Eger - hetilap, 1868
1868-11-26 / 48. szám
VI. évfolyam. 48. szám. November 26-án 1868 Előfizetési dii: Egész évre . . 5 t't - kiFélévre . . . 2 .. 50 ,, Negyedévre . . ! 30 Egy hónapra . — 4 » EGER, Hirdetésekért minden hasábzott sorhely után 4, bélyegadó fejébe» minden hirdetéstől 30 kr fizettetik. Politikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Kiadó-hivatal: a lyceumi nyomda. HHHwtmkeí elfogad •• a szerkesztőség (Széchenyi-uteza 26. az.) — Jent s eh (i. könyvkereskedése sminden kir. postahivatal. — Hivatalos hirdetésekért előre befizetendő: egyszeri közzétételért bélyeggel együtt 1 írt. 30 kr. Hirdetéseket elfogadnak: Bécsben: Haasenstein és Vogler, — Pesten: Zeisler M. király-utcza 60. sz. A törvényhatóságok költségvetés-s önálló pénzügyke- zelésjoga a független önigazgatásjog szempontjából (Vége.) Pénzügyi autonómiát mind a kormány, mind a törvényha- tóság számára! ez legyen egyedül jelszónk e kérdésben, mert , csak ily pénzügyi alapszervezet mellett remélhető, hogy közgaz- I dászati tekintetben annyira hátramaradt hazánk gyorsan utoléri , az annyira kifejlett nyugatot. De nemcsak hazai intézményeink helyes fölfogása adja ezen ) itt jelölt útmutatást, hanem a czélszeriiség követelményének is j megfelel. Ugyan kérdem: el birna-e ez ország néhány túlheves j megyei autonomista kedvéért egy oly költséges pénzügyi szervezetet tartani, milyen a jelenlegi, ha az megtöbbszöröztetnék az által, hogy minden megye önálló megyei fölUgyelőséget kapna ? pedig ennek kellene sziikségkép bekövetkezni, ha azon elvet, hogy az állam jövedelmeit is a megye kezelje, magunkévá téve, következetesen megvalósitnók. Ha ellenben a megyék saját régi adószedőiket ellenőreikkel együtt ismét megválaszthatnák, az a közigazgatási költségeket csak nagyon kis mérvben szaporítaná, mivel ez által a kir. adóhivatalokban is felényire apadna a munka, s a mennyivel szaporodnék a megyei költségvetés, annyival fogyna az országos, az adóhivatalok személyzetének alábbszállitása által. Véleményem szerint, még leghelyesb pénzügyigazgatási berendezés volna az, ha az adóhivatalok a kormány és törvényhatóság közös közegeivé alakíttatnának át, minek megfelelöleg személyzetük is közös befolyás mellett neveztetnék ki, s pedig olykép, hogy az inkább érdekelt fél t. i. a kormány csődület alapján tenné meg az ajánlatot (pl. 5 egyént), mig a törvényhatóság az ajánlottak közöl tetszése szerint a legméltóbbat választhatná. Az ily módon választottak állása állandó legyen, s elmoz- dittatásuk csak bírói elitéltetéstől tétessék függővé. Fizetésük terhét mindkét érdekelt fél viselje, s az e részbeni arányra nézve azon viszony lehetne irányadó, melyben a törvényhatóságaink föntartására jelenleg fordított összeg, összes egyenes adójövedelmünkhöz áll. Ez állítmányomat azon természetes okoskodással indokolom, mely szerint az egyenes adó képezvén azon jövedelmi ágat, mely miatt e közös közegeket föl kellene állítani, a kinek számára e részben több hasznot, nagyobb jövedelmet teremtenek elő, s ennek következtében többet is dolgoznak, az viselje a nagyobb terhet ; igy például, ha az ország számára 20, a törvényhatóságok számára pedig csak 10 milliónyi egyenes adót hajtanak be, a szerint fizetésök */s-át az állam, */3-át pedig a házipénztár viselje. — Említenem sem kell, hogy ez arányt évenkint törvénybozá- silag meg kellene újítani. Végül még néhány szerény észrevételem volna arra nézve is, hogy mikép kellene e két egymástól független pénzitgykezelést egymással öszhangzásba hozni, hogy igy e téren is minden eshető súrlódás vagy összeütközésnek eleje vétessék. Véleményem szerint, e kérdésnél is csak azon elv lehet az egyedül irányadó: hogy az országrész érdekei a közérdek alá vannak rendelve, ennélfogva az ország pénzügyi szükségleteinek kielégítése elsőbbséggel bir a megyei szükségletek fölött. — A megyék tehát a honpolgárok adóképességének csak azon részét vehetnék még igénybe, melyet a törvényhozás érintetlen hagyott. Ez elv azért gyakorlati fontosságú, mert általa a törvényha tóság kényteleuittetnék az adó megszavazásánál a már kivetett országos terheltetést tekintetbe venni, és saját szükségeit ahhoz alkalmazni. Kérdés azonban, hogy mikép lehetne ezt gyakorlatilag is érvényre juttatni? csekély véleményem szerint akként, hogy törvényhozásilag kimondatnék: miszerint a megyék nem öualkotta adókulcs szerint, hanem a törvényhozásilag megállapítandó egyenes adók kivetésének alapjához alkalmazkodva, minden egyes országos adó forint után vetnék ki az általuk igényelt háziadót; vagyis világosabban szólva: a megyei képviselet háziadója kivetésénél azon könnyű s eddig is a községi pótlékoknál alkalmaztatni szokott eljárást követné, hogy csupán csak azt kellene kimondania: minden országos adóforintra ennyi meg ennyi megyei adó esik, az egyenes adónemek külön fél eségét természetesen tekintetbe véve. Ez által az egész ország adórendszere egyöntetűségben nyerne, mert mig e mellett a megye pénzügyi önállósága sértetlenül állhatna főn, addig az annyira nélkülözhetvén egyenlő alapelvek szerinti adóztatás is érvényre volna juttatva. Mindezen szabványok azonban még Dem elegendők a túladóztatások eshetőségének megakadályozására, s igen alaposan vethetné föl bárki ez állítmányaim lerontására azon kérdést: hogy mit csinálna a kormány azon esetben, ha az országgyűlés nem létekor a megye, támaszkodva pénzügyi függetlenségére, oly magas adót vetne ki, s hajtana is azonnal be, mely az adózók egész adóképességét igénybe venné, s mikorára a kormány akarná adóját behajtani, ki volna már merítve a fizetésképesség ? Fontos ellenvetés ez mindenesetre, de fölállított alapvéleményem lerontására elégtelen; minden elméletileg igaz tét a kivitel alkalmával, tagadhatlan, hogy egyes kinövéseket mutathat föl, de ez még nem elégséges magának az elvnek lerontására; az ily tévirányokat meg kell akadályoztatni, s ekkor eredeti tisztaságában áll az elv maga is. Különben más alkotmányos országban is történt a helyhatósági szabadság ez iránybani elfajulása megakadályozására intézkedés; igy a belga törvényhozás autonom tartományai költségvetésének legmagasb összegét határozá meg, melyen fölül az nem terjedhet; az ilyen elintézés azonban igen nagy nehézségekre akadna nálunk, melyek a törvényhatóságok közgazdasági viszonyainak népessége s területének oly fölötte nagy különbözőségében gyökereznek, s még ha törvényhozásunk mindez akadályokat le is győzné, még akkor sem volnék az eredménynyel megelégedve, mivel ez a megyék pénzügyi önállásának határozott számösszegben kifejezett korlátozása volna. Szerintem e legmagasb költségösszeg kijelölése helyett olyként kellene nálunk eljárni, hogy törvényhozásunk minden megállapítandó egyenes adónemnél a világgazdászat tapasztalatait tekintetbe véve meghatározná, hogy a tiszta jövedelem hány százalékát lehet nálunk adóként igénybe venni, s ezen értelmi korlátozás lenne a kívánt maximum. így például, ha valamely adónemnél a tiszta jövedelem 8%- át mondaná ld a legmagasb terheltetés mennyiségéül, s e nyolcz százalékból az országos költségvetés csak 5%-ot venne igénybe, maradna még 3% a törvényhatósági és községi szükségletek fö- dözésére, mely 3 százalék határai közt a megyei képviselet szabadon mozoghatna, semmi egyéb korlátot sem érezvén maga fölött, mint az értelem s százados tapasztalatét, melyet a törvényhozás alakilag kifejezésre juttatott.
