Eger - hetilap, 1867
1867-05-23 / 21. szám
170 akképen fogja viszonzásul a vámjövedelmet is emelni, mint a hogy például a levelezés megkönnyítése emelte a postai jövedelmet. Józsa Gyuri ktílöncz egy ember volt, de azért sok szép tulajdonai, szellemi derékségei voltak; átlátta, hogy kettős megyénkben a Tiszavidéknek mire volt legnagyobb szüksége; a poroszló-tiszafüredi töltést, kevés rész kivételével, hidjaival együtt, valamint a tiszai hidat ö alkotta, ö teremtette, mi neki mind együtt 40,000 ftba került; s minden áron ki akarta vinni, hogy Pestről a vasút Debreczennek e vonalon keresztül vitessék, s mint kortársai állítják, az iránt már alkudozást is kezdett, s a maga részéről jó nagy birtokához képest nagy tőkéket is ajánlott föl részvény fejében; s ámbár e szándék teljesedése halála után a bekövetkezett politikai körülmények után másképen s ellenkezőleg történt: mégis a mindennapi szükség, s közjó érdeke úgy az általa teremtett, s a megyének átadott poroszló-tiszafüredi töltés jó karban tartását, mint az ő hídjának újbóli fölemelését sürgősen követeli, s parancsolja még azon esetben is, ha dato non concesso, annak fölépitésébő) magára a hidra, vagy annak építőjére közvetlen feltűnő haszon nem is mutatkoznék; mert annak felkarolása száz meg százezernyi népség anyagi érdekét mozdítván elő, a közvagyonosodásra nézve sok millió értékű vagyonnal érne föl. Azon kérdésnek, hogy e hid ki által építtessék fel? nem szabad ennek ügyét ingadozásba hozni; mert ha az illető birtokos nem is vállalkoznék reá, az úri jognak megsértése nélkül, annak kiegyeztetésével is foganatba lehet s kell azt venni. És nem kell a számításból kifeledni, hogy kettős megyénknek székhelye Egerben van; hogy tehát a szolnokmegyei résznek számtalan, sok járás-keléssel összekötött közéletü ügylete folyik ott, melyben pedig a közlekedési akadály miatt sem szabad a késedelemnek felmerülni soha. Az igaz, hogy e dolog könnyebbitésére Szolnokban törvényszék állíttatott fel; de azért maradnak fenn még egyéb politikai érdekek is, mint a melyek ott tárgyaltatnak, melyek a Tiszavi- dék lakosait időnkint a székhelyre vonják és parancsolják, mint például a bizottmányi ülések, tisztválasztások. E mellett Tisza- Füred és vidéke még a törvényszéki tárgyalásokra is inkább kíván Egerbe járni, mint Szolnokba — könnyen kitalálható okokból. Nagyon jól tudjuk, hogy egy valaki Szolnokmegyénkböl követválasztási programmjában azt az Ígéretet is tette, hogy e kettős megye szétválasztásán igyekezni fog. Mire mi azt mondjuk: a magasabb politikai élet érdeke inkább az összébbvaló tömörülést tanácsolja, semmint a szétszóródást, mi eröfoszlásra vezet. Az egyesült erő mindig többet tehet, mint a szétválasztott; a rontó szellem elve szokott lenni: divide et vinces. Mi mindig roszaljuk azt is, hogy e kettős megye két gazdasági egyesületre oszlott; melyek egyesülve mintegy nagy lombos fa árnyékolhatnának be bennünket mindnyájunkat, igy pedig azt sem tudjuk: szárazak-e, vagy zöldek leveleik ? 1569-ben maga Hevesmegye karolta fel Szolnokmegyét, s azóta méltó szövetséges társai valának egymásnak; a szakítás helyett tehát inkább erősíteni kell annyi százados együttlétnek kapcsát, melynek bizony anyagi tekintetben egyik drágaköve lenne a székhelyhez nem épen oly nagy távolságban leendő uj tiszai hid; melynek felállításán a nem óhajtott, de mégis netán bekövetkezhető elválás után is, a mindig fennmaradandó anyagi érdekek, a belközlekedési, termelési, s forgalmi érdekek előmozdítása tekintetéből is állhatatosan ügyekezni kell e kettős megyének. Ez egy jó poroszlói töltéssel együtt igen nagy jótétemény lenne a Tiszavidékre, s Heves és Külső-Szolnok törv. egyesült vármegyék uj alkotmányos működését csak dicsőítené. Tariczky Endre. Fővárosi levelek. Pest, máj. 18. T. szerkesztő ur! Az előbbi években, midőn hazánk fővárosában a halhatatlan Széchényink alkotta lóversenyek elmúltak ; — midőn a világ minden részéből összejött sportsmen- nek ide jővén, itt küzdtek meg a nagy dijakért, s rendesen azokat el is vesztették, mert nem voltak képesek egy Hunyady-, Csapo- dy-, Batthyányi-ménesböl került jeles futóval vetélkedni; — midőn végre akkor még junius elején (tehát a pesti Medard-vásár- kor) tartatni szokott versenyekre hazánk minden vidékéről a gazdaközönség is eljött, hogy a gazdasághoz szükségelt minden eszközeit és megkivántatóságait egyúttal megszerezvén, megengedje mindig csak a gazdaság után látó énjének azt az örömet, szemlélhetni, miként nyeri el a pesti gyepen egy-egy nagy hazafi derék nyerője a külföldi futók elől a legnagyobb dijakat: — a bevégzett versenyek után a fővárost seregenként hagyta el a sok külföldi vendég, családostul költözött ki birtokaira az előkelő főár, úgy mint a jómódú köznemes, s rendesen csak az maradt a fővárosban, kit hivatása, rendeltetése, vagy üzlete kötött ide, s megkezdődött az úgynevezett holt saison. Bezzeg másként van ez most mind! Legelőször is valami birodalmi unificaló szellem kivitte azt, hogy a bécsi, prágai, pardubiczi versenyek érdekei úgy hozván magukkal, a pesti versenynapokat a megszokott patriarchalis medand-vásári napokról, május 10-ike tájára kellett tenni. Szerencsénk nekünk magyaroknak, hogy ezen változtatást nem a Lustkandl-féle korszak előtt találták fel, mert különben ezen boldog emlékű úri embernek egy argumentummal több állott volna rendelkezésére, a reáluniót bebizonyítani. De nemcsak az idő változott meg, hanem a publikum is, régente gőzhajók szállították ki a sok sportmükedvelőt, most az omnibus is kifutja. Végre a mi tán legfájdalmasabb , az, hogy úti figura docuit, a külföldi lótulajdonosok eljőnek, s lovagjaink elől is elnyerik mind a nagy, mind a kis dijakat. Oh! ti Széchényik, Sándorok, Wesselényik, és Batthyányi Istvánok hol vagytok? — az ifjabb főúri nemzedék tehát nem képes hozzájok méltó utódokat elömutatni? — Tehát azon az egy téren, melyet ők kizárólag övéiknek tartónak, s melyen kívül egyebekben tökéletesedni s magát kiképezni, honfiúi bűnnek tartaték, — tehát még itt is megveretteténk ?! —- Szomorú képe a még szomorúbb valónak. S valóban ily vereség után méltán következhetnék be a fővárosra a holt saison, ha nem volna köztünk az, a mi a verseny- idény alatt is legkedveltebb beszédtárgya volt közönségünknek’; ha nem volna köztünk az, kit az isteni gondviselés akkor küldött mentő angyalként hozzánk, midőn már csaknem egészen elcsiig- gedénk. Ha nem mondjuk is, eltalálható, hogy kit értünk : fölséges asszonyunkat. Ha megírta a költő, hogy a legelső magyar ember a király, — úgy valóban lángra gyulnának ama költőnk ajkai, s a legnagyobb lelkesedéssel mondaná ö most róla: „hogy a legelső magyar nő a királyné;“ s hogy ez csakugyan úgy van, engedje meg, az illető magyar főurra egy kissé talán pikáns kis anec- dotát elmondanom. Egy fiatal magyar föur az udvari ebéd alkalmával bámulatát fejező ki fölseges asszonyunknak : „hogy tegnapi kilovaglása alkalmával a hosszú fa ti g ans trappolás ki nem fárasztá 0 Felségét.“ — Erre a mindenki által és igazán méltán bálványozott fejedelemasszony a legtisztább és a legcorrectebb magyarsággal feleié: „Oh, én a leghosszabb ügetést sem tartom fárasztónak.“ — A föur, elképzelem, hogy többször is elkövet ily hibát, csakhogy oly szeretetreméltó, tiszta magyar szótárból nyerje útbaigazítását. A választások nálunk a holnapi napon tartandó városi képviselőség választásával be lesznek fejezve. A színház körül semmi újság sincs. A divat köréből csak annyit, hogy a nők igen rövid ruhát kezdenek viselni és pedig — ki hitte volna ? — krinolin nélkül! — á — Jász-Kunság. F. hó 14. és 15-én Félegybázán tartatott meg gróf Ráday Gedeon főkapitány elnöklete alatt a jász-kun hármas kerületi tisztujitást megelőző közgyűlés, miután már a községek tisztuji- tása végbe ment. — E községi tisztujitásokra vonatkozólag meg kell jegyeznem, hogy azok itt különös fontossággal bírnak, mert minden jász-kun község tanácsa minden személyes vagy birtoki kereseteknél határozatlan értékig első bírósági joggal bir, s telekkönyvi hatóságot képez. Ezen községi választásoknál az 1848. 23-dik tcz. alkalmaztatván, ha tekintetbe veszszük, hogy a Jász- Kunságban a nagybirtoku osztály hiányzik , az intelligentia még eddig gyér, — s a birtok szerfelett megosztott, nem csoda, hogy a községi választások nem kielegitöleg sikerültek , midőn vagyon és képesség nélkül is szerepre vágyó, a zavarosban halászni szerető egyének badar, — gyakran a hihetetlenségig merész ámításai által engedi magát vezettetni e különben általában véve romlatlan, jobb sorsra érdemes, és a természet sok testi és szellemi ajándékában részesült földművelő-nép. Ennek következése az is, hogy a higgadtabban gondolkozók elvesztvén kellő befolyásukat, a községi tisztikar fizetései a nép által oly alacsonyan szabattak meg, — egy-két község kivételével, — hogy a hivatottak nagyrészt csak is azon reményben vállalták el tisztöket, hogy e bajon
