Eger - hetilap, 1867

1867-02-14 / 7. szám

50

reményét fejezi ki, hogy a porosz-olasz-osztrák háború bevégzése tartósan biztositandja Európa békéjét. A kiilUgyekre nézve tett nyilatkozat legérdekesb része az, mely a keleti kérdést illeti, s következőleg hangzik: „A töltik birodalom néhány tartományában uralkodó elégületlenség a krétai fölkelésben lépett napfényre; szövetséges társaimmal, a francziák császárával s az orosz császárral közös egyetértésben, a beluyugalom e megzavarásába való tettleges beavatkozástól tartózkodtam ; de egyesitett fáradozásaink oda irányultak, hogy a Porta és keresztény alattvalói közt jobb viszonyok jöjenek létre, a mennyiben azok nem össze- férhetlenek a szultán fejedelmi jogaival.“ E nyilatkozat iránt, melyben Franczia- és Oroszország egyenesen Anglia szövetségeseinek neveztetnek, hallomás szerint az osztrák kormány felvilágosítást kért, minek folytán az angol kabinet e tételt minden tétovázás nélklil akként magyarázta meg, hogy kirekesztőig csak azon szándék forgott fenn, miszerint Görögország három védha- talmasságának tökéletes egyetértése a candiai lázadással szemben elfoglalt állást illetőleg constatiroztassék.

— A franczia reformok még folyvást izgatottságban tartják a franczia nép kedélyét. Kezdetben a válaszfelirat jogának megszüntetése annyira lehangolt mindenkit, hogy az elvett jog helyett Ígért uj jogokat ahhoz képest jelentékteleneknek tartották ; most ellenben, mint az „Independance“ coustatálja, a közönség mind elégedettebb lesz azokkal, sőt kezdi belátni, hogy az uj engedmények felülmúlták a várakozást. A hirlapengedélyezési rendszer megszüntetése, a nagyobb sajtóvétségeknek az esküdtszékekhez való utasítása, a lapbélyeg leszállítása, a nyomdaszabadság : több, mint a mit vártak. A sajtóügyre vonatkozó engedmények valóban igen becsesek, s a császár legújabb reformjainak határozottan szabadelvű jellemet kölcsönöznek. Egy másik engedmény az interpellate jogán kiviil: a szószék visszaállítása a senatusban és a törvényhozótestben. Ennek is megvan a maga jelentősége. A szószék eltávolítása Francziaországban akkor szokott történni, midőn a kormány az alkotmányosság útjáról leié>1 T A K

Fővárosi tárczalevelek Kacsaközyhez.

IV.

Pest, febr. 11.

Ne nőjön meg soha leborotvált szakállam, ha az „Eger“ múlt számából nem azért maradt ki a tárczalevél, mert addig nem akartam Írni, a mig a minisztérium kinevezésével nem kezd- ! hetem soraimat. Ez óhajtva várt eset ugyan még ma sem követ- j kezett be, de mivel biztos kilátás van rá, hogy csütörtökig, mig

t. i. levelem a pocsolyás úton Egerbe ér, kiszedetik, és napvilágot lát, csakugyan be fog következhetni, Isten neki, hadd győ- i zödjenek meg az egriek, mennyire képes vagyok legyőzni még a honfibút is az ő kedvükért. Tudja, kedves urambátyám, mi fáj csak nekem? Az, hogy a faggyúszagot soha ki nem állhattam; utczánkban lakott egy szappanos, és én már mint kis deák inkább kerültem egy félórányi utat, hogysem elmentem volna ablakai előtt, és azt mondtam anyámnak, hogy nem lennék szappanos, ha a világ összes kincsét nyerhetném meg ezáltal. Anyámnak e nyilatkozatom roszúl esett, mert mint monda, a szappanos távoli rokonunk volt, s egy gyönyörű leányán kívül örököse nem lévén, szeretett volna magához venni, összeházasítani Erzsikéjével, és aztán rám hagyni mesterségével együtt egész vagyonát. Bizony nem tettem okosan, mikor anyámra nem hallgattam. A szappanost azóta megütötte a guta, Erzsi hetedhét országra szóló szépségű menyecskévé nőtte ki magát — s most tán én volnék a legboldogabb ember a világon. Ah, urambátyám! a mostani időben a szappanosok a legszerencsésebbek. Már három hét óta nem tesznek egyebet, mint a minisztériumi kivilágításra öntik a lámpásokat, ezrével kapják a megrendeléseket. Bizony, bizony nem tettem okosan, hogy nem lettem szappanos-inas.

Különben ez a „szép nap viradt fel Hunniára“ az ipar több ágára lesz üdvös hatású; a hivatalszobák feliratait már porozzák a czimerfestők, a bőröndészek tömöntelen útitáskát készítenek jó

pett, s egyértelmű volt a szabadság elnyomásával; mig ellenben helyreállítása mindig egyjelentőségü volt a szabadság napjának ujrakistttésével. — Midőn tehát némely franczia lapok azt írják, hogy a császár tanácsosai az igéit reformokat szabadelvüleg ma gyarázzák, úgy látszik, eltalálták a valót; csak az a kérdés, vájjon maga a császár is mindjárt kezdetben úgy fogta-e fel azokat, vagy talán csak később, miután nemcsak a franczia, de a külföldi sajtó is kedvezőtlenül nyilatkozott fölöttük, határozta el magát, reformjainak szabadelvű értelemben leendő keresztülvitelére.

— A konstantinápolyi tudósítások a kandiai fölkelés szerencsés elnyomását illetőleg, mint már több Ízben, ezúttal is hamisaknak bizonyultak. A kandiai fölkelés újabb tudósítások szerint még mindig tartja magát, sőt a „Zukunft“ athenei levelezője szerint, magasabban leng zászlója, mint valaha; a főparancsnokságot az athenei nemzetőrség volt főnöke, Coroneos ezredes vette át, s a „Panhellenion“ görög gőzös folyvást szállítja a szigetre az önkénteseket. Az athenei bizottság az egész Balkán-félsziget fölkelését készíti elő. A garibaldisták Colchisban gyülekeznek, honnan Thessaliába szándékoznak indulni, hol a harcz állítólag már megkezdetett. Epirusból is ütközetről tudósítanak , melyben a törökök 300 halottat hagytak volna a csatatéren. E hírek ugyan nem egészen biztosak, de annyi bizonyos, hogy Török- és Görögország közt a viszonyok napról napra roszabbodnak. Görögország, ugylátszik, biztosan számit a háborúra, s azért erélyesen fegyverkezik. Az athenei kamara megszavazta a szárazi és tengeri haderő szaporítását, mely alkalommal a hadügyminiszter igy nyilatkozott: „Mi azért fegyverkezünk, mert nagy események állanak küszöbön.“ Hogy Görögország területi nagyobbodásra törekszik, a felett többé nem lehet kételkedni, kitűnik ez Va- laoritisnak a kamarába tett következő nyilatkozatából is: „Görögország határainak kijebbterjesztése és egy nagy görög nemzetiség alakítása — az egyedüli mentő eszközök.“ A thessaliai határokon álló görög hadsereg nem titkolja, hogy a fölkelés gyáC Z A.

előre, a mézesbábosok két hét óta öntik a szurokfáklyákat, fa- czér-journalisták alázatos képpel kopognak Pompéry János ur ajtaján, ajálván csekély közreműködésüket a „Magyarország“ részére sat. sat. Majd elválik, hány zsák telik, csak várjunk, kedves urambátyám, Geduld bringt Rosen, s a helyett, hogy a jövő titkait kutatgatnók, menjünk szépen vissza a múltba, s álljunk meg, vagy ha épen tetszik, üljünk le az akadémia dísztermében.

Folyó hó 5-én, mint a dicső emlékű Kisfaludy Károly születése évnapján, oly gyönyörű közönség gyülekezett a tudományok e sok ízléssel kiállított csarnokába, melyen akarva nem akarva megakadt az ilyen raagamféle ember szeme. A hölgyek fönn a karzatokon igazán díszes koszorút képeztek, úgyannyira, hogy nekünk, kik alatt áliánk, önkéntelenül helyeselnünk kelle a psy- cholog ezen állítását: a lelkesedés felülről jő. Tiz órakor pontban megjelentek a Kisfaludy-társaság tagjai a számukra föntartott emelvényen, a tisztviselők díszruhában kardosán, a többiek egyszerű feketében. Az elnök b. Kemény Zsigmond sok költői melegséggel irt megnyitó beszédét, részint a fölolvasó gyenge hangja, részint a folyton érkező vendégek zaja miatt, nem igen érthettem; utána Greguss Ágoston olvassa el nem épen szárazán irt titkári kimutatását a társulat működéseiről, és közben kegyelettel emlékezett meg a társulat halottjairól, kiknek elvesztőt gyászolja az egész haza. Utána kíváncsian várta mindenki Jókait, de helyette Szigligeti lépett föl a zöld bársonyos asztalhoz, s bár nem valami szónoki előadással, de érzelmesen, szépen olvasta föl Jókai emlékbeszédét Jósika Miklós fölött. Szebb emlékbeszédet alig hallottam valaha. Nem szigorún kimért, kiszámított emlékbeszéd volt, hanem szabad, mint Jókai lelke és költészete, inkább dicsőítő, mint kesergő, belevegyülve a hú- mor, a költészet, a phantasia. Először jellemezte a szürke kort, avúlt jellemeivel, melynek nem volt történetírója, s onnan ment át Jósikára ; elmondja, hogy lett regényíróvá, milyen volt iskolá-