Eger - hetilap, 1867
1867-02-28 / 9. szám
67 íén meghajolt fővel beszél a Deák párt vívmányairól, és utóbbi vezérczikkei egy nemes, elveivel, kötelességeivel tisztában levő egyén nyilatkozatai. Ily ellenzék nem ellenzék többé, hanem csak a súlyegyen helyreállítására szükséges nehezék, mely egyaránt megóv a szélsőségektől. Madarász és nehány túlzó társának magatartásán méltán megütközött mindenki, és mi erősen hiszsztik, hogy az mind a sajtó, mind pedig a közvélemény elítélésével fogja sújtani e férfiakat, kik elég vakmerők, egy nemzet véleménye előtt képezni spanyolfalat. Szerencsére, a magyar nép politikai érettsége, melyet hosszas szenvedés árán szerzett meg magának, sokkal nagyobb, hogysem ily túlhajtások a pusztában kiáltó szavaként el ne hangoznának. Pompéry jelesül szerkesztett lapjának, a „Magyarország“- nak két első száma megjelent. A főbb czikkeket Pompéry, Fáik és Horn Ede írták. Nevök elég kezesség arra nézve, hogy a „Magyarország“ öt évi hallgatása után ismét kivivja magának azt az elismerést , mely szép törekvéseit azelőtt is méltán koszorúzta, Csak most — elég későn — veszem észre, hogy fővárosi csevegés helyett a politikai dolgok nehéz, testegyengető vasát emelgettem. Mindegy, a körülmények kimentenek, ma mindenki politikus, a sajtótörvények megengedik, hogy ily politikus czikk is napvilágot lásson, mely nem rósz vezérczikk csak azért, mert nem akart vezérczikk lenni. A farsang, ez egyetlen tárgy, melyhez tán fordulhatnánk, élete végéhez közeleg, már-már haldoklik, mindössze még nehány álarczos bál, tán a képzőművészeti bál és a tavaly oly idétlenül elsült bohócz-estély képezik elaludni készülő mécsének föl-föllobbanó lángját — aztán minden föltiinés nélkül végsőt lehel, búcsúbeszédét., mint XVI. Lajosét a guillotine alatt, elnyomják a politikai harsának, és legfölebb csak azok értenek meg belőle nehány szót, azok nyújtják feléje kezöket bú- csúzólag, kiknek legbecsesebb birtokát — szivüket viszi magával. Es most, kedves szerkesztő ur, engedje meg, hogy az őszinte sajnálat és baráti részvét hangján szóljak az irodalom egy elköltözött munkás, szépreményü művelőjéről, Zilahy Imréről. Szegény jó Imre, szegény költő! mint Szász Károly mondá koporsója mellett, elégette a tűz, fölemésztette a gyenge testbe szorúlt túlerős lélek, megcsókolta a költészet szelleme, és hívta, csalogatta a tamarindfa árnyai alá, büvölöleg hangzott a távolból a dicsőség-ének, rózsaszín betűkkel ragyogott előtte az ifjú tettvágy — és belépett az örök költészet országába sokszor megem- [ legetett testvére, Zilahy Károly mellé. Az „északi fény“ — igy jellemző Szász Károly az elhunyt irói munkásságát — bágyadt fényt vet e rideg koporsóra, melynek fejénél fris koszorú pihen : épen most megjelent „költeményei.“ Legyen örök álma is oly édes, mint volt a földi, és nyugodjanak porai békében! Politikai hírek s események. keletről napról napra fenyegetőbb hírek érkeznek. Török- és Görögország közt a harcz formaszerii megkezdése minden órán várható, s kikerülése már alig képzelhető. Szerbia és Törökország közt is valószínűleg legközelebb kenyértörésre kerül a dolog. A szerb katonai készületek óriási mérvben folynak ; a nemzetőrség folytonosan hadgyakorlatokat tart, a tanuló ifjúságiéi van fegyverezve, s az iskolákban a hadi tudományokat és hadi sebészetet tanulják; falukon az egész nép fegyverben áll. Belg- rádban oly bizonyosnak tartják a harcz kitörését, hogy hirsze- rint sokan már osztrák területre szállították át családjaikat. Febr. 22-röl jelentik Konstantinápolyból, hogy a Porta végre elhatá- rozta az összes szerb várakat, tehát Belgrádot is, kiüríteni. De ha e hir való is, az engedékenység aligha képes lesz mára harcz kitörését megakadályozni, mert a szerb kormány czélja nem kevesebb, mint Szerbiát teljesen függetlenné tenni, s Boszniát és Herczegovinát is felszabadítani. A mi Krétát illeti, az már a Portára nézve elveszettnek tekinthető. A Porta legújabb hírek szerint most már hajlandó volna ugyan Krétának autonómiát adni, de későn jött engedékenységét az események túlszárnyalták. Francziaország határozottan a keresztények részére állott, elhatározta, Krétát Törökországtól elszakítani; s Francziaországgal, n'int a trónbeszéd kijelenté, egyetértenek a többi nagyhatalmak is. Mint franczia lapok írják, a franczia kormány jegyzéket intézett a Portához, melyben kimondja annak szükségességét, hogy Kréta szigete Görögország részére engedtessék át, mert különben anyját elvette, több mint 300 ezer dollárt vitt a házhoz, s ennek legnagyobb részét bizonyosan önnek hagyta. Alva komolyan megfontolta a dolgot, s végre is azon határozatra jött, hogy jobb lesz e büntanyáról távozni; s minthogy a néger is e nézetben volt, tehát csak a terv hiányzott még. Alva egészségi állapota napról napra javult, s hogy gyanúra okot ne adjon, nappal ágyban feküdt, este pedig s éjjel a Simon által készített eledelek által erösité magát. Midőn a szökéshez elegendő erőt érzett magában, erős elhatározását tudatta Simonnal, hogy az éjjel tovább áll, s ezt annál inkább kivihetőnek találta, minthogy Mandel New-Yorkba rándúlt volt. Midőn beesteledett, Alva magához vette podgyászát. — Simon! elég erősnek érzem magam, s megyek. — De hova uram ? — Magam sem tudom , a körülmények fognak haározni. Te lészsz az első, kivel tudatni fogom hollétemet. — Ön nem mehet egyedül. Engedje, hogy én kisérjem. — Ez nem lehet. Okaim vannak rá, — először pénzem kevés, aztán igy könnyebben rám akadnának; de maradnod kell Alice végett is, kinek védőre van szüksége. Menj, hívd elő Alicet, — lent megvárom. Simon látta, hogy itt semmi ellenvetés nem fog használni, tehát sietett, ura parancsát teljesíteni. Alig ért le Alva, már Alice is megjelent, s karját kedvese nyaka köré fonván, ijedten kérdé: — Édes Alva, mit jelent ez? Csak nem akarsz elmenni? talán nem akarod szegény Alicet egyedül hagyni e kegyetlen ember kezei közt? — Én azt cselekszem, mi mindkettőnkre legjobb. Ha együtt maradunk, boldogok nem lehetünk. Hát te ezt még be nem láttad? Mandel J. az én gyilkosom, ki életem ellen tör! Most már ki akarom kerülni üldözéseit. Ha távozom, nem fog annyira kényszeríteni téged a Viktorrali összekelésre; kegyesebb lesz irántad. Mihelyt lehet, tudósitandlak, de itt nem maradhatok. A szegény leány úgy csüggött Alván, mintha szive akarna megrepedni.— Végre eljött az óra, Alva fölállt, s megfogta Simon kezét. — Isten veled ! Vigyázz Alieere. Én visszajövök. Isten áldjon hűségedért! Menj, hagyj magamra. Amint Simon elment, Alva átkarolta kedvesét, s csókot nyomott homlokára, — Itt az óra, válnunk kell. Sötét napok fognak következni a homályos házra. De bízzál Istenben s bennem ! — Megcsókolta a lányt s elsietett. — Lépteit a nagy város felé irányzá, melyet két óra múlva el is ért. Előtte feküdt a nagy világ. Mihez kezdjen ? A szökés könnyű volt, de most? Az út igen kifárasztá; egy ház falához dőlt, s észrevétlenül álom ereszkedett szemeire .........elaludt. M andel Jakab másnap azonnal hivatá a négert, s á beteg hogyléte felöl tudakozódott; de mily nagy volt meglepetése, midőn a néger zokogva adta elő, hogy öt leküldte éjjel a kertbe, s mire visszatért, ápoltja nem volt. Átkutatta rögtön az egész házat, de sehol sem találta. — Mandel dühében kilökte a négert. — Midőn egyedül volt, alá s fölsétált szobájában. — Élve, vagy halva, de elökeritem! Csak nem gyanít valamit? Várj! megcsaltál. — Kocsira ült, s egy ismerős rendőrtiszthez sietett, kinek elbeszélte a történteket azon hozzáadással, hogy fiát tébolyodási roham szállta meg, miért is fölhatalmazta Molite urat, fiát befogni. A napfogyatkozásokról átalában, és különösen a folyó év marczius 6-iki gyűrűs napfogyatkozásról. Dr. Albert Ferenc* egri csillagásztól. (Térképpel.) Történik néha, hogy a hold, midőn megújul, olyformán lép a nap és föld közzé, hogy e két testtel egyenes vonalban áll. Akkor a napot vagy egészen ^vagy részben eltakarja, árnyékát a * i
