Eger - hetilap, 1868
1868-07-09 / 28. szám
241 dési viszonyokra vonatkozó fölvilágosító, részletes véleményes nyilatkozattétel végett lektíldi. Az iratok Lossonczy Antal szolgabirónak azzal adattak ki, hogy Timon Bertalan főmérnökkel egyetértöleg a miniszteri in- tézvényben kívánt vizsgálatot megtévén, véleményes jelentésükkel mutassák be. A kir. pénzügyminisztérium a magyar királyi pénzverdékben verendő pénzek alakja, belértéke és súlyáról szóló, Ö Felsége által szentesitett VII. törvényczikk hitelesített másolatát kihirdetés végett a megye közönségéhez lektíldi. Ezen VII. törvényczikk fölolvastatván, kihirdettetett. A kir. közmunka- és közlekedési minisztérium az alföld-fiumei és nagyvárad-eszéki vasút építésére vonatkozó, s 0 Felsége által szentesített törvényczikket, hiteles másolatban kihirdetés végett a megye közönségéhez lektíldi. Ezen VIII-ik törvényczikk fölolvastatván, kihirdettetett. Kürthy Ferencz közp. főszolgabíró, a kir. igazságügymi- niszterium leiratával közlött, Sebestyén József és érdektársai, Sebestyén Antal jogutódai abbeli folyamodványát, melyben Eger város törvényszéket néhai Sebestyén Alajos egervárosi közgyámért vállalt kezességi ügyök befejezésére és örökségük kifizetésére kérik, — alispáni rendelet következtében az ügy mibenlétéről Eger városa törvényszékétől nyilatkozatot vévén, azt pártoló véleménye kíséretében beterjeszti. Eger város törvényszéke a közp. főszolgabíró Kürthy Ferencz utján ezen ügy mielőbbi elintézése és végleges befejezése végett értesittetett _ Szentkirályi Ödön szbiró, Hutter Mátyásnak Kápolnán építendő gözmalmi iparengedély s lizlettelepérti kérvénye tárgyában hozott megyei végzés elleni fölfolyamodását, s az e tárgyban keletkezett összes iratokat bemutatja. A bemutatott fölfoTyamodvány s annak csatolmányai a belügyminisztériumhoz fölküldetnek. Városi ügyek. Az Eger városa részéről 1868. éyj június hó 28-án tartott képviselői ülésben a következő ügyek tárgyaltattak : Fölolvastatott az egri főkáptalannak f. évi 249. számú határozata, mely szerint a koldulás megszüntetése czéljából átalakíttatni kívánt dologház helyiségéül, a főkáptalan tulajdonához tartozó „zöldfa“ vendéglő épületeit átengedni hajlandó oly kijelentéssel azonban, hogy ha a város részéről tervezett dologház akár létre nem jöne, akár megszűnnék, vagya szegények házalásának megszüntetése el nem éretnék , fönmaradván adományozó fökáptalau joga, a kérdéses épületet és beltelket, mint tulajdonát megtartani, vagy visszavenni. A fökáptalan ezen nagylelkű ajánlata köszönettel tudomásul vétetett, s az e tárgybaui szükséges intézkedések megtételével megbízott Il-ik szakosztálynak eredetiben kiadatni határoztatok. Ugyancsak az egri fökáptaiannak f. évi 250. számú végzése, mely szerint a város kérelme folytán, a magyar orvosok és természetvizsgálóknak f. évi aug. havában tartandó nagygyűlése alkalmával rendezni kívánt gazdasági kiállítás helyiségéül a káptalan udvarát az ott lévő istállók és félszerekkel együtt átengedi, — köszönettel tudomásul vétetvén, másolatban Martonffy Károly képviselőnek, mint a bácsmegyei gazd. (egyesület által az állat- kiállítás körüli teendőkkel megbízottnak kiadatni határoztatok. Felolvastatott a helybeli kir. pénzügyi felügyelőségnek f. évi 4475. számú átirata, mely szerint Eger város közönsége kérelme következtében, az 1867. évi fogyasztási adó-haszonbérletből, kivételképen, a pénzügyminisztérium által 2000 forint kegyelemből elengedtetek. Ennek kapcsán elnöklő polgármester előterjeszti, hogy a makiári aleleuii iskolahelyiség annyira hiányos, hogy az a kívánt czélnak meg nem felel; ennélfogva szükségesnek látná, czélszerü intézkedést tenni arra nézve, hogy a kérdéses iskolai helyiség a szükségletnek megfelelöleg átalakíttatnék, annál is inkább, mert erre nézve jelenleg kedvező alkalom kínálkozik, a mennyiben a fogyasztási adóból leengedett 2000 írtból a fölmerülő költségek fedeztethetnének. — A pénzügyi felügyelőség átirata köszönettel tudomásul vétetvén, másolatban a fogyasztási adót kezelő hivatalnak alkalmazkodás végett kiadatni határoztatok. A makiári külvárosi alelemi iskolára vonatkozólag tett előterjesztést illetőleg a polgármester megbizatik, hogy valamint az iskolai tér- szükségletre, úgy az ott netán építendő helyiségnek mennyibe kerülésére nézve, az iskolaügyben megbízva levő 5-ik szakosztállyal egyetértöleg tervet készítsen, és véleménye kíséretében lő nap alatt a kepviselő-testületnek mutassa be. Elnöklő polgármester azon előterjesztése folytán, hogy a magyar orvosok és természetvizsgálók megjelenése alkalmából rendezendő bál iránt intézkedés tétessék, — határoztatok: Az ez alkalomra tervezett hál rendezését a város magának fentartja, s a befolyandó jövedelmet iskolai czélokra fordítja; egyúttal a kaszinó-testület a a polgármester által fölkéretni határoztatott, hogy valamint ez esetre, úgy a természetvizsgálók ittléte alak, a kaszinó termét és szobáit átengedni szíveskedjék. Fölolvastatott az 5-ik szakosztály véleményes jelentése a „Sánczban“ fölállítandó kisdedóvoda ügyében; minek folytán végeztetett: A fölolvasott jelentés tudomásul vétetik, s eredetiben Vasváry Károlynak, mint a kérdéses kisdedovoda-helyiség adományozójának kiadatik azzal, hogy a sziikséglendö szülői bizottmányt az 5-ik szakosztállyal egyetértöleg alakítsa meg, s intézkedése eredményét annak idején e helyen mutassa be; addig is ákonban, mig a kérdés alatti óvoda kellőleg be fog rendeztetni a küldöttségi jelentésben 2/. alatt mellékelt kimutatásban látható tárgyak beszerzésére, -- a melyek legszükségesebbek, és igy elkertilbetlenek — 34 ft Bucher József óvó-nevelő kezébe kifizetendő, a házi pénztárra utalványoztatik. Végül A csizmadia-czéh által az úgynevezett‘„halpiaczon“ építtetni kívánt árúló-helyiségre vonatkozólag végeztetett: Mielőtt e tárgyban érdemleges határozat hozatnék, az ezen épetkezésre vonatkozó vélemény és terv kiadásával a Il-ik szakosztály megbizatik, miként a czéh-testiiletek elöljárói meghallgatása mellett, egy általános javaslatot készítsen arról, vájjon az áruló-helyiségek, hetivásárok alkalmával, az illető iparüzők között miként lennének legczélszerübben föloszthatok. Országgyűlési tudósítás. Pest, jul. 7. A képviselöház jun. 30-iki ülésében napi renden volt a bélyeg-törvényjavaslat részletes tárgyalásának folytatása, melynek befejezése után Csiky Sándornak a pesti demokrata- kör feloszlatása alkalmából beadott határozati javaslatára került a sor. Csiky S. folyvást növekvő zaj és ellenmondás közt hosszas beszédben ismétlé azon indokokat, melyeket javaslata beadásakor is már elmondott. Ezután a ház többsége az elnök kérdésére kimondja, hogy Cs. S. határozati javaslatát tárgyalni nem kívánja. Végül fölolvastatoti a honvédelmi törvényjavaslat megvizsgálására kiktildendö 15 ős bizottságra beadott szavazatok eredménye, mely szerint megválasztattak : Ivánka Imre, Klapka György, Hollán Ernő, Horváth Lajos, Perczel Mór, Hertelendy Kálmán, b. Kemény István, Juszt József, Kerkápolyi Károly, Zichy Antal, Bittó István, Várady János, Szabó Imre, (zalai) és b. Huszár Károly. Ugyanazon ülésben két uj szentesített törvény hirdet- tetett ki, melyek egyike a sójövedékről, a másik az adóknak szept. végéig való behajtásáról szól. A jul. 1-én tartott ülést ismét csaknem egészen interpellálok foglalták el. Stoll K. két interpellate intézett a pénzügyminisztériumhoz, melyek egyike a nagybányai kincstári bányánál épített vizvezet ékre vonatkozik, a másik pedig puszta személyeskedés egy pénzügyi hivatalnok ellen. Lónyay miniszter röviden felelt, visszautasítván az interpelláló azon állítását, mintha a pénzügyminisztériumnál titkos jegyzékek volnának gyakorlatban. A szélsőbal ez alkalmat is föl akarta használni arra, hogy a drága idő haszontalan vitatkozásokkal teljék el; többen megkísértették a szólást folytonos zaj közt, még végre Bónis S. felszólalására a ház kijelenté, hogy a szólást e tárgyhoz meg nem engedi. Most Simonyi Ernő intézett interp ellatiót a kormányhoz a félegyházai zavargásokra vonatkozólag; aziránt kér fölvilágositást: volt-e a Félegyházán történt elfogadásoknak törvényes alapja, s minő eljárást kíván a kormány az elfogottak irányában követni ? A belügyminiszter kimeritőleg válaszolt a ház élénk helyelése közt, de Simonyi E. nincs megelégedve a válaszszal, s észrevé teleit máskorra akarja halasztani. A tárgyhoz ismét többen hozzászólnak , mig végre a ház Deák Ferencz inditványára kijelenti, hogy a minisztérium által az interpellátióra adott fölvilágositá- sokkal meg van elégedve, s a napirendre tér át. Ezután fölolvastatott a közp. bizottság jelentése a föld- és házadó ügyében, melynek tárgyalása jul. 4-re tűzetett ki. A jul. 2-iki ülésben, több újonnan érkezett kérvény bemutatása után, Gubody Sándor interpellálta a minisztériumot: szándé