Eger - hetilap, 1867

1867-05-09 / 19. szám

153

felhivatik, hogy május 15-ig Pestre a koronázási országgyűlésre megfelelő számú követeket küldjön, mely fölhívásra majdnem általános moraj és nyugtalanság támadt, miben nem csekély része volt a karzatnak is. Ugyanezen moraj ismételtetett, a leirathoz mellékelt april 19-iki magyar országgyűlési határozatnak a kapcsolt részekre vonatkozó ama tételénél, mely Horvát- és Tótország autonómiáját „a gyakorlati lehetőség“ határain belül említi. 3) Felolvastatott az 1867. jan. 31 iki leirat, mely az 1866, márcz. 14-iki tartománygytílés határozatát a kapcsolt részekben levő protestánsok vallásszabadságára vonatkozólag nem szentesíti. Végül felolvastatott azon udv. kanczelláriai leirat, melyben kimondatik, hogy 0 Felsége elhatározó, hogy a zágrábi jogaka- demián négy éves tanfolyam hozassák be mindazon tantárgyak előadásával, melyek az egyetemeken is mint kötelezettek , elö- adatnak.

A tartománygyülés egészben véve majdnem változatlanul mutatkozott: ugyanazon személyek kevés kivétellel, ugyanazon sorokban, ugyanazon helyeken. Haulik bibornok, valamint a kath. papság többi méltóságai és képviselői is helyeiket elfoglalták, kivéve Stroszmayer diákovári püspököt, a pánszláv törekvéseiről elhiresült pártvezért, kiről az utóbbi napokban sok mindenfélét írtak a lapok. A püspök közelebb Bécsbe hivatott, hogy a kormány szándékairól a horvát kérdést illetőleg értesülést nyerjen; s miután kinyilatkoztatta, hogy eddigi programmjától el nem térhet, állítólag 0 Felsége úgy nyilatkozott volna előtte, hogy ez esetben vagy püspöki székéről kell lemondania, vagy távol kell magát tartani a tartománygyüléstöl. A püspök állítólag ez utóbbit választá, s Párisba, más hir szerint Diakovárra utazott. Távolléte miatt a tartománygyülés elnökét interpellálták is, de ez kijelentette, hogy e tekintetben hivatalosan nem értesült. — A mágnások padjai csak gyéren voltak elfoglalva, s a főispánok asztalai majd mind üresek voltak.

Másnap, május 2-án, rövid vita után elhatároztatott, a tartománygyülés egybehivására és a Pestre küldendő követek vá- I lasztására vonatkozó kir. leiratokat jelentéstétel végett egy 9 tagú bizottmányhoz utasítani, mely bizottmányba zárt ülésben a következő tagok választattak meg: Mazuranic volt kanczellár, elnök; Prica, Cepulic, Mrazovic, Prkovac, dr. Racki, Hellenbach, Ziskovics és dr. Stojanovic. E kilencz tag közt csupán három vau, ki az uniónak barátja. Azon testülettől, mely a bizottmányt ekkép alakította meg, nehéz várni engedékenységet, méltányosságot. A mint a dolgok eddigelé állanak , nem sok jót várhatunk a kiegyezkedést illetőleg. És ha az alkudozások csakugyan eredménytelenek lesznek? Akkor nem marad egyéb hátra, mint a tartománygylilést feloszlatni, s a népre hivatkozva uj választásokat elrendelni. A horvát nép bizonyára józanabb gondolkozása, mint a mostani tartománygyülés tagjainak nagyobb része, kik részint fanatikus ábrándozök, részint megcsökönösödött bu- reaukraták.

A tisztujitás

már legtöbb megyében megtartatott, g a hol még meg nem történt is, rövid idő alatt be fog következni.

Abaujmegyében: l-sö alispán lett Péchy Tamás, 2-ik Teleky Péter ; főjegyző Karsa Tamás ; főügyész Csörghe László.

Barsmegyében: l-sö alispán Konkolyi Thege Pál,

2-ik Mattya8ovszky Lipót; főjegyző Pólya József; főügyész Simo- nyi Géza.

Biharmegyében: Alispánok: Miskolczy Lajos, Sughó I József, Gozman János; főjegyző Móricz Pál; főügyész Pallay I János; pénztárnok Sztupa Mihály; föszolgabirák: Dobozy Menyhért, Beöthy Andor, Fényes Kálmán, Toperczer Sándor, Papp József.

Borsodmegyében a választások május 2. és 3-án következő eredménynyel mentek véghez: l-sö alispán Mocsáry Lajos (egyhangúlag), 2-od alispán Ragályi István (175 szótöbbséggel), főjegyző Lévay József (egyhangulag);jföügyész Szűcs János, házi pénztárnok Bakos Antal, árvagyám Bozsik István; főszol- ' gabirák: a miskolczi járásban Melczer Gyula, az egri járásban

Borsodmegyei Újhuta.

Borsodvármegyének csaknem egész területét, de annak különösen Hevesmegyével határos részét szakadatlan hegylánczo- latok borítják, melyeket sürü, beláthatlan s nagyobbrészt jár- hatlan erdőségek födnek.

Ezen a szó szoros értelmében hegyi-vidék, festői szépsége mellett, még honi emlékekben is igen gazdag. Több helyen lehet itt látni nagyszerű romokat, melyek egykor fényes, erős s már a természettől is kedvező fekvéssel megáldott várak valónak, most azonban a leviharzott nehéz századok kétségtelen nyomait viselik homlokukon, mert a dúló ellenségek pusztító kara romokba dönté azokat, mely romok, mint hazánk szent hajdanának mind megannyi gyöngyei, még ily siralmas állapotban is fennen hirdetik letűnt régi dicsőségünk nagyszerűségét.

A borsodi erdőségek még kevéssel ezelőtt zordak s épen azért lakatlanok, legalább emberektől lakatlanok valónak. Nem nagy ideje, hogy az ipar, az emberi művészet és szorgalom itt is utat tört magának, s különösen a Miskolcztól Eger felé nyúló vonalat gyárakkal s munkás emberekkel benépesítvén, ezen eddig minden emberi társaságtól s közlekedéstől távol esett vad vidéket rövid idő alatt mintegy földi paradicsommá varázsolta.

Ezen vonalnak mintegy középpontján, Egertől négy, Miskolcztól három órai távolságban, egy, a tenger színétől számítva 1500' magas hegyen fekszik Újhuta, kis helység 415 lakossal.

Midőn az ide utazó már két hosszú óráig folytonosan hegyet mászott, mindent elhinne, csak azt nem, hogy itt helységet s társaságban együttélö embereket találand. Csakis a virágzásnak indult ipar volt képes e rengeteg erdőkkel benőtt magaslatokra felhatolni, s a farkasok, rókák és egyéb vadak eme megközelit- hetlen tanyáit az emberek szolgálatára erőszakolni.

Ugyanis e vidék legalkalmasabb vala a gyárakra, mert elképzelhetni, mily mennyiségben található itt a gyárak számára megkivántató faanyag, mikor maga a 46,222 holdnyi területű s a magyar koronához tartozó diósgyőri erdörész is évenkint 10,000 öl tűzifát szolgáltat. Miért is e vidéken több papír- és üveggyárt

de legtöbb vashámort találhatunk, melyek közül legnevezetesebb a bükk-hegységben volt üveghuta, a mennyiben az négy falunak, s köztök Újhutának is, létet és nevet adott.

Ezen üveghuta a múlt század közepe táján még itt volt. Miként minden gyárnál, úgy ezen hutánál is számtalan munkáskéz szükségeltetvén, a gyártulajdonos Gömör-, Nógrád- és Zólyom- vármegyékböl hozatott ide munkásokat, kik itt állandó kenyér- keresetre találván, viskókat kezdének építeni maguknak, s ezekben laktak. Minthogy azonban ezen üveghuta évenként csak tűzifát, nem számítva a hamuégetést s egyéb szükségleteket, mint egy 2000 ölet emésztett föl, sokáig e helyen nem maradhatott, hanem, midőn a környékén levő erdörészek ritkulni kezdének, áttétetett az innen 3 órai távolságra eső Répásra, mely ezen üveghutától szintén Répáshutának neveztetik, melynek közelében ismét bőséges fakészletet nyert. A munkások pedig, kisded kunyhóikat s erdei hatványaikat elhagyni sajnálván, nem mentek a. gyár után, hanem helyben megtelepedtek, mit a magas kincstár, melynek jobbágyai lőnek, annál örömestebb engedett meg nekik, mivel előrelátta, hogy e munkásnép favágás, szén- és mészégetés s egyebek által az uradalomnak is hasznára lesz, magának is elegendő élelmet szerez. Mint egyházvédnök, 1790-ben lelkészlakot, 1801-ben templomot s egy évvel később iskolát épittetett számukra, s mind a lelkésznek, mind a tanítónak illő jövedelmet biztosított. — Az mindig sajnálatra méltó körülmény marad, hogy az üveghuta költözködésével a munkások a régi helyen lévén kénytelenek megtelepülni, jelenleg Ó-Hután, Répás-Hután s Gyertyánvölgyben is ily telepitvények léteznek, melyek, mint fiókegy- bázak, Űjbutához tartoznak ugyan, de az anyaegyháztól több órai távolságra esvén, kivált téli időben, midőn az utak járhatla- nok, nemcsak az istenitiszteletre nem jöhetnek át Újhutára, hanem külön iskolával sem birván, valósággal úgy nőnek fel a gyermekek, mint fa az erdőben.

Ennyit Újhuta eredetére nézve.

Mi vidékét illeti, ki egy vadregényes felföldi táj benyomásaira elég fogékonysággal bir, az átérzi, a mit kifejezni akarunk,