Eger - hetilap, 1867

1867-02-07 / 6. szám

42

— Valóban érthetetlen volna tehát, hogy épen városunk, melynek gazdászati állását már a fennebbi pár adat is oly világosan illustrálja, s mely katonai executiók nélkül tisztviselőit is alig volna képes fizetni — gyakoroljon oly liberalitást, melyet gyakorolni, gazdászatilag előnyösebb helyzetben levő városok sem -érzik magukat indítva.

Lássuk már most azon másik kérdést, hogy vájjon a pálinkamérés szabadonengedése nem hoz-e talán a lakosságnak oly hasznot, mely a haszonbérbeadásból várható jövedelmet felülmúlja?

Itt mindenekelőtt figyelembe veendő, hogy Eger elsőrendű bortermelő város, melynek nem állhat érdekében, hogy a bornál egészségi szempontból is sokkal alantabb álló, sőt lia az elharapózni kezd, mire már nálunk is kezdenek aggályos jelenségek mutatkozni, valóságos nyavalyává fajúló égetett italok, különösen pedig pálinkának fogyasztása különös kedvezésben részesit- tessék. Már pedig ily kedvezésben részesül ez városunkban, — mert mig a bor- és sörmérés joga mint regále haszonbérbe adatván, ezáltal természetesen azok ára kiméréseknél a bérleti ösz- szeggel és a vállalkozó nyereségével magasabbra emelkedik, — addig a pálinkaméréstől semmi dij sem fizettetvén, ezáltal az, és pedig különösen a bornak rovására, előnyösebb helyzetnek örvend. — Pedig azt hiszsztik, hogy senki sem fog csak egy pillanatig is habozni, épen a pálinkamérés regáléját, a többi ilynemű haszonvételek közt, akár a közönség élvezet, akár gazdászati előhaladás szempontjából tartani legkevésbbé károsnak; mert minden észszerű tekintet azt követeli, hogy inkább azon élvezeti szerek rovassanak meg teherrel, melyeknek nagyobb mérvbeni elterjedése egyáltalában sem egészségi, sem erkölcsi, sem gazdászati szempontból (ez utóbbi különösen ránk bortermelőkre) nem kívánatos, mint azok, melyek ellen ily okok nem küzdenek.

— így látjuk, hogy a műveltebb országokban is, (Anglia, Észak- Amerika, Németország) az u. n. mértékletességi egyletek főleg |

az égetett szeszesitalok, különösen pálinkaivás elharapózása ellen alakúltak, s hogy — mellesleg említve — a siker, melyet azok felmutatnak, minden várakozást felülhaladó. Ellenben azon arányban, a melyben a pálinkaivás csökkent, emelkedett egyéb kitűnő táplálékok, különösen a húsnak — fogyasztása. Valóban szomoritó látnunk Magyarország elsőrendű bortermelő városában a pálinkaivásnak rendkívüli elharapózását, s mindez csak nehány év óta ! Igaz, hogy erre az utóbbi szűk borévek is közreműködtek, de ezen körülmény magában nem elég a mutatkozó nyavalya magyarázatára. A ki azon buzgalmat szemléli, melylyel az alsó osztály nemkiilönbség nélkül, a piaczunkon levő pálinkásboltokba, hol ezen elmebóditó italnak mérésével még egy és más legszükségesebb áruczikkek árulása is egybe van kötve (só ! két garas árusó, egy garas áru pálinka!) a ki, mondjuk, azon buzgalmat szemléli, melylyel e boltokba a nép naponként tolúl, azt j volna hajlandó hinni, hogy Muszkaországnak, a pálinka eme ha- j zájának dermesztő ege alatt, s nem a borgazdag Egernek falai közt van. Természetesen az ital ama hatáshoz képest, melyet annak már kis mértékbeni élvezete is okoz, igen olcsó," (itczéje 16—20 kr, de volt már 8 kr is) s azért roppant kelendőségnek örvend.

Figyelembe veendő továbbá, hogy nálunk állandó, iparszerü pálinkafőzéssel, s annak rendes, különösen nagyobb mennyiségbeni kimérésével gazdaemberek épen nem vagy alig foglalkoznak; — az főleg a kereskedés terén oly éber s mozgékony izraeliták nehányának kezében van; — mig ellenben a haszon, mely a regálénak haszon- bérbeadásából befolyna, az egész városi közönségre kihatna, mely hogy nem lenne megvetendő, azt azonnal látandjuk.

Nem szabad továbbá mellőzni azon körülményt sem, hogy a regálénak haszonbérbeadása által maga a pálinkatermelés, akár házi szükségletre, akár nagybani eladásra, érintve egyátalá- ban nem volna. Főzhetne bárki is pálinkát, mint eddig, saját-4 T Á R

Duzzoghy Harpia levelei a női emancipatióról.

Eger, febr. 6.

I.

Kedves barátnőm ! Elmégy-e a mai kaszinó-bálba? — Oh j mily boldogok, a kik mehetnek, s mily boldogtalan vagyok én, hogy nem mehetek! A pokol minden kínját érezem keblemben, ha eszembe jut, hogy mások most készülnek, ruhájokat próbál- j gatják, a toilette-asztal előtt ülnek, s tetszelegve nézegetik ma- j gukat a tükörben ; mig én itt epedek, búsongok és magamban tépelödöm. Te is nő vagy, mint én, tehát megértesz engem, fölfogod szomorú helyzetemet, borzasztó kínjaimat, melyekhez képest Tantalus kínjait bátran játéknak nevezhetem.

Férjem, — ki köztünk mondva, okosabbat nem cselekedhetett volna, mint ha agglegény marad — elvitt ugyan a jogászbálba, de azzal aztán a bálozást rám nézve, e farsangra, befejezettnek nyilvánította. Mintha bizony egy szép, életrevaló nő egy bálban kitánczolhatná magát! Mintha a férjnek nem volna legszentebb kötelessége, nejét folyvást szórakoztatni, neki minél több örömet s gyönyörűséget szerezni! — De minek mondjam el mindezt neked, hiszen te is asszony vagy, tehát tudod, hogy mi a kötelessége egy jó férjnek?

Elég az hozzá, hogy ma nem tánczolhatok. Pedig ha tudnád, hogy mi mindent nem tettem, hogy férjemet engedékenységre bírjam! Felhasználtam minden ügyességemet, megkisérlet- tem minden asszonyi mesterséget, hízelegtem, rimáukodtam, sírtam , fenyegetőztem, dühöngtem, elájultam, görcsöket kaptam — mind hasztalan! az én férjem uram hajthatatlan volt. Ha azon szenvedélyes csókokat, melyeket ezen emberalaku kő- szirtre vesztegettem, más ajkaira nyomtam volna, fogadom, hogy a csillagokat is lelopta volna az égről kedvemért. Hanem persze a férjek azt képzelik, hogy ők valami különös, ki- 1 váltságos teremtései az Istennek; határtalan gögjök elhiteti velők, hogy mi nők mellettök semmik vagyunk, vagy még

C Z A.

annál is kevesebbek; azt hiszik, hogy irányunkban nincsenek kötelességeik; még természeti jogainkat sem tartják tiszteletben. Olvastam egy könyvben, hogy minden ember boldogságra született, hogy mindenkinek eredeti joga van, boldogságra törekedni, és senkinek sem szabad mást abban akadályozni. Es mit tesz az én drágaláto3 férjem? Semmibe sem veszi ezen kétség- bevonhatlan eredeti jogomat, nemcsak, de egyenesen akadályoz abban, hogy boldog lehessek, mert nem enged bálba menni, nem tánczolhatok, pedig a táncz az én legfőbb boldogságom, üdvöm, életem, mindenem!

Oh kedves barátnőm! te nem is képzeled, mily szörnyeteg ember ez az én férjem. A jogászbál után való nap elkezdtem neki hizelegni, öleltem, csókoltam, szakállát simogattam sat. sat. Mikor aztán gondoltam, hogy már elég lesz a jóból, előrukkoltam kérelmemmel, hogy legalább még a kaszinóbálba vigyen el. Ö elkomorodott. „Tehát ezt jelentette szokatlan nyájasságod ?“ mondá ő, és ott hagyott a faképnél. Hallottál-e valaha ily égbekiáltó sértést, kedvesem? Még azt merte képzelni, hogy én majd minden ok nélkül hizelgek neki, és pazarlóm rá, a méltatlanra, igazán szívből eredt csókjaimat és öleléseimet. Majd megpukkadtam mérgemben, látva, hogy első rohamom visszaveretett. Ekkor előálltam huszonnégyfontosaimmal: órahosszat hullattam kö- nyeimet, sóhajtoztam, nyögdécseltem, fuldokoltam. Más férfi hozzám jött volna, könyeimet arczomról és szemeimről felcsókolta volna, s kérelmemet bizonyosan teljesítette volna. És mit tett ő, a kőszívű? Felém sem nézett, még csak azt sem kérdezte, hogy mi bajom ? Borzasztó ember ! ezt soha meg nem bocsátom neki. Látván, hogy a huszonnégyfontosokkal sem boldogulok, elkezdtem fenyegetőzni, hogy addig egy harapást sem eszem, mig meg nem Ígéri, hogy bálba visz. És három napig csakugyan egyszer sem ültem az asztalhoz. Férjem minden étkezéskor asztalhoz hivott, de en mindig röviden csak azt válaszoltam, hogy nem fogok enni. 0 pedig erre egész egykedvűen csak azt szók-