Eger - hetilap, 1867
1867-02-07 / 6. szám
V. évfolyam. 0. szám. Február 7-én ls*i7 Előfizetési díj: Egész évre . 5 ft - kr Félévre . . . i „ 50 „ Negyedévre . 1 „ 30 „ Ejry hónapra . - 44 , EGER. Hirdetésekért minden hasábzott sorheli után 4, bélyegadó fejébe. minden hirdetéstől 30 k fizettetik. 1‘olilikiii s vegyes tartalmi! hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Kiadó-hivatal: a lyceumi nyomda. Kiüli/.(“léseket elfogad a szerkesztőség (Széchenyi-utcza 26. sz.) — Jentsch G. könyvkereskedés s minden cs. kir. postahivatal. Városunk egy új jövedelmi forrása. Azt biszszlik, nem leend érdektelen, olvasóink figyelmét újólag felhívni a sajtó utján, városunk gazdászati állapotaira. Mert ámbár jól tudjuk, hogy azok rendezésénél a városi hatóság nem kizárólagosan, hanem, főleg fontosabb esetekben, a független polgárokból alakult u. n. gazdászati bizottmánynyal együttesen szokott intézkedni, — de annyi szent és bizonyos, hogy eme gazdászati bizottmányban végbement tanácskozmányok tárgya, folyama, sőt annak határozatairól is a nagy közönség, — s ezek közt számos olyan is, kiket részint valódi érdekeltségűk, részint tárgyismeretüknél fogva a hozzászólás joga is méltán megilletne, — gyakran alig bír némi kis tudomással, s ezt is többnyire csak véletlenül szerzik meg maguknak. — De vigasztaljon bennünket a biztos kilátás, hogy az administrate jelen gépezetének még csak nehány lánczszeme van lepergendö hátra. A tárgy, melyet ezúttal megpendítünk, a pálinkamérési regále. Tudva van ugyanis, hogy a pálinkamérés joga, mely az 1854-iki egyesség előtt a nmltsgu érsekséget és mltsgos főkáptalant mint kisebb kir. haszonvétel illette, az egyesség 8-ik pontja értelmében közös joggá vált említett két uraság és a város közt. úgy hogy azt mindhárman minden megszorítás nélkül szabadon gyakorolhatják. — Az akkori időben nem tartotta szükségesnek a város, ezen jogot jövedelmi forrásúi felhasználni, hanem annak gyakorlatát a lakosoknak teljesen szabadon engedte úgy, hogy területén bárki is minden megszorítás nélkiii nemcsak főzhet, hanem mérhet is pálinkát. Nem fejtegetjük itt bővebben, vájjon ildomos volt-e vagy sem a városi hatóságnak ezen eljárása. Ám tessék körültekinteni bárkinek is, s meggyőződést, szerezni magának, hogy kik azok, kik a pálinkamérésböl majdnem kizárólagosan a jövedelmet húzzák, s hogy a pálinkaivás milyen mérveket vett föl azóta városunkban, — s tessék ítéletet mondani. De eltekintve itt ettől, annyi bizonyos, hogy ezen idő óta gazdászati viszonyaink, mindnyájunk által igen érezhető változásokon mentek át, s a mit tizenkét évvel ezelőtt nélkülözhettünk, arra ma nagy szükségünk lehet. Az tehát a kérdés, vájjon érdekében áll-e a városi közönségnek, a pálinkamérés jogának gyakorlatára nézve az eddigi állapotot fentartani, vagy ellenkezőleg, épen jól megfontolt gazdászati érdeke, sőt talán azon fúl fekvő tekintetek is nem azt követelik-e inkább, hogy az eddigi gyakorlatot megszüntetvén, a pálinkamérés jogát, mint jelentékeny jövedelmi forrást, önelönyére hasznosítsa. Miután úgy vagyunk értesülve, hogy városuuk t. polgár- mestere, a gazdászati bizottmány végzése folytán sürgős Írásbeli felhívást intézett mind az érsekség, mind a főkáptalanhoz, hogy szíveskednének nyilatkozni, vájjon nem volnának-c hajlandók, a pálinkamérés regáléját közös megegyezés alapján együttesen haszonbérbe kiadni; s miután továbbá legkisebb okunk sincs kételkedni, bogy ezen uraságok e felhívásra nemcsak igenlöleg, hanem a város részére igen kedvezőleg is hajlandók válaszolni. — ezen ügy tehát legközelebb végleges tárgyalás és eldöntésnek néz eléje; azért mi is alkalmat veszünk magunknak, e tárgyhoz nohány szóval hozzászólani. Midőn valamely község azon joggal, melyből jelentékeny gazdászati hasznot húzhat, s mely csakúgy, mint egyéb községi vagy°n, annak patrimoniumához tartozik, mint ilyennel nem él, hanem azt minden községi tag által szabadon eDgedi gyakoroltatni, annak nézetünk szerint csak két elfogadható oka lehet, vagy t. i. az, hogy községi czélokra különben is annyi vagyon áll rendelkezésére, melyből azok költségeit bőven fedezhetvén, szükségtelennek tartja azon jogot, a polgárok szabadsága annak megfelelő korlátolásával jövedelmi forrásként felhasználni; vagy pedig, mert azon meggyőződésben él, hogy a kérdéses jognak községi czélokra leendő pénzbeli hasznosításából a polgárokra oly gazdászati vagy erkölcsi hátrány báromlanék, mely ama előny - nyel föl nem ér. Lássuk már most, jelenvan-e nálunk egyike vagy másika ezen körülményeknek, mely a pálinkamérés jogáról mint regáléról való lemondást s annak szabaddátételét indokolhatná ? A mi városunk vagyoni helyzetét illeti, azt hiszem, az min- denikünk előtt sokkal ismeretesebb, semhogy arra sok szót pazarolni szükséges volna. Mert bár minden szőlősgazda súlyosan érzi, hogy a szőlők utáni fejedelmi adó a lehető legmagasabbra van felcsigázva, mégis azonkivül roppant községi pótadókkal is, melyeknek egy jó része katonai végrehajtás utján hajtatik be, terhelve vagyunk, miután a város legégetőbb szükségleteit sem képes más forrásokból fedezni. így látjuk, hogy 1865-ben a városi pótadó nem kevesebbre rúgott, mint 971/ 4 krra minden egyenes adóforint után. Ez évben ugyanis a fedezendő városi szükségletekre kellett 39,081 frt 50 kr, s a városi törzsvagyon összes jövedelme alig haladván meg a 14,100 frtot, községi adó utján maradt fedezendő mintegy 24,980 frt! 1866-ban 17,390frt 2L kr lévén adókivetés utján fedezendő, a községi adó tesz minden adóforint után 71 Vs krt. — Városi lakosságunk különben sem örvend valami irigylendő jólétnek; de vájjon hová jutunk, ha a nagy fejedelmi adókon kívül évről évre még ily roppant községi pótadókkal is terheltetünk?! Bátran kérdezhetjük tehát, hogy nélkülözhet-e a város ily nyomasztó körülmények közt egyetlen garast is, mely javára kínálkozik? Mi korántsem tartozunk azok közé, kik az u. n. kisebb királyi haszonvételek fentartása mellett általában kardoskodnak; sőt legkisebb kétségünk sincs, hogy a törvényhozás egyik legelső, s nem legkevésbbé fontos teendői közé fog tartozni, a gazdászati fejlődés ezen akadályait, a jogosítottak iránti méltányosság követelményeinek megfelelőleg, mindörökre eltávolítani. De annyi tagadhatatlan, hogy azok mindekkoráig törvényesen fennállanak, mint oly intézmények, a melyeknek eltörlésével járó kárpótlási kérdésekre az eddigi financzialis „soll und haben“ egyátalában nem tudott kielégítő választ nyújtani, s hogy azok az illető jogosítottak által, mintjövedelmi forrás, országszerte felhasználtatnak.
