Eger - hetilap, 1867
1867-04-25 / 17. szám
135 letesen intézkednék, nem lesz lehetetlen eltalálni, ha minden egyes kérdés eldöntése körül azon elv lesz irányadó, hogy a hatósági érdekek felett a hatóság, az országos érdekek fölött pedig a felelős kormány van hivatva, első sorban őrködni. A mig tehát egyrészről a kormány Ígéri, hogy a köztörvényhatósági autonómia jogait tiszteletben fogja tartani, úgy másrészről bizalommal elvárja a hatóságok hazafiságától és bölcseségé- töl, hogy közreműködésük által a nemzeti kormány tekintélyét és erejét emelni fogják. A nemzet irányábani felelősségben, melyen, mint szilárd alapon, nyugszik az alkotmányos kormányzat rendszere, osztoznak a megyei és városi bizottmányok is. A bizalom, mely a választás által irányukban kifejeztetett, nemcsak hatósági jogkörrel ruházta fel, de felelősség kötelmével is terheli őket. A felelősség érzete kell, hogy vezérelje a bizottmányokat a tisztviselők választása körül; kell, hogy a magánérdekek, a rokonsági, baráti érzelmek, a nemzetiség és felekezeti rokonszen- vek resignatiójával, a tisztviselők megválasztásában az erkölcsi feddhetlenség, a jellem és képesség szolgáljanak irányadókul. A választott kétes erkölcsisége foltot hagy a választó testületen is. Képességének hiánya akadályul szolgál feladata teljesítésében. A provisoriumok változandósága által jogérzelmében megingatott nemzet valódi igazságszolgáltatás után eped. Gyors, törvényes és szigorúan igazságos bíráskodás csak törvényben jártas és szeplőtlen jellemű bírák által érvényesíthető. A bírák megválasztásában tehát szigorú eljárást követel a kormány a nemzet nevében és annak érdekében. A közigazgatás, a közélet kívánalmainak mértékéhez képest, folyton növekedő tevékenységet igényel, s ezért a felelős kormányzat lényegéből folyólag, az együttműködésre hivatott közegeknek, a kormánynak és hatóságnak öszhangzó működése szükséges. Jövőnk biztosításának tényezői közt nem kis szerepet játszik azon erkölcsi reputatio, melyet hazai intézm ényeink korszerűsége és életrevalósága iránt ébresztenünk sikerül. Ennélfogva minden lépés, melyet a kibontakozás terén előre teszünk, kell, hogy egy nagykorú nemzethez méltó legyen ; kell, hogy megszilárdítsa körülöttünk azon meggyőződést, hogy Magyarországra, mint hajdan, úgy jövőben is, a gyakorlati szabadság fentartása érdekében fontos hivatás vár. Ha a nemzet ezen hivatás horderejét kellően méltányolja, s másrészről nem téveszti szem elöl, hogy ezentúl minden ballépése vagy mulasztása többé nem az eddigi gyámhatalom, hanem .-,aját erkölcsi hitelének rovására esnék, — ha a köztörvényhatóságok ez irányban fogják fel és teljesitik kötelességüket: akkor megoldva leszen a nagy feladat: a felelős kormányzati rendszernek az önhatósággali összeegyeztetése, s ezáltal alkotmányos szabadságunk állandó biztositása. A nemzet reményű és óhajtja ezen feladat megoldását, és Ö Felségének felelős kormánya őszintén csatlakozik a nemzet reményéhez és óhajához. A siker biztositása a törvényhatósági bizottmányok és tisztviselők kezei közé van letéve. Hazafiui üdvözlettel. Kelt’Buda-Pesten, 1866. évi april 10-én. A magyar királyi minisztérium : Gr. Andrássy Gyula, m. k. Gr. Festetics György, m. k. B. Eötvös József, m. k. B. Wenckheim Béla, m. k. Lónyai Menyhért m. k. Gr Mikó Imre, m. k. Gorove István, m. k. Horváth Boldizsár, m. k Hogyan kell a dér ellen magunkat biztosítani? Mindenki, de különösen a gazda tudja, mennyi bajt és kárt okoz igen sokszor a dér. Hányszor semmisiti meg ez fagyos leheletével a mezőkön, szőlőhegyeken és kertekben legszebb reményeinket. E baj ellen aligha lesz valaha biztosítás. Különben a biztosítás maga is, absolut értelemben, épen nem semmisiti meg az okozott kárt; e kár a biztosítás mellett is csak kár marad. Ha valakinek elégett a háza, csűre, ezek minden biztosítás mellett is nem fognak a hamvakból a mesés phoenixkint uj, virágzó életre kelni; e jószág elveszett a nemzet számára örökre, csak a kárt azonnal ágyba tették. Most fiához ment Mandel, s elbeszélte neki Alva kalandjait. — Tehát meghalt a kutya! — mondá Viktor, nagyot röhögve; a nagy örömre pedig heves köhögés következett. — Valóban, Alva meghalt — folytatá a kereskedő — s nem fog minket kínozni. Most nösülésedröl gondolkozzál. — Hát nem arról gondolkodom-e mindig? Hisz más sincs eszemben. — Egy hét alatt mindennek meg kell történni. De Viktor, egyre kérlek, haAlice-szel beszélsz, légy barátságos és szives irányában. Ez nagy benyomással lesz reá. A neveletlen ember azt válaszolta, hogy úgy fog vele bánni, a mint megérdemli. — Ismét iszonyú köhögés fogta elő. Mandel látta, hogy fia soká nem élhet. De jobb is igy — gondolta magában — legalább nem lesz a világ csúfja. Mindenekelőtt azonban el kell vennie Alicet, s ezáltal czélomat elösegiteuie. Az atyai szánalom egyetlen vonása sem tűnt föl arczán. Fiától távozva, lenézett a parkra. Oly jól esett neki a friss lég, mert homloka úgyis száraz és forró volt! A keskeny lépcsőn lement a terrassra, innen a parkba. A hold ezüstsugarait hinté a zöld gyepre, s a kereskedő lecsüggesztett fővel járt föl s alá. Hirtelen gyakran hallott hangok Uték meg füleit. Megborzadt s pillanatra megállt. Végre midőn fölnézett, a földön világos fény ömlött szét, melyre egy fekete árnyék esett ................a homály os ház kisértete. Óriás nagyságúnak látszott a hideg holdfényénél.........uszályos öltönyben közeledett hozzá, mig végre megállo tt. Mandel ijedtében elfödte szemeit, — azután fölpillantott, szólni akart, de a szó torkán akadt .... látta, hogy a kisértet hátrahuzódik, 8 eltűnik a fák sötét árnyékában. Mandel szobájába sietett; de álmai mindig fölriaszták. Ezalatt Alice félelem közt könyezve feküdt szobájában. So- * káig harczolt önmagával. Végre fölkiáltott: — Miért maradjak ! itt tovább, hol minden oly sötét, oly szomorú, hol nincs számomra remény?! Micsoda kötelék fűz engem a homályos házhoz? Semmi! semmi! — Fölkelt, az ablakhoz ült, s gondolkozott. Midőn az óra tizenkettőt ütött, el volt határozva, hogy a homályos háztól távozni fog. S lehetett-e erre kedvezőbb óra ? Jól tudta, ha marad, Viktortól meg nem szabadúl. Sietve rakta össze a legszükségesebbeket, s nesz nélkül kiosont a házból. Midőn a parkot elérte, a kapu felé sietett, még egyszer visszanézett a homályos házra. — Hazámat, barátaimat elvesztettem: mindkettőt távol, távol a nagy világban kell keresnem! — Vissza! XV. Alice egész a kert végéig ment, és a kapu mellett állott», midőn hirtelen oly gyöngeség fogta el egész testét, hogy összeros- kadt és eszmélet nélkül feküdt. Soká feküdhetett igy, midőn fáklyavilág hatott félig nyílt szemeibe, s fölkelté áléit álmából, ugyanazon pillanatban ráismert nagybátyja hangjára, ki már előtte állott. Ez parancsot adott a szolgáknak, hogy Alicet fölemeljék, s a kastélyba vigyék. Szobájába vitetve, alig tette le a 8hawlt nyakáról, már belépett Mandel. Széket vont elő, s Alice- szel szemközt letilt. — Alice! — mondá hideg nyugodtsággal — mért hagytad el igy fölkészülve a házat? — Nem maradhattam itt tovább, szerencsétlenebb voltam, mint valaha bármely lány. — És mi tett szerencsétlenné ? — Még ezt is mondanom kell? Hisz tudod , hogy e házban mindenki csak gyötörni igyekezett. Anyám halálát nem feledtem el. A borzasztó titok, mely e homályos ház fölött lebeg, folyton emlékeztetett az én nagy veszteségemre. *
