doroghi kerületben KeményfFy János jobboldali, a köbölkutiban Andrássy Gyula baloldali. Fehérmegyében: a vaáli kerületben Salamon Lajos, a csákváriban Madarász József, a keresztúriban szintén Madarász Jó­zsef baloldaliak, — a bodajkiban Szőgyényi László, a ráczalmásiban gr. Zichy Ferdinánd jobboldaliak. Félegyházán: Fazekas Alajos baloldali. Gyöngyösön: Berecz Ferencz baloldali. Gyula-Fehérváron: b. Kemény Gábor és Török Dániel jobboldaliak. Halason: Szilády Áron baloldali. Holdmező-Vásárhelyen: Szilágyi Virgil baloldali. Hajdú-kerületben: Tury Samu jobboldali, Oláh Mik lós baloldali. Hevesmegyében: a pétervásári kerületben báró Orczy Elek, a t.-abádiban Széky Péter, a t.-nánaiban Németh Albert, a me­zőtúriban Pétery Károly, a fügediben Almásy Sándor, a szolnokiban Fehér Miklós baloldaliak, — a pataiban Kovách László jobboldali; — a kápolnai kerületben a választás verekedés miatt elhalasztatott. Hajdú- Böszörményben: Ercsey Lajos baloldali. Jászberényben: Sipos Orbán baloldali. Körmöczön: b. Spelényi Béla jobboldali. Kecskeméten: Horváth Döme jobboldali és Kiss Miklós baloldali. Kőhalomszéken: Melas Vilmos és Lindner Gusztáv jobb­oldaliak. Kolozsvárott: gr. Mikó Imre és Szabó József jobbol­daliak. Komárorumegyében: a tatai kerületben Ghyczy Ignáoz és Zámory baloldaliak (a többi már közölve volt.) Kolozsmegyében: Zeyk Károly és Hosszú József jobb­oldaliak. Liptómegyében: a rózsahegyi kerületben Madocsányi Pál, a szent-miklósibau Szentiványi Adolf jobboldaliak. „Tudod-e, hogy kényszerithetlek őt megnevezni?“ „Engem kényszeríteni!“ mondá megvető mosolylyal. „Megöl­hetsz, de nem kényszerithetsz, hogy azt megmondjam, mit örökre el akarok hallgatni.“ A dogé dühében egyet kiállott, arcza elsápadt, szemei vadul villámlotiak, s erősen megmarkolta Bianca karját. „Oh," sziszegte fogai közül, „vannak kínok, melyek elég hatal­masak, téged szólásra kényszeríteni. Eddig mint szelíd urat láttál, vigyázz, nehogy haragra lobbanjak. A legmélyebb szerelem is gyű­löletté lesz, ha kigunyoltatik, — s akkor kéjjel legel a szem a gyöt­relmen, melyet a boszú kigondolt. Te még nem ismered a palota minden zugát,“ folytatá titkosan suttogva, „vannak itt kinzókamrák is. Jaj neked, signora, ha abba be kell lépned!“ „Itt ön parancsol,“ monda büszkén. „Rajta! használja föl ha­talmát parancsolja ele hóhérait, hurczoltasson oda : s én nem fogok beszélni, nem nevezem meg őt soha !“ „Meg kell nevezned!“ orditá dühöngve, még mindig markába szorítva karját. „Nem teszem !“ viszonzá büszkén. „De ha megtennem is, mit használna az önnek?“ „Mit használna?“ mondá dühtől reszkető ajakkal. „Megölném a nyomorultat, hogy a dogé nejével szerelmeskedni vakmeröskö- dött!“ „Látja ön,“ mondá fájdalmasan, „én jól ismerem önt. Tudtam, hogy meg akarja ölni. Oh, ha előbb tudtam volna, ha sejtettem volna, hogy arra, kit szeretek, szerelmem vészthozó, soha, soha nem nyerte volna el kezem!“ „Hallgass szerencsétlen!“ kiáltá magán kívül; „ne ingerelj Miskolczon: Mocsáry Lajos és Kun baloldaliak. Mosonymegyében: a surányi kerületben gr. Zichy Fer­raris, a magyaróváriban Jankovcis Antal jobboldaliak. N a g y-S z e b e n b e n: Rannicher Jakab és Kapp Gusztáv jobb­oldaliak. Nógrádmegyében: a füleki kerületben Kuhinka Ferencz, a szécsenyiben Pulszky Ferencz, a b -gyarmatiban Muzslay Sándor, a nógrádiban Huszár István, a losoncziban gr. Forgách Antal jobb­oldaliak, — az ecsegiben Plachy Tamás baloldali. Nyitramegyében: a tapolcsányi kerületben gr. Berényi Berencz, a zsámbokrétiban Rudnay István, anyitraiban Tóth Vilmos, a vágujhelyiben Jeszenczky Lajos, a galgócziban Szuppan, a szeni- czeiben Buzinkay Pál, a vágvecseiben Turcsányi Ede, a szakolczai- ban Kuba János, a privigyeiben Brogyányi Vincze, a verbóiban Ocs- kay Rezső, az érsekujváriban b. Wodianer Albert— mindnyájan jobb­oldaliak. Pesten: a belvárosban Deák Ferencz, a Lipótvárosban Wahrman Mór jobboldaliak, a Terézvárosban Jókai Mór, a Ferencz- városban Vidacs János, a Józsefvárosban Csernatony Lajos balol­daliak. Pestmegyében: a gödöllői kerületben Beniczky Ödön, az abonyiban Máriássy Béla, a monoriban gr. Keglevich Béla, a vá- cziban Drágfy Sándor, a dunavecseiben Jankovich Miklós, a rácz- keveiben Nyáry Pál, a keczeliben Zlinszky György, a szent-endrei- ben gr. Ráday László, a dunapatajiban Rákóczy János, — mind bal­oldaliak. Pápán: Szabó Imre jobboldali. S e 1 m e c z e n : b. Mednyánszki Dénes jobboldali. Szarvason: b. Podmaniczky Frigyes baloldali. Széke s-F ehérvárott Schvarcz Gyula baloldali. Sepsi-Szen t-G y ö r g y ö n: Császár Bálint jobboldali. Szatmáron: Kiss János baloldali. Szegeden: Horváth Mihály jobboldali és Ludvigh János baloldali. (Folytatjuk.) Politikai hetiszemle. Parisból jelentik, hogy a kormány kinyilatkoztatta a költségve­tési bizottmánynak, hogy a jelen helyzetfölött csak békeeszme uralg. Tehát ha a franczia kormány őszinteségében bizhatunk, nem kell félnük a háborútól, a helyzetet nem mindenki találja oly megnyug­tatónak, mint a franczia kormány. A florenczi követkamra f. hó 19-ki ülésében Bixio tábornok az olasz partoknak torpedókkal sietve leen­dő megerősítését kívánta, mivel úgymond a háború lehetséges. Pe­dig Bixio tábornokról föltehetjük, hogy czélja nem volt csupán a minden alap nélküli ijesztgetés. tovább, nem jó az örjöngöt hideg nyugalommal folytonosan ingerel­ni. Veszélyes a tigrisnek, melyet az éhség gyötör, a konezot muto­gatni, s__töíe azt mindannyiszor visszarántani!“ „Ön igen találóan hasonlítja magát tigrishez; mert valóban oly vad és kegyetlen, mint egy tigris,“ mondá Bianca nyugodtan, ke­zére mutatva, melylyel még mindig erősen megmarkolva tartá kar­ját. „Nézze meg karomat, előbb, mintsem akarta, kinzókamrába ju­tottam ; markai úgy megszorították, hogy kéklő vonalok fogják körül.“ Contarini kétségbeesve ereszté el karjait, s hangosan zokogott, midőn észrevette rajta a kék vonalokat. „Bocsánat!“ mondá megszégyeuiilve. „Bocsánat, te királyi nő vagy! Oh Bianca! könyörülj rajtam, s nevezd meg, kit szeretsz?“ „Soha!“ mondá büszkén s vidoran Bianca. E pillanatban hirtelen föltárult az ajtó, s egy szolga lépett be azon. „Egy követ a flottától!“ jelenté. Bianca összerezzent: „A flottától!“ suttogá magában. „Tudó­sítás ötőle!“ A dogé arcza hirtelen visszanyerte szokott szigorú nyugodt­ságát, s udvariasan nejéhez fordult: „Megengedi signora, hogy a követet ön jelenlétében fogad­jam?“ „Ön az ur,“ viszonzá gyönge főhajtással, „a mi tetszik, azt teszi.“ A dogé az ajtóhoz intett, s a szolga sietve távozott, bogy a kö­vetet bevezesse. (Folyt, köv.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom