Eger - hetilap, 1868

1868-05-07 / 19. szám

165

vagy hogy ezáltal is tekintélyt s kitünést affectáljon. A polgári középosztályok, ideértve a szellemi ügyekkel foglalkozó tudósi, ügyvédi, orvosi stb. kart, tisztán, s a kereskedést és ipart Űzők értelmesbjei csak részben magyarok (t. i. nyelvre nézve.) Az alsóbb nép nyelve német, magyar, tót stb. Ezen párhuzam csak is az illető osztályok többségére nézve fogadható el érvényes zsinórmértékül, mert egyesek, — kivált az ifjúság még a külvárosok legtávolabb eső helyein is, hol a köznép nyelve még tul- nyomólag a német— a hazai nyelv tökéletes birtokában vannak.

Meg kell ezúttal emlékeznem egy eddig méltatlanul elnyomott, ma azonban a nemzet által nagylelküleg fölemelt népről — az izraelitákról is. Ezek túlnyomó része, természetesen nem számítva ide a dicséretes kivételeket, még mindig nem tud előbbi csökönyösségéből felvergődni. Bocsánat, de nem újat mondunk, mert azt a hazafias izraeliták jobb része eddig is átlátta, mi a zsidók ilyes magatartásától nem sok jót remélhetünk a közügyre. Mig az egyenjogositás igazságos törvénye szentesítve nem volt, addig minden hazafias piurn desideriumra izraelitáink azt mondották: „szép szó, de ha kívánjátok ti, hogy mi uszszunk, adjatok vizet, melyben mozoghatunk.“ Ma másként van már, igyekezzenek ők tehát az ország közszellemén lendíteni, ne daczos- kodva a humanismus leple alatt mindenre igényt tartani, hanem a nép vonzalmát — kellő módon — maguknak megnyerni. Mig aranybálvány lesz e nép istene — ezek egy zsidó celebritásnak szavai — addig nem fog tehetségéhez méltó állást elfoglalhatni a magyar közéletben, az egyenjogositás addig csak papíron marad, s mellőzve leend azon czél is, mely honatyáink szemei előtt azon ismeretes törvény megalkotásánál lebegett.

Eunyit kívántam idevetve megjegyezni, ma még nehány szót koczkáztatok az irodalomról s művészetről, a főváros magyarosodásának eme két föemeltyüjéröl. — Valóban megfoghatat- lannak tűnik fel előttünk, hogy a fővárosi hatóság, melynek a nemzetiség ügyére is kiváló gondot kellene fordítania, városi intézet czime alatt egy, a németesítést fővárosunkban terjesztő színházat tart, melynek egész iranya sem valami különösen hazafias ; holott a magyar nemzeti szinügy körül csak annyit tett eddig hatóságunk, hogy a budai népszínházban egy páholyt bérelte- tett ki magának. Nincs pénz! ez rendes refraiueje városi atyáink beszédeinek, — bizonyára hatalmas és lesújtó e mondat, de gyakorta nem jó helyen alkalmaztatik. A népmüvelödésnek egyik főeszköze a színházak, ha czéljokat nem tévesztik, a népnek mulattató iskolái. De ha minden segélyforrástól megfosztva, egyedül a közönség kedvszeszélyétöl függ existentiájok, úgy gyakorta nem a morális hatás, hanem az anyagi előny főczéljok. ízlést és jobb érzést mélyen sértő darabok, melyektől az igazi mű- értő megvetéssel fordul el, hozatnak színre az erkölcsiség csúfjára, így legutóbb hire járt, hogy Molnár, a budai népszínháznak különben elég ügyes igazgatója, a hírhedt Ebergényi Julia ügyéből színházi humbug-ot akar csinálni, mi mindenesetre mélyen sértené az erkölcsiséget, azért határozottau roszalást érdemelne. Különben, mint halljuk, a budai hatóság közbevetette magát az Ebergényi család kérelmére, mely ily nyilvános prostitutiót, daczára egyes tagjai elvetemültségének, nem akar tűrni.

A fejedelmileg segélyzett nemzeti színház — a félszeg igazgatás mellett — folytonos hanyatlásban szenved. A repertoire csak ritkán mutat fel uj müveket, a szereplő kitűnőségeket az igazgató, ki az intézet mühirére kevésbbé féltékeny, mint a megtakarítható nehány száz forintra, elbocsátja, hogy nehány ked- vencz emberét előtérben tarthassa.

Északi Károly műve, a „C y d o n i a 1 m a,“ legújabb darabja a repertoirenak, mely a közönség tetszése közt ismételve adatott, s a kritika által is kedvező Ítéletre méltattatott. Északi, Rákosi legkitűnőbb drámai tehetségek az újabb Írók közül; Bérezik müveit, habár néhol a genialitás tagadhatlan jellegét viselik magukon, általában pongyolaság bélyegzi, mit ha elkerül, s a „nonum pre- matur in annum“ elvének meghódol, reméljük, hogy a magyar dráma — kivált a vígjáték emelésére nagyban közremüködhetik még ezen kitűnő tehetség.

Végül még megemlékezem a tudományos intézetek működéséről.

Az akadémia osztályiilési értekezései közül legnagyobb figyelemre méltó derék tudósunk Kautz Gyula értekezése, melyben kimutatni igyekszik, hogy a jog- és államtudomáuy oly ikertestvérek, melyeket egymástól kölcsönös hátrányok nélkül elválasztani nem lehet. A nyelvtudományi osztályban figye.met keltett S z e p e s y I m r e Ív. t., ki „az ó classicismus becse jelen viszonyaink között“ ezimen olvasván fel, azon nézetét közié, hogy nemzetünknek, habár fökép nemzeti irányban kell művelni irodalmát, arról, mely irodalmunkat ujjáébreszté, t. i. a classikai tanulmányokról, több hathatós oknál fogva nem szabad megfeledkeznie. Vámbéry Ármin nyelvtudósunk egy fiatal nyelvész értekezését olvasá fel a kazárok földéről, melyre Wenzel Gusztáv, ki a kazárok történetét hosszast) ideig kutatta, nehány észrevételt tett. Szerinte e nép a X-ik századon túl nem élt, fejedelme zsidó volt, nem ugyan nemzetiségre, hanem vallásra nézve.

Horváth Mihály, a lánglelkü történetiró, szintén minap tartá székfoglalóját a Kisfaludy-társaságban, melyhek tárgya e thema volt: mi oka, hogy a történetírás műremekei korunkban szaporodnak, mig a szépirodalomremekeinek száma apad? Szerző e kérdést igy fejti meg: korunk a szemlélődés, kutatás, ipar kora, szóval, speculate irányú, miért is kiválólag az elmét veszi igénybe, de értekező hiszi, hogy lesz idő, midőn a szív szava is oly jogossága lesz,-mint ma az elméé, s akkor reménylhetöleg a szépirodalom is uj lendületben fog virágzani.

A derék történetírót, ki themáját éles elmével, gyönyörű irálylyal s megható előadással tárgyalta, élénk éljenekkel kisérték előadása végén. Ugyanakkor hirdeté egy publicista gúnyosan, hogy Horváth Mihály (ismeretes levelével) kivégezte magát. De a közönség e megtámadásokat, melyek szerzői a gyanús Ugatás fegyverét veszik segélyül a kristálytiszta jellemű történetiró ellenében, saját értékökre igyekszik leszállítani, mert ismeri a közmondásszerü igazságot: „Mondj igazat, s betörik a fejed.“

Politikai hetiszemle.

Az angolok abyssiniai győzelme roppant sensatiót keltett egész Európában. Legtöbbet foglalkoznak ez eseménynyel az angolokon kívül a francziák — úgy látszik, féltékenységből. E nevezetes hadjárat szerencsés befejezéséről a lapok most már több érdekes, s részben hivatalos jelentéseken alapuló részleteket hoztak, melyekből közlünk mi is némelyeket. Theodor király nagypénteken az angolok első dandárét Magdala előtt megtámadta, de visszaveretett , mintegy 500 embert vesztvén halottakbanaz angolok vesztesége 20 sebesültre tétetik. Másnap hadhirnököt küldött Theodor, s alkudozásra és a foglyok kibocsátására ajánlkozott, ez utóbbiakat (öszesen 60 európai) csakugyan kiszolgáltatta. Napier föl- tétlen megadást követelt, s 24 órai gondolkozási időt engedett a fekete királynak,s miután ezen idő eredméytelenül folyt le, az arnstrong- ágyuk védelme alatt az angolok megkezdték a rohamot. Theodort seregének legnagyobb része cserben hagyta, lerakván fegyvereit; ennek daczára a király elhatározta a várat kevés számú h iveivel a végsőig védelmezni. A vár csakhamar be lön véve, s a holtak közt ott találták a királyt is, fején golyósebbel; hogy vájjon maga vetett-e véget életének, vagy ellenséges golyó találta? kétséges. Theodor két fia foglyul esett; az angolok sok fegyvert, négy aranykoronát sat. találtak a várban, a melybe vivő utat 25 ágyú védte. — Abyssinia további sorsa iránt a világ még most kétségben van. Habár Napier azonnali visszatérését az angol kormány elrendelte, a francziák nem hiszik, hogy a győztesek a országot kezeikből ki- bocsátanák; nevezetesen a „France“ többek közt igy ir: „A Theodor trónjára lépő souverain nem lehet más, mint az angol politikaterménye. Ha Angolország visszavonja is katonáit anyagilag, elvitázhatlanul otthagyja befolyását, s mondhatni, hogy mától fogva kezei közt van Abyssinia. Sőt előrelátható, hogy Napier lord elvonulása előtt valahol valami katonai telepet hagy hátra biztonsági és elövigyázati tekinteteknél fogva, a mely vagy a jövendő megszállás pontjául, vagy a brit hatalom uj támaszául szolgálanda Vöröstenger bejárásánál.“ Az angol közvélemény a hódítás mellett látszik nyilatkozni. Egy távirat jelenti Londonból, hogy a cityben föl- iratot készítenek Stanley lordhoz, melyben egy abyssiniai földterület állandó elfoglalása kéretik, mit a city kereskedői elkerül- hetlennek tartanak Anglia kereskedelmi érdekeinek szempotjából.

Az abyssiniai győzelem lőrével csaknem egyidejűleg egy más fontos esemény hire is elhatott Angliába, mely esemény szintén egy távol világrészben, Ausztráliában történt. Ugyanis egy O’ Farell nevű férfi, Alfred angol kir. herczeget, Viktoria királynő másodszülött fiát, ki az angol tengerészethez van beosztva, hátulról pisztollyal meglőtte. Az orgyilkos, kit a helyszínén rögtön elfogtak, azt vallotta, hogy a honi testvérület parancsa folytán követte el e gyalázatos rnérényt. Több állítólag összeesküdt ausztráliait is elfogtak; O’Farell kötél általi halálra ítéltetett. Alfred herczeg tes-