Eger - hetilap, 1869
1869-06-03 / 22. szám
Vll. évfolyam szám. Junius 3-án 1869. Előfizetési dii: Egész évre . . 5 ft i<r. Félévre . 2 ft 5<{ kr. Negyedévre . . 1 ft kr. Egy hónapra . — -?5 kr. Egyes szám . — 12 kr. Hirdetésekért minden hasábzotl petit sorhely után 4, bélyegadó fejéi en minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit sorhelyért 8 kr fizettetik. Politikai s veajyes tartalmú hetilap, me&jelenik minden csütörtökön. Kiadó-hivatal: a lyceumi nyomda. i'lléfizdi'seliet elfogad; a »z e r k e * s t. n g é g (Széchenyi-ulcza 26. sz.) — Jentsch G. könyvkereskedese » minden kir. postahivatal. _ Hivatalos hirdetésekért előre befizetendő: egyszeri közzétételért bélyeggel együtt 1 írt. 30 kr. Hirdetéseket elfogadnak: Bécsben: Haasenst ein és Vogler, — Pesten: Zeisler M. király-utcza 47. sz. A magyar szövetségi állaxnjog győzelme és annak je lentősége. III. Midőn a magyar törvényhozás ö Felsége által a múlt országgyűlés elején fölszólittatott a febr. patens s okt. diploma átvizsgálására, s ha lehetséges, elfogadására; vagy ha azok, mint előre is tudták, elfo- gadhatlanok volnának , a pragmatica sanctio alapján egy uj javaslat kidolgozására: akkor már azon kártyabirodalom, mely Bach ábrándjainak képtelen s kárhozatos szüleménye volt, s melynek alapja a közép-európai népek közös gyümölcsébe volt lerakva, hatalmasan ingadozott, s óriás léptekkel közeledett a beomlás perezéhez. Az absolutismus oktalanságában önlétét ásta alá, s 1859- óta már minden számítóbb magyar politikus világosan látta az egységes Ausztria pályafutásának közeli befejeztét. Ezen világos politikai előrelátás öntött e férfiakba bizalmat az iránt, hogy a pragmatica sanctio alapján, vagyis a magyar szövetségi államjog szemmeltartása mellett, a magyar szent korona országai és az osztrák örökös tartományok, mint önálló s egyenjogú szövetkező felek közötti szövetségi kapcsolat rendezésére fordított munkájok nem lesz elveszve. Deák Ferencz lángelméje oldá meg e föladatot, s már a 15-ös országos bizottság végtárgyalását is megtartotta volt, midőn a mindenre gyanakvó kényuralom, a menekültek kültevékenységétöl megrémülve, fölfüggesztő a képviselöbáz üléseit, .........persze, hogy nem tudta az ab solut kormány, hogy mi e háborút, mint a haldokló Ausztria végvo- naglását, mint a kártyabáz bedülése előtti utolsó pillanatot tekintettük, s egész nyugalommal vonultunk félre az óriás fogház beomlása elöl, s eszünkben sem volt, az amúgy is tehetetlen kényuralom hiúságának forradalom által még tápot nyújtani. Ha józan kényuralommal lett volna dolgunk 17 éven át, akkor mindenesetre egyetemes forradalommal felelt volna a nemzet menekült fiainak fölhívására, mivel ez esetben más menekvés nálunk nem lett volna; de minthogy egy belügyeiben esztelenül pazarló, külfelé pedig elviselhetlen paczkázó, s igy minden államtól gúnymosolylyal tekintett kényuralommal volt dolgunk, ez okból vártuk be a perczet, melyben a kényuralom önmaga eltemetésével kész lesz, .... a magyar nemzet egy ily kényuralmat még arra sem tartott érdemesnek, hogy sírásója legyen. Végre midőn ágyúdörej s gyorspuskák ropogása közt néhány nap alatt az örökös tartományok absolutismus-viselt férfiai szemei előtt bálványzott építményük : a „germanische Österreich“ elsülyedt, csak akkor ismerték el a magyar politico-geologok azon állítását: hogy vizmosott üregekre van alapitva ez az uj german állam, vigyázzatok, minél tovább építitek, annál hamarább süpped el. Kétségbeesés s tanácstalanság állt be mindenütt, az osztrák nép elveszté minden bizalmát vezetőiben, a hadsereg önbecsérzete meg volt semmisítve, pedig nekik nem volt okuk a pirulásra, azok szégyenkezhettek csak, kik a haladott Európa seregeit fegyvertelenekkel akarák legyőzni. - Mert elavult fegyverzet s rendszer a XIX. században épen egyenlő a fegyverzetlenséggel. A helyzet ezerszer roszabb volt, mint 1741-ben, mert akkor a magyar még képes volt a pragmatica sanctiónak fegyverrel kezében fél Európa előtt tiszteletet szerezni , mig most fegyver már nem használt volna. A fölség szokott tanácsosai eszétől cserben hagyatott, s alkalma volt azon szomorú tapasztalat tételére, hogy csak ámitó, önző tanács- uraktól volt környezve; e kényes s kétségbeejtő körülmények közt bizá Deák F erenezre : a pragmatica sanctiónak csupán bölcsesége általi megmentését. E helyzet adja megaXIII-ik törvényezikk nemzetközi fontossága s európai jelentőségének megértéséhez a kulcsot, Európa békéjét irta alá a magyar nemzet, midőn a közügyek kezeléséről szóló törvényt hozta. De bármily zavart volt is a Sadowa utáni helyzet, éles látású honatyáink ennek daczára fölismerték azonnal a roppant előnyt is, melyet az új helyzet mind Ausztria, mind a magyar korona népeire magával hozott, s ez előny neve: a Német- és Olaszország fölötti bécsi főhatóság megszűnése. Igen, Sadowa a Német- és Olaszország fölötti jogosulatlan hegemónia s az e hatalomvágytól ösztönzött cabinet-politika sírja .........a sadowai harcz 90 m illiónyi német, magyar, szláv és olasz nép buzgó óhajtását létesité, s azért nemzetek áldják emlékét. S minthogy a cabinet-politikára került a szó, helyén találjuk, e tekintetben is néhány nézetet koczkáztatni. A harminezéves háború előtt a cabinet-politika általunk mint német-római császári politika ismertetett, mely világuralomra törekszik, s az aristocraticus Németország vágyaival egy utón halad; de midőn az említett háborúk alatt a német birodalom belsejében beállt köz- pontkülités (decentralisatio) következtében 30—40 egyedúr kezébe dobá a föuralmat, a német-római császárság hatalma alá kezdett száll- ni, egyedül csak ezen időponttól nevezhető a bécsi udvar politikája tisztán cabinet-politikának. Ugyanis csak ekkor tört reánk s az osztrák örökös tartományokra a még rendelkezés alatt álló császári hatalom egy uj császárság alakítása végett, melyben leigázás által s alkotmányaink elvétele után kész szolgák neveltethessenek a hatalomvágy kielégítése s a tényleg nem igen létező császári hatalom régi fénye s jelentősége főn- tartására. Még érezhetőbb volt e politika jármában! nyögés, midőn a hatalomvágyhoz a német befolyás miatt, a gyorsan emelkedő Poroszország iránti féltékenység is járult, mely hatalomvágyó versengés s a közép-európai népek erejének ily czélra való fölhasználása még nagyobb elkeseredést szült hazánkfiaiban. A féltékeny befolyásvágy, mely a német ügyek miatt a berlini és bécsi udvar közt kifejlett, s 1866-ban ez utóbbi bukásával végződött, a német kisebb államokat egy, e két nagyhatalom közt folyton ingadozó politikára kényszerité, mely a mi törökkori Erdélyünk politikájára igen emlékeztet. — Ezen kétkulacsos politika jut mindig osztályrészéül minden, két nagyhatalom közé szorított, gyöngébb államnak, mivel ez szabadságát csak úgy képes föntartani, ha egyik oldalróli erős szorongatásnál azonnal a másik hatalomra támaszkodik s viszont. Ez volt helyzete a német kérdésnek közvetlen a dynasticus háború előtt, midőn is már rég belátta minden politikus, hogy ezen, igen számos évtizedeken át tartó ujjhuzásnak erőhatalommal kell elöbb-utóbb megoldatnia. Bismarck erélye s a gyútüs fegyverek bámulandó gyorsasággal dönték el e kérdést, s Németország Poroszországba volt kénytelen beolvadni, mig az örökös tartományok az ezredéves német birodalmikapcsolatból végleg kizárattak. Ezenkívül nagy köszönettel tartozunk Bismarcknak azért is, hogy Olaszországot szövetségébe vonván, énnek érdekében Velen- czétöl szabadított meg bennünket, mert ezzel élvévé a végső ürügyet is, melynek örve alatt a szegény olaszok rovására hatalmi politikát lehetett gyakorolni.
