Eger - hetilap, 1869

1869-01-07 / 1. szám

iásj de sokszor tetemes kár is okoztatik, s panasz esetében a vá- íróság alig képes igazságot szolgáltatni; ennek folytán indit- yá^titatott: hogy a szemesélet adás-vevésénél azon esetben, ha a dHH kialkudva nincs, kötelező mértékül az Ármérték, illetőleg a $k'a határoztassék. Mely indítványnál fogva a szemesélet adás-vevésénél azon eset­len, ha a mérték kialkudva nincs, kötelezöleg a véka határoztatik. ■Mely végzés alkalmazkodás és köröztetés végett a megyei fő- és alszolgabíráknak kiadatik. Cserayus Kálmán szolgabiró előadván a maklár-szikszói út ró­nai rósz ka'rban létéről jelentését, egyszersmind tudatja, hogy az 1867-ik év aug. 1-én kelt bizottmányi végzésnél fogva, a rnaklár- abonyi vonal kiépítéséig nyitvatartatni rendelt régi; közlekedési út Makiár község elöljárói által elárkoltatott, s a netán mégis arra menők megzálogoltatnak; kéri, hogy e tekintetben intézkedés té­tessék, s hogy az eddig folyamatba vett birság liovahelyezéséről Makiár község elöljárói számoltassanak meg. E hivatalos jelentés azon utasitással adatik ki Majzik Viktor főszolgabírónak — ki a kérdéses útvonalra vonatkozó hivatkozott bizottmányi végzés végrehajtásával lett megbízva, — hogy az 1867-ik évi végzés értelmében a panaszlott utvoHal kinyitására néz­ve rögtön intézkedjék, s jelentést tegyen. Városi ügyek. Az 1869. évi január 3-án Eger városa részéről tartott képvise­lői ülésben következő ügyek tárgyaltattak: A belügyminisztérium m. évi 22,505 számú rendelvénye, mely mellett az Eger városa és a megye közönsége közt fönforgó husméré- si ügyre vonatkozó iratokat, a megyének e tárgyban hozott határo­zatai s eljárása helyeslése mellett, azzal küldi le, hogy a megye kö­zönségének közvetlen föltigyelete és vezetése alatt álló, 8 közigaz­gatási ügyekben önálló intézkedési joggal nem biró Eger mezővá­rosa képviselő-testületének azon ismételt kérése, miszerint a marha­hús kimérése körül önállóan intézkedhessél, figyelembe nem vétethetett. Jelen miniszteri rendelmény tudomásul vétetik, s annak értel­mében intézkedéstétel végett a közig, tanácsnak kiadatik; — a mi a rendelmény azon részét illeti, melyben Eger „mezőváros“-nak czimeztetik, e testület sérelmesnek találván, erre vonatkozólag a belügyminisztériumhoz tiszteletteljes fölirat intéztetni batároztatván, annak szerkesztésével, Tavasy Antal polgármester elnöklete alatt, Végh József, Szuhányi János, Csiky Sándor, Babies István, Schaff­ner János, Fülöp József, Juhász János, Fekete Károly, Tarnay Já­nos, Szederkényi Sándor, Knezsik István, Polonkay Endre, Gáby József ktíldöttségi tagok és Dusárdy József aljegyző bízattak meg. Ennek kapcsában inditványoztatott, miként az ily, s számtalan hasonló kellemetlenségek és súrlódások tekintetéből, Eger városi­nak a szabad kir városok közé leendő fölvétele kérelmeztessék. Mely indítvány elfogadtatván, a szlikséglendő kérvény készíté­sével ugyancsak az előbbeni küldöttség bízatott meg. Fölolvastatott Hevesmegye bizottmányának végzése, mely sze­rint Eger városa azon kérelmével, hogy a katonaság részére szük- séglendö előfogatozással egybekapcsolt terheltetés, a megye többi községével egyenlően arányosittassék ; — azon indokból, mert ezen aránynak az egész megye községei közötti megállapítása csak országos intézkedés folytán lehetséges ; — elutasittatott. #elen megyebizottmányi végzés fölebbeztetni, illetőleg a belügy­minisztérium fölkéretni határoztatott, bogy jelzett bizottmányi vég­zés megsemmisítésével intézkedni méltóztassék, hogy ezen elöfoga- tozási teher az 1848-ik évi 8-ik t. ez. értelménél fogva arányosit­tassék, illetőleg Eger városa s a többi megyebeli községek közöli egyenlően osztassék meg. Inditványoztatott, hogy mivel a megyebizottmány végzései és rendeletéinek Eger városáhozi juttatása, úgy viszont Eger városa je­lentéseinek s kérelmeinek a megye bizottmányáhozi fölterjesztése csak késleltetve van az által, hogy a megye s a város közötti érintkezés nem közvetlen, de közvetve a központi főszbiró útján eszközöltetik, — ennélfogva kéressék föl a megye bizottmánya, miként a hivata­loskodás gyorsabb menete tekintetéből is elrendelni méltóztassék hogy jövőre a megye bizottmánya és Eger városa közötti hivatalo érintkezés közvetlenül eszközöltethessék. Mely indítvány elfogadtatván, ily értelemben a megye bizott­mánya fölkéretni határoztatott. Végül A cselédek némileges rend behozása végett elrendeltetett, mi­ként azok azonnal cselédkönyvvel láttassanak el; minek foganatosí­tására a kapitányi hivatal utasittatott. A képviselő-testület f. hó 5-én is tartott ülést, melyben megvá­lasztatott a követválasztás fölötti intézkedéseket vezető központi választmány. A választás eredménye következő: Elnöklett: Ftilöp József. Választmányi tagok: A város I-ső negyedében: Derszib Ferencz, Sir Antal, Schön­berger Soma, Végh József, Fekete Károly, Szokolay Lajos, Kempe- len Béla, Ringelhann Antal, Ecsedy László. A város Il ik negyedében: Dobrányi Ignácz, Szávits Pál, id. 4 T A II C Z A. I­Egy kiszáradt fánál. Hányszor virult, és hányszor hervadott; Hányszor látott megújult századot: Nincsen fölirva roncsolt homlokán. Belül a féreg emészti régen, Hallik, hogy őröl a külső kérgen, Hogy dolgozik az évi karikán. Öreg volt nagyon, — a fák beszélik, Erős, vastag, felnyúlt fák az égig —• A száraz fának lombos fiai, A tavasz ébreszté évről évre, Rázván sokáig . . . de im elvégre — Nem csókolák fel hő sugárai. Némán áll most, többé nem beszédes, S a nyugalom oly ijesztő, rémes, A mely fölötte búsul, elterül! A zöld gyepű is kiszáradt alján, — Embernek — az útját megsokalván — Többé nem szolgál enyhe menhelyül. Sas száll reá, komor mogorva vén, És a múlt időkről elmerengvén — Evez tovább az ócska szárnyakon . . . Én is, mig e halvány, sárga képek Csak a múlandóságról beszélnek — A szép örök napokról álmodom! A. J. Ott áll kihalva, pusztán, mereven! S mint béna koldus utczaszegleten — Kitárja búsan száraz karjait. És jő a felhő haragos képpel, S a mint előtte gyorsan ellépdel — Fagyos markába parazsat hajit. A seb begyógyult — hamar kiforrta, S ágát ha a mennykő elsodorta — Hozott helyébe szebbet egykoron ! A kis madár is megrakta fészkét, Ha olykor a vészek öt is érték, S dalolt tovább a barna lombokon. Egy kunyhó az amerikai vadonban. „Nini! mi ez?“ Könnyű, lebegő, de jéghideg hópehely hullott a beszélő arczára, és álmos állapotából, melybe őt a körűié elterülő tájék egyhangúsága szunnyasztottá, — fölébreszté, 8 az említettem csodálkozó szavakat csalta ajkaira. Letörlé képéről, de alig, hogy ezt tévé, rögtön egy másik bocsátkozott homlokára. Körülnézett és észrevette, hogy egy hatalmas hózivatar van készülőben. Néhány pillanat múlva hófellegek takarák el a bágyadt napvilágot, és a barna rétséget fehér lepel boritá el. Lorimer Hugó, a különben bátor, sőt merész férfiú, elgondol­ván helyzetét, megrettent. Ó útban volt a Dodge és Demoines erődök között, mely mainapság rendes katonai őrvonal, akkor azonban nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom