Eger - hetilap, 1867

1867-10-25 / 43. szám

349

nem mint ilyen, hanem mint szemorvos mutatta be magát Euró- j pában, s mint gyakorlott szemész, le akarta venni a nem csekély számú vakbuzgók vagyis inkább buzgó vakok szeméről azt a hályogot, mely nem annyira sötétséggel, mint inkább nagyon is czifra légvárakkal mulattató az illetőket.

Jött azután az a pont, midőn egy hang a távolból jónak látta most újra felszólalni, — holott, ha az a hang a neki juttatott j elismerés babérjában megnyugodva, megelégli az általa elért J culminatiót, s úgy tesz, mint az az énekesnő, ki művészetének legmagasb fokán lép le a művészi pályáról — örök dicsőséget és nevet biztosit magának a történetben; mig ellenkezőleg ha művészete hanyatlásának idejében még mindig szerepelni kiván, ez csak előbbi hírnevének rovására, és ennek csonkításával történhetik, — s a hiúságának hozott ezen áldozat nagy nevének kocz- káztatását vonhatja maga után.

Az események lánczolatán oda jutánk, midőn országgyűlésünk ismét megkezdte működését, de erről a t. szerkesztőség specialis értesítője — nálunknál jobban teljesítette hivatását, ezzel tehát nem is foglalkozunk. Jött aztán a Charlotte — ki más mint Patti? a ki müvésztársaival együtt a honvédalap javára fogja művészetét élvezetül nyújtani. Szeretjük hinni, hogy az anyagi eredmény csak oly kielégítő és bőséges lesz, mintha az illető művészek a maguk, illetőleg a signor impressario Ullman tárczája javára énekeltek volna.

A nemzeti színházban a „régi dalt“ vagyis mindig a régi nótát fújják. — A budai népszínházban a „Fertálymágnásokat11 adják egymásután jó sikerrel — teleház előtt s a közönségnek osztatlan tetszésével, mert a darab csakugyan igen élethiven és találólag tünteti elő az életbeli wirklich viertel mágnásokat.

A „Gerolsteini Herczegnö“ operette inkább kiállításának nagyszerűsége, mint béltartalma vagy zenéje által bir vonzerővel.

A tegnapi 1-ső őszi lóverseny szerencsésen és érdekes sikerrel ment véghez, igen-igen kevés közönség előtt, — a vándorló ivadék-versenyben a kladrubi cs. kir. udvari ménes „Oakball“-ja nyert Blaskovits Ernő „Volat“-ja ellen, a pesti dijt gróf Kegle- vich István „Lucretiá“-ja, a cs. kir. katonai ménesek 500 ftos diját

szintén gróf Keglevich István nyerte el, a futás utolsó perczében gróf Károlyi Gyula „bonvédkapitány“-a és a kisbéri cs. kir. katonai ménes „Antonio“-ja ellen, közvetlen a nyerő oszlopnál.

A második versenynap e hó 22-én leend.

A jövőre pedig levelezői parolámat adom, hogy kedves szerkesztő principalis uram kegyes engedelmével rendesebben, mint eddig jelenendek meg leveleimmel. —á—

Takarékpénztárak s népbankok.

III.

Ha a pénztermelés körül mutatkozó átalános mozgalmak s vállalatokra mélyebb pillantást vetünk, lehetetlen nem csodálnunk azt, hogy úgy a magán-, mint az egyesületi vállalatok ezen, csaknem örökké lázas korszakában, hol hétről hétre uj meg uj banktervezetek s hitelintézeti indítványok jelentkeznek, azon roppant erőnek hatásáról, mely a nép filléreiben fekszik, s azon súlyról, mely magában az erkölcsi hitelben áll, korunk még sem bir akként rendelkezni, mint azt a népélet mélyebb rétegeiben rejtőző szükségek kívánnák. S aztán igen feltűnő, sőt a köszellem visszás menetét mutatja'előttünk az is, hogy mindazon intézmények, melyeket az emberi egyesülés korunkban létrehoz, csaknem valamennyien a legátalánosb, országos, birodalmi, nemzeti s több eféle nagy hangzású érdekek czégét öltik ugyan magukra, az országok s népek közszükségeire azonban még sincsenek hatással, s vagy csupán arra szolgálnak, hogy néhány speculáns- nak erszényét megtöltsék, vagy hogy inkább a vagyonosb s azon osztálynak nyújtsanak gyámkezet, a melynek existentiája különben sem forog veszélyben. Mert valóban, honnét van hát az, hogy annyi mindenféle bank, hitelintézet, vasút- s részvénytársaságok daczára, melyek a legutóbbi 10—15 év alatt nemcsak külföldön, hanem Magyarországban is keletkeztek, a nagy tömeg helyzete nem javult, a nép és kis birtokos-osztály nem tud hová fordulni, hitelhez nem juthat, adósságaiból nem képes kivergödni ?

Mert mindazon intézetek, vállalatok és társulatok közül tán egy sincs, mely szerkezeténél fogva igazán a szűkölködő osztály érdekében volna alkotva! Almélkodva olvassuk, hogy ez, vagy

méltólag van gyakorlatban, a milyenben a föld egy részén sincs | talán. Mert nemcsak hogy az időt, melyet a vendég házában tölt, ( élénk, rögtönzött lakomával ünnepli, és a mulatásbani változatosság kedvéért ide s tova kirándulásokat rendez — hanem még odahatni törekszik, hogy az idegen tartózkodását ezer kisebb cselfogások és bohóságok által továbbra nyújtsa, miknek gyakorlatában a bojárcsalád minden tagja bámulatos ügyességet fejt ki.

Említésre méltó a moldvai nagy családok azon szokása, hogy házi bolondot tartanak. Közönségesen távoli rokonságból leszármazott ember, kinek semmije sincs, az, ki mindennemű élezeknek, és gyakran a legnyersebben kitörő pajzánságnak czél- táblaul szolgál. Igaz, hogy a bolond mindezen megtámadásokat, bár gyöngédek legyenek is, öntetszö nyerseséggel veti vissza, és épen ez az, mit a bojár óhajt; minél boszantóbb és durvább a bolond, annál nagyobb a család öröme. A házi bolondok ezen tartása a keleti emberkinzás némi színét viseli, és élénken emlékeztet a középkorra, melynek faragatlan ízlése csak a törpékben találta fel kielégítését; a bolond mindazonáltal ezeket szívesen eltűri, és mellette meghízik és megöregszik.

A bojároknak mostani lakhelyük, összehasonlítva 15—20 év előtti lakhelyökkel, valódi palota. A bojárok akkor nyomorult, sötét szobában laktak, most világos, izlésteljesen elrendezett termekkel bírnak.

Mindenekelőtt szembeötlő a kályha. Ez valódi monumentum, mely a szobának nagy részét elfoglalva, oszlopok és oszlo- poeskákkal diszeskedik. Közvetlenül a földről egész a padlásig nyúlik fel. Ily kályha a melegséget vezető csatornákra nézve valódi tömkeleg, és a mi szigorúan theoriai szabályok szerint készült kályháinknál sokkal többet ér.

Három dolgot kedvel a bojár szenvedélyesen: a jó török dohányt, a keleti nyalánkságokat és a kártyajátékot. Fiatalok és öregek, urak és nők, fiuk és leányok — mindnyájan dohányzanak és játszanak, és a csemegék túlságos élvezete által megrontják fogukat és gyomrukat; azonban igen kedves látvány, szemlélni egy kecses fiatal nőt, midőn szivart készít és dohányzik.

Van egy neme a gyönyörű henye életnek, mit a bojárcsa- i Iád, és azt is a komoly foglalkozás hiánya miatt, tehát unalomból szeret. A fiatal bojárfiu Német- és Francziaországbani idő- zése rövid tartama alatt tekintélyes műveltségre tesz szert, a fiatal leányok azonban jobbára nevelönök kezeibe kerülnek, a kiktől sokfélét és mégis mitsem tanulnak ; legfölebb a franczia regé- nyekbeni izlésök finomul. És ez szabály; vannak azonban a moldvai nők között többen, kik jeles neveléssel dicsekszenek. Maguk azonban a fiatalok külföldről hazajőve, a szép eszméknek előbbi terjedelmes ösvényén többé nem haladnak, az eszmék magasra kapó szárnyai széthullanak, és ök a nép zömével együtt haladnak. Egyedül a tartományi jó iskolák lennének azok, melyek Moldva felsőbb rétegeit a beiszaposodástól megmentenék ; egyetemek és akadémiák büszke, csábitó nevek ugyan, hanem egy józaneszű ember sem épiti házát másképen, mint alulról fölfelé; tehát alkalmas elemi és középiskolák mindenekelőtt szükségesek; mindemellett nem szabad megfelejtkezni a nőnemű fiatalságról sem, miként az Moldvában azelőtt szokásban volt.

Politikai tekintetben a bojárok ó és ifjú bojárokra oszthatók. Ezen élet és halálra küzdő két erő közül az egyik konservativ, a másik szabadelvű ; mint máshol, itt is megtörténik, hogy a két párt törekvéseiben tulságoskodik. Az ó bojár nemcsak reális birtokáért küzd, midőn azt fenyegetve látja, ö minden előre tett lépésben sajnálkozásra méltót lát, és sovárgó szemekkel néz visz- sza a múltra, hol ö nap vala, melytől egyedül áradtak szét a sugarak ; igen, sugarak, melyek nemcsak világítottak és melegítettek, hanem vakítottak és perzseltek! A fiatal bojár amaz eszmékért vív, miket franczia földön vagy franczia könyvekből testvériség, szabadság és egyenlőség neve alatt magáévá tett. Ha azonban a moldvai viszonyokat komolyan fontolóra veszi valaki, és az igazságnak meg akarja adni a tiszteletet, a testvériségre nézve gondolkozóba esik, az egyenlőség ellen óvást tesz, és a szabadság fölött zavarba jőve vállat vonit. Barátkozás a moldvai pór, vagy tartományi pópával, kik mindketten egy vonalon állanak, oly valami, min az emberbarát csak sajnálkozni tud! Az ember, ki négy hét előtt méltatlankodást tűrő szolga vala, ma már pópa, mit köszönhet nehány aranynak, melyek a metropolita j jövedelmének egy részét teszik.

*