Eger - hetilap, 1868
1868-05-07 / 19. szám
164 megemlítjük még, hogy Gull József felszólalt az erdélyi sajtóviszonyokat illetőleg; mire Deák F. fölhívta a kormányt, hogy erre nézve terjeszszen elő törvényjavaslatot. A miniszterelnök kijelenté, hogy a kormánynak ez szándékában van. A fővárosi társasélet s irodalom köréből. Pest, máj. 3-án. (Cs. Gy.) Tehát elmúlt a kellemes változatosságu s örömttn- nepekben dúsgazdag april hó is, hogy egy uj, még kedvesebb örömidönek, a tavasz májusának helyet adjon. A mily örömteljes, változatos élvezetet nyújtó volt átalában véve a múlt hónap, oly komor, borult annak végestéje. Még április utolsója délutánján kellemes tavaszi időnk volt, de nem hiába mondták, hogy az idő áprilisi, mert bizony aprilisbe vitte a vendégeket, kik ez este a szabadba rándultak, mert a természet kellemei helyett itt csakhamar siirü záporral önté le őket Jupiter, a mennydörgő. „Ez különben még nem oly nagy baj, csak a holnapi napon — május elsején — legyen kellemes időnk“, mondának a pestiek. De a természet ezúttal nem kedvezett, alig mutatott fel az elmúlt bolond hónap oly mogorva, kelletlen napot, minő május elseje — a kedves tavaszi ünnep volt. Eső, hideg, szél s az időjárásnak egyéb kellemetlenségei szomorúvá tevék az ünnepet, elkedvetleniték a máskor oly fürge, életvidor sokaságot, mely hullámzó tömegekben, dalolva, vigadva s a mi ilyenkor kikerülhetlen, tulcsapongva is, szokta betölteni a városliget gyepes térségeit. Daczára azonban a felhozott időjárási viszontagságoknak, ez idén sem hiányzanak künn a megszokott vendégek, s habár nem, mint máskor, tizezerekre rugó sokaságban, de mégis fölötte nagy számmal lepték be a városerdőnek ezúttal nedves virányait, s a szemlélő szemnek érdekes látványt nyujtának. Különösen a városligetnek félreeső s az alsóbb közönség által látogatott része érdemes ilyenkor a megtekintésre. Fedele- zett tánczhelyiségek, hinta- s körjátékok s más hasonló mulatsági eszközök körül legélénkebb a népcsoport, mely ma bút, bánatot s azon ezerféle nyomort, melylyel a szegény embernek küzködni kell, felejtve, egy dolgot ismer csak: a vigadozást. Ne irigyeljük tölök. Ezen alsó közönség a legkülönfélébb elemekből áll. Nemcsak foglalkozási mód, hanem nyelvben is fölötte különbözik itt egyik a másiktól. Német nyelvet — persze pesti dialectus szerint — hallunk itt, magyar hangokat, tótot, olykor-olykor rácz s más nyelveket is. De a nemzetiségi ellentétek mellett is, örömmel tapasztalhatni, hogy e közönség tagjai, mint máskor, úgy ma is, testvérekül nézik magukat s együttérző jó kedvvel foly köztük a társalgás, s igy ha ezen publikumot tekintjük, daczára a nyelvkülönbségek olykor babyloni zavarának, minden inkább jutna eszünkbe, csak az égető nemzetiségi kérdés nem. A ki fővárosunk föltűnően gyors magyarosodását tekinti, az kétségtelenül legszebb jövőt jósland Pesten a magyar elemnek. Harmincz, negyven év előtt még az intelligensebb polgárosztály tagjai sem ismerték e nyelvet, mig ma egy egyszerű mesterlegény qualifícatiójának elmellözhetlen kelléke a magyar nyelv birtoka. ! Volt idő, s ezen idő még nincs oly távol, midőn a költő Pestről s vidékéről méltán énekelheté: Hej maholnap a magyar szó Ritka, mint a fehér holló! Ma kétségkívül megütköznénk, ha valaki fővárosunkról ezt mondaná. — S kérdjük, minek eredménye ezen nevezetes fordu- ■ lat városunk nemzetiségi viszonyaiban ? talán politikai viszonyok I hatásának ? Nem, mert a minap múlt absolutismus évlapjai, épen j az ellenkezőről — a túlzott germanisatió felé irányzott törekvé- ! sekröl — szólnak. Ezen fordulat talányának kulcsa egyedül az i irodalom hatásában lelhető fel, a művelődés nemzeti iránya, a i nemzeti szellem, nyelv, genius leghívebb ápolója volt az elnyoma- j tás napjaiban, s megsemmisítő a germánizáló törekvéseket, sőt ; azokkal ellenkező eredményeket idézett elő. Egy rövid, futólagos szempillantás különben érdekesen illus- trálhatja Pestnek népnyelvi viszonyait. A legmagasb osztályok — az aristokratia — nyelve tulnyomólag magyar, csak a közhelyeken él e rend még olykor-olykor franczia beszéddel, hogy magát a misera plebs c o n t r i b u e n s-töl megkülönböztesse, négy főből állott csapatot küldött; ugyanis midőn elősorolná azokat, kik e vár védelmére sereget küldöttek vagy személyesen vezettek, Homonnay Gábornéra vonatkozólag igy ir: „ . . . Homon- nai Gabrielné is botsát«. Ez Somogyi Ferentz, Nagy Tamás menőnek, huszonnégy gyaloggal Egré (Egerbe) érének.“ (Katona i. h.) Tehát nem maga ment, hanem csak bocsátott vagyis küldött egy csapatot az egri vár védelmére. Honnét meríthette tehát Vahot Imre azon állítását, miszerint Homonnay Gáborné az egri vár ostromán jelen volt, s annak védelmében személyesen részt vett? A t. iró úgy vélekedik, hogy ezt Vahot Imre valamely okmányból olvasta, melyben fel volt cserélve vagy össze volt tévesztve Homonnay Gáborné ugyancsak Homonnay Gábornak első nejétől született Margit nevű leányával, ki Paksy Jóbhoz ment nőül, ki, t.i. Paksy Jób, az egri ostromban, mint a Báthory Bonaventura által küldött lovasok hadnagya, kitűnő részt vett, s egy kirohanás alkalmával elfogatott és Stambulba küldetett, a honnan csak egy év múlva szabadult ki. Homonnay Gábor leánya Margit férjét Paksy Jóbot Egerbe követhette, s az ostrom alatt jelen lehetett; vagy ha jelen nem volt is, de az egri ostrom alkalmával fogságba esett férje szabaditásában munkálkodott, s ennek folytán jöhetett neve vagy az atyjáé Homonnay Gáboré az egri ostrommal kapcsolatba. Én pedig azt gondolom, hogy ezt Vahot Imre semmi hitelt érdemlő okmányból nem olvashatta, s az egész tévedést az ö felületes irói eljárásának tulajdonítom. Azt gyanítom, t. i. és pedig alaposan gyanítom, hogy Vahot Imre olvasván Gorove Lászlónak fönnebb említett értekezését, hol pontonként elő vannak sorolva azok, a kik személyesen vezettek, és a kik csak küldöttek sereget vagy csapatokat az egri vár védelmére, és nem figyelmezvén az egyes pontok kikezdései- és befejezéseire, Homonnay Gábor- nét, ki személyesen nem ment, hanem csak egy csapatot küldött az" egri vár védelmére, összetévesztette azokkal, kik a csapatokat személyesen vezették. Ugyanis Gorove László említett értekezésében az ide vonatkozó pontok úgy vannak szerkesztve, hogy az egyik pontnak értelme a harmadik, negyedik pontban végződik. Nagyobb világosság okáért idézzük azon pontokat, melyek összefüggnek a Homonnay Gábornéra vonatkozó ponttal: „ ... 16-szor, Szepesvármegye Szenczi Márton alatt 40 drabantokkal; 17-szer, J Ungvár vármegyei Szalakai György és Nagy Imre 18 gyalogokkal; j 18-szor, Homonnai Gáborné Somogyi Ferenczés j N a g y Tamás alatt 24 gyalogokkal; 19-szer , Fi gedy János egyvelegesen 27 lovasokkal és gyalogokkal segedelme z t e k; 20-szor, Gömörböl Kis-Péter Antal 50 gyalog puskással érkeze“ stb. (Tud. gyűjtemény 1826. IV. köt. 35. 1.) Itt Vahot Imre nem figyelmezve a „seg e del m e z t ek“ és „érkeze“ igék különböző jelentésére, a Homonnay Gábornéra vonatkozó pontot felületesen úgy értette és értelmezte: mintha Homonnay Gáborné maga személyesen vezette volna a huszonnégy főből állott csapatot, melyet az egri vár védelmére állított. Innét származott a tévedés, mely aztán más tévedésre szolgáltatott alkalmat. De hogy mennyi hitelt érdemel e részben Vahot Imre, eléggé mutatja az is, hogy más helyen az ostrom előadásában azt Írja: hogy a vár középkapuját Homonnay Gáborné huszonnégy, és Horváth Mihály száz emberrel védte (Magyar- és Erdély- ország képekben IV. köt. 9. 1.), s igy mindössze 124 ember ’ lett volna a középkapu védelmére felállítva. A mi ellenkezik mind Tinódy, mind Istvánffy előadásával; ugyanis Tinódy szerint a középkaput védte Baksay Tamás, Horváth Mihály, Nágoli Orbán és Szólláti György százöt drabanttal (Katona i. h. 324 1.). Istvánffy pedig a középkapu védelménél csak Nágoli Orbánt és Baksay Tamást említi száz emberrel. (H is tor. 1 i b. XVIII. a kölni 1725-diki kiadás 209 1.) E szerint a középkapunál Homonnay Gáborné nem intézkedett, e kapu védelmével nem egyedül Horváth Mihály volt megbízva, hanem rajta kívül még Baksay Tamás, Nágoli Orbán és Szólláti György is, és e kapu védelmére nem százhuszonnégy drabant volt kiállítva , mint Vahot Imre állítja, hanem Tinódy szerint százöt, Istvánffy szerint pedig csak száz. De ezt Vahot Imre nem nyomozta, hanem miután Homonnay Gábornét az egri hősök diszkoszorujába iktatta, helyről vagy állomásról gondoskodott, hol öt szerepeltesse, nem gondolván meg, hogy állításának hitelét épen ezzel rontja le. (Vége köv.) Balássy Ferencz.
