Eger - hetilap, 1867

1867-01-17 / 3. szám

nyilvánított testvéri vonzalmát is, s viszont egyesületünk is egész készséggel biztosítja a testvéregyesületet a baráti viszony folytonos íentartásáról, e tekintetből a kívánt irományok s egyéb, az egyesület körülményeit és működését földerítő kiadványok megküldetni rendeltettek.

6. Olvastatott az egyleti pénztárnok előterjesztése, mely szerint jelenti, hogy miután a vidéki péuztárnokok, a múlt évben beszedett egyleti dijakat ezideig be nem kiildék, a rendes évi számadás be nem rekesztetbetett, következve pontos pénztári maradványt ezúttal kimutatni nem lehet; mindazonáltal annyit biztosan jelenthet, hogy a múlt havi igazg. vál. ülésen a dijak befizetésére nézve hozott felszólító határozatnak azon kedvező eredménye lett, hogy a pénztár minden évi kiadásait teljesen fedezheti.

Tudomásul vétetett.

Kelt mint fenn. Hitelesiték: Györffy Ignácz, Jeszenszky Sándor. Jegyzetté: Rigó Antal, titkár.

Politikai hirek s események.

Ausztria. A „Wiener Abp.“ számítása szerint, ha az uj hadkiegészítési reudelet foganatosittatik, az évi ujonczilleték alig tehető többre 120,000 főnéi. Tehát 12 évet 120,000 emberrel felvéve, az annyi, mint 1,440,000 ember. Leszámítva ebből a közönséges 4% évi fogyatékot, 12 évre körülbelül 25% középszámot ad, s lesz a fogyaték 360,000 ember. És igy lesz a hadsereg létszáma 1,080,000 fő; beleszámítva mindkét tartalékot, és a határőrvidékből külön 52,000 embert, lesz összesen 1,132,000 fő. Az általános honvédség létszámát az egész birodalomban, ugyané lap szerint, mintegy 3 millióra tehetni.

— A választási mozgalmak a Lajtán túl megindultak. Sokan kételkednek benne, hog) a rendkívüli birodalmi tanács, mint teljes, létrejöjön, annyi bizonyos, hogy a németek minden követ megmozditnak annak megakadályozására; nekik csak teljes reichsrath kell a februári pátens alapján, melybe csak ők mennének be, hogy aztán a többi nemzetiségekre tetszés szerint törvényt datálhatnának.

Francziaország. Hirszerint Párisbau messze szétágazott orleanista-összeeskiivésnek jöttek nyomába.

— A franczia külügyminisztériumban valószínűnek tartják, hogy a párisi szerződést aláirt hatalmak confe'rentiára gyűlnek J

össze Konstantinápolyban, melynek tárgyát a szerb kormányna k a szerb várak kiürítésére vouatkozó követelése képezné.

— A párisi hirek közt nagy szerepet játszik az osztrák- franczia-j olasz véd- és daczszövetség hire, mely készülőben van, vagy tán már létre is jött. Az „Independance“ szerint minden körülmény e hir hitelességére látszik mutatni.

Olaszország. A Róma és Florencz közti alkudozásokról az „Alig. Ztg.“ romai levelezője azt írja: hogy Róma elfogadja Olaszország terjedelmes engedményeit, de részéről legkisebb viszontszolgálatra sem ereszkedik le.

Egy jan. 8-iki florenczi távirat szerint, a püspökök kinevezése fölötti alkudozások befejeztettek. A kinevezés a pápa által történik, egyetértve az olasz kormánynyal. Az exequatur formalitásai megszűnnek.

Egy jan. 11-iki párisi távirat jelenti, hogy a vallást illetőleg megállapodás jött létre, mely szóbeli jegyzék alakjában van szerkesztve.

Oroszország. A „Kreuzzeitung“ római levelezője Írja, hogy Rómában az ott élő orosz művészek Londonból vett levelek nyomán azt beszélik, hogy II. Sándor orosz czár ellen ismét merénylet történt volna, s messzeterjedő összeesküvés léteznék.

— Pétervárról jelentik, hogy Lengyelországba az orosz állam centralistieus rendszere bevitetett. Lengyelország teljes beolvasztása az orosz birodalomba, el van határozva. Az összes európai sajtó nagy indignatióval foglalkozik Lengyelország szomorú sorsával, de a muszka kormány nem is hederit a sajtó nyilatkozataira, a nagyhatalmak pedig nem tesznek semmit, legfö- lebb talán jegyzéket intéznek Pétervárra ez ügyben (vagy talán ezt sem), az pedig egy muszka hajszálat sem fog meggörbíteni.

Spanyolország. A spanyol forradalmi junta kiálványt bocsátott ki a spanyol néphez, hadsereghez és papsághoz; e kiáltvány nyíltan kimondja a királynő letételét és a Bourbon-ház uralkodásának megszüntetését ezélzó tervét, és a nemzeti fölséget élteti. A kormány azonban mindinkább erősíti magát, s szaporítja azon szabályokat, melyekkel Spauyország nyugalmát biztosítani akarja. — Az „Epoque“ szerint, egész Spauyolországban nagy izgatottság uralkodik, s azt hiszik, hogy Cataloniában fölkelés fog kitörni.

Törökország. Konstantinápolyból azon hirt közük, hogy Musztafa basa a candiai fölkelést elnyomta. E hírnek azonban föltétien hitelt még nem adhatunk; máskor is jelentettek már

lék, — s a bírák nem is röstellették a boszorkányt levetkőztetni, hogy a hóhér az állítólagos ismertető jelek után vizsgálódhassák. Ha aztán valahol anya-jegy vagy máj-foltra találtak, az ördögbélyege fel volt fedezve.

A gyanú alatt levő egyén oly hirtelen, annyira alattomban s véletlenül fogatott el, a mennyire az csak eszközölhető volt, s pedig legfőkép azért, nehogy ideje lehessen, magát boszorkányságával megmenteni, vagy mássá átváltoztatni. A befogottnak egyszersmind holmija is megvizsgáltatott, hogy nincs-e közte bo- szorkánykenöcs vagy egyéb bű-szer, vagy az illetőnek az ördöggel kötött szeződése. Mig ez történt, azalatt a bírák a tanúvallomásokat írták össze. Egyetlen egy tanú is elegedö volt, ha mindjárt eretnek vagy gonosztevő volt is. A 16-ik század törvénykezési rendszere szerént azonban ilyes eljárás még nem volt kielégítő, ily bizonyítékok nem döntöttek el semmit, hanem jobbára minden a gyanúsított egyén önvallomásától függött, s hogy ezt létesítsék, a kinpadot vették igénybe, melyen aztán a szerencsétlen áldozat borzasztó kínzás közt különfélét, s jobbára a babonás biró kívánalmával teljesen megegyezőt vallott. A szerencsétlenek jobbára azt vallották, mire őket az Írnokok bírák, poroszlók felszólították, vagy a mi ijedtökben eszökbe jutott — igy : hogy Istentől elesküdtek, hogy vihart idéztek elő, ezt vagy amazt megigézték, a boszorkány-ünnepet megülték, s arra vasvillán vagy sepriinyélen a levegőn keresztül nyargalva elmentek, s több effélét. S ezen esztelenségeket erősen hitték a bírák, hitte a nép, s jobbára még a tudós férfiak is! — Minderről régi hiteles okmányok tanúskodnak, melyek ha mindezt nem bizonyítanák, el sem hinnők, hogy úgy volt.

Még az sem ingatá meg őket ebbeli hitükben, hogy az ördög az elitélteket az elhatározó pillanatban magukra hagyá, hogy a vele kötött szerződést nem teljesité, s hogy az abból eredt előny az emberekre nézve épen nem volt arányos az örök üdvösség koczkáztatása s a megégettetés veszélyével, melynek ki valónak téve. E mellett sok boszorkány minden állítólagos boszorkánysága daczára is, nagy szegénység és nélkülözésben sinlett. De hiúban, ily örült a balhiedelem! — Sok esetben a kiupad igénybevétele előtt még nehány úgynevezett „boszorkánypróba“ tétetett, melyekből aztán a vádlott bűnös vagy ártatlan voltának ki kellett volna derülni, ezek azonban teljesen hasztalanok voltak rá nézve, mert minden esetben a vádlott vesztére magyaráztattak, ki csak akkor állíttatott volna szabad lábra, ha ellene semmiféle tanúbizonyság nem szólt többé, erre pedig alig volt példa. Legáltalánosabb volta „könypróba.“ A biró ugyanis a vádlottnak fejére tévé kezét, s ezen szavakkal megesketé: „Ama keserves könyekre, melyeket Jézus a keresztfán hullatott üdvödért, hullass könyeket, ha ártatlan vagy, ha pedig bűnös, ne hullass.“ Ha nem tudott könyezni, bűnösnek tartatott; . . . „mert tapasztalás szerint“— mint a „boszorkány-pöröly“ megjegyzi — az ilyenek, ha vétkesek, annál kevésbbé könyezhetnek, mennél inkább azok ; köuyek a bánat jelei, s az ördög minden módon azon van, „hogy a könyezést megakadályozza“ ; -- hakönyezett, akkor azt fogták rá, hogy az ördög csak amúgy látszatra nedve- sité meg szemeit és arczát. Ezenkívül még a „ttipróba“ is használtatott. A forradás a homlokon, vagy más feltűnőbb jegy a testen, tűvel szuratott át, ha nem vérzett, (mi forradáson, a vastagra összenőtt bőr miatt könnyen megeshetett), már bizonyos jele volt annak, hogy a vádlott boszorkányságban van; ha vérzett, nem tekintetett az ártatlanság bizonyitéka gyanánt, mert hisz ily esetben az ördög maga eszközlé a vérzést, hogy ezáltal a boszorkányt megmentse.

Ha a bírák rávették a vádlottat, hogy vallott, akkor aztán azt is akarák tudni, kik bűntársai, ki tanitá meg az illetőt a boszorkányság mesterségére, kikkel volt a boszorkány-ünnepen ? A kinpadtóü félelem miatt a vádlott gyakran ellenségét adá fel, vagy nem ritkán olyat is, ki véletlenül eszébe jutott, ezek aztán hasonlőkép befogattak, kinpadra vonattak, és megint másokra vallottak. Ép ezért a boszorkány-pörök, mondhatni, végtelenig elhúzódtak, s egyik kivégzés a másikat érte.