Eger - hetilap, 1867

1867-10-25 / 43. szám

348

tartott bizottmányi ülésében, magyar felelős belügyminiszterünk azon rendeletétől, mely folyó 1867. évi szeptember hó 14-én 3979. ein. szám alatt kibocsátva lön, az engedelmességet egyenesen megtagadta; s miután legfőbb királyi tisztünkhez soroljuk a törvény és alkotmány felett őrködni,s gondoskodni arról: hogy törvénytelen ellenszegülés által alkotmányos kormányzat lehetetlenné ne tétessék:

Mindezeknél fogva magyar felelős minisztériumunk előterjesztése folytán nemes és vitézlő Rajner Pál, Barsmegye főispánját, kedvelt hívünket Heves és K.-Szolnok t. e. vármegyékre nézve királyi biztosúl ezennel kinevezzük, teljhatalommal ruházván fel öt: hogy a bizottmányi üléseket felfüggeszthesse, a tisztikar mindazon tagjait, kik az ö rendelkezéseitől a feltétlen engedelmességet megtagadnák, hivatalaiktól elmozdíthassa, s mások által helyettesíthesse, s hogy mindent megtehessen, a mit a törvények tekintélyének fentaríására, s felelős kormányunk törvényes rendeletéinek érvényesítésére szükségesnek találand.

Ezennel tehát komolyan meghagyjuk, és megparancsoljuk nektek: miszerint fentnevezett királyi biztosunk mindennemű intézkedéseit, és rendeletéit tartozó engedelmességgel fogadjátok, s hivatalos működése közben neki mindenben segédkezet nyújtani szigorú kötelességteknek ismerjétek, másként sem cselekedvén.

Kikhez egyébiránt császári királyi kegyelmünk, s kegyel- mességtinkkel állandóan hajlandók maradunk. Kelt birodalmi fővárosunkban Bécsben, Ausztriában, októberhó 9-ik napján, ezer- nyolczszáz hatvanbetedik évben.

Ferencz József, m. k. Gr. Andrássy Gyula, m. k.

Fővárosi levelek.

T. szerkesztő ur! Sok, igen sok történt azóta, hogy utolsó levelünk önnek becses lapjában megjelent; s midőn ezúttal levelezői tisztünk folytatása végett tollat ragadunk — mielőtt a napi események s levelünk tulajdonképi tárgyainak feljegyzéséhez fognánk, nem mulaszthatjuk el az azóta történteket, ha csak némileg érintve is, megemlíteni.

Hajói emlékszünk, utolsó levelünk tárgya a honvéd-egyletek országos ülése volt. — Azóta annyi mindenféle történt fővárosunkban, hogy midőn most azoknak lánczolatán végig jár- tatjuk szellemi szemeinket, alig vagyunk képesek magunkkal elhitetni, hogy azt mind átéltük. Az érintett időszakban mindenek előtt azon kis „török világ Magyarhonban“ volna megemlitendö, melyen hazánk azáltal, hogy a minden törökök ura, eltelve Európa fővárosaiban szerzett tapasztalatokkal, sietve úszott Dunánkon végig fejedelmi fővárosa felé — szerencsésen keresztülesett; de e tekintetben a legnagyobb históriai nevek voltak a legfőbb tényezők, mert egy „Mátyás királynak,“ „Habsburg Rudolfnak“ és „Széchényinek“ kellett sírjaikból kikelni, hogy a hazáról ezen, a XlX-ik században megújult veszélyt elhárítsák, — ily nevű három gőzös volt az, mely a szultánt és kíséretét hazánkon keresztül vivé, hol egész európai útjában — mint mondják — Budán lelte legtöbb örömét azáltal, mert itt mindent csaknem azon helyzetben talált, mintha a törökök csak elöttevaló nap hagyták volna oda Budát. No de ne tréfáljunk! lett ennek a kis török világnak Hazánkra nézve az a jó oldala, hogy Abdul Aziz szultán elég kegyes volt ittléte alatt az akadémiai tisztelgő küldöttségnek megígérni, hogy Mátyás király könyvtára maradványairól bővebb tudomást és meggyőződést is szerezhessünk. E tekintetben 0 Felsége a királynak személye körüli miniszter gróf Festetich Gyógy utján meg is érkezett az illető felszólítás az akadémiához, melynek folytán, mint halljuk, Ipolyi, Toldy, Télfy es Vambéry akadémiai tagok lettek mint szaktudósok az akadémia részéről javaslatba '• hozva, kik a jövő tavaszkor az engedély folytán Konstantiná- polyba utaznak.

Az eseményekben következett azután a külföldről hazatért bonfiaink, tábornokaink viszontlátása, üdvözlése; e tekintetben, a mi a kitüntetéseket illeti, ha talán nem egészen a katonai érdem méltánylása szerint történt a nagy közönség részéről az elismerés, — ez talán azon körülménynek tulajdonítható, hogy ugyanezen időben esett a vacatio kezdete, ilyenkor pedig csak azt szokta az ember hallani, hogy „vivat vacatio— hamis a classificatio!“ — s a nagy közönség az egyszer hamisan classificált. Azután jött az az epocha, midőn eljött az az ember, kit a népdal szerint puskákkal vártak haza még ezelőtt nem rég — azonban mily nagy volt az őt mint puskalieferánst várók bámulása, midőn ő

T V H

Szeretném . . .

Szeretném a legsűrűbb fátyollal Eltakarni szép arezod havát,

Hogy halandó, kéjsóvár szemekkel Ne nézhessen soha, soha rád.

Én magam is, mint egy szent oltárhoz,

Közelitnék hozzád, angyalom,

Áhítattal emelném föl fátylad ,

S imádkozva csűggnék árezodon.

Oh! mert angyal, égi angyal vagy te,

Ki azért hagyád el fényhelyed,

Hogy beszédes szemed varázsával Hő imára tanítsd szivemet.

Hollósy Márton.

Moldvai népismertetés.

II.

A bojárok.

Ki körülbelül 10 év előtt valamely moldvai bojárcsalád vendége volt, arra mindenekelőtt kellemetlenül hatott, hogy a háznak gyermekei addig, mig csak lehetett, a czigányoknak, kik az udvart mint cselédek lakták, gondjára, vagy jobban mondva, barátságára voltak hagyatva. Jóllehet ez már némi tekintetben változott; azonban a régi bojárok még most sem tudnak ama merev képzelettől megválni, hogy egyedül az atyának áll hatalmában magát, a családban, mint korlátlan főt tekinteni.

Annyi családfelbomlásnak és az ijedelemig meggyűlt házassági elválásoknak alapokai teljes joggal e nevelési rendszerben keresendők. A növendékleány a ezigányoktól, mint első tanítóitól, minden esetre dicséretet nem érdemlő elveket szívott be; az atyának zsarnoki önkénye ellenében a szinlésben kereste meneC Z A. Jk

dékét, és szent örömmel üdvözlé a napot, a melyen dúsan ékszerrel megrakva, a szülőknek is kedvében álló férfiúval az oltár elé lépett. A szegény teremtés a gonosz helyzetet gyakran még gonoszabbal cseréli fel, és a válás rövid, egy hetes menyegző után épen nem tartozik a ritkaságok közé.

Átalában a házassági elválás a moldvaiak, vagy tulajdonképen a moldvai bojárok ismertető bélyege; mert a pórnép, bár törvény, vallás, és kedv bátorítsa is ily tényre, kivitelére költséggel nem rendelkezik. A házassági elválásokból a papság húzza a legjelentékenyebb hasznot, miért az elválók itt minden lehető támogatásra találnak, és igy láthatni moldai nőt, ki harmadik és negyedik házasságra is lép, és a mézes heteket háromszor, vagy négyszer is élvezi. Igen ! az a bojár, kinek csak egy felesége volt életében, a ritkaságok közé tartozik.

Az álladalmi testület ezen egyetlen támoszlopának szűnte- leni aláásása, és a gyermekek nevelésébeni hanyagság hozta meg a bojárok elszegényedését és a családok ezondraságát. A bojár fiatalság nagyon is érzi ezt most, és a legnemesebb buzgalommal törekszik a veszélyt elhárítani; azonban nem hallottuk, hogy az elválások száma kevesebbre olvadt volna le.

Több év előtt még a Tomnatika apácza-zárda is szüntelen élő szemrehányás volt a moldvai bajárcsaládok nagyobb ré- ' szére. Ha valamelyik bojárnak több leánya volt, mintsem róluk ! rangját illetőleg tehetségéhez képest gondoskodhatott volna, elvitte Tomnatikába, a fiatal apácza részére egy kis házat épített, azt a szükségesekkel ellátta, és bizonyos tartási összeget tett le. Az előkelő családoknak több százra menő családai ott éltek aztán a legkorlátlanabb szabadságban; csupán a zárdát, vagyis „a szent nők“ kolóniáját, kik jobbára elkülönzött házacskákban laktak, többé soha sem volt szabad elhagyniok. Az évi tartási költség összegétől függött, fényt vinni, vagy nem vinni, és mindegyik apáczának szabad volt elfogadni azt, kit akart, és a mikor akarta.

A bojár évi jövedelmének nagy részét igénybe veszi a vendégszeretet, mely Moldvában oly nagy mérvben és oly szeretetre-