Eger - hetilap, 1868
1868-11-26 / 48. szám
409 nagy többséggel elvetette, mire a tárgyalás kezdetét vette. Egykét rövid hozzászólás után a törvényjavaslat általánosságban elfogadtatott, s a részletes vitában a ház a 16-ik§-ig haladt. A f. hó 20-diki ülésben Simái Gergely maga és 50 társa nevében határozati javaslatot adott be az iránt, hogy az ország némely részeiben még fönálló ut- és hidvám addig is, mig eziránt a ház törvényt hozhatna, megszüntessék. Mely javaslat kinyoma- tása és szétosztása elrendeltetett. B. Wenckheim Béla belügyminiszter, miután a ház megbízta volt, hogy királyné ö Felségének névnapja alkalmából a ház szerencsekivánatait kifejezze, jelenti, hogy ezt megtevén, ő Felsége kegyesen fogadta, s a házat leg- kegyelmesb jó hajlamáról biztositá; mit a ház zajos éljenzéssel vett tudomásul. — Fölolvastatott a központi bizottság jelentése a kisajátítási törvényjavaslatról, mely kinyomatni és szétosztatni határoztatott. Majd fölolvastattak a személykereseti s a bor- és husfogyasztási adótörvényjavaslatok , melyek véglegesen megszavaztattak. Ezután következett a népoktatási törvényjavaslat tárgyalásának folytatása. Ez alkalommal tartotta Schwarcz Gyula, Székes Fehérvár uj képviselője szüzbeszédét,melylyel épen úgy járt, mint egykor Csernatony, t. i. tökéletes fiascot csinált. 0 azt indítványozta, hogy a mely községek népiskolát állítani elmulasztanák, büntetésül fosztassanak meg a politikai jogok gyakorlatától. Nagy önhittséggel teljes beszéde sérté a képviselőket, s nagy zajt idézett elő, sőt egy Ízben az elnök kötelességének tartá, öt sértő modora miatt rendre utasítani. Indítványát a ház elvetette, csupán néhány szélsöbali képviselő szavazott mellette. A tárgyalás az ülés végéig a 80 ik §-ig haladt. A f. hó 21-iki ülésben folytattatok a népoktatási törvényjavaslat tárgyalása, melyből kiemeljük Várady Gábor következő indítványát: utasittassék a közoktatási miniszter, hogy úgy a kisdedóvodákról, mint egy országos kisdedóvó-képezde fölállításáról, addig is pedig az országos kisdedóvó-képezde s a kisdedóvodákat Magyarországban terjesztő egyesület segélyezésére nézve, külön javaslatot terjeszszen a ház elé. Kéri ezt, mint külön §-t a törvényjavaslatba fölvenni. Ezen indítvány oly módosítással nyert elfogadást, hogy nem a népoktatási törvénybe vétetett föl, hanem külön határozat alakjában mondatott ki. Ez ülésben a nevezett törvényjavaslat fölötti vita befejeztetett, s végleges megszavazása a kővetkező ülésre lön kitűzve. Végül Deák Ferencz azt indítványozó, hogy az ülések ezentúl, a hátralevő teendők nagy halmaza miatt, reggeli 9 órától délutáni 3 óráig tartassanak. Indítványát a ház elfogadta. Vasárnap is volt ülés, melyben a gyorsírói iroda szervezését tárgyalták, aztán a fiumei ügyben kiküldendő bizottságra adták be a szavazatokat. A tegnapi (nov. 23.) ülésben közzététetett a szavazatok eredménye a fiumei ügyben kikiildendö országos bizottság tagjaira. E szerint a bizottság tagjaiul megválasztattak: Deák Ferencz, Csengery Antal és Horváth Lajos. Ugyanezen ülésben véglegesen megszavaztatott a népoktatási törvényjavaslat, valamint elfogadtattak azon módosítások is, melyeket a felsőház tett a perrendtartásban. Ezután a közlekedési minisztérium költségvetése, majd a kisajátítási törvényjavaslat vétetett tárgyalás alá, melyek szintén megszavaztattak. Politikai hetiszemle. Kgcr, nov. 25. Az osztrák-magyar birodalom védelmi szervezete sehogy- sem tetszik Berlinben. A porosz lapok részint gúnyosan, részint gorombáskodva szólnak Ausztriáról e kérdés alkalmából. A „Corresp. de Berlin“ czimti porosz félhivatalos könyomatu lap gúnyosan igy kiált föl: „Ki hitte volna valaha, hogy mulbatlanul szükséges Európa békéjére nézve, 800,000 embert tartani Ausztria részéről zászló alatt?!" Hogy mit óhajtana e részben Porosz- ország, világosan kitűnik a „Nat. Ztg.“ azon nyilatkozatából, hogy „legbiztosabb záloga a békének: az osztrák-magyar birodalom tehetetlensége.“ Egészen máskép fogják föl a védelmi kérdést a franczia lapok. Ezek teljesen méltányolják, ha az oszrák-magyar monarchia a jelen viszonyok követelte hadsereget törekszik létrehozni, nem látnak abban sem harczias szándékot, sem fenyegetést bármely irányban, mint ezt a porosz és némely orosz lapok teszik. Nem lehetlen, hogy ezek közelebb már egyenesen azon váddal fognak föllépni, hogy az osztrákmagyar birodalom fenyegeti Poroszországot; ez aztán kétségbe- vonhatlan bizonyítéka lenne annak, hogy a burkus elérkezettnek hiszi az időt, midőn hajba kaphat Ausztria-Magyarországgal. így történt 1866-ban is.De mint a „Journal de Paris“ megjegyzi, a veranda karzatán találtam, hol Letty ülve női munkával volt j elfoglalva. 0 beszélgetett a leánykával, mely látásomnál a kezében j levő tárgyat elejté, és azután elpirulva ismét fölemelé. Az ezredes észrevette, hogy rajtakapatott, de több jártassággal birt, sem hogy észrevétesse. Azért jó napot kívánt nekem, anélkül, hogy helyzetét megváltoztatta volna, és közönyösen kérdezősködött a napi újdonságok felöl. De nem vett észre két düh- és féltékenységtől fénylő szemet, melyek őt az emelet egyik ablakából szemlélték, hol a háznak jeles asszonya egy függöny mellett elrejtezve állott. Az ezredes vélem ment be a házba, és Letty folytatta munkáját. Én még azon helyen látám öt ülni, midőn dolgaimat végzém, de a pir elhagyta arczát, szomorú és gondolkozónak látszott lenni. Visszamenet elmélkedtem magamban az ezredesnek gyanítható szándékai felöl, és arról, mit fog majd Palmer asszonyság művelni. A dolog engem ugyan nem érdekelt, azonban lehetetlen volt, hogy részvétlen legyek aziránt, a mi valószínűleg várakozott szegény Lettyre. Kevés napra azután az ezredes visszatért ezredéhez. Foglalatosságaim nagyon igénybe vették időmet, és egy teljes hétig nem látogathattam meg a házat; azonban bizonyos reggelen megjelent dolgozószobámban Palmer ur, és különféle közönyös dolgokról beszélt, de világos volt előttem, hogy valami nyomja szivét — valami kellemetlen dolog, melynek érintése nehezére esett. Az órára tekintett, kinézett az ablakon, és azután mondá: „Igaz bizony, ön egy igen kellemetlen dolgot fog elintézni nekem. Ugyanis mi meg akarunk válni Lettytől. Igen,“ folytató, csodálkozásomat észrevéve, „nőm egyáltalában akarja ezt; ö azt mondja, hogy e leányka nagyravágyó gondolatokat ápol, és nagy terhűnkre leend. Én magam nem láthatom ugyan, de nőmnek igen éles látása van. Mindenesetre,“ folytató boszus arczczal, „hasztalan törekvés egy nőt attól elvonni akarni, a mit egyszer fejébe vett.“ „És Lätitia kisasszony?“ kérdém én. „Ah, ö egészen anyja akaratához alkalmazza magát. De én | semmi utón sem helyeslem, mert a leányka még igen fiatal. | Kérem, jöjön holnap este hozzánk, és kisértse meg, ha vájjon lehetséges-e, nőmet ez eszméről lebeszélni. Ha valakinek, úgy önnek fog, mint jogtudósnak sikerülni.“ Én ismertem az okot, mely miatt Letty elítéltetett, s ezenfelül tudtam, hogy minden kísérlet haszontalan leend, egy oly nőt, mint Palmer asszony, képzelt terveitől elvonni. Mindazonáltal elmentem, és minden lehetőt megtevék, de természetesen mitsem értem el. Az asszonyság csak alapelveiröl, felelőssége- és kötelességérzetéről szólott, és világosan értésemre adá, hogy változhat- lanul el van nála határozva, miszerint Letty eladassék. Én azon ajánlatot tevém, hogy a leánykát, ha már egyáltalában nem maradhat a háznál, valamely intézetben helyezzék el, de Palmer asszonyság arról mitsem akart hallani, s kinyilatkoztató, hogy lelkiismerete azt nem engedné meg, hogy ily származású leány olyannyira állása fölé emeltessék. Letty anyja eladatott és vétetett, leányának se legyen jobb sorsa. Arra is utaltam, hogy mily fájdalom leend mindkettőjük részéről az elválás ; ez sem tett semmi benyomást. Elvának maradnia kellett, mivel fölötte ügyes varrónő volt, és azért nélkiilöz- hetlen. Ezenföltil, mondá az érzésteljes úrnő, Élva nem nagy sze- retetet. ápol leánya iránt, és több esze van, mint hogy be ne lássa, miszerint a szándékolt rendszabály mindnyájok javára leend. Nem fogja-e sajnálni, hogy Lettytől meg keilend válnia ? kérdém Lätitia kisasszonyt, ki ezen pillanatban lépett a szobába. „Igen, de mama akarja,“ válaszoló az ifjú örökösnő, és azután uj kalapját csodáló a tükör előtt. Az ifjú hölgynél a nagy világbai bevezetés és a fölébredt féltékenység, megtették hatásukat; és én láttam, hogy e részről már semmisem várható. Nem maradt egyéb hátra, mint hogy haza menjek, és magamban kivánjam, hogy bár az anya és leány nézetüket megváltoztatnák. (Vége köv.) *
