Eger - hetilap, 1867
1867-11-07 / 45. szám
V. évfolyam. 45. szám. November 7-én 1807. Előfizetési dij: Egész évre . . 5 ft - kr Félévre . . 2 ,, 50 ,, Negyedévre . . 1 ,, 30 „ Egy hónapra . — 44 „ Politikai s vegyes tartalmú hetilap, meg,jelenik minden csütörtökön. EGER. Hirdetésekért minden hasábzott sorhely után 4, bélyegadó fejébe« minden hirdetéstől őO la fizettetik. Kiadó-hivatal: a lyceumi nyomda. Előfizetéseket elfogad.* a szerkesztőség (Széchenyi-utcza 26. sz.) — Jentsch G. könyvkereskedése s minden kir. postahivatal. — Hivatalos hirdetésekért előre befizetendő : egyszeri közzétételért bélyeggel együtt 1 frt. 30 kr. A dohányegyedárúság megszüntetése. j Egy, a dohánytermesztési és egyedárúsági viszonyokkal | teljesen ismerős fináncz f. évi május első napjaiban a magas gpénz- ögyminiszteriumhoz. emlékiratot nyújtott be, melyet itt kivonatban ismertetni, s saját nézeteimmel kiegyeztetni szándékom. Ezen emlékirat azon szempontból indult ki, hogy Magyarország gazdasági viszonyai az egyedárúság megszüntetését föltétlenül kívánják, de másrészről az államjövedelmek e része sem szüntethető meg a nélkül, hogy az ezáltal származó hiány valamely más módon ne helyettesittessék. Az ezen hiány pótlásására ajánlott módok már számosak voltak, némelyek a dohánytermesztést kívánták nagyobb földadó utján megterhelni, de e módot az emlékirat szerzője határozottan elveté; a mások által ajánlott gyártási adó megengedhető ugyan, de magában nem elegendő az osztrák birodalom 30 milliónyi tiszta egyedárúsági jövedelme pótlására; ennélfogva nincs egyéb hátra, mint az egyenes adónemeket egy újjal szaporítani, s ez a dohányzási adó. — Ennek a pénzügyi kormány általi elfogadtatása képezi az egész emlékiratnak főczélját. Ezen dohányzási adó, s a dohányvámtételek leszállításából származó nagyobb vámjövedelem volnának azon módok, melyek által a dohányegyedárúság megszüntetése következtében származó hiányt pótolná a pénzügyminiszter. — Mielőtt azonban a dolog lényegébe bocsátkoznám, szükségesnek tartok némely, a kérdés történetéhez tartozó eseményeket előrebocsátani. Néhány politikusunk igen tetszik magának abban, ha afféle indokolatlan állításokkal: hogy nekünk jelenleg tulajdonkép nincs is független minisztériumunk, nevezetesen nincs független pénzügyminiszterünk, mert a kit ma igy hívnak, az csak eszköz a bécsi pénzügyminiszter kezében stb. stb. egyik másik könnyenhi- vöt félrevezetheti. Nem lehet eléggé csodálkozni ezeknek vagy tudatlanságán, vagy, mit magam sem igen hiszek, rósz akaratán ; mivel, ba azt nem is emlitem, hogy kormányunk minden léptét éber figyelemmel kisérő országgyűlésünk már régen kérdőre vonta volna a saját állása méltóságáról ennyire megfelejtkezett minisztert, már magukban az eddigi kormánytények mindannyi ellenbizonyitvá- nyai ezen állításnak; nevezetesen, ki más volt, mint pénzügyminiszterünk, ki mindjárt kormányzása első heteiben épen a do- hányegyedárúsági ügyben nem félt véleményösszeütközésbe jöni a bécsi kormánynyal akkor, midőn hazánk nemzetgazdászati igényei mást követeltek ? Úgy hiszem, nem untatom t. olvasóimat, ba ezen bizonyító érvemül szolgáló, különben már ismeretes esetet újólag röviden előterjesztem. Ez év februárja vége felé a bécsi pénzügyi kormány válságos pénzzavarba jött, a magyar kormánynak e közben létrejött kineveztetése e pénzzavaron mit sem segített; a pillanatnyi pénz- szükségen tehát segitendök Bécsben, szokás szerint a magyar- országi érdekeket tekintetbe nem véve, egy tervezetet dolgoztak ki, minélfogva a dohányegyedárúságot több évre bérbe kellene adni. A lajthántuli pézemberek ujongtak örömükben, a bécsi tőzsde bizalma az állampapírok iránt napról napra javult, tápláltatva azon remény által, melyet a magyar szegénység még tökéletesb ki- sajtolására e tervezet nyújtott. De ime! az alkotmányos függetlenség renditbetlen alapján álló magyar pénzügyminiszter e zöldelő reményeknek egy tollvonással véget vetett, egyenesen megtagadván a bécsi pénzügyminiszter ebbeli kívánságát, és pedig országos törvényeinkalapján, melyek nem engedik meg, hogy az országgyűlés adómegszavazási 1 joga a pénzügyi kormány ilyetén ténykedése által bármikép is megszorittassék. Ily erélylyel háritá el pénzügyminiszterünk azon nagy csapást, mely közgazdászati viszonyainkat politikai újjászületésünk első perczeiben érhette volna, s egyelőre föntartá az egyed- árúságot, mely legközelebb a magyar osztrák kereskedelmi és vámszerzödéssel az országgyűlés alkotmányos tárgyalása alá kerülend. Ezek előrebocsátása után az események jelen álláspontjáról, beleereszkedhetem tárgyam érdemleges részének fejtegetésébe. A mit az egyedárúság védelmezői felhozhatnak, az a következőkbe vonható össze: az egész osztrák birodalom általa körülbelül 30 milliónyi tiszta hasznot húzott, melyet nélkülözni semmi esetre sem lehet, még a jelen alkotmányos rendszer mellett sem, egyenes adóul pedig a már amúgy is túlterhelt adózókra róni lehetetlen ; különben is ez csak oly adónem, melynek fizetése az illető dohányzók szabad akaratától függ. Ezen egyoldalúságban fészkelő csalokoskodás leálezázása képezi ez emlékiratnak főtárgyát, mely valóban fényesen kimutatja, hogy mind a termesztőnek, mind a fogyasztónak mennyire előnyére fog válni, ha ezen gazdászati és társadalmi nyűg egyenes adónemmel váltatik fel. A szorosb értelemben vett Magyarhon azon része Közép- Európának , mely a dohánytermelésre, Galiczia és Erdély kivételével, leginkább alkalmas. E gazdag rónaságok mind égalji viszonyai, mind kitűnő földje következtében úgyszólván hivatva van e kereskedelmi növény minél nagyobb mérvbeni termesztésére. S e hivatásnak meg is felelt fényesen az 4 830-ik évtől kezdve, midőn t. i. édes hazánk nemzetgazdászatilag is uj életre ébredett. Bámulatos lendületet nyert azonban a magyarhoni dohánytermesztés akkor, midőn nagyobb birtokosaink nemesebb dobánymagvakat hozatva Amerikából, az ily módon hazánkban termesztett dohány az amerikait is le kezdé szorítani egyes európai piaczokról, smár 1848-ban azon ponton állottunk, hogy úgyszólván egész Európa öszdohányszükségletét a magyar piaczokról kezdé kielégíteni, midőn a gyászos befejezésü, de a magyar név- és nemzeti erőre örök dicsfényt árasztó függetlenségi barcz szomorú következményeként a dohányegyedárúság is behozatván, ezáltal a magyar dohánytermesztés , — megfosztatván a minden fejlődés gyarapodáshoz szükséges szabad ténykedéstől — hanyatlásnak indult. Megbocsáthatlan az osztrák kormány ezen nemzetgazdászati gyilkossága, melylyel legszebb kilátással kecsegtető jövedelmi forrásunkat semmisité meg, virágzásnak indult dohánykül- kereskedésünket pedig, nemcsak az egyedárúság fennállásának súlyos időszakára, hanem lehet, hogy még jövendő évtizedekre is megsemmisítette. Idegen áruk foglalták el a magyar dohány által elhagyott tért, s hogy az egyszer elvesztett piaczot mily nehéz visszafoglalni, annak legvilágosabb tanúsága a legközelebbi nehány év, melyben a kegyelemből odadobott s ezer meg ezer megszorítás közé bilincselt dohányklllkereskedést megnyertük ugyan, de a külpiaczok már visszafoglalhatók nem voltak, s a kormány épen tavai kénytelen volt, elégületlenség kikerülése végett, a ktilkereskedésre termesztett dohány nagy részét beváltani.
