Eger - hetilap, 1869
1869-09-30 / 39. szám
307 Balatonunk ezelőtti időben annyi halat volt képes szolgáltatni, hogy abbéi száz meg száz család élt; s habár ekkor a hal szerfölött olcsó volt, mégis több szorgalmas balászgazda képes volt magának egyedül a halászatból szép vagyont szerezni. A haladás eszméje azonban magával ragadja az embert, és az egyik ipar emelkedésével emelkedik a másik is. így magyarázta nekem az első tiszai halmadár, ki a Balaton tava halai kipusztitására több társával szövetkezett; és hogy ezen kitűzött czéljához mennyire közeledett, a keserű való mutatja. A halászati mesterség tökéletesítésének természetes következése a balnak a Tiszából úgy, mint a Balatonból is kipusztulása. Midőn a tiszai halak kipusztittattak, Arad vidékéről ide vándorolt barna arczu halászokkal megjelent néhány vállalkozó, és majdnem minden halászatot jó haszonbér fizetése mellett kibéreltek; apró szemű buzó-hálójukkal oly ügyesen halásztak, hogy a hal ivásakor többször két — háromszáz mázsa halat összefogott egy-egy vállalkozó, és megtörtént, hogy nem lévén képesek azokat fölhasogatni és megszárogatni, az elromlottakat föld alá ásni kénytelenittettek. Ezen vállalkozók az igy kifogott halat besózván, megszárogatják, és a rácz atyafiaknak jó pénzért elárúsitják; de egyúttal a hal petéjét is összeszedik,és szintén besózván, hordókban elszállítják. Szemtanúja voltam ezen hallatlan szándékos pusztításnak, midőn egy nád viskóban 32 mázsa pete állt az elszállításra készen. És ezek után csodálja valaki, hogy halaink elpusztultak! Ezen szerencsétlen halászati rendszer megszüntetésére történt-e intézkedés ? Szomorú, hogy az még folyvást azon mérvben folytattatik, mint ezelőtt — és a Balaton birtokosai közönbösen nézik azon szép jövedelmi ágnak, a halászati haszonbéreknek semmivé tételét; mert hiszen nincs az a sok, a mi el nem fogyna, s akkor késő lesz följajdulni, a midőn azon segíteni már csak nagy nehézségekkel lesz lehetséges. Úgy látszik, hogy a haszonbérlők mindent elkövetnek a hal teljes kipusztitására. Midőn a halnak a legnagyobb nyugalomra lenne szüksége, az ivarzás ideje alatt, akkor a Balaton vidékén mindenki a halászatnak esik ; nincs neme a halászati mesterségnek, a melyet föl uem használnak. A fenéki Zala hidján felül a viz léczezéssel el van zárva, hogy a nagy Balatonból a hal az úgynevezett kis Balatonba át ne mehessen ; pedig a haltenyésztésre csakis egyedül ez azon hely, a hova a kákás, nádas és iszapos részekre a hal minden évben a párosulás időszakában tömegesen szokott megjelenni. Ez volt eddig a Balaton haltenyészdéje; most attól a hal elzáratott, a lecsapolás által majdnem egészen megszűnt nádasok nem létezvén, hogy rakja le petéjét jövőben a hal? Pedig tudjuk azt, hogy csak ilyen helyeken eredményes az ivarzás. Hogy ezen elrekesztés menynyire veszedelmes, egy, fris emlékünkben levő példát hozok föl: folyó évi april végével a Balatonnak egy nagy családja, szokott ivarzó helyére, a kis Balatonba szándékozván, a léczezetbez közel az aradi halászok által észrevételek, és a nagy kiterjedésű huzó- hálóval bekeri ttettek és kihúzattak, egy húzásra közel száz mázsa harcsa — melyek közül egy sem volt kisebb 40 fontnál, a legna- gyobbik pedig két mázsán felül, melylyel talán a harcsa-ivadék örege teljesen tönkretétetett, — huzatott ki. Hány millió halszaporulat lett ez által semmivé ? A harcsa csak kákás, iszapos helyen rakja le tojásait, s mindaddig, mig ki nem kél, maga őrzi és védelmezi, és azért természeti ösztönénél fogva, midőn az ivarzás ideje közeledik, kikeresi az erre alkalmas helyet; azonban el lévén zárva attól, ha ki nem fogatott volna is ezen nagy mennyiség, hol talált volna erre alkalmas helyet ? Mennyire jogos közjogi szempontból a víznek ekképeni elrekesz- tése, hogy másnak vizébe már a 2 fontos hal át ne mehessen, ez alkalommal vitatni nem czélom; de hogy egy haszonbérlőnek a haltenyésztés meggátláséra szolgáló ily nemű cselekvény inegengedtetik, azt csodálni lehet. Vagy talán a tulajdonos tudtán kívül történt? Ilyeneket meggátolni, a visszaéléseket megszüntetni, lesz föladata a kilátásban lévő halászati törvénynek. Ezen halászati törvény a fönebbiek szerint annyira szükséges, hogy a törvényhozás legsürgősebb teendői közé sorozhatni annak mielőbbi előterjesztését, meghozatalát és életbeléptetését. A hal egyik fötápláléka az embernek, és hogy annak megmentéséről honatyáink eddig nem gondolkodtak, valóban csodálkozni lehet. A halászati törvényeknek igen gyakorlatiaknak kell lenni; minden vidéknek érdekeire figyelem fordítandó. Más viszonyok vannak a tiszai, más a dunai és balatoni halászat körül. A tiszai, dunai halászatot kevésbbé ismervén, csak a balatoni halászat különböző nemeit hozom föl. Ilyenek: 1-ször, a nagy huzó-háló, melylyel télen jég alatt, nyáron és az év többi szakaiban hajóról halásznak; 150 — 200 öl hosszú kötelek segítségével egy nagy darabot bekerítenek, s mivel a háló szeme apró, a legkisebb halat is vele kifogják. 2- szor. Az eresztö-háló 15 — 20 öl hosszúságú, melyet estefelé a halászok a Balatonba függőlegesen beraknak és reggel kiszedik ; ez a járó kelő halat éjjel megfogja, közönségesen kopoltyuja beleakadásával. 3- szor. A Veisz- vagyis nádkeritések, melyekbe a tekervényes nádfonásokon át a hal bemegy, és kijöni nem tudván, megfogatik. lenségiiket cselbe ejthessék. A győztes lenyúzza az agyoniitöttnek fejbőrét ép úgy, mint a hogy a vadász a szarvas agancsait mutatja föl diadaljelül. A Catlin által festett hősök majd mindenikénél a ruhaujjak s nadrágok öltéseinek szegélyzetéül födiszitmény gyanánt hajfürtök szolgáltak. A foglyok, a győzök kénye kedve szerint, vagy a csapat egyik családjába vétetnek föl, melylyel közönségesen csakhamar egybeolvadnak (csodálatraméltó bizonyítéka a közérzület kismérvű kifejlé- sének) vagy kegyetlenül kivégeztetnek. Az indiánok vitézsége tevőlegesen kevésbbé nyilvánul, mint inkább az ilyen kínok hajthatlan eltűrésében. A harcz és vadászat legdurvább analógiája a kannibalismus. Alapjában véve a halásznépeknek a vadászoknál gyorsabban kellene a műveltségben elöhaladniok, mivel iparuk helyhezkötöttebb, s már magában véve a természetes vizi utakra támaszkodik. Nagyrészt azonban ezek oly téreken laknak, melyeknek természete bármely irányú emberi kifejlődés elé a legnagyobb akadályokat görditi: milyenek a teljesen terméketlen partvidékek s oly őserdők , melyek legalább műveletlen népekre nézve dús fatenyészetük miatt legyöz- hetlenek. Hol az éghajlat semmiféle földművelést vagy nagy mérvben háziállattenyésztést meg nem enged, ott a gazdászat, a foglalás fokán fölül sohasem emelkedhetik. Ez a sarkvidékek hidegebb tájaira ép úgy áll, mint a hóvonalközeli alpes vidékekre. Az, hogy vájjon a haladás, hol ez egyátalán lehetséges, legter- mészetszerübben legelsöbb baromtenyésztésre vezet-e, különösen a helybeli állatfajok szeliditbetése, hasznossága, s más egyéb természetétől függ: igy pl. Délamerikának egyedüli hasznos háziállata eredetileg csak a láma és apaco volt, melyek a forró mélysíkságon nem tenyészhetnek. Sőt még az iramszarvas is csekély jelentőségű a művelődésre nézve, mivel az örökös hó vidékeit kivánja lakhelyül. Különben sajnos bár, de nem egyszer megtörténik, hogy pásztornépek legelőik vagy csupán nyájaik elvesztése által ismét vadász- és halászokká lenni kényszerülnek. A vadász- és halásztörzseknek minden közvetítést nélkülöző át- helyzése magasb fejlettségű népgazdaságba, szabály szerint romlásukra szolgált. Ugrásszerű változás az embernek egyátalán kevés hasznára van, még ha az új állapot magában véve kétségkívül jobb is volna. Ha a vadászok ez esetben előbbi iparukat folytatni akarnák, akkor a magasb műveltség szaporodott ingerei s eszközei (pálinka és lőpor) csakhamar maguk után vonják a vadállomány mértékfölötti pusztítását. A vadállatok amúgy is mindinkább visszavonulnak a haladó erdőirtás s gyarmatosítás elől. így tehát a vadásznépnek tápterülete lassankint kihuzatik lábai alól. Mind mélyebben kell a vadonba hatolnia, hol természetesen más vadászcsapatokra bukkan, s az ezekkeli küzdelemben azon szomorú tapasztalatot kénytelen tenni, hogy a barbárság erejét elveszté, anélkül, hogy a műveltség teljes erejét magáévá tette volna. Egy atyái országának elhagyására kényszeritett hanyatló törzs, szabály szerint belviszályban is szenved, s ez bukását betetőzi. Ha ellenben a vadásznép elhatározza a földművelésre s iparra való átmeneteit, ez esetben az ujonczok nagy nehezen fogják kiál- lani tanítóikkal a versenyt, közönségesen pedig mint proletariusok vesznek oda. Tapasztalat szerint ezt csak ott lehet elkerülni, hol a nagy- műveltségű állam, legszorosb szövetségben az egyházzal, a durva nép nevelését magára vállalja, az átmeneti időben gyöngeségét gyámo- litja, s névszerint a művelt világgali közvetlen érintkezéstől elzárja. Ez volt a régibb spanyol gyarmatpolitika eszméje. —y —ez.
