Eger - hetilap, 1867

1867-05-02 / 18. szám

142 Ezután ő méltósága kineveztetési okmányát kihirde­tés végett bemutatta, s a szokásos föispáni esküt a felolva­sott esküminta szerint ünnepélyesen letette. Az eskütétel után Erdélyi József, alkotmányos főjegyző a test­vérmegyék nevében a következő meleg szavakkal üdvöz­lő ő méltóságát : Méltóságos föispáni helytartó úr! Méltóságos gróf! Heves- és K.-Szolnok t. e. vármegyék bizottmánya nevében a legmélyebb tisztelettel üdvözlöm méltóságodat. Üdvözlöm azon tisztelettel, melylyel méltóságod fényes és törvényes állásának tartozunk; azon bizalom és szeretettel, melyet méltóságod polgári és közszolgálati felejthetetlen működései gazdagon kiérdemeltek; s azon édes reménynyel, hogy méltóságod sokat szenve­dett hazánkat, valamint eddig, úgy ezentúl is forrón fogja sze­retni, hogy a jog, törvény, igazság, közvélemény és többség aka­rata előtt mindenkor tisztelettel fog meghajolni. Az eskü, mely előttünk letétetett: komoly és szent; a be­széd, mely ajkairól elhangzott, példás és emlékezetre méltó; de minket nem annyira az eskü és adott szó nyugtat meg: mert hi­szen hány fejedelem és államférfi szegte már meg ünnepélyes es­küjét, szavát, s hány nemzet és család öröme, boldogsága lett e bűnös merénylet áldozata ? — minket főleg méltóságod ismert szép lelke biztosit, s azon lovagias érzelem, mely azt ékesíti. Ily felfogás és érzelemmel eltelve, kérjük az egek urát, a véghetetlen jó Istent: hogy méltóságodat a sokat szenvedett nemzet- s testvér-megyék javára, díszére, számtalan éveken át boldogan éltesse! Mindkét beszédnek egész terjedelemben jegyzőkönyv­be iktatása és kinyomatása határozatba ment. Ezután fel­olvastatott a m. kir. minisztériumnak Budán april 10-én kelt, s a testvérmegyék közönségéhez intézett azon körle­vele, mely a minisztérium kivánatait s a törvényhatóságok feladatát, jogkörét és kötelességeit tárgyazza, s a megyét a törvényes rend megőrzésére, a tisztválasztások szabály­szerű megtartására, s a minisztérium szükséges támogatá­sára felhívja. Ezt követte Isaak László, alkotmányos másodalispán hivatalos jelentése, melyben körülírja mind­azon eseményeket s tényeket, melyek 1861. nov. 18. óta a megyét érdeklőleg fölmerültek; s egyszersmind az 1861-iki alkotmányos tisztikar hivatalát a bizottmány ke­zébe letette. Másnap, april 30-án és folytatólag május 1-én, főis- páni helytartó ő mlga elnöklete alatt megtartatott a tiszt- ujitás, melyben ötszáznál több szavazó vett részt, s a vá­lasztások, nehány kivételével, fölkiáltás utján történtek. Az eredményt sietünk t. olvasóinkkal közölni, a mint kö­vetkezik : Első alispán Puky Miklós, Másod alispánok: Isaak László (székhelylyel Egerben), Halassy Gáspár (székhelylyel Szolnokon), Főjegyző Erdélyi József, 1- ső aljegyző Zalár József, 2- ik „ Lipcsey Tamás, 3- ik „ Szederkényi Nándor; Főügyész Berecz Ferencz, Alügyészek : Vasváry Károly (Egerben) Adám András (Szolnokon); Főpénztárnok Okolicsányi József, Alpénztárnok Bozsik János; Központi szolgabiró Kürthy Ferencz. ■4 T A R C Z A. A homályos ház. Egy ereklye a múlt időből. XVII. Mig Alva Alieet szobájába kisérte, Simon hűségesen őrizte Mandelt. E közben Viktorra iszonyú köhögés jött, s úgy elgyön- gült, hogy állani sem birt. Simon intésére Mike Viktort karjaira vette, és szobájába vezette. Mandel jobbra balra tekingetett, hogy mi módon szabadúlhatna, de Alva belépett bátor és büszke lép­tekkel. Első szava is a békebiróhoz volt intézve, ki még mindig egy szegletben ült, átlátván, mily kényes dologba ke­veredett. ' — Nincs szükségünk az ön szolgálatára. j Tekintet, kézmozdulat és hanglejtés elegendő volt arra, hogy az ember távozzék. Aztán Simonhoz fordúlt. — Elmehetsz Simon, magam akarok ez emberrel beszélni. Mondd meg a kocsisnak, hogy nincs reá szükségem. De közelem­ben maradj. Miután Simon eltávozott, a két hátramaradott egy ideig egy­más szemébe nézett. Habár a harag elfojtá hangját, mégis Man­del kezdte meg a szót. — Sir! — mondá reszkető ajakkal — nem tudom, mikép magyarázzam mindezt? Feleletét várom, azután tovább fogok beszélni. — Az én magyarázatom igen egyszerű — mond Alva erő­sen nézve az előtte állóra — a tengerről jövök, az utón tudtam meg, hogy ön Alieet kényszeríteni akarja a Viktorrali egybeke­lésre. Azonnal elhatároztam az egészet megakadályozni. A sikert látta. — Mindenesetre sikerült a szertartást hátráltatnia , de sze­retném tudni, mit nyert ezáltal ? Csak szemtelen magaviseletét csodálom. — A két utolsó hónap tapasztalása fölnyitotta szemeimet, s ismerem a szabadnak született amerikai jogait, s hogy én saját jogomban vagyok, azt is tudom. — Majd meglátjuk. Mint mondám, ön csak hátráltatá a szer­tartást, de ez azért meg fog történni. — Addig nem, mig ezt hátráltatni hatalmamban áll. — Oktalan gyerkőcz! hisz mint fiamat elfogathatlak. — Várjon! elmondom, a mit tudok — válaszolt az ifjú. — Tudom azt, hogy a törvény nekem jogot ad, és én mit sem óhaj­tók jobban, mint ügyemet a törvény elé adni. — Az megtörténhetik úrfi! — mond Mandel fölugorva — kényszeríteni nem akarlak, de engedelmességet követelek. Vonúlj régi szobáidba. E pillanatban a cseléd jelenté Mandelnek, hogy egy úr akar vele szólani, s midőn a cseléd ura parancsára elutasítani akará, az idegen belépett. Ez egy alacsony, halvány férfi volt, haja hófehér. — Mandel Jakab — mond az idegen — nem várhattam mig öntől engedelmet nyerek. Ismer engem? — A kereskedő egy ideig nézte az idegent, s végre felkiáltott. — Orvos! Levysohn! — Tehát nem feledte a régi arczot, — s megfogván a ke­reskedő kezét, folytatá — rósz időket éltem utólsó együttlétünk óta, több felhőt láttam, mint napfényt. De ön megöregedett kis­sé, — hja ! lassankint megvénülünk. — Bizony, bizony! — mond Mandel; azután Alvához for­dúlt, s kérte, hagyja el a szobát. Alva rögtön engedelmeskedett. A csarnokban megállóit s gondolkozott; az idegen arcza isme­rősnek látszott előtte. De Mandel is annyira meg volt lepetve az idegen megjelenése által, mintha szellemmel találkozott volna. A fiatalember gondolatmenetét nehéz léptek zavarták meg. Si­mon volt. — Hogy van Viktor ? kérdé Alva. — Köhög és káromkodik, de nem érthettem, mit fecsegett. De ki volt az az idegen, a ki csöngetett ? — Jöj a parkba, hogy senki ki ne hallgasson minket, ott mondok annyit, a mennyit tudok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom