Eger - hetilap, 1866
1866-03-08 / 10. szám
85 van, uralkodói kötelmeink és népeink valódi java iránti gondoskodásunk egyaránt követelik, hogy a magyar alkotmányos állapotok Általunk czélba vett helyreállítása és hatálybaléptetése mellett függőben maradni és bizonytalanságban hagyatni ne engedjük azon ügyeket, melyeknek ezélszerü és kölcsönösen kielégítő rendezésétől a birodalmunkat alkotó külön országoknak békés és jótékony együttléte, valamint a birodalom biztonsága, tekintélye és hatalma egyképen feltételezve vannak. 5. Ez okból kívántuk az országosan egybegytilt főrendek és képviselők figyelmét első vonalban a közös ügyek tárgyalása és kezelésének módozataira irányozni, és az országosan egybegyült főrendek és képviselők belátásába vetett bizalmunkban nem csa- latkozánk. Elismerik ugyanis, miként „léteznek ily közös viszonyok, és igyekezetüket oda kívánják irányozni, hogy e viszonyok megállapítására és mikénti kezelésére nézve oly határozatok jöjjenek létre, melyek alkotmányos önállásuk és törvényes függetlenségük veszélyeztetése nélkül a czélnak megfeleljenek.“ 6. Miután birodalmunk azon országait is, melyek eddig alkotmányos jogokkal nem bírtak vala, ilyekkel ruháztuk föl, azt, — hogy Magyarország alkotmányos önállását és törvényes függetlenségét áldozatul hozza, nem követelhetjük; de azt várjuk, és az ország belátásába és érdekei tiszta felfogásába helyezett atyai bizalommal azt várhatjuk is, hogy alkotmányos önállóságát, melynek okszerű korlátáit a sanctio pragmatica szellemében trón- beszédünk említi föl, nem önmaga elszigetelése, és ezáltal okvetlen bekövetkező elgyengülésére, hanem valódi és maradandó érdekei érvényesítésére szolgáló eszköz gyanánt kivánandja is, tu- dandja is gyakorolni. A közös Ugyekrei jogosult befolyásának gyakorolhatása ké- pezendi az önállás erős biztosítékát, ugyanakkor, midőn annak jótékony hatása a birodalom jóléte, biztonsága és hatalmának emelésére is ki fog terjedni. 7. Megelégedéssel fogjuk tehát szemlélni az erre vonatkozó tanácskozások megindulását, és bizton hiszsztik, hogy e kérdések beható tárgyalása fonalán önként fog az 1848-ki törvények utánvizsgálatának és ezélszerü módosításának szüksége felmerülni. 8. A közös ügyek kérdésének megfejtése nem egyedül azoknak megállapításában találja kielégítő megoldását, hanem szükségkép feltételezi azok egységes, minden fennakadás ellen megóvott kezelését, és ép úgy a törvényhozó, mint a végrehajtó hatalom öszhangzó működésének biztosítását. Az ezekre vonatkozó kormányzati ágaknak oly mérvbeni önálló kezelése tehát, mint azt az 1848-ik évi 3. t. ez. a kellő szerves összefüggés mellőzésével megállapította, a közös ügyek sikeres kezelésének lehetőségét kizárja. 9. E törvények módosítása egyébiránt, mint ezt már trónbeszédünkben kijelentettük, az okból is szükséges, mert az 1848-diki 2-dik, 3-dik és 4-dik törvényczikk némely rendeletéi egyenesen királyi jogainkba ütköznek. A 3-ik t. czikkben felállított kormányalakzat gyakorlati alkalmazásának feltétét a 2-ikt. czikkben érintett teljhatalmú fejedelmi helyettes képezi, a miben a monarchiái egységnek a sanctio pragmaticában gyökerező elve, az ebből folyó uralkodói tisztünk és személyes érzelmeinknél fogva, melyekmegmozdult, s egy férfiú tekintett ki az ablakon, mialatt magában mormogá: „Hát énrám mikor kerül a sor?“ „Nemsokára, közvádló ur : mert ime ön foglyom,“ feleié egy belépő, Fouquier elé az elfogatási parancsot tartva. B. J. Emlékül. Játszó gyermek voltál mosolygó orczával, És én melled ültem egy csillagos este! Emlékszel? bírod még az átadott lapot, Mi tégedet akkor oly találón feste ? Vagy már elveted azt, összetépted régen: Fájó boldogságnak mit ér az emléke, Ha litttelen hagyott, te hű lennél hozzá, Hogy a vérző szivet jobban összetépje? ! Tudom, hogy nem az vagy, a ki voltál régen, Hangosabbat dobban olykor-olykor szived. Kebledből is kitör egy-egy sóhaj néha, — Lelkedet egészen más világban érzed. Boldog-e szived ez ismeretlen földön, Mi önkéntelenül tárult föl elődbe,? Avagy vágyaidnak ikarusi szárnya Vissza-visszacsattog az előbbi földre ? Oh ha élted volna puszták sivatagja, Hol boldogság-szomjtól ég, fonnyad a lelked : Ne epedj, hiába, oh ne fuss utána, Végtelen a távol, azt itt el nem éred. Mert mi a boldogság, mi annyira sajgat? Csalfa, lenge árnya zöld, virágos fának, Mely nem itt a földön, más hazában éled, Hova játszadozni csak angyalok járnak. Lehet, hogy elringat e csalóka árnyék, És megnyugszik néha révedező lelked; De szomjad nem oltja a viz egy-két csöppje, Sőt utána a kín még forróbban éget — Fölröppen a vágyak véreskarmú sólyma, S ne légy Prométheusz, — legyen villámszárnyad, Röpülj mint gondolat — hiába, hiába! Utolér, ha fészkét — szivedet fölvájtad. Avagy föltaláltad nyugtodat a kertben, Hol a virágok csak szerelmet lehelnek, Hol örök a tavasz, hol örökzöld minden, Se hire, se hamva a sárga levelnek? — Ha e kertnek lennél hű kertésze, őre, Ez sem a boldogság állandó tanyája, Álmaidban látott játszi délibáb csak ; Tova röppen egykor — emlékezzél rája! És te majd fölébredsz, de többé nem látod, Azt a délibábot, mi előtted rengett — Szerelem-virága, puszták délibábja, Hervadj ! menj pihenni! — a nap már nem éget... S nézz végig a pusztán, a szép róna tájon, Látsz-e ott virágot, játszi délibábot, Ha elhajlik a nap, a szerelem napja? — Ködbe borult tájon fagyos dérvirágot. Hogyha az idő majd késő őszre hajlik. S a leélt kor szálló pókhálóját látod, Mit a vihar szétszórt, darabokra tépett, Látni fogod tisztán, mi volt boldogságod. S boldog lészsz-e ekkor? hát mikor? tán soha?! —• Tudod, mikor szokoit a föld megpihenni? — Hogyha a tél eljő, s megdermed az élet — Dermedt szív nem érez, nem fáj akkor semmi! — _________ K. J.
