Eger - hetilap, 1867
1867-06-27 / 26. szám
210 tatott. Ennek hitelesítése után a vegyes ülés eloszlott, s a képvise- löház folytatta ülését, melynek folyama alatt megválasztatott a co- dificationalis 15-ös bizottság. Eger, jun. 26. Francziaországban sokat foglalkoztak egy gyülekezési törvény-javaslattal, melyet legújabban a törvényhozó testület elé terjesztettek. Az egész nem tetszik ugyan a franczia közönségnek, de azért a kamara alkalmasint meg fogja szavazni Napoleon akaratát, mint már sokszor tette. E szerint Francziaországban nyilvános gyülekezést tarthatni minden engedély nélkül, elég a bejelentés. Párisban a rendőr-, a megyékben a megyei főnöknél teendő az. Ezen bejelentésnek írásban kell történnie 7 szeplőtlen jellemű polgár aláírásával; nemkülönben a hely, hol, a nap és óra, mikor, és végre a czél, miért tartandó a gyülekezés, bejelentendő. A gyülekezési helyre nézve rendeltetik, hogy az fedezettel birjon, és bezárható legyen. A munkaszünetelés óráján túl nem szabad gyülésezni. Politikai és vallási Ugyekbeni gyülekezésekért szükséges engedélyért folyamodni. Egy nyilvános hivatalnoknak jelen kell lenni, és ott ülhet, a hol neki tetszik! És ez nagy ur, mert a gyűlést feloszlathatja, ha neki tetszik. Az ezen törvényt megszegők 200—5000 franknyi és 6 naptól 6 hónapig terjedő büntetéssel illethetők. Van még egy másik törvény-javaslat a párisi kamara asztalán, és ez: a katonai, melyben a kormány legalább 800,000 embert kér, azaz több lehet, de kevesebb nem. A kiküldött bi zottság nagyon megerőltette magát, a mennyiben a „legalább“ szót kitörölte. Hja! a béke császárjának legalább 800.000 szuronyra van szüksége, hogy békéje legyen. Ezen két és egy 3-ik , a sajtóról szóló törvényjavaslat, azonban csak szeptember vagy októberben kerül vitatás alá, addig egy kicsit megfontolják , miután a kamara úgyis el fog napoltatni a canicula miatt. Ámbár Európa három hatalmasa, a franczia, orosz és porosz fejedelem, szörnyűséges bókok között váltakéi, a szeretet kapcsa, úgy látszik, nem igen erősbült közöttük. Legalább a franczia nép és lapok nem igen hizelgöleg nyilatkoznak rólok. Az orosz czárra rákiáltottak: „Éljen Lengyelország!“ a poroszt meg Han- noverával éltették, és most kifogyhatlanok Ausztria dicséretében. Persze ezzel gyöngéd nyomást vélnek Poroszországra gyakorolni, mintegy azt értetve általa: Hej te hamis porosz, hanem nyugszol, Ausztriával tartunk! Különösen nagy a harag Párisban az uj német vámszövetség miatt, melynek érdekében egy elöleges conferentia ült össze Berlinben f. hó 7-én. Mért? nemcsak azért, mert az gazdászati szempontból nem igen kedvez Francziaország anyagi érdekeinek; hanem még inkább azért, mert az uj vámszövetség ratificatiója | után Poroszország Németországot tényleg absorbeálta. Katonai tekintetben már úgyis vezér volt; a diplomatiában ő képviseli Németország ügyeit; és most ezzel az ártatlan vámszövetséggel oekonomiai szempontból is poroszszá tette azt. A Berlinben elő- leges értekezletre összegyűlt államok beleegyeztek, bogy a vám szövetségi parlamentben a porosz az elnök, ö hívhatja össze, és ő köthet hajózási és kereskedelmi szerződéseket Németország nevében a többi európai államokkal, és ehhez már Bajorország is odaadta beleegyezését. A végleges conferentia alkalmasint jun. 26-án, azaz ma fog egybegyülni. És ezzel Poroszország a prágai békekötés pontjait meg nem szegte ugyan, de kijátszotta, és Németország tényleg hálójá — bocsánat, hatalmában van. És ki cselekedte mindezt oly ügyesen és csendesen?... Bismark. Ki az a Bismark? valami ország-világhírű liberális? nem; ez egy junker, egy tory... Egy tory, — és nincsenek Poroszországban liberálisok, hogy ezt tűrik, hogy egy nem liberális visz véghez oly nagy dolgokat Poroszországban ? Igen is vannak, de ők jól tudják, bogy ha Bismarknak törekvéseit, holmi bizalmatlansági szavazatokkal, és importunus ellenzékkel nehezítenék, vagy akadályoznák: akkor, úgy lehet, sem Bismarknak, de Poroszországnak sem jutna semmi. A poroszok gyakorlatiak, elébb széles és biztos alapról gondolkodnak, építeni később akarnak rá. A porosz nagyszerű politikai hálózatának egy uj szála fog feldertilni e napokban, midőn a svéd király XV. Károly Párisba menendő, Berlint érintendi. Ugyanis nem elég volt, befolyást szerzendö Keleten, Románia trónjára egy Hobenzollernt becsempészni, most ugyanazt akarja tenni Északon. Svéd- és Norvégország királya nem bir fiörökössel. Legidősb leánya Eugenia a trónörökös. A király eleint azon tervet pártolta, hogy Dánia trónörö„A védmüvek nyomorult állapotban vannak, mondá, de nem önhibám miatt, már többször tettem lépést a főhadiszálláson, hogy mérnököket küldjenek, de hasztalan. Mindamellett legyen ön meggyőződve, nem fogom magamat oly könnyen megadni.“ „Távol legyen tőlem, hogy ilyesmit ajánljak, válaszolám, de tagadhatlan őrnagy ur, hogy ily helyzetben a bátorság keveset használ; az amerikaiak igen jól tudják, hogy mily elhanyagolt állapotban van az erőd, s amellett nem valami nagylelkű hódítók, szövetségeseik pedig a mohawk-indiánok, embertelen vadak. Ha az erődöt ostromolni találják . . .“ „Ez az! vágott szavamba, fel és alájárva az őrnagy, sajnálom e szegény fiukat, kik Anglia színeit viselik; de hiába, katonák vagyunk, ez ami sorsunk. Azonban lányom s nővéremmel nem tudom, mit cselekedjem, sehova sem küldhetem őket! az iszonyú nagy hóban sem lóval, sem szánkával nem haladhatni csak egy lépésnyire sem, s ha kísérletet tennének, mig Torontóig érnének, el kellene veszniök.“ „Őrnagy ur, mondám, ön a „zivatar-fecskéről“ egészen elfeledkezett. E hajón több ember is elfér, és Kendal Vilmos meg az indián, bizonyosan eljuttatják azt Port Hopeba. Engedje meg tehát lányának, nővérének s a katonák nejei s gyermekeinek e hajót igénybe venni, s bízza a többit az égi gondviselés és uti- társaim ügyessége s bátorságára. Aztán én meg itt maradnék. Úgy hiszem, nem veendi rósz néven, ha egy fegyverforgató emberrel többje lesz, mi aztán minden lehetőt elkövetünk majd, hogy az ellenség meleg fogadtatásban részesüljön.“ Erre rövid és élénk szóváltás következett. Az őrnagy indítványom első részét elfogadá, hanem ottmaradásomról mit sem akart hallani. „Önnek el kell mennie, mondá, gondolja meg, hogy az ön gondjaira akarom ezennel bízni lányom s nővéremet, s ezennel önt teszem értök felelőssé. Ittmaradása különben is lehetetlenség, mert nem tartozik ezredünkhöz, s mi több, csak két napra van szabadságideje. Mint Hamilton erőd főparancsnoka, ezennel meghagyom önnek, hogy Port Hopeba visszatérjen. Erről tehát | egy szót sem többet barátom! ha egyszer a nők elutaztak, szivem meg fog könnyebbülni, s hátha a támadást még vissza is verjük . . . ?“ Az őrnagynak egész tekintélyét kellett igénybe venni, hogy lányát távozásra bírja. A lány karjait atyja nyaka köré fűzé, s esedezett, hogy hagyná öt oldalánál vagy távozzék el vele együtt. Ez utóbbi kívánság természetesen lehetlenség lett volna a katonai kötelezettség megszegése nélkül, s az öreg katona ezt nem tette volna, ha mindjárt huzszor megmenthette volna is ezáltal életét. Az őrnagy nővére ellenben egészen az önfentartás ösztöne által bagyá magát vezettetni, s maga is segített, hogy a vonakodó lány mielőbb a hajóba jusson. Ö velők még egy Suzsánna nevű indián szolgáló és öt katonának neje gyermekeikkel szállíttatott a fedélzetre. Ezek közt két nő nagyon nehezen vált meg férjétől, de az anyai aggódás gyermekeik miatt, kik az erőd bevétele esetében, az indiánok vad dühének bizonyos áldozatai lettek volna, végre elhatározásra birá őket. A katonák feltűnő bátorságot és szilárdságot tanúsítottak, mint rendesen, ha derék parancsnokuk van. Ök ott maradtak, hogy egy sokkal nagyobb számú g igazán embertelen ellenség rohanásának áldozatul essenek, s mindamellett egyetlenegy hang sem emelkedett, mely futást javasolt volna, holott az, a jégen keresztül gyalog is nem épen lehetetlenség lett volna. Miután a nőket és gyermekeket a hajóra föl- segitették volna, a legroszabbat várva, a parton maradtak. Vilmos aztán délkeletnek forditá a hajó ormányát, s a velünk utazók keserves zokogása s az ott maradt derék katonák áldásai között, hajónk tovasiklott ajég tükörsima felületén. Reggel volt, szürke felhők takarták el a napot, s a bennünket körülvevő erős ködön, az ismeretes földnyelv s a parton levő erdő óriási nagyságban tűntek föl egyideig, mig végre elvesztek, s mi csak irány-tünkre valánk hagyatva. Az urhölgyek melegebb helyen valának a hajókamrában, de a katonák nejei gyermeikkel szegények a fedélzeten guggoltak, alig bírván magukat a metsző hidegtől eléggé oltalmazni. A köd körülbelöl három óráig tarthatott. Már nagyon meszr
